Minden demokratikus jogállam esetében előfordul, hogy az állam olyan helyzettel találja magát szemben, amelyet a működés normál rendjében nem tud kezelni. Ekkor minden demokratikus jogállam az alkotmányban meghatározott keretek között, az eljárási szabályokat betartva különleges jogrendet vezet be. Ezekre a különleges jogrendi helyzetekre ezért minden ország alkotmánya tartalmaz szabályokat. Az alkotmányjogászok azt szokták mondani, hogy minél részletesebb ez a szabályozás a legmagasabb jogforrás – tehát az alkotmány – szintjén, annál jobb. A különleges jogrend ugyanis nem alkotmányon kívüli, hanem egy rendkívüli alkotmányos állapot. A magyar alkotmány ezen a téren kifejezetten jól teljesít, hatféle különleges jogrendi állapotot ismer, meglehetős részletezettséggel szabályozva, különféle helyzeteket különféleképpen modellezve.

Ezen különleges jogrendi helyzetek mindegyikének sajátossága, hogy olyan társadalmi vagy természeti jelenségek esetén engedi meg a normálistól eltérő állami működési rend bevezetését, amikor védett alkotmányos értékek – például az emberi élet vagy a vagyonbiztonság – tömeges veszélybe kerülnek, s ezek a veszélyek más módon, az állam normál működési rendjében nem háríthatók el.

Az Alaptörvényben szereplő hat különleges jogrendi állapot egyike, az úgynevezett veszélyhelyzet alapján a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében tizenöt napra veszélyhelyzetet hirdethet.

Bárki bármit mond, ez a rendelkezés kifejezetten a mostanihoz hasonló helyzetek kezelésére szolgál. Aki szerint – merthogy ilyen is volt – egy koronavírus-járvány nem elemi csapás, annak nem jogértelmezési, hanem elemi szövegértési problémái vannak. Gondoljunk csak a bibliai tíz csapásra: legalább három esetben a csapások tömeges kór formájában jelentkeztek. Vakcinával nem oltható, korábban nem ismert, világjárványt okozó vírus megjelenése minden kétséget kizáróan olyan elemi csapás, amelynek bekövetkezése esetén, a helyzet elhárítása érdekében az államnak különleges jogrendre kell átállnia és rendkívüli intézkedéseket kell bevezetnie.

Ezek az intézkedések az alapvető jogokat szükségszerűen jobban korlátozzák, mint békeidőben. Ez pontosan így van! Békeidőben egy demokratikus jogállam például nem vezethet be kijárási tilalmat vagy nem korlátozhat, esetleg vonhat állami körbe átmenetileg bizonyos gazdasági szektorokat. Különleges jogrend esetén ez elkerülhetetlen, ennek hiányában ugyanis nem lehet a veszélytől megvédeni az állampolgárok életét, egészségét, vagyonát.

Nem könnyű helyzet, éppen ezért kell garanciákkal körülbástyázni az alkalmazását. Pont úgy, ahogy az Alaptörvény teszi! Mely szerint még különleges jogrend idején sem függeszthető fel az Alaptörvény – tehát az Alaptörvénynek ellentmondó szabályok még különleges jogrendben sem hozhatók –, s ha a különleges jogrend kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn, akkor a különleges jogrendet az azt bevezető szervnek kötelessége megszüntetnie. Ez a két garanciális rendelkezés pedig nem csak úgy „lóg a levegőben”, hanem érvényesüléséről az Alkotmánybíróság gondoskodik, amelynek működése még ilyen helyzetben sem korlátozható.

Ne tagadjuk el, hiszen éppen ez a lényege, hogy veszélyhelyzetben a Kormány olyan rendeleteket alkothat (és léptethet azonnal hatályba), amelyekkel egyes törvényi rendelkezésektől eltérhet, illetve eddig nem ismert rendkívüli szabályokat hozhat létre. Ezt békeidőben a Kormány nem teheti meg, az Országgyűlés által elfogadott törvény ugyanis magasabb rendű, mint a kormányrendelet, így az utóbbi az előbbinek nem mondhat ellent. Különleges jogrend esetén viszont nincs idő a törvényalkotás normál, hetekig tartó menetét kivárni, azonnal cselekedni kell. Ha pedig a Kormány túlnyúlik a felhatalmazás keretein, jön az Alkotmánybíróság, s utólag megsemmisíti a problémás rendelkezést, valamint rendezi a függőben maradó jogviszonyokat. Mindez ugyanakkor a védekezés időszerűségét nem csorbítja és annak hatékonyságát sem akadályozza.

Tekintettel arra, hogy a magyar közjogi rendszerben a népképviselet legfőbb szerve az Országgyűlés, ezért szintén maga az Alaptörvény mondja ki, hogy a veszélyhelyzet tizenöt nap múlva hatályát veszti, ha azt az Országgyűlés nem erősíti meg. Tehát a meghozott különleges rendelkezések nem alkalmazhatóak a továbbiakban akkor, ha az Országgyűlés jelen lévő képviselőinek kétharmada a törvényt nem szavazza meg. A koronavírus ügyében is ez történne: ha az Országgyűlés nem állna a kormány mellé, akkor a jövő héttől nincsenek lezárva a határok, nem kell a boltoknak zárva tartani, s az eddig bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések is semmivé válnak. Ezért a Kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben a veszélyhelyzet meghosszabbítását, az eddig hozott intézkedések megerősítését és a további intézkedésekre adott felhatalmazás megadását kéri.

A járvány vége sajnos egyelőre nem látszik (ahány tudományos vélemény, annyi eltérő álláspont), ezért jelenleg nem tudjuk azt sem meghatározni, hogy meddig kell tartania a veszélyhelyzetnek. Ezért a javaslat a veszélyhelyzetet nem egy konkrét időpontig, hanem a Kormány vagy az Országgyűlés ezzel ellentétes döntéséig hosszabbítja meg. Továbbá, folyamatosan, napról napra hozzuk meg azokat a szabályokat, amelyek a fertőzés egészségügyi és gazdasági hatásainak csökkentését szolgálják, így ma még az sem látszik, hogy pontosan milyen szabályok megalkotása válik szükségessé. Így minden szükséges szabály megalkotására kell szólnia a felhatalmazásnak.

Az, hogy mi szükséges, szintén utólagos alkotmánybírósági megítélés körében vizsgálható. Technikailag sem lehet megoldani azt, hogy ezeket a szabályokat a normál törvényalkotási rendben vezesse be az ország, mert akkor – ahogy fentebb is említettem – hetekig húzódna minden döntés, másrészt a békeidőre vonatkozó szabályrendszer is összeomlana, ha folyamatosan azokban kellene babrálnia a jogászoknak. Külön szabályokat kell ilyenkor alkotni, amelyek hatályukat vesztik, amint a különleges helyzet megszűnik, s minden automatikusan áll vissza a régi kerékvágásba. Még egyszer aláhúznám: a veszélyhelyzet nem tarthat tovább annál, ameddig feltétlenül szükséges, s olyan szabályok megalkotására nem kerülhet sor, amelyek a veszély elhárításához nem szükségesek, illetve azzal nem arányosak.

Az Országgyűlés szabadon dönthet továbbá arról is a későbbiekben, hogy egyetért-e a Kormány helyzetértékelésével, s bármikor – ismétlem, bármikor! – dönthet úgy, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításához adott hozzájárulást visszavonja. Ez a joga az Országgyűlésnek egyáltalán nem korlátozható. Az ugyan kétségtelen, s ez a világ legtermészetesebb dolga minden demokratikus jogállamban, hogy egy-egy ellenzéki törpefrakció ezt csak javasolni tudja, az Országgyűlés többsége fog a visszavonásról dönteni, de ettől még a hatáskör az Országgyűlésé, nem pedig a Kormányé. A felhatalmazás végét azonban most azért sem lehet meghatározni, mert ha az Országgyűlés a megbetegedések tömegessé válása miatt határozatképtelenné válik, akkor a felhatalmazás további meghosszabbítására a határidő lejártát követően nem kerülne sor, s éppen a járvány tetőfokán kerülhetnék jogrenden kívüli, kaotikus állapotba. Ezt pedig politikai hovatartozástól függetlenül mindenki szeretné elkerülni.

Veszélyhelyzetben a védekezés megszervezéséért és működtetéséért való felelősség minden demokratikus jogállamban a Kormányé. Ehhez a felelősséghez ilyen esetben a hatásköröket és az erőforrásokat is hozzá kell csoportosítani. Mindez azonban csak az alkotmányos rendnek megfelelően történhet – ahogyan az ebben a helyzetben is történik.

Ne hallgassuk viszont azt se el, hogy nemcsak a Kormány, hanem az országgyűlési képviselők felelőssége is nagy, hiszen ők adják meg a felhatalmazást, s ők erősítik meg az eddig tett intézkedéseket. Ahogy a most benyújtott törvényjavaslat indokolása fogalmaz: „Az Országgyűlés tudatában van annak, hogy vészterhes időkben felelős döntéseket kell hozni, és hogy az eddig megtett – és a potenciálisan előttünk álló – intézkedések szokatlan és idegen korlátozásnak tűnnek, de ezek betartása, az összefogás és a fegyelmezettség a magyarság legfontosabb erőtartaléka lehet. A közös cselekvés, a nemzeti összefogás, az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozók, illetve valamennyi érintett áldozatos munkája a lehető legszélesebb körű nemzeti egység sarokpontjai. Az Országgyűlés tagjai a javaslat elfogadásával járulhatnak hozzá a vészterhes időkben szükséges nemzeti egység megteremtéséhez és fenntartásához.”

Ehhez a nemzeti egységhez, s ezzel egy időben a pártpolitikai csatározások háttérbe szorításához várja a Kormány a jövő héten minden felelősen gondolkodó parlamenti képviselő támogatását!

***

Az írással Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kereste meg az Indexet, várjuk a veszélyhelyzettel kapcsolatos parlamenti döntésről szóló egyéb véleményeket is. Az írásokat az ugyelet+felhatalmazas@mail.index.hu címre küldhetik.