Index Vakbarát Hírportál

A demokrácia nem lehet karanténban

2020. március 23., hétfő 13:34

Életünk eddigi legnagyobb próbatételével szembesít minket a sors: egy halálos világjárvánnyal, ami a legerősebb nagyhatalmak és legstabilabb európai demokráciák vezetői, népei, egészségügyi rendszerei számára is soha nem látott kihívást jelent.

Az a politika, amit korábban ismertünk, immár szintén a múlté: az Egyesült Államoktól kezdve Nagy-Britannián keresztül Magyarországig mindenhol a nemzeti összefogás ideje jött el, függetlenül a politikai különbségektől vagy a közelgő választásoktól. Mindenkinek a maga helyén kell megtennie a legtöbbet, hogy enyhítse a nemzetet érő tragédiát.

Természetes, hogy ilyenkor a kormány a nagyobb felelősséghez szabott nagyobb mozgástérrel dolgozik. Elenyésznek a tegnap vitái: egy válságkezelő kormány nem rakja a címlapra Soros Györgyöt, és egy felelős ellenzék sem örül a kormánypolitika kudarcainak, hanem a maga eszközeivel segíti a közös célok érvényesülését. A Momentum egy komplex javaslatcsomagot dolgozott ki a kormány számára, a veszélybe került munkahelyek megmentésétől a közétkeztetés fenntartásán át a legszegényebb családok segítéséig. Tagjaink, képviselőink az ország különböző pontjain önkéntes szolgálatra jelentkeztek. Segíteni akarunk. Ez a kölcsönös bizalom az alapja a katasztrófa elleni együttműködésnek.

Végtelen csalódással kell tapasztalnunk, hogy a Fidesz épp vissza akar élni ezzel a bizalommal. Orbán Viktor még egy nemzeti katasztrófa idején sem tudja félretenni saját hatalomtechnikai érdekeit.

Helyes, hogy a kormány a veszélyhelyzet bevezetésével megkapta a felhatalmazást, hogy – ideiglenesen! – az emberéletek megmentése érdekében a parlamentet kikapcsolva irányítsa az országot, és korlátozza az emberek alapvető jogait.

De ez a felhatalmazás nem lehet korlátlan, és nem tarthat örökké: a parlamentnek – kormánynak és ellenzéknek közösen – 30 naponta meg kell vizsgálnia, hogy a megfelelő eszközökkel ruháztuk-e fel a kormányt, és miként használta azokat. Ez a felhatalmazás nagyon erős, demokrácián túli jogokat ad Orbán Viktor kezébe. Nem használhatja korlátlanul!

A járványnak valamikor vége lesz. Ha a “felhatalmazási törvényt” jelenlegi formában elfogadja a parlament, akár csak annak fideszes többsége, azt üzenik az embereknek, hogy a járvány csak ürügy a Fidesz hatalmának bebetonozásához, a parlament, a legvégső kontroll kikapcsolásához, a népszavazások és választások felfüggesztéséhez. Innentől kezdve Orbán Viktor úgy kormányozhatna, hogy nemcsak a választók, de még az ellenzéki képviselők szemébe sem kellene néznie, amikor vitatott dolgokról dönt, egyetlen kérdésre sem kellene válaszolnia, egyetlen korábban hozott törvényt sem kellene betartania.

Orbán Balázs, a kormány egyik beszélőfeje szerint az Alaptörvény eleve megfelelően szabályozza a rendkívüli alkotmányos állapotokat, hiszen hatféle ilyen helyzetet is nevesít. Ezzel érvelni legalábbis ironikus, hiszen nemcsak a járványveszélyt nem ismeri a jogszabály, de a Fidesz most maga terjeszt elő javaslatot arról, hogy mire terjedhet ki veszélyhelyzet esetén a rendeleti kormányzás. Lényegében mindenről, amiről a kormány azt állítja, hogy köze van a járványhoz, rendeleti úton dönthet – akár az újságírók járványról szóló tudósításait is korlátozhatja. Nem kell időben messzire utaznunk, hogy azt lássuk, kormányok eltüntetnek vagy bebörtönöznek újságírókat azért, mert leírják az igazságot: ezt történt Kínában többekkel is, akik a valóságnak megfelelően tudósítottak a koronavírusról.

Orbán Balázs érvelése cinikus is: írása szerint az Alaptörvény bástyázza körül garanciákkal a felhatalmazási törvény alkalmazását – mintha az elmúlt években nem úgy toldozták-foldozták volna, ahogy az a Fidesz hatalmi céljait szolgálta. A garanciák érvényesüléséről pedig majd “az Alkotmánybíróság gondoskodik”, ami ugyancsak fideszesekkel lett kiüresítve. Ez nem valódi garancia arra, hogy a kormány nem él vissza a járvány miatt kapott hatalmával.

Ismét mondom: a Momentum érti és támogatja a rendkívüli intézkedéseket. De nem pusztíthatjuk el általuk azt, amit védeni hivatottak. Nem szabad az a nemzet, amelynek vezetője időben és közjogilag korlátlan felhatalmazást csikar ki magának egy halálos világjárvány takarásában.

Egyetlen valódi érv sem hangzott még el a korlátlan időre szóló felhatalmazás mellett – mert egyetlen valódi érv sem létezik. Ezt a törvényt egy magát ellenzékinek tartó képviselő nem szavazhatja meg.

Világszerte hétköznapi hősök küzdenek a magyar emberek életéért, a civilizáció fenntartásáért: orvosoktól kezdve árufeltöltőkön, postásokon, buszsofőrökön át az időseknek bevásárló fiatalokig.

Tegyük meg mi is a kötelességünket: támogassuk a mentőcsomagokat, de ne hagyjuk a korlátlan hatalom bevezetését.

A szerző a Momentum elnöke.

Rovatok