Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora amellett érvel, hogy a „Koronavírus elleni védekezésről” szóló törvényjavaslat „nem alkalmas arra, hogy a demokratikus szabályokat a járvány ürügyén félretevő kormányzati önkény egyik pillére legyen, az ellenzéki vagy egyszerűen csak kritikus hangok elnémításával” mert „a tiltás csak valótlan tényállításokra vonatkozik, kritikus véleményekre nem. Nem lehet így tárgya sem a kormány intézkedéseinek akármilyen erőteljes kritikája, vagy például a jövőbeni megbetegedésekre vonatkozó prognózis”

Ehhez képest maga Koltay is idézi a törvényjavaslat szövegét, amely cáfolja állítását. Úgy tűnik tehát, nem olvasta el, amit leírt. A törvényjavaslat szerint egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, „[a]ki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.”

Ismételjük meg: az is büntethető tehát, aki VALÓS TÉNYT állít vagy híresztel. Az pedig, hogy mi az „elferdítés” illetve a valós tényállítás alkalmas-e a védekezés eredményességének akadályozására, vagy meghiúsítására, már igen ingoványos kérdés, hiszen elvileg minden olyan tényállítás, amely a kormány kritikáját is jelenti, egyben csökkenti a közbizalmat és ezzel bizonyos szempontból csökkentheti a védekezés eredményességét is.

Az „oly módon elferdítve” megfogalmazás már önmagában is rendkívül cseppfolyós. Ez az a pont, ahol

a bíróság arra fog kényszerülni, hogy ne tényeket mérlegeljen, hanem politikai értékítéleteket alkosson.

Rövid távon ugyanis a legtöbb kritika azzal szokott járni, hogy a kritizált megsértődik, „csak azért is” pozíciót vesz fel és emiatt a védekezés eredményessége komolyan csökken. Lényegében így történt a csernobili baleset esetében és még sok más alkalommal is.

Külön problémát jelent, hogy a törvényjavaslat szerint a börtönbüntetés kiszabásához nem szükséges a védekezés eredményességét akadályozni vagy meghiúsítani: a büntethetőség már akkor is fennáll, ha a VALÓS TÉNY állítása erre csupán „alkalmas”. Ez konkrétan bármilyen kormánykritika büntethetőségének és a szólásszabadság gyakorlati megszüntetésének ágyaz meg. Nem véletlen hogy semmilyen nyugat-európai kultúrállam nem folyamodott ilyen törvényjavaslatokhoz.

Mindezt példákkal is alá tudom támasztani. A törvényjavaslat szerint büntethetővé válnak azok, akik azt a VALÓS TÉNYT közlik, hogy őket vizsgálat ürügye alatt szakszerűtlenül közös karanténba zsúfolják olyanokkal ,akik egy részének fertőzöttsége valószínűsíthető – és emiatt megrendül a közbizalom az intézkedés végrehajtóival szemben. Ennek hatására pedig az egészségüket veszélyben érző személyek kitörést kísérelnek meg a karanténból. Ugyanígy büntethető lesz annak a VALÓS TÉNY-nek közlése is, hogy az orvosok megfelelő védőfelszerelés nélkül kezelnek betegeket. Ki kell emelnem, hogy mindez nem fantázia terméke, hanem már megtörtént esetekről van szó, és semmi garancia sincsen arra, hogy mindez ne történhetne meg még egyszer.

A törvényjavaslat azonban éppenséggel nem azt fogja eredményezni, hogy a szakszerűtlen karantént elrendelő személyt vonják felelősségre, hanem azt, aki ezt megírja.

A példák sora tetszőlegesen folytatható. Ugyanígy büntethetővé válik az a gimnáziumi tanuló is, aki blogján rendszeresen közzéteszi azt az ellátásnak csúfolt minimális élelmet, amelyet a kórház biztosít számára, hiszen ezzel is aláássa a magyar egészségügyi ellátás iránti közbizalmat. Hiszen a videót nézve józan ember menekülne a kórházi karanténból! Büntethetővé válik az is, aki a kórházi fertőzésekről ír. Az is büntethetővé válik, aki megírja, hogy Magyarországon 10.000 ápolási napra vetítve 9,5 liter fertőtlenítőszert használnak miközben az EU átlaga (!) 24 liter – hiszen ez is egy nyomós érv arra nézve, hogy az állami egészségügyből menekülni kell.

Büntethetővé válik mindenki, aki arról ír, hogy az állam a feladatait nem látja el megfelelően, esetleg részleteiben is ismerteti állami vezetők visszaéléseit,

hiszen ez is aláássa a közbizalmat és ezzel akadályozza a „védekezés eredményességét” – ami sokszor értelmetlen vagy kontraproduktív szabályok betartását is jelenti. Példa erre a román vendégmunkások visszatartása az osztrák-magyar határon. Előre lehetett tudni, hogy ezek az emberek haza akarnak utazni, azt is tudni lehetett, hogy potenciális vírushordozók is lehetnek köztük.

Ehhez képest arra kényszerítették őket, hogy egy napot vagy még többet is aszalódjanak kocsijaikban, aminek következtében sokkal kimerültebb állapotban kellett megtenniük a hazautat, és sokkal nagyobb valószínüséggel okozhattak balesetet Magyarországon – ami már az őket ellátó magyar egészségi dolgozók megfertőzésével is járhatott. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után az a vélemény, hogy az intézkedés elrendelői feladatukra alkalmatlannak bizonyultak, mennyi idő alatt minősül majd „valós tény elferdítésének”.

Az elmúlt hetek, hónapok és évek történéseiből számos olyan mozzanat említhető meg, amely éppenséggel arra utal, hogy a kormányzat működésével kapcsolatos kritikák egy része valós tényeken alapult.

Valós tény az is, hogy a Fidesz szüntette meg 2017-ben önálló intézményként az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetet, az Országos Közegészségügyi Központot, az Országos Dermatológiai és Járványügyi Központot.

Ebből a valós tényből az eddigi szakmai balfogások tükrében megalapozottan állítható, hogy az említett intézmények megszüntetése és az Emberi Erőforrások Minisztériumába történő beolvasztása leginkább arra bizonyíték, hogy a kormányzat maga felelős azért ha nem tud kezelni egy járványhelyzetet.

Valós tény az is, hogy Kásler Miklós miniszter sorozatban tett olyan kijelentéseket, amelyek szembe mennek a tudomány eredményeivel (hogy csak saját szakterületemet említsem) és ezért politikai alkalmassága is megkérdőjelezhető (onkológiai tudását nem kívánom kétségbe vonni). Egy demokráciában az effajta kritikák mind ahhoz járulnak hozzá, hogy a kormányzat működésén javítsanak.

Magyarországon azonban a kétharmados szavazógép birtokában eddig sem vettek figyelembe semmilyen kritikát sem, de legalább nem büntették öt évig terjedő börtönnel.

Most már ezt is megtehetik.

Azt a kérdést, hogy mi az, ami a védekezés eredményességét akadályozza, elvileg független bíróságnak kellene eldöntenie. A bírói függetlenség már eddig is sok sebből vérzett Magyarországon, hiszen az Országos Bírói Hivatal (OBH) volt elnöke, Handó Tünde egy személyben dönthetett arról, hogy milyen ügyet milyen bíróság tárgyaljon és az már bizonyított tény, hogy ezzel többszörösen is visszaélt. Az OBH jogállamisággal nem egyeztethető működését a Velencei Bizottság is kritizálta. Semmi remény sincsen arra, hogy ez a helyzet a közeljövőben megváltozna, ellenkezőleg, sokkal valószínűbb hogy a kormányzat kizárólag hatalomtechnikai kérdésnek fogja tekinteni a „valós tények elferdítését”.

Ahogyan a nemzeti konzultációk során gátlástalanul élt vele, ugyanannyira gátlástalanul fogja mások valós tényeit „ferdítésnek” nevezni ahelyett, hogy hajlandó lenne saját felelősségének beismerésére. Az esetleges perekben pedig az amúgy jóindulatú bírónak is azt kell majd mérlegelnie, hogy a kormányzattal kapcsolatos kritika csökkenti-e a kormányzat lehetőségeit és rövid távon a védekezés hatékonyságát? Adott esetben erre még akkor is igenlő válasz adható, ha a bíróság nem elfogult. Így jutunk el oda, hogy a rosszul fogalmazott törvényből csak rossz ítélet születhet. Egy bíró megfogalmazásában: miért a bíróságon és miért nem a politikán kérik számon a szakmaiatlan törvényszöveg következményeit?

Isten ne adja, hogy a még létező független sajtónak arról kelljen majd tudósítania, ahogyan a magyar egészségügy összeomlik a járvány következményei miatt.

Amennyiben azonban a lombardiai helyzethez hasonló állapotok alakulnak majd ki, akkor biztosra vehetjük, hogy a lombardiainál sokkalta kivéreztetettebb, alufinanszírozott magyar egészségügyben olyan esetek válnak mindennapossá, amelyekhez képest a horrorfilmek is csak esti mesének tűnnek.

Ezeknek az ügyeknek természetesen vannak politikai felelősei, akik számára egy évtizeden keresztül fontosabb volt saját hatalmuk bebetonozása, klienseik vagyonának megsokszorozása és stadionok építése, mint a magyar egészségügy rendbetétele. Koltay szerint ők abban lesznek érdekeltek, hogy ne éljenek azokkal a törvényi felhatalmazásokkal, amelyek lehetővé teszik számukra a kritikus hangok bírói ítélettel történő elhallgattatását?

A szerző történész.