A soproni diákok október 23-án „Együtt a lengyelekkel” feliratú transzparenst tartva némán vonultak a Tűztorony mögötti ’48-as emlékműhöz. Decemberben a letartóztatásokra sztrájkkal felelt a város.
Sopron városának státuszát és jogait a második világháborút követően jelentősen korlátozták. A város elvesztette megyei rangját, visszavonták törvényhatósági jogú városi rangját, illetve a helyi újságot, a Sopronmegyei Hírlapot is megszüntették. A nyugati határ közelsége miatt tudatosan leépítették, nem fejlesztették az ipari beruházásokat. A kommunista diktatúra folyamatos kiépülésével a város polgárai egy olyan helyen éltek, amelyet nem szűnő gyanakvással szemléltek múltja, identitása és a határ menti elhelyezkedése miatt. A forradalom előszele így „kopogtatott” be Sopron városába, és a változásokhoz így találta meg az egyetemi ifjúságot.
Október 19-én az Oktatásügyi Minisztérium értekezletet hívott össze Budapesten a felsőoktatási intézmények rektorai és dékánjai részére, ahol a szegedi és budapesti egyetemi ifjúság megmozdulásairól és megfogalmazott pontjaikról tárgyaltak. Az intézményvezetők nagy része igyekezett rábeszélni a minisztert, hogy a követeléseket fontolja meg, és azoknak, a lehetőségekhez mérten, tegyen eleget. A megbeszélésen a soproni Erdőmérnöki Főiskolát Roller Kálmán igazgató képviselte. Hazatérte után Roller a szűkebb intézményvezetés részére adott tájékoztatójában elmondta, hogy Sopronban is
be kell szüntetni az óralátogatások ellenőrzését, fakultatívvá kell tenni a testnevelést és a fordítani tudók számára az orosz nyelvoktatást, csökkenteni kell a marxizmus-leninizmus óraszámát, és a honvédelmi oktatás területén is lesznek változások.
Valószínűsíthetően az igazgatótól kapott tájékoztatás is szerepet játszott abban, hogy az erdészhallgatók másnap már össze is állítottak egy követeléslistát, majd október 22-re összehívtak egy diákparlamentet. Egységes volt körükben az a vélemény, hogy a DISZ-ből ki kell lépni, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ) meg kell alakítani, az ügyek intézésére pedig létre kell hozni egy Ideiglenes Intézőbizottságot, amelybe minden kar évfolyamonként 2-2 főt delegálhatott.
Október 22-én hétfőn 18 órára megtelt a SOTEX kultúrház. Később itt alakították meg a Városi Nemzeti Bizottságot is. A diákparlamentnek nevezett ifjúsági nagygyűlésről a lakosságot az éjszaka folyamán, a város utcáin elhelyezett plakátokon tájékoztatták. A gyűlést megelőzően érkezett meg Szegedről két joghallgató, akik a szervezőkkel megismertették a szegedi MEFESZ elfogadott programját, majd maguk is részt vettek a soproni diákparlamenti gyűlésen. Roller Kálmán igazgató, valamint Zambó János dékán tudtával és egyetértésével szervezett nagygyűlés az Erdőmérnöki Főiskola, a Bánya és Földmérőmérnöki Kar hallgatóinak együttes rendezvényeként vált ismertté a nyilvánosság előtt, amelynek az egyetlen napirendi pontja a követelések megtárgyalása volt. Többek között követelték a Varsói Szerződésből való kilépést, valamint Erdély hovatartozásának felülvizsgálatát. A szervezők sürgetésére felszólalt az egyetem pártitkára, a diákok azonban nem akarták meghallgatni, kifütyülték, nem engedték szóhoz jutni. Az erdészek által összeállított program mellett felolvasták a telefonon bediktált budapesti műegyetemi, valamint a veszprémi egyetemen elfogadott pontokat is.
A diákparlamenti gyűlésen megválasztották a 30 fős elnökséget és a végén egy ideiglenes MEFESZ-bizottságot.
Az egyetemisták este az „Őrtüzek” elnevezésű emlékművön gyújtott tűz mellett elénekelték a Himnuszt és a Szózatot, majd a MEFESZ Ideiglenes Intézőbizottságának tagja, Molnár Géza emlékbeszédet olvasott fel az első világháború utáni nyugat-magyarországi harcokban elesett két soproni főiskolai hallgatóról.
Sopronba október 23-án, a délelőtti órákban érkezett Budapestről a MEFESZ vezetéséhez a hír, hogy a budapesti diákok a lengyelekkel való szolidaritásuk demonstrálására délután felvonulást szerveznek. Aznap az egyetemen rendes tanítás folyt, de a pesti diákok példáját követve tüntetést akartak szervezni Sopronban is. A tervezett megmozdulással, valamint a diákparlamenti követelésekkel kapcsolatban a városi pártbizottság öt főből álló küldöttsége tárgyalást kezdeményezett a MEFESZ Ideiglenes Intézőbizottságával, és meglátogatták őket a főiskolán. A tárgyalásba bevonták az egyetem vezetőit és több oktatót, Roller Kálmánt, Zambó Jánost, Sébor Jánost, Gyulai Zoltánt és Falk Richárdot. A tüntetések tilalmát feloldó belügyminiszteri rendelet után, délután 15 órakor
zárt, fegyelmezett menetben, a tömeg élén az „Együtt a lengyelekkel” feliratú transzparenst hordozva némán vonultak fel a diákok a Tűztorony mögötti ’48-as emlékműhöz, azt megkoszorúzták, majd visszatértek az egyetemre.
A 23–24-i emlékmű-koszorúzások az 1956-os soproni diákmozgalmak identitásteremtő kísérleteit is illusztrálják. A hallgatók az emlékmű felkeresése után visszatértek a diákotthonokba, ahol mindenkit megdöbbentett Gerő Ernő beszéde. Miután telefonon értesültek a harcok kirobbanásáról, a MEFESZ Ideiglenes Intézőbizottságának kérésére Hortobágyi János megyei titkár, Szabadszki Károly, az MDP Központi Vezetőségének politikai munkatársa és Kertész István, az egyetem Marxizmus-Leninizmus Tanszékének oktatója megjelent a Dimitrov téri diákotthonban, hogy tárgyaljanak a kialakult helyzetről.
1956. október 27-én megalakult az Ideiglenes Nemzeti Tanács, amely megválasztotta elnökét, Takáts Endre levéltár-igazgatót, mellé pedig kiválasztotta azokat a személyeket, akikre a város vezetését rábízta. A végül megválasztott tízfős testület a továbbiakban mint a városi Ideiglenes Nemzeti Tanács Intéző Bizottsága (INTIB) működött.
Aznap a Széchenyi téren tömeg gyűlt össze, hogy a pesti forradalomnak segítséget nyújtson és fegyvert kapjon a kezébe. A gyülekezést a rendet felügyelő, felfegyverzett egyetemisták és középiskolások oszlatták föl.
A soproni Ideiglenes Nemzeti Tanács Intéző Bizottsága másnap, október 28-án a városi tanács nagytermében megtartotta első ülését, ahol a tagok felosztották egymás között a feladatköröket. A bizottság elnöke Takáts Endre lett.
A meglévő kevés korabeli forrás arra utal, hogy az egyetemi és a városi forradalmi szervezetek között nem volt feszültségmentes az együttműködés. Hatásköri eltérések mellett a tanács több esetben sérelmezte, hogy a diákság nem akarja kiadni kezéből a politikai vezetést, a település életének irányítását. A diákok október 24-én – a rendőrség vezetőivel kötött megállapodásnak megfelelően – mint karszalagos segédrendőrök vettek részt a rendfenntartásban. A MEFESZ és az INTIB között október 31-én létrejött megállapodás szerint az egyetemisták a közigazgatáson kívül minden más terület irányítását fenn kívánták tartani maguknak.
„Tekintve, hogy a Munkás Tanácsok országosan a legszélesebb népi alapokra helyezkedve választódtak meg, szükségesnek tartjuk, hogy minden üzemben működjenek a munkás tanácsok. Vannak vállalatok, ahol csúcsszervek vannak, akik a gazdasági és egyéb kérdésekben irányítják az üzemet, de ez nem zárja ki a helyi munkás tanácsok szükségességét. Szükség van rájuk azért, mert ez új szervezet, amelynek feladata, hogy minél szélesebb rétegekbe tömörítse a dolgozókat. Nem hivatali szervvé akarják kiépíteni, hanem célja, hogy a dolgozó nép érdekeit képviselje. Úgy is mondhatjuk, hogy forradalmi szerv, mert a forradalom hívta életre
– mondta Baranyai László felszólalásában, az 1956. december 5-én megtartott munkástanács-választó gyűlésen Sopronban.
A Sopron Városi Munkástanácsok tömörítették a városban működő gyárak, vállalatok, üzemek, kisszövetkezetek megalakult munkástanácsait, azok képviselőit. A Sopron Városi Munkástanácsoknak megszervezték az ún. csúcsszervét, az Intéző Bizottságot (IB). 1956. november 17-én délután 4 órakor azért tartottak értekezletet, hogy megbeszéljék és megvizsgálják azt, hogy az IB milyen hatáskörrel működjön.
Az IB állandó székhelyének a Zárgyár Csengeri utcai kultúrházát jelölték meg, ahol az IB legalább egyik tagjának állandóan bent kell tartózkodnia. Az IB elnöke Baranyai László (asztalosárugyár), elnökhelyettese László István (selyemipar), a titkára Udvardy Jenő (tejüzem) lett. A beosztásaikhoz hozzá rendelték, hogy miért felelnek, mi a funkciójuk. Az IB- elnökhelyettes többek között összekötő munkát végez a munkástanács és a városi vb között. A sajtó- és propagandaügyekért Asbóth Lajost (ruhagyár) tették meg felelősnek, míg a közbiztonsági ügyekért Kiss László (öntöde) és Orosz József (MÁV-fűtőház) voltak a felelősek. A sztrájkügyekért Ábrahám László (villanytelep) és Fodróczi Gusztáv (SOTEX) felelt.
A forradalom hírének elterjedésével többször és több napon át sztrájkoltak egyes vállalatok, üzemek, ám egyik sztrájkot sem terjesztették ki az egész városra és összes gyárára, üzemére. 1956. december 10-én a soproni lakatosárugyár kultúrtermében munkásgyűlést tartottak, ahol az egyik napirendi pontként, a december 11–12-re meghirdetett 48 órás sztrájk szerepelt.
Az általános sztrájk végrehajtására külön „forgatókönyvet” készítettek. Meghatározták, hogy mikor lehet sztrájkot kezdeményezni, vagyis
ha valamennyi üzemben vagy közületnél politikai okokból, mely a munkásság érdekeit képviseli, letartóztatás, vagy letartóztatások következnek be, a munkásság általános sztrájkkal felel.”
A letartóztatás ügyének kivizsgálását és a sztrájk elrendelésének sorrendjét öt pontban összegyűjtötték, ebből az utolsó pont úgy hangzott, hogy „amennyiben a tárgyalás nem végződik eredménnyel és az 1./ pont értelmében a letartóztatott nem nyer szabadlábra helyezést, a Munkástanácsok Intézőbizottsága általános sztrájkot rendel el, melynek végrehajtása minden üzem és közületre kötelező”. Az általános sztrájkot a Munkástanácsok Intézőbizottságának elnöke, elnökhelyettese és titkára rendelheti el. Elosztották, hogy melyik gyár, vállalat értesíti a többit sztrájk esetén. A további híreket a posta körtelefonján kapják meg a munkástanácsok, ha a telefonközpont műszaki hiba miatt nem működne, akkor az üzeneteket a Munkástanácsok Intéző Bizottságának az összekötői továbbítják az üzemek, gyárak felé. Itt is feltüntették az értesítési láncot.
Ha az általános sztrájk nyomására sem sikerül elérniük a letartóztatott vagy letartóztatottak szabadlábra helyezését, úgy megszüntetik a villany-, gáz- és vízszolgáltatást, amelynek a szüneteltetése nem végleges, hanem időhöz kötött.
Az általános sztrájk felfüggesztését és a munka újrafelvételét a Munkástanácsok Intézőbizottsága körtelefonon keresztül adja ki az üzemek és közületek munkástanácsainak. Készítettek a végrehajtás mellett egy úgynevezett technikai lebonyolítási tervet is.
A 48 órás sztrájk teljes volt a megyében, noha a munkástanácsok vezetői, vezető testületei – a sztrájkszervezők ellen hozott rendelkezés miatt is – több helyen nem vállalták a döntés ódiumát, és titkos szavazással kérték ki a dolgozók véleményét. Nem hallgatták el, hogy a sztrájk idejére nem lehet bért számfejteni.”
Sopronban is mindegyik vállalat, üzem, gyár sztrájkolt, kivétel talán egy egység volt, a Ciklámen cukrászda. Sőt, Sopronban megpróbálták megoldani a sztrájk idejére a bérezés kérdését is. A munkástanácsoknak ez volt az utolsó nagy megmozdulása a városban, mielőtt elvesztették érdekérvényesítő erejüket és szerepüket. A megtorlás és a hatalom felszámolta vagy felszámoltatta a számára inkább a forradalomhoz kapcsolódó szervezeteket.
A szerző: Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja