Amint az ismeretes, Donald Trump Facebook-, Instagram-, legutóbb pedig a YouTube-fiókját is zárolta a napokban a két közösségi médiaóriás. A Twitteren 88,7 millió követő veszített el egy csapásra a még hivatalban lévő amerikai elnök. A tiltások okairól a békés hatalomátvétel körüli indokok keringenek a világhálón fellelhető nyilatkozatokban, amihez kapcsolódóan felmerülhet a kérdés: 

Minden jel szerint a digitális és adattudatosság terén a világ vezető politikai szervezetei és annak tagjai körülbelül olyan szinten vannak, mint a kétéves gyerekek a kindertojást bontogató YouTube-videókkal: rácsodálkoznak, majd orrvérzésig tolják, ami a csövön kifér. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az elmúlt években a politikai pártok világszerte úgy locsolták a pénzt a Facebookra, Instagramra, a Twitterre, mintha nem lenne holnap: „Vannak ezek a jópofa internetes közösségi platformok, azokon a költséges óriásplakátok és a tévéreklámok helyett fabatkáért tudunk elérni embereket – gondolhatták egyesek –, hát hol lehet ebből baj?”

Mégis, mi volt az elképzelés? Hogy vannak ezek a platformok, amik azért léteznek, hogy miközben az üzemeltetők pénzt keresnek, addig a mindenki számára elérhető és megvehető hirdetésekért a mi hatalmunkat szolgálják? Vagy hogy ezek a platformok a közjóért vannak, és tényleg demokratikusak? Úgy, ahogyan a világpolitika is átlátható, tiszta, demokratikus, és a világbékéért küzd mindenki?

Rossz híreim vannak: nem ezért léteznek. Már régen, évtizedekkel ezelőtt észre kellett volna venni, hogy a webkettő lényege az, hogy elhitessük az emberekkel azt, hogy a saját adatik megosztása jó dolog, és az ingyenes szolgáltatásokkal igenis tök normális, hogy az adataiddal fizetsz. Ezen túl vagyunk, hundub ide vagy oda, ez nem visszafordítható, ez a vonat elment. A mostani feladat az, hogy ebből kellene valamit főzni, aminek az eredője nem az USA-ba mutat, független attól, hogy Bidennek, Sorosnak, vagy éppen Zuckenbergnek hívjuk az éppen aktuális patás ördögöt.

Azok számára is rossz híreim vannak, akik azt gondolják, hogy 2021-ben – a Facebook indulása után 17 évvel – eljött az idő, hogy egy sajátot csináljanak.

és pontosan tudják, hogy amit itt olvasnak, az nemcsak megkérdőjelezhető, hanem egyenesen komolytalan. Szinte független attól, hogy mi a hír vagy poszt forrása.

Ugyanakkor a digitális szolgáltatók, médiumok nem először és vélhetően nem utolsó alkalommal gyakorolnak nyomást akár a felhasználóikra, akár a konkurensekre. Míg az egyes platformokon létező házmesteri „jelentem” funkció és az egyes profilok tiltása és cenzúra bevett mindennapi gyakorlat, addig vannak olyan módszerek is, amik kifinomultabban és a színfalak mögött intéznek el egy-egy ügyet, főleg platformok és médiumok között. Láttunk például már Magyarországon is arra példát, hogy egy médiacsoport egy másik ellen – érdekkülönbség miatt – a szolgáltatásaihoz tartozó e-mail szolgáltatásban a másik médiaszolgáltatótól érkező e-maileket egyből levélszemétbe rakta, ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítve a másik médiacsoporttól származó levelek célba érkezését. Képzeljük csak el, hogy ennek az analógiájára 

ahogyan az egyes, Indexhez kötődő szolgáltatások visszaigazoló és jelszó-visszaállító e-mailjei is.

Miközben ezen sorokat írom és – némi szünetet tartva – óránként rálesek a Facebook-hírfolyamomra, szembejön a Fidesz „Kövess minket INSTÁN” reklámja, ami azért különösen pikáns, mert a magyar kormánypárt jelenleg azért költ pénzt a Facebookon, hogy a szintén Facebook tulajdonában lévő Instagramon like-olják be őket. Úgy, hogy ezeket a like-olókat a jelek szerint bármikor egy szempillantás alatt elveszítheti. A közösségi médiában ugyanis sem az ismerőseid, sem a like-olóid, sem semmi nem a tiéd, használhatod. Ahogy az emberi kapcsolataidat és pozíciódat is, például egy munkahelyen vagy egy politikai pártban…

A szerző informatikus-közgazdász, mérnök-tanár.