Minél hosszabb ideig van kormányon egy párt, annál inkább fenyegeti az elhasználódás, az elkopás veszélye – nemzetközi és magyar példák egyaránt igazolják ezt. A német CDU az 1998-as választásokat 16 éves kormányzás után vesztette el. Az utolsó két ciklusban mindinkább mutatkoztak az elfáradás, az „elkopás” jelei, a belső ellentétek – igaz, a német kereszténydemokratáknak a német újraegyesítés feladatival, az „új tartományok” újjáépítése nagy feladatával is meg kellett birkózniuk, ráadásul koalíciós kormányban.
Amikor egy nagy feladat elvégzése vagy válságkezelés állítja kihívás elé a kormánypártot, akkor még inkább nehéz a népszerűséget megőrizni. Az elosztható pénz mennyisége mindenütt korlátozott, nálunk kiváltképp, hiszen nem tartozunk a gazdag országok közé.
Ez a problematika érvényesül most a koronavírus-válság idején. A Fidesz fölött már ezen válság előtt is elkezdtek gyülekezni a viharfelhők. Noha a 2014–2018-as ciklus után elvileg lehetett reménykedni abban, hogy a Simicska Lajos felett aratott győzelem után Orbán Viktor kevesebb hazai akadállyal kell, hogy szembesüljön, a 2019-es önkormányzati választás nem a tervek szerint alakult (aláhúzza ezt Budapest és számos város elvesztése).
Most, hogy már lassan egy év telt el a járvány magyarországi megjelenése óta, kimondhatjuk, hogy a kormánypárt népszerűségét elsősorban a járványkezelés határozza meg, méghozzá az, hogy mennyire képes kivédeni a járvány gazdasági hatásait a kormány.
Úgy tűnik, visszaüt, hogy a Fidesz visszaszoktatta a választókat a paternalista szemlélethez: az állam hatalmának nagyra növesztése (benne a települési önkormányzatok hatáskörének erőteljes megnyirbálása, az iskolák elvétele), az urambátyám világ megerősítése azt hitette el sokakkal, hogy joggal várják el, hogy az állam lesz szíves megoldani a válság okozta bajokat: a foglalkoztatottsági létszám csökkenését, a bevételek kiesését, az üzleti lehetőségek elillanását. A járvány első hullámában még könnyű volt kormányzati válságenyhítő programokat (pl. hitelmoratórium) bejelenteni, és akkor még élt a remény, hogy a járványnak mindjárt vége lesz. Csakhogy jött a járvány második hulláma, meglehet, küszöbön van a harmadik is, és az oltás nálunk is csigalassúsággal halad. A magyar államnak nem korlátlan a pénze, Orbán Viktor amúgy sem híve a segélyek növelésének, és inkább egyes gazdasági szereplők, cégek támogatásában hisz – csakhogy az érintettek elégedetlensége viszont nőttön-nő, türelme mindinkább fogy. Jól mutatja ezt a vendéglátóhelyek újranyitásáért született Facebook-csoport.
Romlik az ország általános légköre, így a politikai klíma is, ez a Fidesz népszerűség-csökkenésének legfontosabb oka.
Mivel a járványügyi védekezés és válságkezelés sikerén múlik leginkább a Fidesz népszerűsége, minden közérzetjavító intézkedés jól jöhet. Idetartozik a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása, a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességének kilátásba helyezése. Nem kétséges, hogy lesznek még ehhez hasonló intézkedések, hiszen a Fidesszel szemben várhatóan egy egyesített ellenzék néz majd szembe a következő választásokon, vagyis a 2010 óta eltelt időben jövőre vár a legnehezebb választási küzdelem Orbán Viktorra. Rossz hír, hogy a Závecz Research legújabb kutatása szerint nemcsak Budapesten és egyes vidéki nagyvárosokban előzi meg az ellenzék a Fideszt, hanem a megyeszékhelyeken kívüli városokban is csökkent a párt támogatottsága. Csakhogy mivel a kutatás szerint elsősorban az alacsonyabb jövedelműek, a rosszabb munkaerő-piaci pozíciókban lévők távolodtak el a Fidesztől, anyagi juttatásokkal könnyebb is lehet visszaszerezni őket. Őket kevésbé izgatja az SZFE-ügy, a saját pénztárcájuk annál inkább. A Fidesz támogatottságát az ő körükben mindenképpen növelni kell, amennyiben Budapesten, a nagyvárosok jelentős részében és már a kisebb városok egy részében is inkább az ellenzéki pártok maradnak előnyben.
A kormánypártba vetett bizalmat azonban nemcsak a materiális kérdések döntik el, hanem az Orbán-rendszer stílusa.
A CEU-ügy, a színháztörvény-módosítás, vagy éppen az SZFE-ügy sok fiatalt, értelmiségit arról győzött meg, hogy ennek a rendszernek a légköre önmagában is annyira elviselhetetlen, hogy a koronavírus-járvány kezelésétől függetlenül is megérett az idő a hatalom a leváltására.
A megfellebbezhetetlen, nagyképűnek tűnő kijelentések, a gyűlölködő hangnem, a leegyszerűsített nyelvezet ebben a körben nem segít. Persze a választást nem a kisebb számú értelmiség dönti el, de a Fidesz támogatottsága az alacsonyabb státuszú rétegeknél is csökkenésbe fordult.
Most kéne egy nagy váltás a kormányoldal számára – olyasmi, ami 2015-ben történt, amikor is a menekültválság briliáns kommunikációs kezelésével Orbán visszavette a kezdeményezést, és ismét győzni tudott a 2018-as választáson. A menekültkérdés behozása friss ötlet volt, sokakat – főleg az ellenfeleket – meg is lepett. Most pont ez a frissesség, újszerűség, váratlan húzás képessége nem látszik a Fidesz oldalán, legalábbis egyelőre. Ezért nyugodtan lehet beszélni a Fidesz „elfáradásáról”.
A történelem azonban a Fidesz oldalán van – a magyar párttörténetben ugyanis inkább a tartósan hatalmon maradni tudó párt a jellemző, semmint a folyamatos kormányváltás. Gondoljunk arra, hogy a többpártrendszer körülményei között évtizedeken át hatalmon tudtak maradni az akkori kormánypártok a dualizmus idején vagy a Horthy-rendszerben.
Az urambátyám világ, a hierarchikus hatalomgyakorlás, a lekötelezettek serege, a választási trükkök évtizedeken át leválthatatlanná tették a kormánypártokat.
Kevesen tudják, de Orbán Viktor tanulmányozta a 19–20. század magyar történelmét. Az ellenzéki politikusok ezt nem szokták megtenni, gondolom, azért, mert „fölösleges, koncentráljunk a jelenre és a jövőre”. Csakhogy a múlt eseményei olyan tanulságokkal szolgálnak, amelyek erőt adnak annak a politikusnak, aki ismeri ezeket a tanulságokat, és használja a maga javára. Orbán Viktor ezt teszi, ezért van nála a versenyelőny.
A szerző politikai elemző. A véleménycikk nem feltétlenül tükrözi az Index szerkesztőségének álláspontját.