A magyar önkormányzati rendszer tavaly szeptemberben „ünnepelte” létrejöttének 30. évfordulóját. Az ünneplés elmaradt, mint ahogy a kormányzati megemlékezés is a vírushelyzet miatt. Ha már a veszélyhelyzetre tekintünk, akkor egyértelműnek tűnik, hogy a kormányzat a Covid–19-vírus elleni harc jegyében egy másik, számára veszélyes vírussal, jelesül az önkormányzatisággal is le kíván számolni.
1990-ben, az önkormányzati rendszer létrejöttével fejeződött be a közjogi értelemben vett politikai rendszerváltoztatás. A települési önkormányzatok jelentették a hatalom érzékelhető ellensúlyát, a többszintű kormányzás valóságát. A települések lakói újból kezükbe vehették saját életterük alakítását, szabályozhatták, szervezhették a közszolgáltatások széles körét, biztosították a legtöbb humán és infrastrukturális szolgáltatást, igazgatták a helyi ügyeket, és fejlesztették a településeket.
Húsz esztendő elteltével azonban a változtatás szükségessége elengedhetetlenné vált. Ekkorra nyilvánvalóvá váltak a strukturális és finanszírozási problémák, valamint jelentős mértékben megnőtt az önkormányzati szféra eladósodottsága is. Az önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatások minősége között jelentős különbségek alakultak ki. A hátrányos helyzetű térségekben lévő hátrányos települések lakói többszörös hátrányt szenvedtek. Igazságtalanná és fenntarthatatlanná vált az önkormányzati rendszer.
A változtatás politikai feltételeit a 2010-es országgyűlési választás eredménye megteremtette, a kormány kétharmados parlamenti támogatottságra támaszkodhatott. A második Orbán-kormány teljeskörűen átalakította a közjogi berendezkedést. Az alaptörvény szakított az előző húsz év demokráciafelfogásával és társadalomépítési filozófiájával. Ennek részeként
az önkormányzatok helye és szerepe is gyökeresen megváltozott. Az alaptörvény már nem ismeri el a polgárok önkormányzáshoz való alkotmányos alapjogát.
Az önkormányzatokat lényegében a végrehajtó hatalom – részlegesen önálló jogosítványokkal rendelkező – sajátos részének tekinti, amelynek mozgáskörét korlátozni kell a hitelfelvétel engedélyhez kötésével pénzügyileg és a törvényességi ellenőrzés kiszélesítésével. A jogi keretek szűkítésével egyidejűleg egyes alapvető közszolgáltatások is kikerültek az önkormányzatok kompetenciájából. Gondoljunk például az iskolai köznevelés és a kórházi rendszer államosítására vagy a hatósági ügyintézés járási hivatalokba szervezésére. Az állam erőteljesen rátelepült többek között a hulladékgazdálkodás területére is, létrehozva a teljesen abszurdan működő „kukaholdingot”.
A szűkülő jogi és pénzügyi korlátok mellett viszont egyre erőteljesebbé vált a nyílt pártpolitikai nyomulás az önkormányzati terepen. Elsődlegesen a fejlesztési források elosztásában történt drasztikus fordulat. A területfejlesztési törvényben rögzített intézményrendszer működtetése helyett jogon kívüli eszközökkel a Fidesz választókerületi elnökei kerültek tényleges döntési pozícióba. A térségi „párttitkárok” határoznak arról, hogy melyik település kap és milyen mértékű támogatást. A jogi és pénzügyi autonómia csorbulásánál még nagyobb mértékben
sérül a polgármesterek személyes autonómiája azáltal, hogy politikailag kell igazodniuk annak érdekében, hogy jusson valami a településüknek.
Ez a fajta nyílt pártpolitikai kontroll már a tanácsrendszer utolsó ciklusában sem érvényesült.
A leépítési folyamatban a kormányzat a veszélyhelyzetre hivatkozva újabb, az önkormányzatok működését ellehetetlenítő lépésekre szánta el magát. Elvette a gépjárműadó amúgy is osztott bevételét, ingyenessé tette a közterületi parkolást, megtiltotta a szolgáltatási díjak emelését, felére csökkentette a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját, ingyenessé tett területhasználatokat, és még egyéb kisebb-nagyobb, önkormányzati bevételt csökkentő döntést hozott. A kormányzati beavatkozás és szorítás alapvetően a nagyobb lakosságszámú településeket, így a megyei jogú városokat, a fővárosi kerületeket és leginkább a fővárost érinti.
Miközben Európában a kormányok az önkormányzatokkal partnerségben vesznek részt a vírus elleni védekezésben, és a kormányzatok nem elvonnak, hanem támogatják az önkormányzatokat a kieső bevételeik és a védekezés költségei miatt, addig nálunk ez fordítva történik. Ennek az oka megítélésem szerint kettős.
Egyrészt Orbán Viktor 2006-ban felismerte, hogy az önkormányzatok képesek befolyásolni a közvéleményt és a parlamenti választásokat, valamint vannak szabad, a központi akarattól független döntési lehetőségeik. Ennek következtében indult meg az önkormányzatiság leépítési folyamata 2010-től. A másik ok a 2019-es önkormányzati választás részleges, jellemzően fővárosi és nagyvárosi ellenzéki sikere.
Az ellenzék feltámadása a kormányfőt a leépítés felgyorsítására ösztönözte. A törvényben rögzített, kiszámítható és számonkérhető szabályozás helyett még inkább a kézi vezérlésre tért át,
amelyre a legújabb példa, hogy a helyi iparűzési adó megfelezése kapcsán kieső bevételeknél a 25 ezer lakosnál kisebb települések „teljes” kompenzációt kapnak a kormányzattól, míg a nagyobbak esetében egyenkénti mérlegelésre kerül sor.
A mérlegelés jogalapja ismeretlen, nyilvánvaló, hogy a kormányzati „adomány” mértéke az adott település önkormányzati választási eredményének a függvénye. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy bár a kormánypárti települések működtetését a kormányzat külön juttatásokkal biztosítja, de ezeken a településeken is sérül az autonómia, és gyengül az önkormányzó képesség.
Megítélésem szerint az elkövetkező bő egy esztendőben további kormányzati beavatkozásokra lehet számítani.
Annak nincs esélye, hogy a kormány és az önkormányzati szféra között érdemi párbeszédre kerüljön sor.
A kormány a saját maga által 2015-ben elfogadott megállapodást sem tartja be, amelyben rögzítették az önkormányzati szövetségekkel való egyeztetés módját és tartalmát.
Az önkormányzatoknak alapvetően a lényegükből fakadó támaszuk marad, vagyis az önkormányzatok alanyai, a helyi polgárok és azok civil szerveződései. A veszélyhelyzet során láthatóvá vált, hogy kormányzati „iránymutatások” nélkül is sikeresen, hatásosan és emberségesen védekeztek az önkormányzatok. Számtalan olyan helyi innováció született, amelyben a lakosság, a civil szféra, a vállalkozók az önkormányzati szereplőkkel együtt gondolkodva és együttműködve, partnerségben tudtak költségkímélő, mégis hatásos megoldásokat teremteni. Az önkormányzat ereje a valódi partnerségben, a szolidaritásban és a helyismeretben, a személyes párbeszéd erejében van. Míg a kormányzat a valóságos érdekegyeztetés helyett „nemzeti konzultációkat” tart, addig az önkormányzatoknak lehetőségük van a társadalmi részvétel elmélyítésére és erősítésére. Ez viszont megteremti az alapot annak érzékeltetésére is, hogy mi a tényleges oka egyes közszolgáltatások színvonalcsökkenésének vagy elmaradásának. Ugyanis a drasztikus pénzügyi korlátozások értelemszerűen nem pótolhatóak, csak a hatásuk mérsékelhető. Természetesen minden nagyobb lakosságszámú önkormányzatnál van részleges megtakarítási lehetőség. Ezekkel szükséges élni még akkor is, ha ez nem pótolja a hiányt.
Budapest ebből a szempontból is kiemelt szerepet tölt be, így nem véletlen, hogy a kormányzati elvonások legfőbb célpontja a főváros.
Mind lakosságszámát, mind gazdasági erejét és európai jelentőségét figyelembe véve a fővárosi önkormányzat képes lesz a talpon maradásra, amennyiben a szubszidiaritás elvét alkalmazza a gyakorlatban.
Másik lehetséges irány a fejlesztési pályázatok területén a közvetlen brüsszeli források megszerzése. Itt is fontos a kreativitás, az innovációs képesség és az együttműködés, viszont ez a mindennapi működés nehézségeit nem oldja meg.
Biztos vagyok benne, hogy a nehézségek ellenére is túlélik az önkormányzatok ezt a válságos időszakot, amelyben a települési autonómiák számára a veszélyhelyzetet maga a kormány okozza. Az önkormányzás ereje fenn fogja tartani a működést, amennyiben az önkormányzatnak sikerül erőteljesebb együttműködést kialakítani a polgárok közösségével. Természetesen ma, amikor Magyarországon kommunikációs kormányzás van, az önkormányzatnak is nagyobb figyelmet kell fordítania működése átláthatóságára, a nyilvánosságra és a valóság tárgyszerű kommunikációjára.
A szerző a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége volt főtitkára
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (k), Karácsony Gergely főpolgármester (b) és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke (j) érkezik a kormányülés után tartott közös sajtótájékoztatóra a karmelita kolostorban 2020. április 8-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)