Nagy érdeklődéssel olvastam az Indexen Jeszenszky Géza rendszerváltó külügyminiszter visszaemlékezését a most 90 éves Mihail Szergejevics Gorbacsovról, az SZKP volt főtitkáráról, majd a Szovjetunió utolsó éveinek elnökéről.
Az íráson végig átsüt a kitűnő történész erős rokonszenve Gorbacsov iránt, akivel többször is személyesen találkozott, nincs egyetlen kritikai észrevétele sem róla. Sok mindenben egyetértek a szerzővel, különösen azzal, hogy Gorbacsov kiemelkedő jelentőségű államférfi volt, aki valóban világtörténelmet írt.
Nem osztom azonban Jeszenszky Géza azon véleményét, hogy Gorbacsovot nem terheli semmilyen felelősség a több mint hét évtizeden keresztül fennálló szovjet nagyhatalom hirtelen, váratlan széteséséért. A történész „megalapozatlannak” tartja ezzel kapcsolatban az Oroszországban ma is domináló, ellentétes véleményeket. Idézzük vissza röviden az akkori tényeket. 1991. március 17-re Gorbacsov történelmi népszavazást rendelt el az egzisztenciális és identitásválságban szenvedő Szovjetunió jövőjéről. Ez volt az egyetlen össz-szovjet referendum az ország történetében. Gorbacsov elnök biztos volt abban, hogy – új szövetségi elvekre alapozva (az önkéntes szovjet föderáción belüli egyenlőség biztosítása a szuverén tagköztársaságok között stb.) – a referendummal megmentheti országát a fölbomlástól, beleértve a balti köztársaságok maradását.
Gorbacsov nagyon elszámította magát, s az ellenkezőjét érte el annak, amit akart: fél tucat tagköztársaság a tizenöt közül bojkottálta még a népszavazásban való részvételt is, és ezzel elindult a Szovjetunió rohamos tempójú szétesése.
Alig több mint kilenc hónappal később már nem volt Szovjetunió, s a helyébe kerülő, csonka Független Államok Közössége (FÁK) szinte csak papíron, diplomáciai biodíszként létezett. Gorbacsov jól látta, hogy a FÁK létrejöttével (a szovjet) „emberek többé már nem egy nagyhatalom állampolgárai”. Gorbacsov a Független Államok Közösségét nevezte meg lemondása fő okának 1991 decemberében, pedig a végzetes márciusi népszavazás, a rossz gazdasági állapotok miatt kiéleződött belpolitikai helyzet, a személyes népszerűtlenség és a megerősödött Borisz Jelcin-szerep természetes következménye volt.
Nagyon is elképzelhető, hogy a Gorbacsov elnök által elrendelt referendum nélkül a Szovjetunió nem esett volna szét darabjaira, de bizonyosan nem olyan világrengető hirtelenséggel, mint ahogy az 1991. december 26-án történt.
Kísérteties a hasonlóság Mihail Gorbacsov és David Cameron volt brit miniszterelnök között.
Cameron 2016 nyarán – nem kis mértékben taktikai fogásból és sokak szerint teljesen fölöslegesen – rendelte el a brexitről szóló népszavazást a saját (konzervatív) pártját és az egész országot megosztó EU-tagság ügyében. Cameron biztos volt abban, hogy a népszavazás egyszer és mindenkorra eldönti a kérdést az általa preferált „maradás” javára. Nagyot tévedett ő is. A szavazás nélkül Nagy-Britannia nagy valószínűséggel ma is az Európai Unió tagja lenne. Ennyit az államvezetők kritikus döntéseinek történelmi felelősségéről.
A maga idejében Mihail Gorbacsov nagyot hazardírozott, elbukott, egy idő után csupán sodródott az eseményekkel, mégis történelmi személyiséggé vált, ahogy Jeszenszky Géza jogosan állítja. Ám úgy vált azzá, hogy szinte minden beteljesült, amit eredendően nem akart, és amiért sokan máig annyira csodálják őt (Oroszországon kívül): megszűnt a Szovjetunió, az SZKP, a tervgazdaság, a KGST, a Varsói Szerződés. A hatalmas, sokszínű szovjet birodalomból maradt egy jóval kisebb orosz utódállam, autokratikus politikai rendszer, oligarchikus kapitalizmus, mélyen alulteljesítő gazdaság, mértéktelen korrupció és behatárolt világpolitikai szerep. Ezekért már nem Mihail Gorbacsovot terheli a felelősség.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
(Borítókép: Mihail Gorbacsov, a Szovjetúnió elnöke beszédet mond kanadai látogatása során 1990. május 30-án. Fotó: Wojtek Laski/Getty Images)