A Németország délnyugati sarkában lezajlott két tartományi választás a baloldali pártok, a Zöldek és a szociáldemokrata SPD sikerét hozta, némi liberális (FDP) erősödés mellett.
Merkel kancellár kereszténydemokratáinak súlyos veszteségeket kellett elkönyvelniük, mint ahogy a szélsőséges pártok is mind a jobb-, mind a baloldalon vesztettek támogatottságukból.
Országos trendről van szó, vagy csak a helyi politikusok személyes varázsáról? A járványhelyzet kezelése, netán az elmúlt hetek korrupciós ügyei befolyásolták az eredményt?
Superwahljahr – a németek csak így nevezik 2021-et, mivel az idén öt tartományban és szövetségi szinten is választásokra kerül sor. A március 14-i baden-württembergi és Rajna-vidék-pfalz-i tartományi voksolás tehát csak a nyitánya volt annak a hosszú menetelésnek, melynek során április 25-én Türingiában, június 6-án Szász-Anhaltban, majd szeptember 26-án Berlinben és Mecklenburg-Előpomerániában járulnak az urnákhoz a polgárok, hogy akkor egyúttal a szövetségi parlament összetételéről is döntsenek.
Természetesen mindenki árgus szemekkel figyeli a tartományi eredményeket, amelyekből azonban korántsem lehet egy az egyben következtetni az országos tendenciákra. Németország föderatív berendezkedése – a szövetséges hatalmak és Konrad Adenauer közös „gyermeke” – egy olyan politikai kultúrát alakított ki, ami gyökeresen különbözik az itthon ismerttől. Azáltal ugyanis, hogy az egyes tartományokban más és más összetételű koalíciós többségek jöhetnek létre, a pártok közötti konfliktusok sokkal mérsékeltebben jelennek meg, hiszen könnyen megtörténhet – meg is történik –, hogy ugyanaz a párt az egyik tartományban ellenzékből támadja a másik politikai formációt, amelyikkel viszont egy másik tartományban, vagy akár szövetségi szinten együtt kormányoz.
A rendszerváltozás 30. évfordulója alkalmából sok szó esett arról, hogy még mindig mennyire különböznek egymástól a nyugati és a keleti tartományok, az ott élő emberek mentalitása. Ehhez azonban érdemes hozzátenni azt, hogy Németország közel négy évtizedes kettéosztottsága nem pusztán a politikai rendszerek gyökeres különbözősége miatt volt számottevő. Nyilván nagyon nem mindegy az, hogy hova érkezett Zsukov marsall, vagy a Marshall-segély, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hidegháború csak ráerősített arra, ami évszázadok óta megkülönböztette egymástól a két országrészt: a Rajna-vidéki életvidám katolikus, és a keleten sokkal inkább jellemző szigorú porosz protestáns világ csak még jobban elkülönült egymástól a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió befolyásának hatására. Mindez azért fontos, mert a trendek alapvetően térhetnek el egymástól a két országrészben.
A tegnapi választás a lehető legklasszikusabb Nyugat-Németországban, annak déli sarkában zajlott le, ahol az életszínvonal hagyományosan az egyik legmagasabb. A több mint 11 millió lakosú Baden Württemberg nemcsak a Mercedes-csillag fényében tündököl, hanem – mint a német felvilágosodás egyik bölcsője, Friedrich Schiller szülőföldje – kiváló egyetemeivel, kutatóintézeteivel a német tudomány egyik fellegvára, egyúttal azonban mezőgazdasági, élelmiszeripari teljesítményére is méltán büszke. A kicsivel több mint 3 milliós Rajna-Pfalz már méretét tekintve is kevésbé jelentős, de nem szabad elfelejteni, hogy itt kezdte politikai karrierjét Helmut Kohl, itt volt tartományi miniszterelnök, mielőtt kancellár lett volna, így az a tény, hogy immáron 30 éve a szociáldemokraták alakíthatnak kormányt, igencsak fájó pont a CDU-nak. A most harmadik ciklusát kezdő Malu Dreier miniszterelnök, messze túlszárnyalva pártjának országos népszerűségét, közel 36 százalékos támogatást kapott. Baden-Württembergben frissebb a kereszténydemokrata hatalomvesztés élménye, hiszen 2011-ig nagy többséggel nyerték a választásokat, ám akkor a most vasárnap harmadszor is, több mint harminc százalékkal győzedelmeskedő zöldpárti Winfried Kretschmann lett a miniszterelnök, s ezzel az egykori proteszt pártot – helyi szinten legalábbis – igazi néppárttá tette, amit még a 60 éven felettieknek is 35 százaléka támogat. A CDU számára itt „csak” 3 százalékot veszett el, így 24 százalékon végeztek, ami a 2006-os 44 százalékhoz képest drámai tendenciát jelez. A Rajna-vidéken 4 százalékpontot veszített a párt, így 28 százalékos támogatottsága ott is elmaradt a várakozásoktól. Mindkét tartományban csökkent az AfD szavazati aránya is, Baden-Württembergben több mint 5 százalékkal, a Rajna-vidéken is több mint 4-gyel. A kommunista utódpárt Linke egyik tartományban sem tudta most sem átlépni a parlamenti küszöböt. Mindez azt jelenti, hogy Mainzban marad a szociáldemokrata (35,7%), zöld (9,3%) és liberális (5,5%) koalíció, míg Stuttgartban fel van adva a lecke: tovább kormányoz-e az egyébként templomjáró katolikus, zöldpárti Kretschmann a kereszténydemokratákkal, vagy az ott éppen gyengélkedő 11%-os szociáldemokratákkal és a látványos sikert arató liberálisokkal (10,5%) alakít kormányt, „kevesebb kompromisszummal” kormányozva ezután. (Baloldali kommentátorok ezt remélik, még ha a Kretschmann számára kulcsfontosságú klímapolitika dolgában a Zöldek és az FDP tűz és víz is.)
A fenti számokból is látható, hogy milyen óriási különbség van a pártok támogatottsága között még e két, hagyományait, társadalomszerkezetét, gazdasági mutatóit tekintve hasonló tartományban is. A föderális berendezkedés következménye ugyanakkor az is, hogy a járványkezelés mindennapos szervezési, gyakorlati része a tartományok fennhatósága alatt áll, ami számos koordinációs nehézséget okoz országos szinten, ám a helyi erők tettrekészségét, alkalmasságát jól bizonyíthatja. Ez a helyzet a két újraválasztott miniszterelnökkel is.
Az immáron Armin Laschet vezette CDU a vasárnapi eredmények ismeretében kicsit sincs könnyű helyzetben. Merkel kancellár és Jens Spahn egészségügyi miniszter a járványkezelés országos arcai, ami – jelen állás szerint – minden, csak nem sikertörténet.
Németország – történelmi hagyományaitól eltérően – az általános elbizonytalanodás időszakát éli, ami a gazdasági szereplők, elsősorban a szolgáltatási szektor helyzetének kilátástalanságától a vakcinabeszerzés nehézségein és az oltás szervezési problémáin át a CDU/CSU parlamenti frakciójában feltárt korrupciós eseteivel magyarázható. A maszkbeszerzésből negyedmillió eurós jutalékot hasító képviselő és néhány további ügyeskedő frakciótársának lebukása súlyos csapás a kancellár pártjának. Ami ugyebár már csak hónapokig Merkel kancellár pártja, hiszen ő nem jelölteti már magát.
Nem kell persze temetni a CDU-t, még mindig ők az egyetlen olyan néppárt, ami Németország minden pontján hangsúlyosan jelen van. A merkeli ideológiamentes pragmatizmus, amellett, hogy a bevándorlás, a társadalmi integráció lehetőségének dolgában tévedett, számos előnnyel is járt az ország számára. Pártja azonban amiatt, hogy mindig csak tőle balra álló koalíciós partnerekkel tudott többséget szerezni, elvesztette karakterét, ami hosszú távon életveszélyes. És persze ott van az a sokat emlegetett korszellem, ami a párt nevében a C, vagyis hogy christlich, keresztény jelző használatát, használhatóságát egyre gyakrabban megkérdőjelezi. Ha szándék sincs, vagy csak egészen halovány és sporadikus a korszellem, a modern világ mindenféle trendjének megállítására, esetleg visszafordítására, bármiféle értékközpontú programalkotásra, akkor ez a folyamat feltartóztathatatlan. Az viszont
a két tartományi választás alapján egyértelmű, hogy a párt „felpuhulása”, keresztény-konzervatív jellegének elvesztése, amiről a Fidesz EPP-tagságának kapcsán oly sokat hallottunk, nem vonja maga után a tőle jobbra álló AfD erősödését.
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a korábbi kereszténydemokrata választók hol a gazdasági arcélét megerősítő liberálisokhoz, az FDP-hez, hol – a középosztályt ügyesen megszólítani tudó – Zöldekhez pártoltak. Vagy egyszerűen csak otthon maradtak. Ha ez a trend országos szinten folytatódik, az több mint aggasztó, hiszen így Berlinben lehetővé válhat akár a vörös–vörös–zöld koalíció is, ami nemcsak hogy végképp kiengedi a karanténból a kommunista utódpártot, a keleten továbbra is erős Linkét, hanem a német gazdaság szereplői számára is komoly nehézségeket okozna. A Magyarországhoz fűződő kapcsolatok még rosszabbra fordulásáról most ne is beszéljünk! Nagyon jó kampánystratégiára lesz szükség ahhoz, hogy a kancellárjelöltként, akár Laschet, akár Söder bajor miniszterelnök vezetésével a CDU/CSU megkerülhetetlen legyen a következő szövetségi kormányalakításkor. Sok jóra nem számíthatnak, a CDU-t sújtó hangulati trend megváltoztatásához nincs sok szövetségesük. Itthon, de számos más országban is, az utóbbi években erősen megváltozott a közszolgálati médiumok ún. függetlensége. Az ember már nem sok mindenen lepődik meg. De amikor a vasárnapi választás estéjén a ZDF, a közszolgálati televízió főszerkesztője az eredmények láttán már a Zöld párt női társelnökét vizionálta a kancellári székben, egy pillanatra el tudtam volna képzelni, hogy a CDU-pártközpontban érdeklődéssel kezdik tanulmányozni a magyar kormány médiapolitikáját…
A szerző diplomata, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
(Borítókép: Christian Baldauft, a CDU jelöltje és Malu Dreyer, a Rajna-vidék-pfalz-i tartomány miniszterelnöke 2021. március 14-én. Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters)