A második világháború után Korea a világ egyik legszegényebb országa volt. Az életszínvonal alacsonyabb volt, mint az afrikai Ruanda-Urundiban vagy Észak-Rodéziában, a mai Zambiában. Egy átlag magyar 1950-ben, azaz a trianoni felszabdalást követően, két vesztes világháború után és szovjet megszállás alatt is négyszer jobban élt, mint egy átlag koreai. 

Ma, bő hetven évvel a második világháború után Korea még mindig a világ egyik legszegényebb országa. Egy átlag ruandai – egy véres polgárháborút követően – még ma is gazdagabb, mint egy koreai. Eközben a zambiaiak már másfélszer, a magyarok pedig szinte összehasonlíthatatlan mértékben, tizenhétszer élnek jobban, mint a koreaiak. 

Mármint ennyivel élnek jobban, mint az észak-koreaiak. Ugyanis van egy másik történet is: Dél-Koreáé. Ugyanaz a népcsoport, mint Észak-Koreában. Ugyanaz a több ezer éves történelem. Ugyanazok a hiedelmek, szokások, ugyanazok az útfüggőségek. Ráadásul rosszabb földrajzi elhelyezkedés. Egyvalami azonban más volt az elmúlt hetven évben délen, mint északon: Dél-Korea intézményrendszere, ebből adódóan szövetségesei, gazdasági és politikai vezetői és így összességében meghozott döntései.

2021-ben egy átlag dél-koreai közel hússzor él jobban, mint egy ruandai. Tízszer, mint egy zambiai. Másfélszer, mint egy magyar. Egy átlag dél-koreai legalább tíz évvel él tovább, mint egy északi – és a leélt élet minőségét még nem is említettük.

Egy ország sorsára valamennyire hat a földrajzi elhelyezkedése, a történelme, a vallása. De – mint Észak- és Dél-Korea példája mutatja – elsősorban az intézményei és az ezekkel összefüggő döntések minősége tesz egy országot sikeressé vagy sikertelenné. A 21. században – hacsak nem állt rendelkezésre korlátlan mennyiségű olajkincs vagy más természeti erőforrás – két intézményrendszer, valamilyen jogállami demokrácia és valamilyen piacgazdaság kombinációja tudott sikeres, azaz a polgárai számára hosszú, egészséges életet és gazdagságot biztosító országot teremteni.

Éppen ezért fontos, hogy a demokráciáról szóló vitát és a demokrácia megújítását ne szekértáborok közötti felesleges ideológiai háborúként fogjuk fel, hanem világosan lássuk: 

Az elmúlt három évtizedben azonban Magyarországon a demokráciáról szóló viták szinte kizárólag az aktuális kormányzat demokráciafelfogásáról, a jogállamhoz való viszonyáról, mindezek kritikájáról vagy dicséretéről szóltak. Ezek persze nagyon fontos viták, és ma még inkább megkerülhetetlen az erről szóló gondolkodás. Ugyanakkor a viták közben nem szabad elfelejteni azt, hogy ezek legvégső célja nem valamelyik politikai vagy világnézeti tábor legyőzése, hanem egy jobb ország megteremtése. A demokrácia minőségére ugyanis nemcsak egyik vagy másik politikai oldal, hanem a demokrácia megújulásának hiánya is veszélyt jelenthet. 

A folytassuk vagy az állítsuk vissza logikája mellett érdemes tehát azon is elgondolkodnunk, hogyan tudjuk közösen megújítani a demokráciát. Hogyan lehetnének hatékonyabbak az intézményeink, hogy jobb életet biztosítsanak? Hogyan használjuk fel a digitális fejlődés adta új lehetőségeket? Miképp növelhetjük a bizalmat az alkotmányos berendezkedéssel szemben, hogyan vonhatjuk be jobban a választókat a döntésekbe? Milyen válaszokat adjunk a fejlett társadalmak elöregedésének kihívására?

Mindezen kérdések közül az egyik legfontosabb a demokráciánk megfiatalítása. Az egész nyugati világban, így Magyarországon is kiugróan alacsony a fiatalok részvétele a választásokon és általában a demokratikus folyamatokban.

Miközben pártállástól függetlenül egyetértés van abban, hogy a következő évtized legnagyobb problémái között van a klímaváltozás, a népességfogyás, a versenyképességünk megőrzése, a növekvő társadalmi ellentétek vagy a tudásalapú gazdaságra való áttérés, addig az ilyen kérdések iránt legnyitottabb, az e kihívások által leginkább érintett fiatalok jelentős tömegei messziről elkerülik a demokratikus intézményeket. Míg Magyarországon az 55 és 64 év közöttiek mintegy négyötöde szokott részt venni a választásokon, a 25 év alattiaknak nagyjából a fele. 

Mindez ördögi körhöz vezet: a politikusok egyre kevésbé beszélnek a fiatal választókhoz, akik ezért még kevésbé érzik magukat megszólítva, így még ritkábban fognak elmenni választani. A politikusok megerősítést kapnak, hogy jól döntöttek, kár is lenne a fiatalokhoz szólniuk – és így még jobban elidegenítik maguktól a következő évtizedek lehetséges választóit. Ha nem törjük meg ezt az ördögi kört, akkor nemcsak honfitársaink jelentős részéről mondunk le egy egyre csökkenő népességű országban, hanem sikeres jövőnkről is. A megfiatalítás egyszerre szükséges a demokratikus legitimitás növelése és a nagyobb részvétel miatt és azért, hogy politikusaink merjenek jövőorientált, hosszú távú döntéseket hozni.  

Ennek érdekében néhány évnyi felkészülési idő után, 

Egy átlagos 16 éves semmivel sem alkalmatlanabb a demokratikus részvételre, mint egy átlagos 18 éves – ezt számtalan kutatás mellett Ausztria példája is igazolja, ahol 2007-ben politikai oldalakon átívelő konszenzus mellett csökkentették a választói korhatárt. Ráadásul kutatások azt bizonyítják, hogy ha valaki 18 éves kora előtt már részt vesz a demokratikus folyamatokban, később is jóval elkötelezettebb marad a választásokon való részvétel mellett. Éppen ezért fontos lenne minden magyar állampolgár számára legalább az első alkalommal kötelezővé is tenni a szavazást, vagy olyan ösztönzőket bevezetni, amelyek miatt a fiatalok számára megérné leadni az első szavazatukat.

A 2026-os bevezetés azt is jelentené, hogy egyik politikus sem érvelhet komolyan amellett, hogy a változások valamelyik párt érdekét szolgálják. A mai 11 évesek ugyanis még biztosan sem nem kormánypártiak, sem nem ellenzékiek – minden pártnak, így a hagyományosan inkább az idősebbek által támogatottaknak is bőven lenne idejük a felkészülésre. Oktatási rendszerünk pedig fel tudja készíteni a fiatalokat arra, hogy mit jelent a demokrácia, a szavazás, az állampolgári jog és felelősség a gyakorlatban, hogy hogyan lehet békésen egyet nem érteni, igazunk mellett logikusan és szenvedélyesen érvelni, majd végül konszenzust kialakítani. Ezáltal az akkori 16 évesek már jóval felkészültebben járulhatnának a szavazóurnákhoz, mint a mai felnőttek közül bárki – hiszen a demokratikus szocializációt mindeddig gyakorlatilag a véletlenre bíztuk.

Az elmúlt évtizedekben a politika számtalan módon motiválta az idősebb szavazókat arra, hogy vegyenek részt a demokratikus folyamatokban. Az ország hosszú távú sikerességéhez azonban arra is szükség van, hogy a fiatalok, akár már a 16 évesek is, csatlakozzanak az idősebbekhez. Ki kell alakítanunk végre ebben egy egyensúlyt! 

A demokrácia nem játék. Dél-Korea és számos más nemzet példája jól mutatja, igazából intézményeink minősége dönti el, milyen életet fog többségünk élni az országban. A demokrácia megfiatalítása ehhez a jobb élethez járulna hozzá. (Az Egyensúly Intézet teljes javaslatcsomagja a demokrácia megújításáról itt tölthető le.)

A szerző az Egyensúly Intézet igazgatója 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Gimnáziumi osztálytársak köszöntik egymást a jelenléti oktatás első napján a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskola osztálytermében Nyíregyházán 2021. május 10-én.  Fotó: Balász Attila / MTI)