Kéne már egy Adria-szűrő a Facebookra, annyira sokan posztolnak idén onnan. Így az első, amit tényként kell rögzítenünk: ez már egyáltalán nem menő, sőt… Az olasz tengerparton a trieszti szakasz kivételével Jesolóig minden ciki, utána már jobb, de több mint kétszáz éve stabilan a Riviéra az igazán menő Európában, azon belül is inkább a francia rész. Ezen kár vitatkozni, mert már a XVIII. században eldőlt, hogy az európai arisztokrácia kedvenc üdülőhelyül a Côte d'Azurt választotta. Olyannyira, hogy lényegében a francia Riviéra lett világszerte a turizmus modellje minden más régió számára – az olasz Riviérának is.
Na de mi van ezen kívül a kínálatban? Korfun és Zákinthoszon már eleve sok magyar van, de
többnyire még Szantorini és Míkonosz nevét sem sikerül helyesen leírni azoknak, akik a globális trendeket követve olyan helyekre nyomulnak, ahol már az őslakosságot és a helyi kultúrát teljesen felszámolta a lehető legkommerszebb tömegturizmus élményipara.
Nem, ez sem menő, ahogy Ibiza is kábé Siófok, de ugye Spanyolország most úgyis nagyrészt piros zóna, így kár lenne tovább ragozni. Portugália most amúgy is menőbb, csak már nem sokáig – az újabb Covid-hírek szerint. Az égei szigetvilágban is persze sok csodahely van, amit még nem erőszakolt meg a tömegturizmus, és a görögök mintha kevésbé akarnának korlátozásokat bevezetni, mivel másoknál jelentősebb mértékben élnek az idegenforgalomból. Aki nem érné be a kommersz helyekkel, annak például ott van Kréta, vagy olyan, alig ismert zugok, mint Szárti.
Sose kéne megfeledkeznünk egy aranyszabályról: a legmenőbb mindig az, amit kifejezetten mi magunk fedezünk fel. Közben jócskán akadnak ezzel ellentétes menőségi kritériumok is egy piaci trendek által uralt világban. A távolabbi, egzotikusabb desztinációk például mindig drágábbnak, így trendibbnek tűnnek, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg jó helyek. Mindig érdemes insider infókat beszerezve tájékozódni, és nem abból, amit a neten insider guide-ként tálalnak.
Ráadásul olyan trópusi desztinációk, mint Maldív, Zanzibár vagy Thaiföld, illetve a karibi térség, olyannyira télen számítanak menőnek, hogy ilyenkor nyáron szinte cikinek tűnhet oda utazni. Nem könnyű azok élete, akik mindenáron menőzni akarnak. Nem is biztos, hogy egészséges ezt a posztolási és lájkgyűjtési kényszer jegyében túltolni, mert a legjobb nyaralás mégiscsak az, amikor az ember egyszerűen jól érzi magát valahol, függetlenül attól, hogy ezt mennyire mutatja meg fotókon a külvilágnak. A tuti nyaralás titka, hogy igazán megérkezzünk lélekben oda, ahol épp vagyunk. Ehhez nyilván az sem kell, hogy az adott üdülőhely egyébként menőnek számítson. Nyilván lehetetlen ellazulni és feloldódni a jelenben, ha időnk és figyelmünk javát az emészti fel, hogy menőnek vélt fotókkal próbáljuk dokumentálni a nyaralást, folyton az ideális pózon agyalva. Márpedig a jelenbe megérkezés és feloldódás egyáltalán nem könnyebb külföldön, sőt…
Eddig úgy tűnhetett, mintha csak a külföldi utak lennének igazán trendik. Pedig a Balaton idén is a legmenőbb, amennyiben nem elsősorban a vagizásról, a vetítésről szól, hanem igazából rólunk.
Aki nem akar más lenni és máshogy élni, hanem természetesen tud azonosulni saját életével és kultúrájával, annak ez az életforma marad a legmenőbb, vagyis a Balaton lehet a legjobb választás még nyáron is. Bár a csúcson kívüli időszakban, amikor nincs tumultus, jobban meg lehet ismerni és élvezni a legszebbet, illetve a legjobb minőséget, amit a Balaton adni tud.
Sokan arra hivatkoznak, hogy máshol olcsóbban tudnak nyaralni, ami eleve inkább ciki szempont, és nem véletlen, hogy Európa legfelkapottabb országaiban a helyiek nem nagyon mennek olcsóbb külföldi desztinációkra nyaralni, hanem inkább a megbízhatóbb és jobb minőséget választják otthon. Akkor is, ha az épp többe kerül. Nemcsak patriotizmus motiválja ezt a választást, hanem minőségi és menőségi szempontok egyaránt.
A trendiség már rég nem csak divatot jelent, és a posztolás szociális kényszerével alapjaiban változott meg. Sokkal instantabb és felszínesebb lett. Ma leginkább lájkmágnest jelent a menőség, vagyis olyasmit, amitől a legtöbb lájkot várja, aki kiposztolja.
Különböző társadalmi rétegekben nagyon eltérő lehet, hogy kinek mi menő, sőt: ami „a proliknak” menő, az alapból tuti ciki minden olyan rétegnek, akik magasabbra pozícionálják magukat. Ami már mainstreamnek minősül, az eleve ciki lesz a trendsettereknek és a legmagasabb elitnek. Időben jellemzően lefelé csorog a társadalmi hierarchián, hogy mi számít trendinek: az elit trendek idővel tömegessé válnak, és akkor már az elitnek persze cikivé is.
A menőség fogalmában eleve ellentmondásos, hogy szeretnénk vele az első beavatottak közé tartozni, ugyanakkor nem működik a dolog, ha nincs egy kritikus tömeg, ami azonosul vele. Vagyis egyszerre követeli meg a menőség azt, hogy kevesen legyünk, akik azonosulunk vele, de azért elég sokan is, hogy hihető legyen a sztori. Vannak, akik ezen a skálán a hipster oldalhoz húznak, és csak nagyon kevés beavatott esetén tartanak menőnek bármit – mások meg épp a másik végletet követik: csak tömeges követés esetén tartanak menőnek valamit, amikor a hipstereknek már ultraciki.
Vannak persze egyéni, alkati különbségek is, ami miatt ki-ki mást tarthat menőnek, de egy adott csoporttal való azonosulás többnyire mégis meghatározó. Nem csupán vágyképekről van itt szó, hanem olyan vágyképekről, melyek alapján mások, illetve mi magunk jónak, értékesnek, illetve irigylésre méltónak véljük azt, amit épp csinálunk. Sőt: sokan hiszik, hogy ez határozza meg egész életük minőségét. Azért akarják barátaiknak és ismerőseiknek megmutatni, bizonyítani mindezt, mert a közös vágyálmokban azonosulást keresnek egy adott közösséggel, akiknek ugyanaz a menő vágyálmuk.
A menőség nemcsak ellentmondásos fogalom, hanem jelentős mértékben illúziógyártás is. Nem véletlen, hogy egyáltalán nincs általánosan elfogadott, fix vagy sztenderd, lexikonszerű meghatározása, hogy mi trendi.
A mai, multik által dominált és velejéig kommersz fogyasztói társadalomban a piaci trendek határozzák meg leginkább, hogy nagyobb tömegek mit tartanak trendinek: hát azt, amit épp trendiként adnak el nekik. Vagyis leginkább tömegtermékeket… és nemcsak az öltözködésben, hanem minden más termékkategóriában, a zenében, gasztronómiában és általában a kulturális fogyasztásban is a nagy szériás konfekció rég leuralta az egyénre szabott, minőségi kézműves termékeket. Aki ad magára, annak a kommersz trendiség, vagyis amit nagy cégek akarnak eladni nekünk mint aktuálisan menőt, annak eleve cikinek kellene lenni, és mindenből kézműves, egyénre szabott minőséget szeretne inkább – ami ugye a Föld nevű bolygónak is sokkal jobb. Mert az eldobható trendi tömegtermék lényegében szemét, csak a vásárlás és fogyasztás pillanatában még nagyon menőnek tűnik, mint a szívószál a koktélban, amiből persze a műanyag helyett már a papír lett trendi. Innen szép nyerni.
A szerző filozófus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
(Borítókép: Ibiza 2014-ben. Fotó: R aquel Maria Carbonell Pagola / LightRocket / Getty Images)