A vasfüggöny két egymástól különálló részre, vagy más néven érdekszférára, osztotta a világot: az USA által vezetett Nyugathoz és a Szovjetunió által vezetett Kelethez. És bár már harminc éve ezek az érdekszférák megszűntek, Kína felemelkedése az Egyesült Államok globális nagyhatalmi pozícióját veszélyezteti. Jogosan feltételezhetnénk, hogy akkor most majd biztosan visszatérünk a hidegháborús érdekszférák világához. Pedig azóta sok minden változott. Az eddigi vezető hatalom, az Egyesült Államok például érték –, és nem érdekalapú világról beszélt folyamatosan. Így az érdekszférák világához való visszatérés mellett más jövőképek is szóba jöhetnek.
Érdekszférák alatt olyan, földrajzilag körülhatárolható régiót értünk, ahol a legerősebb állam hatalmat tud gyakorolni a többi, gyengébb állam felett. Ezekben a régiókban pedig a legerősebb állam „kint” tart a régióból más nagyhatalmakat (exkluzivitás), valamint „lent” (függőségi viszony) tartja a gyengébb államokat. Az érdekszférák ab ovo nem zárják ki a szférák közötti interakciókat (pl. kereskedelem), de azok általában az érdekszférákat domináló nagyhatalmak érdekei mentén valósulnak meg.
A világtörténelem tanulmányozásakor túlnyomó részében érdekszférákkal találkozhatunk. Az i.e. 6. században Róma és Karthágó között megkötött szerződés például két érdekszférára osztotta a Földközi tengeri régiót; egyiket Karthágó dominálhatta, a másikat pedig Róma. Egy másik példának vehetjük a 15. század végi tordesillasi szerződést is, amikor a pápa spanyol és portugál érdekszférákra osztotta fel Dél-Amerika. Hogy napjaink vezető nagyhatalmára, vagy más néven hegemónjára, térjünk át, az Egyesült Államok is hozott már létre érdekszférát. A 19. század elején a híres Monroe Doktrínával az USA kizárta az európai hatalmakat az amerikai kontinensről. Legfrissebb példája az érdekszféráknak pedig a nyugati és keleti tömbök világa volt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháború alatti versengése közben.
A történelem folyamán szinte mindig egyszerre több nagyhatalom volt jelen. Viszont a Szovjetunió felbomlásával az Egyesült Államok úgynevezett unipoláris helyzetbe került, mivel rajta kívül nem maradt más nagyhatalom a világon. Ekkor az Egyesült Államok lépett egy merészet, és szakított a történelmi példákkal. Kikiáltotta, hogy az érdekszférák ideje leáldozott. De mi lépett a helyébe az Egyesült Államok szerint? Egy közös értékeken nyugvó világ. Vagy talán mégsem?
Ha egy másik szemüvegen keresztül kicsit jobban mélyére nézünk az elmúlt harminc év történéseinek, akkor egy eltérő magyarázatot is találunk az elmúlt időszakra. Mégpedig azt, hogy az Egyesült Államok nem maga mögött hagyta az érdekszférákat, hanem egyszerűen egy darab, hatalmas, szinte globális-terjedelmű érdekszférát alakított ki saját maga számára. Tehette mindezt, mivel az elmúlt időszakban nem volt más, globális potenciállal rendelkező nagyhatalom, aki saját érdekszférát tudott volna kialakítani.
Most azonban már van: Kína. A globális hatalmi egyensúly megvizsgálásakor azt látjuk, hogy egy lehetséges nagyhatalmi átrendeződés időszaka előtt állunk. Ez nem azt jelenti, hogy Kína egyértelműen átveszi majd az USA szerepét, mint globális hegemón. Azt viszont valószínűsíti, hogy megváltozik az eddig megszokott világrend. Persze ha mégsem úgy lesz, amit most legjobb tudásunk szerint várunk (mert például Kína belső hatásokra szétfeszül), akár maradhat minden úgy, ahogy most van. A történelemből kiindulva viszont a változásra nagyobb az esély.
Kína, valamint egy másik régi-új majdnem nagyhatalom, Oroszország, azt szeretnék, hogy legyenek saját érdekszféráik. És van annyi hatalmuk, hogy lesz beleszólásuk a világ berendezkedésébe. Az Egyesült Államokon belül viszont komoly polarizáció és széthúzás van, így kifelé se tud ugyanannyi erőt képviselni, mint korábban. Sőt, mivel
az Egyesült Államok már kikiáltotta, hogy a világ régiókra osztása divatjamúlt dolog,
ezért az induló tárgyalópozíciója is szűkebb. Hiszen ha valamiről egyszer már azt mondta, hogy túlfejlődött rajta, nehéz ahhoz a gondolatmenethez hitelesen visszatérni. Egyelőre viszont még az Egyesült Államok és a szövetségesei kezében van a hatalmi túlsúly, így az érdekszférák jövője, és az új világkép kialakulása, rövidtávon talán leginkább Washington lépéseitől függ.
Washington egyik döntési lehetősége, hogy nem fogadja el, hogy visszatérhetnek az érdekszférák. Ebben a világképben az Egyesült Államok megtesz majd mindent, hogy az ő általa vezetett világot nem érdek-, hanem egy globális értékszféra világnak mutassa be és tartsa meg. Persze lesznek, akik ezzel nem értenek egyet. Ahol erre lehetőség nyílik, ott ki fognak majd alakítani régiós hatalmi blokkokat. Ezeket viszont nem érdekszféráknak, hanem „eltérő értékrendű” (vagyis az amerikai liberális világrendtől alsóbbrendűnek titulált) csoportosulásoknak fogják hívni Nyugaton. Ezt természetesen nem fogják más nagyhatalmak elfogadni, így elbeszélnek majd egymás mellett.
Egy másik lehetőség, hogy az Egyesült Államok (f)elismeri, hogy visszatérünk az érdekszférák világához. Ez egy olyan világkép, amit a klasszikus hidegháború újraértelmezéseként lehet legkönnyebben elképzelni. Az elmúlt harminc évet azonban nem lehet meg nem történtté tenni. Az amerikai különlegesség- és küldetéstudat más nagyhatalmi logikát diktál. Kína pedig más nagyhatalom, mint a Szovjetunió volt. Egyfelől már most látszik, hogy az Egyesült Államok kizárólag gazdasági vonalon nem tudja megnyerni a versenyt Kínával szemben. Sőt, a demográfiai különbségek is nagyon komolyak. Ezek miatt a korábbi viszonyokhoz nem tudunk majd teljesen visszatérni, viszont ebben a világképben, eltérően az előzőtől, legalább ugyanazt a nyelvet beszélik majd a nagyhatalmak.
A globalizáció pedig tovább bonyolítja a képletet, hiszen tagadhatatlan, hogy a világ az elmúlt évtizedekben tényleg nagyon sokat változott. Elképzelhető, hogy ezek a változások nem csak mennyiségi, hanem minőségi változást is okoztak a nagyhatalmi politika szabályaiban. Ha pedig minőségi változás történik a szabályokban, az eddigi világtól komolyan eltérő világképek is kialakulhatnak.
Eddig a modern történelem folyamán a legnagyobb hatalommal rendelkező államok mindig más államokat akartak dominálni. Viszont ha a globalizáció hatására változtak a nagyhatalmi játékszabályok, akkor lehet, hogy már nem az államok lesznek a nagyhatalmak célpontjai.
Lehet, hogy majd a nagyhatalmak nem teljes (és gyengébb) államokat akarnak a saját vonzáskörzetükben tartani, hanem csak egyes úgynevezett szektorokat.
Ezek a szektorok, vagyis egyes erőforrás- vagy hatalmi ágazatok, a globalizációt alkotó különböző folyamatokból alakulhatnak ki. Példaként gondoljunk a technológiai, energiahordozói, vagy bankolási szektorra, amik különböző részeit fedik le a mai modern társas világnak. Viszont ezek a szektorok szinte minden modern államban megtalálhatóak. Ezeket lehet államokon keresztülívelő módon, akár globális szinten is dominálni egy nagyhatalomnak. Hívjuk ezt a világképet az érdek-szektorok világának. Itt nincsenek a klasszikus értelemben vett érdekszférák, hiszen a nagyhatalmak nem államokhoz köthető régiókat akarnak majd uralmuk alá hajtani, de ugyanazt a nyelvet beszélik majd.
Ez az utolsó világkép kissé futurisztikusnak hathat elsőre, mert arra a kérdésre keresi a választ, hogy változhat-e a hatalom identitása. Viszont teljesen logikussá válik, ha elfogadunk két feltételezést. Az egyik, hogy a globalizáció minőségi változást okozott világunk játékszabályaiban. A másik pedig az, hogy az állam, mint hatalmi csúcsintézmény, egyeduralma megtörhető. Ha ez a két megállapítás helytálló, akkor nagyon sokféle irányban indulhat el a jövő.
Kiindulási pontként joggal feltételezhető, hogy ha meg is törik az állam egyeduralma, attól még egy ideig velünk maradnak és befolyást gyakorolnak világunkra. Ezt felhasználva rövidtávon különböző államokon átívelő csoportok alakulhatnak ki, akik együttműködnek úgynevezett társadalmi hálózatokon keresztül. Hívjuk ezt az érdek-hálózatok világának. Ezen érdekcsoportok tagjainak elsődleges identitása már nem az államhoz vagy más tradicionális hatalmi intézményhez kötődik majd. Ebben a világképben már nem a nagy hatalommal rendelkező államok beszélgetnek, hanem a nagy hatalommal rendelkező társadalmi hálózatok. De két kezdeti feltételezésből kiindulva ugyanennyi erővel jöhet nagyon sok minden más, akár rendszerezett anarchia, káosz, vagy poszt-polaritás is.
A modern világban az államok közötti hatalmi versengést tapasztalhattunk meg. Az érdek-szektorok és az érdek-hálózatok nagy valószínűséggel nem fogják felváltani az érdekszférák világát. A kérdés így inkább az, hogy az elmúlt időben megtapasztalt Egyesült Államok által vezetett világrend minőségi változást hozott-e a történelemben, vagy pusztán mennyiségit. Jelenleg ez egyéni meggyőződés kérdése Washingtonban. Ezért eltérnek a vélemények arról, hogy érdemes-e az érték-szféra világát erőltetni, vagy nevezzék nevén az érdek-szférákat. Sőt, a fentiek ötvözete is elképzelhető. Mindenesetre átrendeződésre számítani kell, hiszen az egyedüli biztos dolog a változás.
A szerző politikatudós, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetnek vezetője
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Spencer Platt / Getty Images)