Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter tehetséges, fiatal, új generációs diplomata, mégis nagyon kemény szavakat használt az elmúlt napokban. „Ütés és visszaütés”, „nem lesz bocsánat az ukrán válaszban”, és még lehetne idézni.
Ennek oka, sőt okai vannak, de távolról sem csak Magyarországhoz kapcsolódók. A retorika legtöbbször nemcsak kifelé szól, hanem befelé is. Most talán leginkább befelé. Az ukrán külügyminisztert és az ukrán kormányzatot kudarcok sora érte az elmúlt hónapokban. Rosszul alakult Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember elejei washingtoni látogatása. Nem kaptak határozott ígéretet a nyugati integrációra, és elegendő anyagi/katonai segítséget sem. Riasztóan hatott Kijevre a hirtelen és kudarcos afganisztáni kivonulás, de legfőképpen az, hogy az USA láthatóan elengedte az Északi Áramlat-2 gázvezeték ügyét.
kétségtelen, hogy a szeptember 10-én elkészült Északi Áramlat-2 meglehetősen önző gazdasági projekt. Két országnak hajt komolyabb hasznot: Németországnak anyagit és ellátásbiztonságit, Oroszországnak pedig anyagit és politikait.
Szinte mindenki más veszít Európában, de senki sem annyit, mint Ukrajna. Németország ugyan tett ígéretet, hogy kompenzálja Kijevet. Persze szóban. De ha lesz is valami vigaszdíj, az aligha éri el az ukrán veszteséget, ha néhány éven belül megszűnik vagy nagyon lecsökken az évi 2-3 milliárd dollár hasznot hozó gáztranzit. Nem is beszélve arról, hogy ez nemcsak anyagi veszteség, hanem biztonságpolitikai is. Kijevnek a tranzit egyfajta „életbiztosítás” is volt évtizedeken át, hiszen végső esetben elvághatták volna Európa gázellátásának egy jelentős részét, hatalmas kárt okozva Oroszországnak.
Közben Belarusz a korábbinál jóval nagyobb mértékben Moszkva befolyása alá került, sokat nehezítve Ukrajna helyzetén. Kijevnek újabb 1100 kilométeres határszakaszra kell figyelnie – majdnem olyan gyanakvással, mint a 2000 kilométeres orosz határszakaszra. A hatalmas orosz és belarusz erőt felvonultató Zapad 2021-hadgyakorlat ugyan véget ért, de a fenyegetés immár északról sem kizárható. Az már csak egy kis extra, hogy a török elnök Szocsiban újabb együttműködések indításáról tárgyalt orosz partnerével. Recep Tayyip Erdoğan ugyan tett gesztusokat Ukrajna irányába is, de nagyon úgy tűnik, Ankarának Moszkva fontosabb, és Kijevnek csalódnia kell abban, hogy délről kaphat segítséget. A sérelmi külpolitika, illetve az ukrán titkosszolgálatok gátlástalansága Szlovákiával és Moldovával is sokat rontott a viszonyon. Szlovákiát azután alázták meg újra és újra, hogy Pozsony bocsánatot kért egy szerencsétlen kijelentésért. Mikola Csausz ukrán bíró fényes nappal történt elrablása a moldovai fővárosból meg kifejezetten súlyos ügy, megengedhetetlen európai országok között, bár durvaságához képest Magyarországon viszonylag kevés visszhangot kapott.
Az agresszív lépésekből származó felesleges konfrontációk és persze az ukrán lépésektől függetlenül bekövetkezett csapások sorozata szinte egyszerre, bár nem előjelek nélkül érte Kijevet.
A tavaszi konfliktusok után augusztus-szeptember külpolitikai szempontból még feketébb két hónap volt Ukrajna számára. A gazdaságban sem alakult jól a helyzet. Az ukrán gazdaság 3,5 százalékkal nőhet 2021-ben, azaz mivel tavaly 5,7 százalékos volt a visszaesés, nem fogja elérni a válság előtti szintet. Az infláció 10 százalék körüli, jelentősen nőttek az élelmiszer- és energiaárak. Ősszel egyszerre lehet hideg és talán éhség is nem kevés háztartásban. Ukrajna Moldovával együtt ma Európa messze legszegényebb állama, ráadásul hatalmas vagyoni egyenlőtlenségekkel. A lakosságot sújtó nehézségek akár külső hatás nélkül is politikai robbanáshoz vezethetnek, kiszámíthatatlan következményekkel. A koronavírus-járvány is elszabadult. Bár papíron Ukrajna „jól” áll, az 56 000 halott a nagyjából 40 milliós népességhez képest „nem sok”, de a többlethalálozásokat nézve valójában már májusban 140 000 felett volt az áldozatok száma, csak azt nem tudták vagy nem akarták jelenteni. És mivel az átoltottság alacsony, ez még csak a kezdet, a tél szörnyű lehet. Ahogy egy jó szemű ukrán megfigyelő mondta nemrégiben: sötét fellegek gyülekeznek Ukrajna körül.
Ezek közül a fellegek közül a magyar–orosz gázszerződés messze nem a legfontosabb, sőt voltaképpen nem túl jelentős ügy. Az, ami a leginkább aggaszthatja az ukránokat, az Egyesült Államok politikájának esetleges változása és a persze a gazdaság helyzete. Pontosan tudják, hogy Ukrajna tragédiájáról nem Magyarország vagy a kárpátaljai magyarság tehet. Lehet, hogy a két szék, Európa és Oroszország között a padlón végzi ez a sokat szenvedett ország, de ezért nem ránk kellene dühösnek lenni. Mégis ez a könnyebb út. Persze kritizálják Biden elnököt is, de ilyen hangnemben nem beszélhetnek Washingtonnal. Pedig el kéne mondaniuk az amerikaiaknak, hogy 2014-ben nem erről volt szó! Az ukrán csalódottság és sértettségérzet az USA-val szemben kétségtelenül nem teljesen alaptalan.
Budapestet persze sokkal könnyebb előrevenni. Ukrajnában pontosan tudják, hogy Magyarország nemigen diktálhat a Gazpromnak, de Dmytro Kuleba és a kormányzat számára a sok arcvesztés után a magyar–orosz gázszerződés egy alkalom az ukrán érdekek erőteljes képviseletére. Zelenszkij elnök és Kuleba külügyminiszter személyükben nem nacionalisták és egyáltalán nem magyarellenesek. Ha csak rajtuk múlna, vélhetően ki lehetne egyezni, és javulhatnának a két ország közötti kapcsolatok. De nem légüres térben van a kijevi kormányzat. Van valós magyarellenesség Ukrajnában, ami nemcsak felhasználható, hanem egyre inkább megkerülhetetlen is. A kemény beszéd politikailag, úgy tűnik, kifizetődő Kijev számára.
Mivel pénz nincs, és más sikert sem tudnak adni a szavazóknak, ezt adják. Az integrációs esélyek elillantak, a nacionalista érzelmek maradtak.
Ez az igazi probléma. Ukrajna 2014-ben – bármilyen szép is volt sok tüntető célja – nemcsak Európa, hanem az ukrán nemzetállam irányába is elindult. Emiatt pedig programozott volt az ukrán–magyar ütközés, már csak azért is, mert méretéhez képest a legjobb helyzetben a magyar közösség volt iskolák és intézmények szempontjából egész Ukrajnában. Azaz most a magyarok vesztenek arányaiban talán a legtöbbet. Emiatt ez az újabb mélypont nem az utolsó, és lehet, hogy lesz még sokkal rosszabb is, még akkor is, ha azt valójában sem az ukrán, sem a magyar vezetés nem akarja.
A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Az Északi Áramlat-2 gázvezeték fogadóállomása a németországi Lubminban 2021. szeptember 1-jén. Fotó: John MACDOUGALL / AFP)