Nem tehetek róla, az Indexen október 10-én megjelent cikkről (Puzsér Róbert: A demokratikus intézmények reformja sürgetőbb, mint valaha) Weöres Sándor klasszikus verse, Az éjszaka csodái jut az eszembe. Felidézi az ötgyermekes Vígláb bácsit, aki a lámpaernyőn kuporogva hibáztatja „a mai rendszert”, és államreformot sürget.
Puzsérnak sok tekintetben igaza van, ahogy Tamás Gáspár Miklósnak is, aki az ellenzéki előválasztás okán – és persze nem először – hasonlóan globális kritikát fogalmazott meg a hazai politikai rendszerről, egyszersmind a világ válságmegoldó intézményeiről. Puzsér leszögezi, hogy „a demokráciák kilencven év múltán újra válságban vannak”, hiszen „a demokratikusnak szánt verseny, mely elméletileg a közös ügyek konszenzuális intézésére és a konfliktusok békés megoldására szolgál, végeláthatatlan acsarkodássá és uszítássá, marketingesek által korbácsolt gyűlöletorgiává” vált. Felfogása szerint a többpárti parlamenti demokrácia, amely vagy fél évszázadon át elérhetetlen ábránd volt Magyarországon, áldásból átokká vált, a nemzetközi szervezetek pedig, különösképpen az ENSZ és az Európai Unió, amelyek felügyelni hivatottak a tagországok demokratikus működését, tehetetlen intézmények.
Az ENSZ-ről tényleg nem érdemes vitatkozni, hiszen közgyűlésének fő tevékenysége, hogy tagországai – olyan államok, amelyekben a hatalmat véres terrorral tartják fenn – évről évre elítélik Izraelt, a Közel-Kelet egyetlen demokratikus rendszerét. Viszont mi a helyzet az EU-val, különös tekintettel az ellenzéki előválasztásra és az országgyűlési választások kampányára?
Ha valóban érdemleges kampány folyna, a miniszterelnök-jelöltek nyilvánosan ütköztetnék nézeteiket Magyarország helyéről és szerepéről az EU-ban, az előnyökről és hátrányokról, az euró bevezetésének kihívásáról.
Ennek azonban eddig nyoma sincs, nyilvánvalóan azért, mert olyan érvek és ellenérvek hangzanának el, amelyeket az átlagos magyar választópolgár, aki a Facebookról tájékozódik és érzelmi alapon szavaz, képtelen lenne felfogni. Hiszen Puzsérnek igaza van, amikor azt írja: „a politika egyre kevésbé racionális vitát, mindinkább jelképek és életérzések összecsapását jelenti”. Ezek után nem csoda, ha az ellenzéki előválasztás jelöltjei, akiknek mezőnye immár Dobrev Klárára és a Habsburg Ottó gyermekeihez feltűnően hasonlító Márki-Zay Péterre szűkült, egy árva szót sem szólnak a paksi atomerőmű bővítéséről és egyáltalán az energiapolitikáról, vagyis hogy mit csinálnának másképp ezen a téren, mint Orbán Viktor kormányzata.
De beszéljünk most a képviselőválasztás reformjáról, amely Puzsér szerint megkerülhetetlen, hiszen a jelenlegi választási rendszer lehetőséget nyújt a manipulációra, és erősen torzít. Ez igaz, de csak nem azt akarja mondani a szangvinikus közíró, hogy a választójogot kellene szűkíteni? Ezzel a programmal a 2022-es választásokon induló pártok közül csak a Mi Hazánk lépett fel, amely programjában nyolc általános elvégzéséhez kötné a választójogot, ami bizony erősen diszkriminálná a hazai cigányságot. Erről elvi okokból szó sem lehet, hiszen cenzust jelentene, ami elfogadhatatlan. Mint ahogy az sem jöhet szóba, hogy a választást előzetes regisztrációhoz kössék úgy, mint az USA egyes államaiban. Mit jelentene az a gyakorlatban, hogy az „egy ember – egy szavazat” elvét az „egy ember – több szavazat” elvével kellene felváltani? Szavazzanak a nagycsaládosok a gyerekeik nevében is? Vagy a demenciában szenvedő idősek helyett a felnőtt gyerekeik?
Tudjuk, egy kisebbség a politikusok által hangoztatott értékeket preferálja. Ahogy nemrég egy kiváló karmester összefoglalta: „fontosak nekem a hagyományos baloldali és zöldértékek: a szegények felkarolása, az elesettek támogatása, minden ember egyforma tisztelete vallástól, nemzetiségtől, bőrszíntől, szexuális orientációtól függetlenül, a kisebbségek védelme, a környezetvédelem és az európai integráció”. Úgy tűnik azonban, hogy a többség a fennkölt elvek helyett inkább az érdekeit tartja szem előtt. A jelenlegi kormányzat, vállalva az eladósodást is, különböző extra juttatásokkal igyekszik lekenyerezni a választókat: adókedvezményt nyújt a fiatal házasoknak és a vállalkozóknak, az idősebbeket pedig kárpótolni igyekszik azért, hogy a nyugdíjuk az infláció következtében értékét vesztette. Klasszikus példája ez a helikopterpénznek, amit az ellenzék a Covid-járvány kitörése, 2020 márciusa óta sürgetett, most viszont felelőtlenségnek és tékozlásnak nevez, és kampánytrükknek minősíti a pénzszórást.
Kívánatos lenne, írja Puzsér, hogy kibillentsék „a politika kerekét a jelenlegi rossz kerékvágásból”. Jó lenne tehát, ha az ellenzék győzelme esetén hatályon kívül helyeznék a jelenlegi, kétharmados alkotmányt, és újrakezdődne az alkotmányozás hosszadalmas és kockázatos folyamata? Ebben a nagy jelentőségű ügyben szembekerül egymással a kívánatos változás és a megőrzendő stabilitás, és ami engem illet, az utóbbit fontosabbnak tartom. Ami nem jelenti azt, hogy a jelenlegi alkotmányon, amely gúzsba köti, a szó szoros értelmében kiheréli a sajtót, ne kellene sürgősen változtatni. De ha lehet,
ne próbáljuk meg visszaforgatni az idő kerekét az 1989–90-es rendszerváltásig, okuljunk az alkotmányozás 1994 és 1998 közötti kudarcából.
Puzsér gondolatmenetének legellenszenvesebb passzusa a „politikai osztály” elleni demagóg hangulatkeltés, az uszítás „a közhivatallal összefonódó burzsoázia” ellen. Szerinte a hivatásos politikusok a „leválthatatlan arisztokraták”, akiknek fogalmuk sincs azoknak életéről, akik fölött uralkodnak. Ez már vegytiszta kocsmai duma, „a minden politikus lop és hazudik” közhelyes hőbörgése. Ugyanezt a teóriát fogalmazta meg Lenin is, amikor „parlamenti kreténizmussal” vádolta a Duma képviselőit.
Nem mintha illúzióim lennének a hivatásos politikusokról: egykor jó néhány interjút készítettem velük, van személyes tapasztalatom is róluk. Minden találkozás arról győzött meg, hogy kizárólag az érdekeik szempontjából szemlélik a közéletet, és legfőbb törekvésük, hogy minél tovább hatalomban maradjanak. Lehet, hogy a történelem robotpilóta alatt sodródik, ahogy Puzsér találóan írja, és valójában senki sem vezeti a világot. Mégis szükség van emberekre is a pilótafülkében, akik szükség esetén képesek a kézi kormányzásra. Ők a politikusok, akik persze bőven megérik a pénzüket, de legalább nem érzik úgy, mint Karácsony Gergely, hogy a miniszterelnök-jelöltséggel vágóhídra hurcolják őket.
A szerző történész, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Pelle János történész. Fotó: Keresztény-Zsidó Társaság / Youtube)