Az MSZP Mesterházy Attila távozása óta vezetői válsággal küszködik. A régi bölények vagy háttérbe vonultak, vagy oda lettek szorítva, Gyurcsány Ferenc saját projektbe kezdett, akik pedig megmaradtak, képtelenek igazán karizmatikus vezetőt kitermelni. A párt létezése valójában politológiai csoda, hiszen ha egyik reggel arra ébrednénk, hogy az MSZP megszűnt létezni, a tagokon kívül már nem tűnne fel senkinek. A szegfű még azért nem hervadt el teljesen, mert örökölt hálózata, a logó, az idős szavazók megszokása infúzión tartja. Az egész jó ideje már egy tartalom nélküli márkahűség. Az MSZP így évek óta a Karácsony Gergely-projektbe menekült.
Tolta és tolta maga előtt a Párbeszéd vezetőjét, majd főpolgármestert, és ami ebből a folyamatból bármilyen jellegű haszonként csurrant-csöppent számára, gyorsan felszippantotta. Szervezetfejlesztésre, megújulásra vagy programadásra már nem igazán törekedett, csupán a meglévő rendszerei és személyi állománya fenntartására. Számukra az összefogás és a saját, biztos befutónak hitt miniszterelnök-jelöltjük mögötti kiállás volt az egyedüli út. Az MSZP-nek így tényleg minden napja karácsony volt. A maradék energiáit, az egyébként a mai napig sem kevés mozgósítható pénzét, a már említett hálózatát ebbe az irányba fókuszálta. Ezért
a pillanat, amikor a főpolgármester visszalépett Márki-Zay Péter javára, olyan lehetett számukra, mint egy nyálfolyatós délutáni szunyókába belevisító légvédelmi sziréna.
Azt se tudták hirtelen, merre szaladjanak. Az ismeretlen és kiszámíthatatlan, ezért számukra életveszélyes M.-Z. P. soraiba? Vagy a régről ismert, kiszámítható és számukra szintén életveszélyes Dobrev halálos ölelésébe? A kezdeti zavarodottság után végül az előbbi mellett döntöttek. Hogy miért? Öt okuk is lehetett rá.
Talán a legevidensebbnek az tűnhet, hogy eddigi patronáltjuk, Karácsony Gergely lépése és azóta is tartó lelkes kiállása győzte meg őket. Mivel az elmúlt időszakban arra kondicionálódtak, hogy ők a főpolgármester leghűségesebb fegyverhordozói, így most – egyéb lehetséges stratégia híján – nem nagyon maradt más esélyük, mint vonulni vele tovább. Ugyan sok pénzt és munkát öltek bele egy olyan jelöltbe, aki biztosan nem lesz miniszterelnök 2022-ben, de ettől még főpolgármester marad 2024-ig, és/vagy az új kormány egyik meghatározó vezetője lesz. Ha aranytojásokat ugyan nem is tojt nekik a Karácsony-projekt, ettől még simán biztosíthatja a túlélésüket újabb néhány évre.
A Karácsony-féle megszokás melletti következő lehetséges ok annak az ijesztő rémképe lehetett, hogy az MSZP kimarad a meccsből. A Jobbik választotta ezt a taktikát, a szavazókra bízva a döntést – persze a háttérből és indirekt módon azért mégiscsak Dobrev Klárát segítve. A függetlenség azonban ebben az esetben nem kifizetődő. Több szempontból sem. Egyrészt aki nincs ott a játszmában, elveszíti az egész előválasztás legfontosabb hozadékát, a figyelmet. Másrészt aki nincs ott a játszmában, az esetleges tavaszi győzelem gyümölcsét teszi kockára, a befolyást. Jobb odaállni valaki mellé, mert akárki is nyer vagy veszít, két nagy erőtér lesz az összefogásban, akik minden jelenlegi verbális ketrecharcuk ellenére az egymással való kiegyezésre kényszerülnek majd. Ebben a várható kiegyezésben pedig azok vesznek részt nagyobb erővel, akik a küzdelemben is ott voltak. Az MSZP ezért összefércelte megszakadt zászlóit, kifényesítette kopott páncéljait, és bár lelkesítő beszédet senki nem mondott, ahogy a filmekben szokták csata előtt, odavonult Márki-Zay seregeihez.
Az előválasztás már napok óta tartott, mire az MSZP végül csütörtökön úgy határozott, a nevéből elhagyja az S betűt. A döntést megelőző napokban ez egyáltalán nem tűnt egyértelműnek. Sőt kezdetben a szocialista prominensek jobbára a DK oldalán sorakoztak fel. Gondoljunk csak Hiller Istvánra, Horváth Csabára, Gajda Péterre, Gőgös Zoltánra vagy Juhász Ferencre. Botka László és Lendvai Ildikó ellentétes kiállása pedig inkább renegát akciónak tűnt, mint hivatalos iránynak. Ahogy azonban teltek a napok, és
az MSZP aktivistái is érzékelhették a sátraknál a szavazás dinamikáját – magas részvétel, nagyon sok fiatal és új szavazó –, a párt úgy döntött, előremenekül.
Mivel az említett folyamatok és az itt-ott kiszivárgó mérések (elég szürreális, hogy a kutatóintézetek éppen most szüneteltetik a munkát…) inkább M.-Z. P. győzelmét valószínűsítik, a szocialisták számára sürgetővé vált, hogy még időben váltsanak jegyet a hódmezővásárhelyi gyorsra. A kérdés már nem is az volt számukra, ki mellé álljanak, hanem az, hogy ott legyenek a végső nyertes mögött. A győzteshez húzás persze általános emberi vonás, az időzítése viszont politikai felismerés és döntés kérdése. Az MSZP csütörtökön látta elvetettnek a kockát. Kunhalmi Ágnes bizonyára megnyomta a resetgombot, vett egy nagy levegőt, és elkezdte vizualizálni, ahogy lelkesen kampányol Márki-Zay Péternek.
Az MSZP-t sok nehézség és kudarc érte az elmúlt években, de talán a legnagyobb törés mégiscsak a volt kormányfő, Gyurcsány Ferenc távozása volt. Nem is elsősorban az, hogy elhagyta a szocialista pártot, sőt ezután többen valószínűleg még pezsgőt is bontottak, hanem az, hogy létrehozott egy alternatívát. Megalkotta azt a versengő politikai közösséget, amely a maga szervezettségével, lendületével, szektás nyomulásával, kommentorkjaival és a Gyurcsány-branddel még erősebben kiemelte az MSZP bénultságát, vezetetlenségét és gyengeségét. Amióta a DK létezik, olyan a szocialisták számára, mint egy hálátlan és éhes hiénakölykökből álló falka, amelyik elkezdi szisztematikusan felfalni a saját korábbi csapatát. Az MSZP számára most érkezett el egy olyan pillanat, hogy az elmúlt évek minden megaláztatásáért törleszthessen. Akkor, amikor a másiknak a legjobban fáj. Amikor Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára már hihetetlenül közel érezhette a nagy visszatérést. Amikor a DK végre ott állt az ellenzék teljes bedarálásának kapujában. Nos, az MSZP ebben a pillanatban mutatta fel a Stop, Gyurcsány! táblát, és minden korábbi sérelmét egy nagy bosszúvá egybegyúrva bejelentette: Márki-Zay a jó jelölt.
Az elemzők rendre elmondják, hogy a legnagyobb frakciója a DK-nak és a Jobbiknak lehet. (A Jobbiknak persze ehhez még hoznia kell számtalan billegő körzetet.) Amit viszont kevesen emelnek ki, hogy politikai állapotához és támogatottságához képest az MSZP lehet az összefogás igazi nyertese. Meglepően nagy képviselőcsoporttal számolhatnak. Amennyiben az ellenzék nem nyer jövőre, ez akkor is komoly erő a számukra, de ha nyer, még inkább felértékelődik a szerepük. Nyilvánvaló, hogy kormányváltás esetén lesz egy erős egymásrautaltság: a miniszterelnök a hatpárti többség foglya lesz, a pártok pedig sok szempontból a kormányfőtől függnek majd. Ha M.-Z. P. lesz a miniszterelnök, mindez számára különösen komoly kihívást jelent, hiszen nem lesz mögötte saját frakció. A két legerősebbel, a DK-val és a Jobbikkal pedig épp most rombolta le a bizalmi hidakat.
Vagyis M.-Z. P.-nek szüksége lesz az Országgyűlésben egy csoportra, amelyre építkezhet.
Nyilván meg kell majd egyeznie mindenkivel, de nem mindegy, hogy ezeket a tárgyalásokat egyedül vagy egy csapat élén folytatja-e le. Márki-Zaynak tehát úgy kell a parlamenti háttér, mint egy falat kenyér. A Momentum mellett az MSZP most erre a szerepre is jelentkezett. Cserébe pedig a kormányalakításnál kérhet viszonzást a kádereinek. Hogy erre a dealre majd mennyire lehet továbbvinni a tiszták koalíciója szlogent, mindenki eldöntheti. De lássuk be, az MSZP-nek ennyi sebből vérezve nem maradt más lehetősége: csak felfelé.
A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője, a Jobbik korábbi elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)