Előző írásomban azokat a szempontokat gyűjtöttem csokorba, amelyek alapján Orbán elkezdhet aggódni a jövő évi választás miatt. A politika azonban sokkal komplexebb annál, hogy ennyivel elintézzük a ránk váró kampány fideszes olvasatát. Igen, ahogy láttuk, van több dolog, ami miatt a kormányfő nem érezheti magát biztonságban, de ugyanígy léteznek olyan faktorok is, amelyek ennek épp az ellenkezőjét erősítik. Dolgok, amelyek alapján Orbán nyugodtan kérhet egy kávét, és hátradőlve várhatja 2022-t. A közéleti legendárium szerint persze a Fidesz vezetője sohasem dőlne hátra, sohasem bízná el magát, hiszen az elmúlt harminc év csatáiból megtanulta, hogy a mérkőzés mindig addig tart, amíg a köztársasági elnök le nem fújja, és ha ma tönkretehetsz valakit, ne halaszd holnapra. Ettől függetlenül érdemes megvizsgálni, mi az az öt dolog, amely nyugodtabbá teszi a miniszterelnök éjszakáit.
Az összefogás abból a gondolatból született, hogy Orbánt egy több szereplőből álló, egymással is rivalizáló ellenzék nem tudja leváltani, ezért össze kell állni. Ennek a haditervnek a próbája jövő áprilisban lesz, akkor derül ki, hogy ha soknak nem is sikerült, végre egy nagy lúd disznót győz-e. Ehhez persze ennek az egyetlen nagy lúdnak üzemszerűen kellene harcolnia. Ha az egyik lába másfelé lép, mint a másik, ha az agya és a csőre nem működik összhangban, vagyis ha az ellentétek miatt felerősödik a széthúzás, nemcsak nem lesz új ura a baromfiudvarnak, de a nagy ludat még szanaszét is tépik. Ellentét pedig van bőven. Elrejteni sem lehet őket, lényegében nyílt sebek, amelyekre Orbán markolóval fogja hordani a sót.
Márki-Zay előtt például ott van a megoldhatatlan Gyurcsány-dilemma:
a DK vezetője ellenében lehetett közös jelölt, de nélküle soha az életben nem lehet közös kormányfő. És ez még nem minden. Bár a pártok határozottan cáfolják, de jól kitapintható, hogy nem csak győzelmi forgatókönyveik vannak. A hatok – és minden bizonnyal Márki-Zay Péter is – számol azzal, hogy mi van, ha nem sikerül, mi van, ha Orbán marad. Innentől kezdve pedig már nem szövetségesek, hanem riválisok, akiknek a vereség utáni romokért meccseket kell majd vívniuk. Az összefogást összefogni tehát nem egyszerű feladat. Orbánnak még szétvernie sem kell feltétlenül. Elég, ha a belső megosztottságokat felerősítve és nevetségessé téve arra játszik, hogy a bizonytalan és mindent eldöntő szavazók, ha a „stabil, de korrupt” NER és az „instabil és talán nem korrupt” ellenzék közül kell választaniuk, némi hezitálás után az első mellé húzzák az X-et. Egyfajta antropológiai tény, hogy az embernek még a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. Orbán pedig erre, a biztonság iránti vágyra épít, és közben csak mosolyog hamiskásan…
Tételezzük fel, hogy az összefogás kifogástalanul működik majd, és fegyelmezetten, profin tartja a sorokat. Ez azonban önmagában csupán egy strukturális válasz a NER-re. A győzelemhez nem elég egy győztes haditerv, erős sereg is kell. Orbán nyugalmának második pillére éppen ebből fakad. Az előválasztás eldöntötte, kik a vezetők, a résztvevők magas száma és a kutatások pedig azt mutatták meg, hogy a társadalmi háttér is megvan. De ez kevés, ha nincs egy ütőképes sereg, amely a választás napján végrehajtja a haditervet. Márpedig úgy tűnik, egyelőre nincs. Az október 23-i rendezvény kudarcát lehet azzal magyarázni, hogy a pártok a mozgósítás elhagyásával megüzenték Márki-Zaynak, nélkülük nem jut messzire, de úgy gondolom, ennél mélyebb problémáról van szó.
Az ellenzéki szövetség olyan, mint egy jótékony fátyol, amely eltakarja a benne részt vevők különféle hibáit.
Ez nagyon jó, ha csökkenti a támadási felületet, de önsorsrontó, ha leszoktatja őket az aprómunkáról. Márpedig, úgy tűnik, ez történt. Az amúgy is lepusztult szervezeti állapotukat az összefogás fátylával nemcsak eltakarták, de a mögé rejtett trutyit hagyták tovább büdösödni. A tiszta tévéstúdiók után senkinek nem volt kedve vidéki toborzásokon porosodni, szervezeti problémákkal bíbelődni, választmányi üléseket összehívni. Sok párt között elvész a felelősség. „Annyian vagyunk, valaki majd megcsinálja helyettem!” – gondolhatta mindenki, Orbán Viktor pedig hamiskásan elmosolyodott...
Az infláció és a benzinárak még okozhatnak meglepetést, de úgy tűnik, a magyar gazdaság év végi számai kifejezetten jók lesznek. Amúgy is választási év jön, ráadásul pandémiás hónapok vannak mögöttünk, ki az, aki elítélné a kormányt, ha egy kicsit elszalad a hiány? Orbán Viktor természetesen elképesztő méretű és hihetetlenül jól célzott pénzosztással fogja elütni a választásokig tartó időt. Ahogy felénk mondják, még a kutyák is tökig fognak járni a fasírozottban. De legalábbis azok, akikre mindenképp szüksége van a NER-nek, hogy meglegyen a 2,5-3 millió voksa. Ha pedig ők elmennek szavazni, a kormányfő, nézve az ellenzék osztogatásokkal kapcsolatos tehetetlenségét – se támadni, se támogatni nem jó –, csak mosolyog majd hamiskásan…
A magyar ellenzékben, ahogy valójában egész nemzetünkben, mindig is munkált egy külfölddel kapcsolatos csodavárás. Majd egyszer csak jön valaki a távolból, és megment bennünket attól, amitől nekünk nincs erőnk megmenteni saját magunkat. Ezt a fajta kollektív reménykedést, úgy tűnik, az anyatejjel együtt szívjuk magunkba újra és újra. Pedig a történelemórákon megtanulhattuk volna, ha valaki jött a távolból – tatár, török, orosz –, nem felszabadítani jött, és ha mégis – Habsburgok, Szovjetunió –, csupán azért, hogy új megszállónk legyen. A messiásvárást az évszázadok ellenkező tapasztalata sem tudta kiirtani belőlünk.
Most is sokan Brüsszeltől remélik a Fidesz térdre kényszerítését.
A baj az, hogy az EU nem fogja lebontani a NER-t. Mert az EU sokkal inkább az Orbán Viktort is soraiban tudó Európai Tanács, mint a fogatlan oroszlán szerepét olyan komikus vehemenciával eljátszó Európai Parlament. Aki szereti a show-t, meg fogja kapni az EP-től. Lesz itt mindenféle petíció, kardcsörgetés, nyilatkozat, ultimátum, könnyes-dühös nagy szónoklatok. Aki viszont tényleg azt hiszi, az unió majd móresre tanítja Orbánt, arra csak újabb keserű csalódás vár. Ezt pedig a kormányfő nagyon jól tudja, és amikor erre gondol, hamiskásan elmosolyodik…
A vírushelyzet ismét fokozódik. A negyedik hullám kezd a fejünk fölött összecsapni. De akárhogy is lesz, a Coviddal szembeni csatát Orbán már megnyerte. Akármi vár ránk, az ő kezére játszik. Ha a vírus újra elszabadulna, ismét a tetterős országvezető szerepébe léphet, rendkívüli jogrendet kérhet, és ismét „megvédheti” a magyarokat a járványtól.
Egy ilyen szituációban az ellenzék „a felelőtlen károgó” vagy a „támogatjuk a kormányt” egyaránt lúzer pozíciójából választhat.
Ha pedig a negyedik hullám felfutása elkerülne bennünket, a kormányfő felhívná a figyelmet a környező országok drámai helyzetére, amelyet, lám-lám, neki hála sikerült elkerülnünk. Természetesen nem feledkezne meg emlékeztetni mindannyiunkat arra is, hogy ez azon oltásoknak köszönhető, amelyektől az ellenzék megfosztotta volna a társadalmat. „Ugye nem akarná ilyen felelőtlen bagázsra bízni az országot? Emlékezzünk rá, amikor szavazni megyünk! Ez veszélyes!” – harsogja majd a fideszes kampányhang. Könnyen lehet, hogy 2022-ben a vírus teszi újra Orbán fejére a koronát. A miniszterelnök pedig közben ugyan mi mást csinálna? Hát persze hogy hamiskásan mosolyog…
A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője, a Jobbik korábbi elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Orbán Viktor 2020. szeptember 27-ém. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)