Csak eszközök Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető geopolitikai játékában a jobb életkörülmények reményében Európába bejutni próbáló, végsőkig elszánt emberek. Lukasenka így szeretné tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az európai államok vezetőit, és elfogadtatni velük a tavalyi elcsalt belarusz elnökválasztás végkimenetelét. A helyzet Oroszországnak is jól jön, mert amellett, hogy Lukasenka egyre távolabb kerül a Nyugattól, a belarusz hatóságok őrültségei után Moszkva egyre józanabb szereplőként tűnhet fel a térségben.

Korábban az illegális migráció gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt az Európai Unió Belarusszal szomszédos határainál – tavaly Litvánia például az egész év során összesen 81 illegális bevándorlót tartóztatott fel.

– május 23-án egy ellenzéki blogger letartóztatása miatt a belarusz hatóságok bombaveszélyre hivatkozva, földre kényszerítették a légitársaság Athénből Vilniusba tartó, Belarusz felett átrepülő utasszállítóját. Az EU erre sokkal határozottabban reagált, mint bármikor korábban –felfüggesztették a Belarusz légtere feletti átrepüléseket, kitiltották a belarusz légitársaságokat az Európai Unióból, valamint néhány héttel később újabb szankciókat fogadtak el Aljakszandr Lukasenka rendszerével szemben.

Ekkor jelentek meg először tömegével a távoli országokból érkező bevándorlók Litvánia határainál: június végére közel 800 illegális bevándorlót tartóztattak fel, július végére már 3145 embert. Novemberre a lengyel határon történt illegális bejutási kísérletek száma egyetlen nap alatt 599-re nőtt.

A kirajzolódó képlet a következő: 2021 tavasza óta a Belaruszba “turisztikai céllal” érkező - valójában az Európai Unió területére igyekvő emberek száma megtöbbszöröződött. Esetükben elsősorbanünk iraki, szíriai, afgán, török és iráni menekültekről beszélhet. A turisztikai ügynökségek egy új, EU-s bejutási útvonal ígéretével csábítják az embereket, miközben hasonló üzenetek terjednek a helyi Telegram és Whatsapp csatornákon is. 

Ez egy mesterségesen gerjesztett helyzet, és ezt lényegében maga Lukasenka sem tagadja. A logikája szerint eddig Belarusz volt a védőbástya, amely hősiesen védte Európát a rá leselkedő megannyi veszélytől, ám a szankciók miatt erre már sem ereje, sem energiája nincs.

Ma ők (az európai országok) felsírtak: ah, a belaruszok nem védik meg őket. Litvániába, Lettországba és Lengyelországba több ezer illegális migráns iramodott. Követelik, hogy védjük meg őket a csempészettől és a drogkereskedelemtől. (…) Ti hibrid háborút indítottatok ellenünk, és azt követelitek, hogy ugyanúgy védjünk benneteket, ahogy eddig?

– értetlenkedett a belarusz vezető.

Lukasenka érvelése azonban abban a pillanatban csődöt mond, mihelyst tüzetesebben vizsgáljuk a belarusz hatóságok szerepét a kialakult válságban. Az említett országokból érkező repülőjáratok száma néhány hónap leforgása alatt megtöbbszöröződött - a Flightradar24 adatai alapján például egyetlen nap alatt több mint tíz menetrend-szerinti járat érkezik Minszkbe Bagdadból, Dubaiból és Isztambulból. A Belaruszba érkező “turisták” előbb néhány napra egy szállodába kerülnek, majd kiviszik őket a határra, ahol a különböző beszámolók szerint a belarusz határőrök útbaigazítják őket, hogy merre tudnak a legnagyobb eséllyel átjutni Litvánia, Lettország vagy Lengyelország területére.

A bevándorlók csak eszköz Lukasenka kezében, és ezzel a belarusz vezető egészen egyedülálló helyzetet teremtett: korábban senkinek a fejében nem merült fel, hogy a Törökországon át Európába igyekvő bevándorló tömeget Recep Tayyip Erdoğan küldte volna oda, vagy hogy a mexikói és a hondurasi hatóságok keze benne lett volna az amerikai határokhoz érkező emberek megszervezésében. Lukasenka ebből képes volt absztrakt, geopolitikai eszközt csinálni, a már sokat emlegetett hibrid hadviselés újabb, korábban ismeretlen elemét.

Nyilvánvaló, hogy a családjaikkal érkező szerencsétlen emberek mit sem tudnak a belarusz hatóságok geopolitikai játszmájáról, hogy valójában semmi sem az, mint amit ígértek nekik – a határ másik oldalán rendkívüli állapot, szögesdrót és odarendelt katonák várják őket. 

A belarusz vezetés nézőpontjából ez egy win-win helyzet: a helyi televízióban egész nap az “európai fasizmusról” szóló híradások mennek – a lengyel határőrök vélt atrocitásairól és a menekültek bántalmazásáról, ami tökéletesen illeszkedik a II. világháború (“a nagy honvédő háború”) nácizmust legyőző mítoszába. Ráadásul erre a narratívára Moszkva és az orosz lakosság is nagyon vevő. Másrészt Lukasenka úgy érzi, hogy a mesterségesen kialakított válsággal most alaposan megzsarolta a belpolitikai válság során ellene fellépő, az ellenzéket befogadó és aktívan támogató nyugati szomszédjait. Két legyet egy csapásra.

Oroszország visszafogott szimpátiával szemléli Belarusz hibrid agresszióját: Lukasenka lépései Moszkva érdekei szerint valók. Minszk korábbi, 2020 előtti manőverezése a Nyugat és Oroszország között kifejezetten irritálhatta Vlagyimir Putyint, aki a Kremlhez közeli források szerint nem igazán kedveli a 27 éve hatalmon lévő belarusz vezetőt. Most azonban Lukasenka teljesen sarokba szorítja magát és Moszkvának még tenni sem kell érte semmit, csak adni alá a lovat a megfelelő pillanatban. Ráadásul Aljakszandr Lukasenka diktatúrába forduló politikai vezetése és külpolitikai őrültségei után Oroszország egyre inkább egy józanabb, tárgyalóképes szereplőként mutatkozhat a nemzetközi porondon.

A szerző posztszovjet térség szakértője, újságíró, a Danube Institute kutatási igazgatója, az Index külsős munkatársa. 

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) fogadja fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát Szentpéterváron 2021. július 13-án.  Fotó:  MTI / EPA / Szputnyik / Alekszej Nyikolszkij)