Az előző cikkben azt jártam körbe, milyen mozgástere lehet az ellenzéknek, amennyiben megnyeri az országgyűlési választást.
A jelenlegi hatalom olyan személyeket helyezett minden releváns hatalmi pozícióba, akik lojálisak maradnak hozzá akkor is, ha nem a jelenlegi hatalom nyerné a választást. Ezek a tisztségek az Alaptörvény által szabályozott időtartamra kerülnek(tek) betöltésre, a tisztségviselők a választási ciklus alatt nem válthatók le. Mindebből egy olyan belpolitikai háború képe rajzolódott ki, amelynek a vesztesei pártállástól függetlenül mi, választópolgárok leszünk. A rendszerváltás óta végig ebben a belpolitikai helyzetben vagyunk, ennek következménye a leszakadásunk és Európa perifériájára szorulásunk.
Meg lehet-e törni ezt a trendet? Igen, meg lehet, de azért tenni is kellene.
Ennek receptje sem új, lassan 250 éves lesz, és a következőképpen szól:
Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát és jobban elősegíti boldogulását. (Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata)
Ebből az örök érvényű megfogalmazásból az alkotmányozáshoz való jog gyakorlása a központi elem, amelyet egyrészt a nép kizárólagos privilégiumaként deklarál, másrészt olyan eszköz, amely az alkalmatlannak bizonyuló kormányzati működést helyezi új alapokra. Ez utóbbi problémával nézünk szembe már harminc éve.
Elsőként szükséges leszögezni, hogy kizárólagosan az erőszakmentes eljárások vezetnek elfogadáshoz és fejlődéshez, mint például a kiegyezés. Az erőszak sosem fogja ezt eredményezni, éppen ezért más technika most sem jöhet szóba.
Akkor fel kell tennünk az alapkérdést: Ki is jogosult alkotmányozni?
A legautentikusabb választ erre az Alaptörvény adja meg: A közhatalom forrása a nép. Ebből a megfogalmazásból egyenesen következik, hogy az alkotmányozás jogának is a nép a forrása, ahogy azt a függetlenségi nyilatkozat is tartalmazza, technikailag a választópolgárok összessége.
Kétfajta alkotmány létezik: a történeti alkotmány, amely az egymás utáni nemzedékek által elért alkotmányjogi vívmányokból épül fel, ezért annak módosítása helyett csak a nemzedékenkénti továbbfejlesztés lehetséges. A másik típus az úgynevezett chartális alkotmány, amely egyetlen okiratba sűrítve tartalmazza a mindenre kiterjedő alkotmányos szabályokat. Az elsőre élő példa Nagy Britannia alkotmánya, amelynek első eleme a Magna Charta 1215-ből.
Magyarországnak is történeti alkotmánya volt 1949-ig, amelynek közegyetértés szerint első eleme az Alanybulla volt 1222-ből, utolsó eleme véleményem szerint az 1946. évi I. tc., az úgynevezett kisalkotmány, a köztársasági törvény, amely lezárta a királyságot, köztársaságot vezetett be, és király helyett köztársasági elnököt rendszeresített.
Ezt követően a hatalmi harcokban győztes kommunisták elvetették ezt az alkotmányt, és az 1949. évi XX. tc.-kel chartális alkotmányt vezettek be, amely nem volt más, mint a szovjet buharini alkotmány magyarított fordítása.
Ennél a pontnál folytatom a feltett alapkérdéssel kapcsolatos vizsgálatot. Ezt az alkotmányt a kék cédulás stb. technikával – csalásokkal – megválasztott parlament fogadta el, tehát nem a nép. Ennek volt egy sor módosítása, és ebben a sorban eljutunk 1989-ig, amikor is az ellenzéki kerekasztal-megállapodásnak megfelelően szintén a parlament módosította ezt a chartális alkotmányt, ismét csak nem a nép. Végezetül eljutunk az Alaptörvényig – amelynek létrehozása során én magam is nyújtottam be javaslatot, ami természetesen figyelmen kívül maradt –, és amelyet szintén nem a nép, hanem a parlament fogadott el 2011. április 18-án.
A nemzedékek alkotmányjogi eredményeit figyelmen kívül hagyó történeti alkotmány leváltására kizárólag a nép lett volna jogosult, nem a parlament, amely intézményt magát is az alkotmány hozta létre.
Ez egy durva anakronizmus. A következmény határozta meg az okot, ami viszont logikai abszurditás. Ez az állapot a Vissza a jövőbe film alapkoncepcióját idézi, csak tényleg megvalósult. Meg is lett az eredménye, amit én csak diktatúraszendvicsnek hívok. Olyan szabályokat fogalmaztak meg az alkotmányok – a jelenlegi is –, amely szerint az egyik oldalon, a szendvics alján van a parlament és a törvényhozók, akik nem felelősek azért, amit tesznek. A szendvics tetejét a bíróságok képezik, amelyek feladata a nem felelős törvényhozás által megalkotott jogszabályok kikényszerítése, és az ezt kikényszerítő bírók sem felelnek a döntéseikért. A szendvics közepén pedig mi magunk vagyunk, akiket a hatalom satuja számtalanszor összeroppantott, legutóbb például a devizahiteleseket.
A világtörténelem legtöbb és legnagyobb kárait mindig jogalkotással követték el, elég, ha csak Hitler felhatalmazási törvényére gondolunk, és annak következményeire, de ne menjünk messzire: az államosítási jogszabályok az ötvenes években ugyanilyen, jogalkotással okozott károkat eredményeztek.
Akkor ki is jogosult alkotmányozni? Természetesen a nép, mi magunk. Erről a jogunkról sosem mondtunk le, tehát ezzel a joggal most is rendelkezünk.
Ezt a jogunkat mások csak jogbitorlással tudták gyakorolni. Alkotmányozási jogunkat a hatalom is elismerte egy ízben, 2003. április 12-én bizony népszavazás döntött az EU-csatlakozásunkról. A magyar szuverenitás részleges csökkenését is eredményező közjogi aktust mi magunk léptük meg, ami kifejezetten alkotmányjogi döntés volt.
Mindenki tanult vagy hallott az úgynevezett oktrojált alkotmányról 1849-ből, az olmützi alkotmányról, a kívülről reánk kényszerített alkotmányról, amely megszüntette a magyar államiságot és Habsburg-tartománnyá tette az országot. Ezt követően tanultunk bele az ellenállás jogába is, amelyet passzív ellenállásként gyakoroltunk.
Nos, nem más a helyzet az összes chartális alkotmányunkkal, így a jelenlegi Alaptörvénnyel sem, mindegyik reánk erőszakolt, oktrojált alkotmány. Ezek egyike sem jog, csupán tény, amelynek tudomásul vételét a diktatúraszendvics kényszeríti ki.
De hogyan szabadulhatunk ebből a szorításból? Erre is az Alaptörvény tartalmaz iránymutatást:
NEMZETI HITVALLÁS
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.
Hát így kell ezt csinálni, ki kell nyilvánítani valamennyi oktrojált alkotmány érvénytelenségét, ami technikailag egy petíciót jelent, amelyet mi, választópolgárok írunk alá, amelyben megvonjuk mindenki mástól az alkotmányozás jogát, és magunk gyakoroljuk. (Honlapom záró részében megfogalmaztam egy petíciószöveget.)
Pedig égetően nagy szükség lenne egy korszerű, tisztességes alkotmányra, mivel egyrészt lassan száz éve, a mai napig cipeljük magunkkal a zsidótörvénykezés maradványait, közben pedig itt dörömbölnek a XXI. század kihívásai. Ez utóbbiakat próbáltam alapjogosítással kezelni, így születtek meg az olyan új alapjogok, mint a Személyes adatokkal való rendelkezés, intellektuális és internetes élettér sérthetetlenségének joga, az Állam, illetve szervei visszaélésszerű működésével szembeni védelemhez való jog, a Társadalmi szolidaritáshoz való jog. Ez utóbbi a devizahiteleseknek szolgáltat igazságot, mivel semmilyen különbség nincs köztük és az árvízkárosultak között, de míg az árvízkárosultak házat kaptak, addig az árfolyamkárosultaktól elvették a házukat. És itt van a klímakatasztrófa, amely szintén mindenkit érint pártszimpátiától függetlenül. Ez elleni harcot alapjogosította a koncepcióm az Ökolábnyom, szénlábnyom csökkentéséhez való kollektív jog megfogalmazásával. Ezeket és több további új alapjogot, azok tartalmát itt lehet részletesen megismerni.
Ha viszont mi vagyunk jogosultak alkotmányozni, akkor miért is várunk a jövő évi választásokra egy oktrojált alkotmány elvárása szerint? Az volna a kívánatos, ha sikerülne olyan alkotmányt létrehoznunk, amely felszámolja azt a hat alapvető alkotmányjogi problémát, amely a mindennapjainkat megkeserítő politikai környezetünket határozza meg, amelyeket a honlapom bevezetőjében nevesítettem. Végül is az egész honlap azért született, hogy bizonyítsa, létezik olyan megoldás, amely összhangban áll a Függetlenségi nyilatkozat szellemével és elveivel, és véglegesen felszámolja a harminc éve tartó üresjáratokat.
Végezetül nem tudok elmenni szó nélkül a mai ifjúság mellett. Nemzeti hagyománynak tekinthetjük, hogy minden jelentős társadalmi megmozdulásunk katalizátorai a korabeli fiatalok voltak, akár a ’48-as márciusi ifjakra, akár az ’56-os egyetemi ifjakra gondolunk. A XXI. század kihívásai itt vannak körülöttünk, amelyek megoldásához egy stabil, a sehova se vezető politikai belharcokat felszámoló új, néptől származó alkotmányra lenne szükség. A XXI. század esedékes békés forradalma várja, hogy megszülessen, és ehhez lenne szükség az ifjúságra, akik sehol sincsenek. Pedig milyen jó lenne, ha nemcsak a bukott próbálkozásainknak lenne nemzeti ünnepük, hanem egy sikeresnek is. Elvitte őket az internet világa. Az utcán csak akkor jelentek meg, amikor ezt a világot akarta megadóztatni a hatalom. Autokráciában a fiatalokat nem keresőnek, hanem elfogadónak nevelik, ezért olyan kevés Nobel-díjast adnak ezek a rendszerek, amiből látszik, mennyire nem mindegy, milyen rendszer vesz bennünket körül.
A szerző ügyvéd, az Azénalkotmányom.hu oldal szerzője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Az Országgyűlés épülete 2021. november 4-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)