Az igazán progresszívek mára már eljutottak oda, hogy tényleg nem szabad szülni. Merthogy azzal elpusztítjuk a bolygót. Merthogy a sok gyereket fel kell nevelni, esznek, isznak, pelenkákat töltenek tele, leutaznak vidékre a nagymamához, és 12 évesen nekik is kell telefon, rántott csirke és hagymakarika.
Szóval beleállni abba, hogy nem kell több gyerek, az maga a modern klímavédelem.
Persze az ő olvasatukban nem Nigériában vagy Bangladesben releváns ez a kérdés, hanem Európa közepén, de az most szerintük azért nem érdekes, mert magasztosabb célok is kapcsolódnak hozzá, ugyanis az Orbán-kormány nem tiszteli a nőket, létrehozta Gileádot, hiszen itt a nők be vannak terelve a konyhába, ahonnan egyenes út vezet a szülőszobába, hogy aztán üzemszerűen teleszüljék a Kárpát-medencét. És mivel minden kis- és nagygyermekes családot adójóváírással, adó-visszatérítéssel, otthonteremtési támogatással, ingyen tankönyvvel, a rászorulók esetében ingyenes óvodai és iskolai étkezéssel, kamatmentes hitelekkel korrumpál ez a diktatúra, a gyermekvállalás-ellenes bátor (és újra leírom: progresszív) hozzáállás egyben a demokrácia védelme is, illetve az utolsó reménye annak, hogy itt majd újra az legyen valamikor. Merthogy szerintük az éppen megint nem létezik.
Az viszont vitathatatlan botszúrás a küllők közé, hogy ugyanezek a progresszívek fakadnak látványosan sírva, ha kiderül, hogy a kormány nem tervez családipótlék-emelést. És ugyanők hálásak a lelkük mélyen krokodilkönnyeket hullajtva Elődnek, Dórának meg a többi radikálisnak, akik „babagyárat” emlegetnek, és a végítéletet látják abban, hogy szerintük lassan, de biztosan, két-három évtizeden belül megfordulnak majd a demográfiai viszonyok a cigányok és a többségiek között. Éppen január elsején reggel derült ki ugye, hogy egy egészen fiatal – valószínűsíthetően cigány kismama – negyedik gyermekét szülte az éj leple alatt. A nácik ellen pedig mindig küzdeni kell a progresszívek szerint.
Szóval érdekes logikai bukfenc az, hogy a „haladók” szerint gyereket vállalni ciki, meghaladott, és különben is végtelenül igazságtalan, hiszen a kormány kilóra megveszi a gyermekes családokat, de közben meg a hátrányos helyzetű közösségekért, többségükben a cigányokért (pontosabban azok csillogó szemű kisgyerekeiért) vállalt látványos szolidaritásuk részeként toppantva kell szégyennek nevezniük azt, ha a kormány nem emeli a családi pótlékot. Tudathasadás a legjobb fajtából.
(Zárójel: ugyanez a hozzáállás kerül elő az isztambuli egyezmény kapcsán is, amelynek az aláíratása komoly siker lenne a baloldalon, de ettől még nem lesz kevesebb a családon belüli erőszak a cigánysoron sem. Másként megfogalmazva: nem azon múlik, hogy megváltozik-e valami, hogy aláírnak egy cirkalmas, szép gondolatokkal teli dokumentumot, vagy sem).
Szóval a családi pótlék remek téma, sikerült is az ellenzék saját programjának a részévé tenni azt a gondolatot, hogy azt emelni kell. Botrányos, hogy eddig nem emelte a kormány, holott biztosan megtehette volna. A két ünnep között remek, gyakorlati tudással bíró, a szociális témakörben megkérdőjelezhetetlenül jártas férfiemberek (Korózs, Jámbor és Kanász-Nagy) szőtték bele az ellenzék szociális felzárkózás megújításáról szóló programjának ismertetésébe azt, hogy a családi pótlékot ők bizony emelni fogják. Mert tisztességes kormány azt teszi majd. Hát, ha nyernek, tegyék. Lelke mélyén hálás lesz a mező másik szélén ezért a gondolatsorért Előd, Dóra és a többi radikális is, hiszen a babagyár gondolata visszatérhet, és lehet menni a posta, a dohánybolt és a kocsma környékére kukkolni a cigányokat, akik szerintük röhögve felveszik és azonnal el is költik a béna balosok által megemelt családi pótlékot, és ezzel tényleg kiszülik a többségieket először a falvakból, aztán a városokból, sőt aztán majd az egész országból is.
Felelősen gondolkodó, a társadalmi felzárkózás és a cigány közösségek kérdését ismerő ember sem az egyik, sem a másik fenti politikai hozzáállást nem veheti komolyan.
A baloldali ellenzék pusztán szociális alapú megközelítése a 2010 előtti időket idézi, és elsősorban az a célja, hogy lelkiismeret-furdalást ébresszen.
Mert miközben ők is látják, hogy tele vannak az áruházak parkolói (vidéken is), és agyba-főbe csokolja magát a szerintük többségében Fidesz-szavazó középosztály, ők csak azt mantrázzák, hogy soha nem látott szociális válság van. Azt kérik, hogy nézzük, lássuk a megindító képsorokat az ATV-n, meg olvassuk a szocioriportokat a Magyar Hangban és a Népszavában, mert akkor mindenki láthatná, mennyire lelketlen a kormányzat, és ne felejtsük el egy pillanatra sem: hárommillió magyar éhezik éppen. Előd, Dóra és a többi radikális pedig bátran riogathat, mert bár a felvetett témakörök érdemesek arra, hogy beszéljünk róluk (ugyanúgy, mint arról a baloldali gondolatról, hogy mire elég a családi pótlék), aközben látni kellene azt is, hogy a húsz év körüli borsodi (szabolcsi, hevesi) cigány lány nemcsak szilveszter éjjelén szülheti meg az első, második, harmadik vagy éppen negyedik babáját, hanem az év bármelyik napján.
Felelősen gondolkodó, a társadalmi felzárkózás és a cigány közösségek kérdését ismerő ember nem támogathatja a családi pótlék pénzbeli emelését, és nem támogathatja azt sem, hogy bárki kétségbe vonja bárkinek a jogát arra, hogy gyermeket vállaljon,
illetve nem tarthat egyetlen életet sem kevésbé értékesnek attól függően, hogy milyen környezet veszi körül. Az élet önmagában érték, és mindent meg kell tenni, hogy a lehető legtöbb össztársadalmi érték adódjon össze belőlük.
De hogy segítsek mind a két oldalnak – illetve hogy inspiráljam a kormányzatot –, felvetem azt a gondolatot, amely egy újabb, a progresszíveknek biztosan kedves elemet emelhet be a közgondolkodásba, miközben segíthet abban is, hogy a tudatosabb, felelősebb gyermekvállalással is foglalkozzunk. Ha a kormányzat belevág valami hasonlóba, akkor azzal mind a baloldali, mind a radikális ellenzéknek kénytelen-kelletlen el kell majd fogadnia, hogy vannak jobb megoldások is azoknál a javaslatoknál, amelyeket csak a korábbi rossz beidegződéseik és populista politikaihaszon-szerzésük motivált.
A menstruációs szegénység témája egy ideje komoly kérdés a világ úgynevezett nyugati felében. Elsősorban olyan országokban lett népszerű és egyre több kormánydöntést is eredményező ez a kérdéskör, ahol a lakosság jóval tudatosabb a magyarnál. Ahol talán kevesebbet kell szexuális felvilágosítással, valamint az alapvető egészségügyi elvárásokat is szolgáló tudatosabb higiéniai hozzáállással foglalkozni. Mégis megjelenik és mégis születnek döntések róluk.
Valami ilyesmi kellene nálunk is. Csak végre merjük a nevükön nevezni dolgokat. Merjünk tisztán beszélni. Kimondani, hogy a jelenlegi családi pótlékot sem közvetlenül a gyermekekre költik ma Magyarországon a szülők – sem a cigányok, sem a többségiek. Az ellenzék sem tud garanciát adni arra, hogy a megemelt családi pótlékot majd a gyermekekre fordítják. Mehet ugyanúgy cigire, körömlakkra, olcsó kólára és bármire, mint ahogyan eddig. De vajon valóban könnyebb lesz-e a cigány családoknak ettől? Vajon tényleg több jut-e egy adott gyermekre az adott családokban, amelyek számára az ingyenes étkeztetés révén így is évi több tízmilliárdot kínál a kormányzat? Vajon a kétszeres, háromszoros családi pótlék (meg persze a szent „alapjövedelem” őrült gondolata) tudatosabb cigány családokat teremt? Aki valóban ismeri ezt a közeget, az tudhatja, hogy
sokaknak valóban sokat segíthet a megemelt családi pótlék, de a felzárkózásban érintett családok többségének a többszörösére emelt összeg sem jelentene megoldást,
mert azzal a pénzzel megfelelően kellene tudni bánni (még akkor is, ha úgysem lenne sok), amihez pedig más is kell. Amikor munkaerőhiány van, akkor a keresetalapú családfenntartás gondolata egyértelműen el kellene hogy hallgattassa azokat a gondolatokat, amelyek elsősorban szociális eszközökben, megemelt segélyezésben látják a megoldást. Ugyanakkor a menstruációs szegénység létező dolog ma Magyarországon is, még ha nem is beszélünk róla. És muszáj, hogy foglalkozzunk vele.
A családi pótlékot nem szabad megemelni. Helyette ki kell egészíteni NEM PÉNZBENI juttatással, hanem olyan vásárlási utalvánnyal (akár papíralapon, akár elektronikus formában, például telefonos alkalmazásban), amelynek összege kizárólag alapvető higiéniai termékekre lenne fordítható. A támogatást ebben a formában nagy valószínűséggel valóban olyan termékek megvásárlására fordítanák, amelyek jó eséllyel a gyermekek, családok egészségét és higiéniáját segítenek megóvni, fejleszteni. A rémisztően hangzó menstruációs szegénység fogalmától elszakadva
beszélhetnénk arról, hogy ez egy olyan kezdeményezés lenne, amellyel az úgynevezett higiéniaszegénységet próbálja majd visszaszorítani a kormányzat. A gyermekenként havi öt–nyolcezer forintban meghatározott érték kellő segítség lehetne abban, hogy a rászoruló családokban legyen miből fogkrémre, mosóporra, tisztasági betétre, pelenkára vagy óvszerre költeniük.
Egy háromgyermekes család esetében ez 15–24 ezer forint havonta. Biztos vagyok benne, hogy a nem cigány középosztálybeliek is örömmel vásárolnának be ilyen formában a drogériákban. A piaci szereplőket is motiválhatná egy ilyen program, amely évi öt–hétmilliárd forintot terítene szét a piacon. Ennyiért lehetne pluszterméket és -kedvezményeket, szolgáltatásokat kínálni. Sőt további munkahelyeket teremteni.
Az elmúlt hónapokban számos településen járva kiderült, hogy a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány családok kimondottan örömmel fogadnák a felvetést. Mert közöttük is egyre többen vannak, akik belátják, hogy nem mindig csak a szociális transzferek emelése segíthet rajtuk, hanem leginkább az, ha abban kapnak támogatást, hogyan legyenek a korábbiaknál tudatosabbak, felelősebbek. Ki lehet mondani: ha valaha volt is ilyen, ma már többségükben ők sem babagyárban gondolkodnak, egyre többen vannak, akik már nem a káróból, hanem a karjukból akarnak megélni. A kétkezi, tisztességes munkájukból. A kormányzat ebben próbált segíteni az elmúlt években, az én meglátásom szerint komoly eredményeket is felmutatva. De ez még biztosan nem elég, ezt folytatni kell, miközben fel kell vállalni olyan döntéseket, el kell indítani olyan kezdeményezéseket, amelyek eddig meg nem oldott nehézségekre, problémákra is jó válaszokat adhatnak. Amivel pedig akár még választást is lehetne nyerni.
A szerző romaügyi szakértő, felzárkózáspolitikai tanácsadó.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Florian Gaertner / Getty Images)