„J. K. Rowling eltörlése” címmel írt lendületes, indulattól és messzire vezető kijelentésekkel gazdagon ellátott szöveget az Indexre Puzsér Róbert. Mielőtt megállnék, és elkezdeném sorolni, hogy milyen hosszú listája van annak, amikor Róbert egyenlő erejűnek állítja be a liberális „kurzust” (aminek valami csoda folytán az úgynevezett „transzlobbi” is része) és az „illiberális kurzust”, meg kell jegyezzem: Puzsér Róbert véleménye ebben az ügyben természetesen a magyar mainstream újságírás gondolatait kiválóan tükrözi – és az ég adta világon semmiben nem tér el tőlük.
Ahogyan a Telex úgy fogalmaz, „vélt transzfóbiája” van Rowlingnak, ahogy a 444 konzisztensen csak úgy hivatkozik a dologra: a transzfóbiával vádolt szerző – miközben a transzszervezetek kritikáit meg sem próbálják hitelt érdemlően bemutatni. Az Index ide kapcsolódó írásai sem igazán árulkodnak elfogulatlanságról, ahogy a Partizáné sem: tavaly Gulyás Mártonék a Partizán Facebook-profilján arról beszéltek, hogy „a transzembereket a nőkkel szemben kijátszó »mozgalmak« a patriarchátus legocsmányabb ügynökei, és kizárólag megvetést érdemelnének, és semmi esetre sem komolyan vételt”.
Marad a Mérce, de állj, mégsem marad: a magyar baloldalon is igazán jól ismert törésvonal az úgynevezett „TERF-kérdés”: az angolszász radikális feminista vonalat követő írók többször megnyilatkoztak már a Mércén belül is arról, hogy mennyire veszélyes ez a mozgalom a feminizmus egészére nézve – ahogy módszeresen és véleményem szerint itt-ott szándékosan félreértik az interszekcionalista feminizmus céljait és gondolatait. Tehát
a „transzlobbi” – Magyarországon legalábbis biztosan – magára maradt. Nincsenek szövetségesei, nincsenek az álláspontjukat bemutató viták, a Rowling ámokfutása óta eltelt két évben minden egyes „Rowling-botrány” kapcsán az ő megszólaltatásuk nélkül beszélnek az ügyről.
Cseréljük le a transzlobbi szót, mondjuk, a meleglobbira, a hajléktalanlobbira, a magyar romákra, és máris láthatnánk, hogy micsoda igazságtalan bemutatása ez a valóságnak: mintha egy neoliberális magyar politikus nyilatkozatai alapján döntenénk el, hogy pontosan milyen képet is alkotunk a budapesti hajléktalanokról, és őket egyáltalán nem kérdeznénk meg a dologról.
Mit akarhat tehát ez a misztikus transzlobbi? A Róbert írásában sejtetett valóság szerint most épp leginkább azt, hogy engedjék csak azoknak a női személyi igazolvánnyal rendelkező „péniszes nőknek”, hogy megerőszakolják a női börtönökben a többi rabot. Eltekinthetnénk a statisztikáktól, írhatnánk, hogy a legnagyobb veszélyt a női börtönökben két hatalmi csoport jelenti a rabokra: a férfi börtönőrök és a férfi nőgyógyászok, orvosok – mintha a társadalomban annyiszor megfigyelhető hatalmi dinamikák pontosan ugyanazt a vonalat követnék a női börtönökben is, mint az élet többi területén.
De ezekre a statisztikákra sincsen szükség: a valóság ugyanis az, hogy a legtöbben nem szeretnék azt, hogy a rabok büntetlenül erőszakolják egymást, se a férfibörtönökben, se a női börtönökben. A transzneműek diszkriminációjával és jogaival foglalkozó szervezetek ehhez képest arra hívják fel a figyelmet, hogy a transznemű nők és férfiak négy-ötszörös arányban elszenvedői fizikai atrocitásoknak, bántalmazásnak cisznemű társaikhoz képest.
Ugyanez vonatkozik a másik nagy antitransz toposzra: arra, hogy a másik nem vécéjében erőszakolgatnák meg a nőket/férfiakat, ízlés szerint. A valóság ezzel szemben az, hogy az eredeti nemükben rengeteg atrocitás éri már most is a transzneműeket – és természetesen nem állhat minden vécé mellett őr, hogy egy női vécébe ne surranhatna be már most is egy erőszakot tervező férfi. De a fenyegetés előfordulásának lehetősége elszabadítja az indulatokat, a Facebook-kommentelők pedig egymást lájkolgatva sóhajtozhatnak: hát mi felé halad a bűnös Nyugat, meg a világ, hát itt már semmi sem szent? Semmi sem az.
Természetesen (nem is értem, hogy ezt mondani kell) a transznemű lakosságban nincs nagyobb hajlandóság a bűnelkövetésre. (Olyan statisztika van, hogy a nőnek tranzicionált férfiak nőként a férfimintákat viszik tovább, és így a nőnek születettekhez képest nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket.) Közülük nem kerülnek ki nagyobb eséllyel bűnözők, molesztálók, erőszaktevők. Az öngyilkosságra azonban sokkal nagyobb esélyük van, éppen ezért küzdenek a különböző szervezetek, hogy ne nehezítsük meg a nemváltó műtétek (egyébként is alaposan szabályozott) elvégzését, mert a testdiszfóriával élők számára sokszor csak ez jelenti a kiutat.
Egy többszörösen marginalizált társadalmi csoport ellen hergelni tehát, úgy gondolom – és most nem fogok vadat mondani –: morálisan nem elfogadható dolog.
Akkor sem, ha azt történetesen egy kastéllyal rendelkező feminista írónő teszi, akármilyen szándékból is. Rowlingnak megannyi lehetősége volt arra az elmúlt években, hogy a felé intézett kritikákból tanuljon. Hogy megismerkedjen a statisztikákkal (tudom, tudom, mindenki azt hamisít magának, amit akar – tehát hallgassunk inkább a legalantasabb indulatainkra, az biztosan jobb morális iránytű). Hogy azt mondja: elnézést kérek, nem akartam megbántani senkit, tényleg, a jó szándék vezérelt csupán. Hogy ne olyan retorikákat erősítsen meg, amelyeknek a végén valahol, valakik megölnek egy transzneműt, akár azért, mert meglepetésként éri őket a megélt nemük, akár azért, mert olyan bűncselekmény elkövetésétől tartanak, amit azok nem fognak nagyobb eséllyel elkövetni, mint heteroszexuálisként számontartott, „normális” társaik.
Erről azonban a magyar mainstream sajtóban nem szólnak a hírek. Hogy egy internetes, 140/280 karakteres kirohanásokra tervezett, az Egyesült Államokban a lakosság csupán húsz százaléka által aktívan használt felületen idegen emberek nemtetszésüket, mi több: haragjukat fejezik ki egy olyan ember felé, aki ezt a publikus felületet arra használja, hogy több százezer, sőt millió ember számára közvetítsen gondolatokat? Hallatlan. Elfogadhatatlan.
Nem teljesen világos számomra, hogy ez a konzisztens „eltörléskultúrázás”, „ezerkilencszáznyolcvannégyezés”, a „PC-őrület” mantrázása nem arra ürügy-e, hogy bezárjuk a demokratizált internetes felületeken való megszólalások lehetőségét, és ismét ráapplikáljuk ezekre a felületekre a jól ismert elefántcsonttoronyból megírt Véleménycikkek világát. Mint például Puzsér Róbertét. Egy olyan világét, ahol néhány tucat úgynevezett „véleményvezér” a kritikák és az ellenvélemények ellen maximálisan védve, biztos pozícióból mondhat azt, amit csak akar – a szennyes, mocskos, haragos, túltolt píszíőrülteknek meg hát… kuss a nevük, na.
Merthogy a törvényhozatalon az Egyesült Királyságban Boris Johnson azonnal tett arról, hogy ne legyen könnyebb a transzneműek számára az élet – tehát szó sincs arról, hogy itt valami őrületes társadalmi változás zajlik, ami ellen ezek a bátor véleményvezérek mondhatnák ki az utolsó szót, mielőtt eljön értük a „weimarizálódó” Nép. Úgy látom, hogy épp ellenkezőleg. Évente hatszor remek alkalom a transzok ellen hergelni a közvéleményt, és erre Rowling története tökéletesen alkalmas most, alkalmas volt tavaly, és alkalmas lesz tíz év múlva is. Ez lenne a bátor kiállás, a normalitásért való küzdelem utolsó nagy fordulópontja? Aligha.
A szerző a Balra Át társszerzője, a Magánvélemény podcast műsorvezetője
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Sarah Rice / Getty Images)