Schadl György páncélszekrényében közszereplő(k)ről szóló fényképeket és DVD-ket találtak. Az érintettek a hírek szerint nem a nagyi szülinapi tortáját ülték körül, nem is egy görbe céges este csoportképén próbáltak a kamerába nézni, hanem a három (?) személy közül kettő közelebbi viszonyba került egymással, a harmadik pedig a látványukban testet öltő művészi katarzist kereste. A totális élmény elérése céljából utóbbi is meztelenre vetkőzött. Na jó, rövidítsünk: összehoztak egy szexpartit. A minden bizonnyal titkos nyomozati anyag híre valahogy eljutott az RTL Klubhoz, sőt ők azt is tudni vélték, kik vannak a képeken. Állítólag az egyik érintettet fel is hívták, aki természetesen nem tudott a felvételekről. (Hogy ilyen információk hogyan jutnak el egy kereskedelmi csatornához, külön cikket érdemelne.) Az online térben azonnal elindultak a pletykák, kik szerepelnek a képeken, egészen megdöbbentő lehetőségeket feldobva. Jelen sorok írásakor a neveket még homály fedi, és bár a kíváncsiság elemi erejű evolúciós örökség bennünk, talán jobb lenne, ha ez így is maradna. Túl sok csupasz valagat láttunk már mostanában. Ettől függetlenül attól tartok, az előttünk álló két hónapban újabb, ehhez hasonló ügyek fognak beleégni a retinánkba. Érdemes ezért megállni, nagy levegőt venni és öt pontban értékelni a folyamatot, mielőtt az altesti bulvárcunami végleg elsöpri a politika méltóságát.
Az állatvilágban a sokszorozódás nemegyszer terhes és felelősséggel járó kényszerét egy belülről lüktető, mindent elemésztő szenvedély teszi programmá. Ez a nemi vágy, ami az evolúció drogja. Tudatvesztett állapotba kerülhetünk általa, hülyeségekre vagyunk képesek a hatása alatt. A hímek halálos sebeket kockáztatnak pár pillanat kéjért, a nőstények ijesztő hangokat hallatva tüzelni kezdenek, a Homo sapiens meg lerohanja Tróját, vagy hűvös DVD-re menti az emlékek forróságát. Vannak olyanok is, akik szerint az emberi történelmet legbelül a szex irányítja. Talán nincs teljesen igazuk, de tudnánk a hipotézisük mellett érvelni bőven, az tuti. Az sem véletlen, hogy a Google-kereséseink többsége a szexualitással, nemiséggel, szerelemmel kapcsolatos. A művészeti ihlet is hol direkt, hol szublimált formában ebből táplálkozik. Bár sokaknak blaszfémia még belegondolni is, de a vallási extázis mélyén is ott rejtőzhet. (Aki nem hiszi, olvassa el az Énekek énekét a Bibliában!) De
ha mindenhol ott van a nemi vágy, miért is kerülné el a politikát?
Igen, a politikában is ott van, hiszen azt is emberek csinálják, meg ezt is. De nem mindegy, hogyan. A szex lehet örömteli beteljesedés, kellemes kielégülés, örömtelen kényszer, traumatikus erőszak – nagyon sok arca van. Ahogy politika is ezerféle lehet. Úgy tűnik, nálunk a kettő elég bizarr szövetséget kötött. Van egy végletekig kiélezett, már-már apokaliptikus félelmeket felkorbácsoló gyűlöletpolitika, amit rendre nyers pornográfiába hajló botrányok kísérnek. Persze ismerjük Woody Allen szállóigéjét, hogy a jó szex mocskos, meg a politikára is szokás mondani, hogy piszkos világ, de ezen szavak mögött azért mindig ott lapul csipetnyi esztétikum, valami kultúra, remény, játékosság.
A mi szexbotrányaink azonban nem ilyenek: teszkós orgia Fekete Pákóra, ereszes menekülés bojtos sapkában.
Még a pornóoldalakon is nehéz lenne kategóriába sorolni őket. A politikai hatalomtól egyszerre megrészegült és kiégett elme bugyraiba pillanthat bele a nyárspolgár. Talán az Akkezdet Phiai feat. Irie Maffia festette meg legjobban kor- és kórképünket: „Totális apátia, nem áll fel, csak a bizarrtól.” Az összefüggés a következő egyenlettel írható le: a magyar társadalom beteg, a magyar politika beteg, a magyar szexbotrányok is betegek.
Még tavaly az egyik rádióműsorban beszéltem arról, hogy a ’22-es választási kampány apokaliptikus pornóvá alakulhat, és úgy tűnik, az idő sajnos igazol. Persze nagy kockázatot nem vállaltam, hiszen az elmúlt évek két legmeghatározóbb nemzeti élménye a Borkai-videó és a Szájer-ügy volt. Ha a társadalom ennyire rezonál a politika és az unortodox szex közös metszeteire, ne csodálkozzunk, ha ezt az érintettek felismerik.
A pártok mellett működő think tankek megtapasztalhatták, hogy a hazai közéletnek van két vastörvénye: „Ne szerepelj szexvideóban!”, és „Szerezz az ellenfeledről szexvideót!”
Ebben a koordinátarendszerben minden a végletekig leegyszerűsödik. Nem kell a valóságra reflektálni, nem követelmény a jövővel szembenézni, nem szükséges programot írni, és nincs szükség érvelésre sem. Egyszerűen, mint valami szorgos kis pornóhangya, gyűjts minél több pornómorzsát a másik pornóboly tagjairól – minél extrémebb, annál jobb –, és rejtsd el, hogy megfelelő időpontban felhasználható legyen. Lehet morális fölénybe menekülni, sopánkodni, sóhajtozni, de az a helyzet, hogy ez működik. Erre van igény. Gondoljunk bele, Schadl miért egy ilyen anyagot tárolt a páncélszekrényben? Miért nem valami súlyos korrupciós ügyet? Valami durva bűncselekményt? Biztosan volt tudomása többről is. Miért egy édeshármas-gyűjteménytől aludt könnyebben? Ez volt a perverziója? Nem hiszem. A válasz nagyon egyszerű. Tudta, hogy ettől van biztonságban, ez az, amivel, ha szorulna a hurok, a legjobban tud zsarolni. Hogy mégsem sikerült neki, nem annak a bizonyítéka, hogy nem volt igaza, hanem annak, hogy nem volt már elég ideje.
Talán apróságnak tűnik, de fontos lehet. Van ugye egy kép, ami három személyt ábrázol. Ketten szexelnek, a harmadik pedig felvételt készít. Tiszta sor. Tiszta sor? De ki készítette akkor a képet? Volt ott egy negyedik is, aki lefotózta a harmadikat, aki épp lefotózta a másik kettőt? Vagy a harmadik szelfizett, esetleg azért szerepel a képen, mert a szekrénytükörből csinálta a felvételt, így ő is benne volt? Talán ez tűnne a legegyszerűbb magyarázatnak, de ha így van, mennyire beteg már, tényleg… „Hm, megörökítem magam, csinálok egy cerkás képet, amíg ők fuzionálnak.” Az sem elképzelhetetlen, hogy kelepcébe csalták az érintetteket, és titkos kamera készített felvételt a légyottról. Talán maga Schadl, aki tudott a partiról? Esetleg a titkosszolgálatok, netán külföldi szervek? De akkor hogyan került az anyag Schadl páncélszekrényébe? Lehet, hogy a végrehajtók vezetője Völnernél sokkal szélesebb és súlyosabb összeköttetésekkel is rendelkezett?
Az is lehet, hogy az írásomban eddig megfogalmazott és növekvő érzet – miszerint a politikában a szexbotrányok már nem csupán kampányeszközök, hanem maga a kampány – tévedés. Nem azért, mert jelenleg nem igaz, hanem azért, mert holnap már nem biztos. Éppen
az egyre növekvő bizarrság, extremitás vezethet oda, hogy a pornóléc olyan magasra kerül, hogy végül már átugrani sem lehet.
Elmúlik a varázs. A társadalom a sok-sok inger után eljut egy apatikus, rezignált állapotba, és a túladagolás miatt alig-alig fog reflektálni egy szexvideóra. Egyszerűen beárazza: aki híres lesz, az perverz is, úgyhogy semmin sem kell már meglepődni, ráadásul mindkét oldal hozza az újabb szériákat. Sőt őszintébb pillanataiban talán azt is elismeri, nem csak a híres emberek perverzek. A különbség az átlag és a celebvilág között csupán a rájuk irányuló figyelem, és nem a nemi fegyelem.
Az sem elképzelhetetlen, hogy a Schadl-ügyben a pornó egyáltalán nem vezérfonal, csupán mellékszál. Valójában nem az apokaliptikus pornósorozat újabb fejezetéhez érkeztünk, hanem egy jól felépített, aprólékosan megszervezett belső leszámolás soron következő pontjához. Sokan gondolták, hogy a Völner-ügy a Fidesz gyors beavatkozásának köszönhetően már az ünnepek alatt elhal, és az újévre híre-hamva se marad. Ennek valószínűségét növelte, hogy az ellenzék sem tudott mit kezdeni vele, el volt foglalva saját magával. Azonban másképp alakult. Erre pedig
a magyarázat csak egy NER-en belüli háború lehet, amelyet még Orbán Viktor sem tud elfojtani.
Vagy talán nem is akar. Nem tudjuk. Mindenesetre sorra jönnek az újabb és újabb információk: ingatlanokról, egyetemi vizsgákról, szexképekről. És azt érezni, még nincs vége. A tervezettség, az okos adagolás azt sugallja, itt nem a véletlen a dramaturg, hanem valaki nagyon is tudatosan tereli a folyamatokat, amelyek egy számunkra még nem ismert irányba haladnak. Valaki felé. És ez a valaki nem az a két ember, akiről az egész látszólag szól. Ez nem egy Völner- és nem is egy Schadl-ügy. Talán nemsokára kiderül, kiről van szó. És az is megtörténhet, hogy sohasem fog, mert a színfalak mögött békét kötnek a harcoló felek. Mi meg esetleg megmenekülünk egy újabb ismert személy ritmusra rezgő farpofájának kínos látványától.
A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Vona Gábor. Fotó: Isza Ferenc / Afp)