Mit titkoljam, melegség öntötte el szívemet-lelkemet – kéretik a melegséget nem túlmagyarázni –, hogy Puzsér Róbert kiállt úgy általában a szabad véleménynyilvánítás mellett, mivel az, mint mondja, tartalmától függetlenül önérték, a felvilágosodás és a polgári társadalmak egyik legfőbb vívmánya. S ezt még szerény személyemre is vonatkoztatja, miközben teljes hosszában hétszer írja le a nevemet (a viszonzást elkerülendő én csak nagynevű szerzőként emlékezem meg róla), nem bízva a véletlenre, hogy azt legközelebb látva a T. Olvasó mint a nép ellenségét messzire kerüljön. Mert hát ostobaságokat beszélek, és homoszexuális állampolgárok ellen aljas indulatokat szítok. Továbbá véleményem aljas szándékú és ostoba, álláspontom a józan ésszel és krisztusi humánummal szemben áll. Az gyűlöletkeltő szándékú és primitív ostobaság, másutt kissé máshogy: primitív szándékú ostobaság. Egy dicsérő megjegyzést azért kaptam: jó tanuló.

Hűha! Föld alá kellene süllyednem vagy el kellene bujdosnom szégyenemben! Mert hát ország-világ előtt jól leleplezett a nagynevű szerző. 

Én meg csak somolygok, míg barátaim – pestiesen szólva – felcseszték az agyukat, nem győzöm nyugtatni őket. Én tudom, hogy így működik a világ, business as usual, ők ezt nem akarják érteni, legszívesebben én sem érteném. De ez a főáram. Abból csupán a jó tollú nagynevű szerző szövegének lendülete és gördülékenysége lóg ki, meg az, hogy nem veti be a rituális újdivatú lehomo- és transzfóbozás s az ódivatú leantiszemitázás fegyverét. 

Ami a nagynevű szerzőt cikke megírására késztette, azt ő így adta vissza: „kifejezésre juttatta [mármint én], hogy a Meseország mindenkié című könyv kapcsán a pedofíliát, a Labrisz Leszbikus Egyesület kapcsán pedig egy pedofil szervezetet illető megítélés indokolt.”

Ez nyelvtanilag sincs rendben, tartalmilag meg nem pontos – s ez politikailag igencsak korrekt megfogalmazás. Pedig tudható volna, hogy mit, hogyan és miért mondtam, ha elolvasta volna „Meseország: mit mond a tudomány?” címmel a Magyar Nemzetben 2020. október 12-én megjelent cikkemet.  Ám a nagynevű szerző nem tartotta fontosnak a T. Olvasóival tudatni, hogy mi volt és hol található a corpus delicti, az őt cikkírásra késztető alapok. 

Abban a következő olvasható: „A Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó. A pedofíliát az áldozat életkora teszi bűncselekménnyé, nem a hetero- vagy homoszexualitás.”

Édeskevés azt mondani, hogy ők csupán szeretetből toleranciára, befogadásra, szolidaritásra stb. érzékenyítenének. Lehet rosszul szeretni. A pedofil rosszul szereti a gyerekeket. Okkal jár érte megvetés.

Esetemet a Labrisz Leszbikus Egyesülettel viszonylag részletesen megírtam, a Magyar Nemzet online felületén olvasható. Benne az ügy tudományos háttere. Az talán a nagynevű szerzőt is meglepi, hogy létezik ilyen. 

Befejezésül csupán két dolgot említek. Az egyik, hogy a Labrisznak jogi segítséget a Helsinki Bizottság nyújtott, nem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Csak a pontosság kedvéért, mert két dudásként csereszabatosak, s jól megférnek ugyanazon csárdában, ám a nagynevű szerzőktől elvárható a pontosság. A másik: én nem érzékelek homoszexuálisokat és pedofilokat a gyermekvédelem narratívája mentén összemosó kormányoldali kommunikációt. Viszont erős és kétségtelenül sikeres erőfeszítést érzékelek az LMBTQ*-szervezetek részéről és a nem kormányoldali médiákban, hogy azt a látszatot keltsék, hogy a kormányoldal ezt teszi. Nem teszi. Persze Orwell óta tudjuk: a tudatlanság = erő. 

A szerző közgazdász, szociológus.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép: Puzsér Róbert 2019. szeptember 30-án. Fotó: Bődey János / Index)