A progresszív szellemű nyugati értelmiség nem azt tanulta meg a huszadik századból, hogy a rasszizmus helytelen, hanem azt, hogy a fehér bőr a helytelen. Az ünnepelt showman Jimmy Fallon maga is megdöbbent azon, ahogy felvilágosult, liberális közönsége harsány tapssal és kitörő ovációval fejezte ki elragadtatását afelett, hogy az Egyesült Államok alapítása óta 2020 volt az első olyan év, amikor kevesebb fehér csecsemő született, mint amennyi színes bőrű kisbaba napvilágot látott. Ennyire kétes alapon legutóbb a nemzetiszocialisták lelkendeztek a nürnbergi birodalmi napokon – az egyetlen különbség, hogy ott az árja újszülötteket ünnepelték. Jelzem, hogy ami az 1500. Tonight Show felvételén történt, az nem humanizmus, hanem nyílt ellenrasszizmus: nem a származásra vonatkozó előítélet elutasítása, hanem annak megőrzése és fordított irányú alkalmazása.
Ha az ember bőrének színe bűn vagy erény forrása lehet, amihez újra szégyen és hátrány vagy büszkeség és előny tartozik, az azt jelenti, hogy az inga túlleng az elemi humánum felfüggesztési pontja felett,
és a múlt ellentétes előjellel megismétlődik – márpedig az NBC stúdiójában spontán feltörő ujjongás mögött fedezetként az Egyesült Államok felsőoktatásának teljes, származási alapú kvótarendszere áll.
A fordított előjelű rasszizmus fenti példázata cseppet sem kivételes és elszigetelt jelenség – olyannyira nem, hogy Hollywoodban a szerepek kiosztásának szempontjai már rutinszerűen a kiváltságosnak bélyegzett csoportok megkülönböztetett státuszának felszámolását szolgálják, úgyhogy az ezen felbátorodó színészek némelyike egyéni érdekeinek érvényesítése céljából saját sérelmi alapot ácsol. Amennyire bölcs és szeretetre méltó volt a kiváló törpetermetű színész, Peter Dinklage a Trónok harca Tyrion Lannisterének képében, olyannyira ostoba és arrogáns a való életben. Legutóbb a Hófehérke és a hét törpe élő szereplős változatát bírálta, mert úgy ítélte meg, hogy ez a mese politikailag nem kellően korrekt az alacsony növésűekkel szemben, és sztereotip módon ábrázolja őket többek között azzal, hogy barlangban laknak. Nyomorúságos és röhejes, hogy Dinklage nyilatkozatának hatására a Disney nem győzte biztosítani a közvéleményt afelől, hogy meghallgatják a kritikákat, és figyelni fognak arra, hogy a törpék ábrázolása nehogy bántó legyen.
Azoknak a törpéknek, akik a Grimm fivérek mesevilágában különálló fajt képeznek, nagyjából annyi közük van Peter Dinklage-hez, hogy a termetük megegyezik – azt pedig csak mellesleg jegyzem meg, hogy a mesében Hófehérke törpéi nem barlangban, hanem egy takaros házikóban laknak. Ironikus módon elsősorban épp a törpetermetű színészek sérelmezték, hogy a nekik álomlehetőséget jelentő szerepeket a bolygó legbefolyásosabb törpéje próbálja elvenni tőlük. Örömteli, hogy Peter Dinklage olyan szerencsés volt, hogy eljátszhatta az egyetemes drámatörténet első nem sztereotip törpeszerepét, de azért szabadjon már más törpe színészeknek is megélniük a színjátszásból, amíg a világirodalom szerzői legyártják nekik a további komoly alapanyagot.
A Disney produkciójának bátor innovációja, hogy a mese címében is kifejeződő mértékig fehér bőrszínű Hófehérkét a filmvásznon egy kreol bőrű latina, a kolumbiai származású Rachel Zegler játssza majd. Ennek ismeretében azzal
vajon mit üzen Jimmy Fallon közönségének a Walt Disney Stúdió, hogy a gonosz mostohát az a Gal Gadot alakítja, aki nem pusztán izraeli születésű zsidó, de az izraeli hadseregben is szolgált?
Nos, a jelenségnek az én meglátásom szerint két, egymásnak ellentmondó értelmezése van: az egyik az, hogy a Disney meg a wokeness józanságát tanúsító kulturális baloldal mégis úgy véli, hogy az izraeli hadsereg nem kolonialista és nem rasszista, továbbá nem találtak se fekete, se barna, se sárga bőrű színészt erre a szerepre, így kaphatta meg ez a privilegizált fehér nő abból a közel-keleti kaszárnyából – a másik interpretáció szerint pedig az a döntés üzenete, hogy egy olyan zsidó, aki az izraeli hadseregben szolgált, ideális választás a gonosz szerepére. Ez utóbbi nem pusztán a progresszív szellem tükrében logikus értelmezés, de híven ápolja a Walt Disney Stúdió antiszemita hagyományait: az alapító zsidógyűlölete itt találkozik felébredett módon a balliberális kurzus fehérekkel szemben táplált ellenrasszizmusával, s reflektál progresszíven a Black Lives Matter-mozgalom Muszlim Testvériséggel ápolt meghitt kapcsolatára.
Miközben a hömpölygő progresszió Kolumbusztól Jeffersonon át Churchillig mindent el akar törölni, ami számára sértő a nyugati civilizáció történetében, szabadjon felvetnem, hogy esetleg kezdhetnék ezt az Adolf Hitler kedvenc antiszemita meséit rajzoló Walt Disney nevének törlésével – és ha javasolhatom, csak ezután essenek neki Woody Allen meg Louis C. K. életművének. Csakhogy a nyugati féltekén élők mára mindannyian megtanulták, hogy a Walt Disney Stúdió neve kapcsán senkinek nem lehet joga sem sérülékenynek lenni, sem követelőzni – ellenkezőleg: csakis a Disney érzékenykedhet és tarthat igényt mindennek és bárminek az eltörlésére, amire csak rámutat. Ők a tudatipari elit, úgyhogy ha ők úgy tesznek, mintha nem lenne itt semmi látnivaló, akkor a világ soha nem szerez tudomást arról, hogy ezzel a névvel bármiféle követelésük merő képmutatás.
Így működik az a „népmozgalom”, amelyet multinacionális részvénytársaságok vezetnek preventív ellenforradalmi céllal, hogy a szociális jogokra és a javak elosztásának igazságosságára vonatkozó diskurzust az ellenrasszizmus és az ellenszexizmus narratíváinak vágányára térítsék el. Az elit újra meg újra népnek tetteti magát, s így a régi rend soha le nem váltható.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: A Hófehérke és a hét törpe című rajzfilm. Fotó: Walt Disney Productions / Entertainment Pictures / Zumapress.com / Northfoto)