2022. február 21-én olyan drámai gyorsasággal peregtek az események Oroszország és Ukrajna között, hogy nehéz volt még követni is, nemhogy reagálni és következtetéseket levonni. Alig egy nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin aláírta az úgynevezett Donyecki (DNR) és Luhanszki Népköztársaságok (LNR) függetlenségének elismerését tartalmazó dokumentumot, majd ezt követően békefenntartói feladatokkal orosz erőket küldött a kelet-ukrajnai területekre, pár dolog már tisztábban látszik, ugyanakkor számos új kérdés merült fel.

Egyértelműen megmutatta a Kreml, hogy őt érdemes komolyan venni. Évek óta a minszki megállapodás betartását várta el Ukrajnától, de úgy látta, ez sosem fog megvalósulni. Tavaly óta egyértelmű biztonsági garanciákat követel a NATO-tól és az USA-tól, de ezekkel kapcsolatban sem lát érdemi előrelépést. Saját biztonsági érdekei szerint – a hétfői történések tükrében – sokkal kifizetődőbbnek tűnt elismerni a DNR-t és LNR-t, mint hogy fenntartani ezt az bizonytalan kimenetelű állapotot, vagy épp megvárni, hogy megerősödjön annyira az ukrán haderő, hogy visszafoglalják.

Most Moszkva de facto nem sokat nyert, igaz, hogy most már a bevonulással is leplezetlenül jelen van a konfliktusban, de egyúttal el is veszítette az eszközt, amit a minszki egyezmény jelentett számára, amivel Ukrajnát távol tudta volna tartani a NATO-tól. A biztonsági garanciákkal kapcsolatos követelései még mindig nem valósultak meg.

A nyomásgyakorlás ezért vélhetően folytatódni fog. Ennek egyik igencsak látványos eleme, hogy nincs egyértelmű orosz álláspont azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is tekintenek a DNR- és LNR-államok területének.

Igaz, a Washington Post cikke szerint a teljes ukrajnai oblasztyokra is kiterjed, az orosz sajtóban azért nem ennyire egyértelmű a helyzet. Lehetséges, hogy így ismerik el, de az sem zárható ki, hogy csak a most uralt területeken, vagy a kettő közt lévő állapotok szerint. Nagy valószínűséggel még nem döntötték el, és majd a folyamatosan változó körülményekhez alakítják követeléseiket. Ezzel a bizonytalansággal ugyanis óriási mozgásteret biztosítanak maguknak és továbbra is fent tudják tartani a „bármilyen lépésre képes vagyok” pozíciót.

Ne feledjük, hogy a szakadár területek elismerése is szinte elképzelhetetlen volt, ami után további, hasonlóan megdöbbentő lépéseket sem lehet kizárni Oroszország részéről.

A mostani talán az, hogy támogatná a logikájuk szerint „Ukrajna által megszállt területek felszabadítását.”

Most, hogy nagy számban jelennek meg orosz katonák a DNR és LNR területén, megnő annak az esélye is, hogy a tűzszünet esetleges megsértése közben orosz katonák sérülnek meg, vagy épp veszítik életüket. Arról nem is beszélve, hogy a 21-éhez hasonló, slendrián módon felépített provokációk történjenek.

Korábban soha nem látott szankciókat helyeztek kilátásba egy esetleges orosz támadás esetére. Ne feledjük, hogy Ukrajna nemzetközileg elismert területére nyíltan vonult be az orosz hadsereg, de ha ezt a Kijevet támogató országok nem tekintik inváziónak, akkor saját hitelességüket játsszák el.

Az Északi Áramlat 2., és a legnagyobb orosz üzleti körök és képviselőik személyes szankciói tűnnek az első válaszoknak. Nehéz azonban olyan büntetőintézkedéseket hozni, ami a teljes orosz politikai elitet megrendítené és nem épp az orosz társadalom terheit növelné. Az orosz államadósság alacsony, évek óta csökken ennek a dollárban denominált aránya, a szövetségi költségvetés évek óta szufficites.

Meglepően ellenállónak mutatkozott az elmúlt majd’ hét évben az orosz gazdaság. Vélhetően a nyugati gazdaságoknak is óriási áldozatokat kell hozniuk, ha az országok a hitelességüket meg akarják őrizni. Nem szabad elfeledni, hogy 2008-ban az orosz–georgiai háború után bőven prosperáltak az orosz–nyugati gazdasági kapcsolatok. Teljesen a Nyugaton múlik, hogy ez megismétlődik-e vagy sem.

Ahogy az őszi–téli energia- és gázárválság megmutatta, már egy kisebb bizonytalanság is képes az ellátásban nagy áringadozásokat generálni az egyébként is érzékeny hangulat közepette, amikor még mindig a pandémia okozta gazdasági visszaesést dolgozzák le egyes államok. Ne feledjük, hogy az EU közel 40 százalékban orosz gázt használ. Persze a földgáz ára a műtrágyagyártáson keresztül az élelmiszerek árára is kihathat. Azonban nemcsak a klasszikus nyersanyagokban, hanem a modern technológiában nélkülözhetetlen ritkaföldfémek árát is képes felhajtani Oroszország, ha korlátozza a saját exportját. Az amerikai Boeing cég hivatalosan nem aggódik a titánellátása miatt, de az üzleti hírportálok évek óta lebegtetik az orosz szállítások kiesésének rémét.

Arra nehezen lehet számítani, hogy az ukrán lakosság lenyelné a mostani helyzetet. Az Ilko Kucseriv Alapítvány tavaly készült felmérésében a válaszadó ukrajnaiak 55 százaléka szeretné visszafoglalni a DNR-t, LNR-t, a teljes függetlenségüket, vagy épp az Oroszországhoz való csatlakozásukat elenyészően kevesen, 2,5 százaléknyian támogatnák.

Az szinte borítékolható, hogy Ukrajna ezzel a lépéssel jobbra fog tolódni és határozottan nacionalista hangok fognak dominálni a politikában. Ezt még tetézheti, ha Zelenszkij elnök 21-i esti meglehetősen erőtlen beszédét hasonló lépések és minimális nyugati támogatás fogja követni.

Nem szabad ilyen körülmények között elfeledkeznünk az ukrajnai magyarságról sem. Egyértelmű, hogy egy nyílt fegyveres konfliktus esetében a magyar lakosság is érintett lenne. Azonban nem véletlen, hogy dr. Brenzovics László és a KMKSZ már kifejezte aggodalmát a jelenlegi helyzetről. Ha ugyanis a fenti, jobbra tolódó forgatókönyv megvalósul, a kárpátaljai magyarok küzdelmei például az oktatás és a nyelvhasználat terén vélhetően csak romlani fognak. Emiatt és a prognosztizálható gazdasági stagnálás miatt pedig számítani lehet az elvándorlás mértékének növekedésére is.

A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Katonai járművek Oroszországban 2022. február 22-én. Fotó:  Stringer / TASS / Getty Images)