A színjátszás és az észjátszás határvidékén bóklászó Járai Máté rendkívüli szégyentelenségről tud tanúbizonyságot tenni, ha celebkednie kell – márpedig kell. Aki azt képzelte, hogy már túlesett a kényszeres magamutogatásán, a senki által nem kért kitárulkozásán meg a magyarok arcába való erőszakos belemászásán azzal, hogy megismerte a szülei alkoholizmusát, megtudta, hogy a nyitott házassága Kirával mennyire sok fájdalmat okozott és örömet szerzett neki, s arról is értesült, hogy az idegösszeomlása meg a gyerekvállalást illető vágyakozása mekkora tehertétel a számára, az nem is tévedhetett volna nagyobbat, Járai Máté ugyanis megjelent Hajdú Péternél, és előadta, hogy a székletét rendszeresen a neje szeme láttára üríti, továbbá megosztotta a nagyközönséggel, hogy valójában biszexuális.
Félreértés ne essék: ezek Járai székletürítési szokásától eltekintve mind érdemleges témák, amelyekről fontos lenne értelmesen beszélni – ezért nagy baj az, ha a beszélő Blikkbe illő pletykának,
filléres vásári mutatványnak szánja a párkapcsolati intimitás és a lelki egészség személyes aspektusait.
A bulvárnak nem az a legfőbb bűne, hogy tartalmatlan és érdektelen, hanem az, hogy a tárgyából minden esetben kilúgozza az elemi értelmet, az emberi drámát és az erkölcsi érvényt.
A nyitott párkapcsolat diskurzusa, mint egyfajta válasz a monogámia szembeötlő válságára, sok pár gyakorlatában működik, s képez szavatosságot olyan kapcsolatoknak, amelyekben a szexuális igények eltérőek, vagy amelyekben a párok az intimitás általánostól eltérő módját művelik. A népszerű énekművész, Ágoston László sokszor írt nagyon meggyőzően, átélhetően és szerethetően a maga életéről meg a partnerével közösen hozott döntésekről. A világirodalom és a filmművészet csak úgy hemzseg a jobbnál jobb példáktól arra vonatkozóan, ami a nyitott párkapcsolat tárgyában érvként vagy ellenérvként felvetődhet – azzal azonban, ahogy Járai Máté ezt a témát a szervezett bulvár felületein futtatja, azzal, ahogy az erről szóló közbeszédet a celebkedését szolgáló rossz minőségű élmény legyártása céljából a nyálcsorgatás és a jajveszékelés szintjére szállítja le, módszeresen ellehetetleníti a diskurzust. Többé nem a monogámiáról, a házasságról, a hűségről, a megcsalásról meg a kisajátításról van szó, hanem Máté és Kira szégyenteljes magamutogatásáról, reflektálatlan kamerafüggőségéről és nyilvánosságot illető szüntelen pózolásáról.
És ez minden ügyben így megy – legyen szó akár a szülői felelőtlenségről, akár az idegrendszer összeomlásáról, akár egy alternatív szexuális identitás felvállalásáról. Ha Járai Máté regényeket vagy verseket írna ezekről, kortárs művész lehetne, de ha csak valamennyire igényes mélyinterjúk formájában adná elő a magáét, annak is bizonyára volna társadalmi haszna – ő azonban egy Kardashian szemérmetlenségével és igénytelenségével váltja intim életének valamennyi részletét RTL-es gázsira és filléres bulvártetszésre. Azt sem érzékeli, hogy képtelen különbséget tenni a székletürítés és a párkapcsolati intimitás között: az ő szemléletében mindkettő arra szolgál, hogy Hajdú Pétert megdöbbentse – bármilyen lesújtó, de ez a felületes szemmel értelmiséginek látszó bulvárhős nem gondol ennél többet a világról.
Járai Máté arra hivatkozva kért nyilvánosságot, hogy ő lesz az a közszereplő, aki igazán őszintén mer beszélni a magánéletéről, mindenkit, aki él és mozog, kioktatott arról, hogy vállalja fel önmagát, aztán éveken át titkolta a biszexualitását.
Most pedig, amikor nyilvánosság elé lép ezzel, az Instagramon közölt posztja alatt úgy ünneplik körbe, mint az LMBTQ-identitás és a magánéleti transzparencia új eljövetelét: a celebközeg meg a bulvárfelhasználók rajongva méltatják a bátorságát és az őszinteségét.
Semmi kétség: létezik olyan életkörülmény, amelyben kemény döntés nyilvánosan elismerni a biszexualitást – sajnos sok család és szubkultúra stigmatizálja azokat, akik a többségtől eltérő identitásukat felvállalni merészelik. Egy biszexuális katonának, labdarúgónak, kőművesnek, rendőrnek vagy autószerelőnek valóban nagy bátorság kell, hogy fel merje vállalni azt, aki, Járai Máté azonban táncos-komikus és kereskedelmi tévés műsorvezető – ő ugyan mit kockáztatott ezzel? Azt, hogy a bulvárlapok szerkesztői, a szappanoperák producerei meg a musicalszínpadok rendezői megkínálják pár címoldallal és címszereppel? Mit vállalt Járai Máté azzal, hogy nyilvánosságra hozta a biszexualitását? A nagy semmit. Legközelebb mit ünnepel meg így a hazai nyilvánosság? Azt, hogy Nagy Feró Bayer Zsolttal és Bencsik Andrással békemenetel? Lám, a nemzet csótánya mennyire bátor, milyen nyílt és őszinte ember – a magyarok büszkék lehetnek rá. Ahol senki nem vár el semmilyen teljesítményt, a semmi a legtöbb, ami bárkitől kitelhet.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Járai Máté, Dávid szerepében Egressy Zoltán Édes életek című tragikomédiája próbáján, a Győri Nemzeti Színházban 2017. március 9-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)