Puzsér Róbert és Schiffer András azon vitatkoznak az Indexen, hogyan felejtsük el a ballib értelmiséget. Szóváltásuk azonban tragikomikus módon félrecsúszott, egy kicsit távolabbról nézve úgy tűnik, mintha csak a döglött oroszlán rugdosásában versenyeznének. Puzsér ugyan kijelenti, hogy „a megbélyegzés és a kirekesztés nem lehet a mi eszközünk”, azonban „a hat romlott és semmirekellő párt” elleni dühödt kirohanásait újra és újra megszakítja a legyalázott politikai és publicisztikai ellenfelek terjedelmes, név szerinti felsorolása. Schiffer neveket nem említ, csak a vádiratot, a balliberális értelmiség fertelmes bűneinek lajstromát szaporítja, s a vádlottak padjára a pártok mellé odaülteti teljes értelmiségi holdudvarukat is. Pedig mintha nem is ezt akarták volna mondani.
Puzsér – sok más kollégájához hasonlóan – a sikertelen ellenzéki pártok leváltását követeli. Az általuk „túszul ejtett ellenzék” vezetését „három-négy értékes és karizmatikus politikusra” bízná, akik a ballib tömb „hatalmas erejét” mozgósítva a nemzeti radikális kurzus kihívói lehetnének. Schiffer joggal kérdezi, hogy miért pont a sokszorosan levitézlett ballib élén akar megküzdeni a hétfejű NER-rel. Puzsér erre azt válaszolja, hogy azért, mert ők ketten is odatartoznak, az igazi szocdemek, zöldek és liberálisok népes táborával együtt.
Gratulálok, ennél szerencsétlenebb két alapállásból nem is lehetne nekilátni a rendszerkritikának (vagy micsodának).
Puzsér a baloldali politika megújítására keres vállalkozókat, és megbocsátja a létező ballib értelmiségnek, hogy a létező ballib pártokat támogatták, mert most „nyitottságra, nagyvonalúságra, korrektségre és mértékletességre volna szükség”. Részéről ennek a magatartásnak a példája, gondolom, a hazug és korrupt csürhének titulált ellenfeleire szórt szitokáradat és személyes sérelmeinek hangoztatása. Ez bizonyára nagy kedvet csinál a baloldali értelmiségnek, hogy a régiek ellenében egy új szervezetet támogassanak. Schiffer sejteti, hogy ez nem fog menni, de azután annyira belefeledkezik ennek az Orbánnal és a globális kapitalizmussal egyszerre paktáló, kudarcot kudarcra halmozó társaságnak a szidalmazásába, mintha nem is lehetne ennél fontosabb mondanivalója. Ugyanazt a hibát követik el, amit most sokan az ellenzéki pártok szemére hánynak: hogy sérelmi politikával, bűneik hánytorgatásával, „negatív kampánnyal” próbálják ellenfeleiket tönkretenni. S nem veszik észre, hogy a ballib semmi egyéb: homályos értelmű szitokszó, amelyet a magát jobboldaliként azonosító politika kreált, de többé arra sem alkalmas, amire kitalálták, a DK-tól a Jobbikig tartó pártkeverék megnevezésére.
Ha meg akarunk valakit szólítani, nem mindegy, mi lesz a megszólítás: uraim, elvtársak vagy polgártársak. (Emlékeznek Nagy Imre esetére a Kossuth téri tüntetőkkel?) Létezik egy kiábrándult és mindenkivel szemben bizalmatlan, de most talán mégiscsak megszólítható politikai közvélemény, amely jobb híján leszavazott Orbán ellenzékére vagy éppen ellenkezőleg, Orbánra magára; ez ugyanis inkább családi tradíció kérdése volt, mint világnézeté. Ezeket a balliberális táborral azonosítani megengedhetetlen, durva tévedés, szerintem Puzsér sem így értette. De legalább ekkora hiba sértegetni azt az értelmiséget, amely ezt a szitokszót most magára veszi, mert szóval és tettel támogatta és támogatja a létező ellenzéket mindaddig, ameddig nem akad helyette másik.
Jelentem, én sem vagyok balliberális, és barátaim és az általunk kedvelt médiumok többsége sem az (például amelyikben Puzsér hetente publikál). De nem azért, mintha jobboldaliak volnánk, hanem mert ez az egész „oldaliság” nem segít többé eligazodni a mai, főleg a hazai politikában.
Az ország törvényes rendjét felforgató Orbán paternalista diktatúrája mitől lenne konzervatív? Ha leginkább Kádár szocializmusára hajaz, nevezzük talán szocialistának? A szocialista utódpártok neokonzervatív gazdaságpolitikája lett volna a liberalizmus? Ha majd egy kicsit több szociális demagógiával élnek, attól megint baloldaliak lesznek? Ugyan már!
Nem lehet, hogy ezek a címkék csak elfedik a politikusok tanácstalanságát az előttük álló nagy kérdésekkel szemben? Hogy mit kezdjenek a szabadkereskedelminek csúfolt világrend diktátumával, az élővilág rohamos pusztulásával, az új hidegháborúval, tudásunk leértékelődésével, a társadalom alatt és azon kívül élő egyre népesebb tömegek nyomorával, pofátlanul gazdagodó gazdagjaink magántulajdonával – amit a minap még nemzeti vagyonnak neveztünk. Nem ezekről kellene inkább nyilvánosan beszélnünk, ahelyett, hogy bátor és kemény szavakkal a régen lejárt szavatosságú balliberális elitet gyaláznánk, a Pesti Srácok törzsközönségének tapsaitól kísérve?
A szerző író, filozófus, a Védegylet alapítója.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Lányi András 2019. október 31-én. Fotó: Csomor Ádám / Index)