Az Európai Bizottság morális érvekre hivatkozva sürgeti az orosz energiaszállítások mielőbbi tilalmát. Az intézkedés azonban úgy sodorná veszélybe az EU ellátásbiztonságát, hogy azzal Oroszország árbevétele nőne. A szankciók kiterjesztése az olaj- és gázimportra hozzájárulna ahhoz, hogy Oroszország egy elhúzódó háborút is képes legyen finanszírozni, így amellett hogy a lépés Európa szempontjából észszerűtlen, morálisan sem igazolható.
Energetikai szempontból az Európai Unió és Oroszország kölcsönösen függ egymástól. Az EU olajimportjának több mint negyedét, földgázimportjának csaknem felét az orosz szállítások fedezik, amelyek az infrastrukturális, műszaki és földrajzi adottságok, valamint a világpiaci környezet miatt rövid távon csak rendkívüli lemondások árán helyettesíthetők. Oroszország számára pedig az Európai Unió kiemelt prioritású piac: a Reuters adatai alapján tavaly az olaj- és gázértékesítésből származó árbevételének negyven százaléka, körülbelül ötvenmilliárd dollár az EU-ból érkezett. A teljes összeg háromnegyedét az olaj-, negyedét pedig a gázexport adta. A két termék jelentősége miatt a háború kirobbanása óta időről időre felmerül, hogy az EU szankciós politikája csak akkor lehet igazán hatásos, ha kiterjed az energiaszállításokra is.
Az embargó leghevesebb támogatója az Európai Bizottság, amely március eleje óta különböző eszközökkel próbálja rávenni a tagállamokat a szankciók kiterjesztésére. A gáz esetében a bizottság korábban már előállt egy javaslattal, amely a tavalyi 155 milliárd köbméteres orosz importot kétharmadával csökkentené év végéig; például a cseppfolyósítottföldgáz-beszerzések fokozásával, a megújuló technológiák terjedésének támogatásával és a lakossági fűtési igények visszavágásával. Az olaj esetében a megvalósításra vonatkozó vizsgálatok egyelőre nem állnak rendelkezésre: a bizottság csak a tilalom tényét és hat hónapos határidejét rögzítette.
A fő probléma, hogy ezek az iránymutatások nem adnak választ a szankciókkal kapcsolatos legelemibb kérdésre; azaz hogy bevezetésük mennyire fájna az EU-nak és mennyire Oroszországnak.
Az elmúlt két hónap tanulsága, hogy az energiaszállításokat érintő szankciók bizottsági lebegtetése Európának költséget, Moszkvának pedig hasznot jelentett. A háború kirobbanása önmagában nem eredményezett különösebben nagy áremelkedést: a holland gáztőzsdén a konfliktus előtti nap (február 23-án) 87,5 eurót, az azt követő nap (február 25-én) pedig 91,2 eurót kellett fizetni egy megawattóra energiáért. Miután azonban a bizottság – és néhány nyugati politikus – elkezdte lebegtetni az embargót, az árak elszabadultak. Például március 6-án, vasárnap a bizottság energiaügyi biztosa, a német gazdasági miniszter és az amerikai külügyminiszter is úgy nyilatkozott, hogy az EU gőzerővel dolgozik a szankciók bevezetésén, hétfőn mindössze néhány óra alatt 345 euró/megawattórára emelkedett a gáz tőzsdei ára. A magas árkörnyezet megnövelte Oroszország energiaszállításokból származó árbevételét, ami a háború kirobbanása óta eltelt két hónap alatt már meghaladta a tavalyi év egésze alatt elért ötvenmilliárd dollárt.
A szankciók lebegtetése azért okoz ilyen drasztikus ármozgásokat, mert a piaci szereplők tisztában vannak azok irrealitásával, azonban mivel vezető politikusok nyilatkozataiban merülnek föl, félő, hogy ténylegesen bevezetésre kerülnek, ami beláthatatlan gazdasági és társadalmi problémákat okozna. A gáz esetében a kétharmados csökkentéshez szükséges javaslatok egy része a Financial Times szerint vadul irreális, és borítékolhatóan ellátáskorlátozásokhoz és áramszünetekhez vezetne. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése legfeljebb az orosz import egyharmados (ötvenmilliárd köbméteres) csökkentését tartja megvalósíthatónak, azt is rendkívüli erőfeszítések (például lakossági igények visszafogása, drasztikus áremelkedés stb.) árán. A háború előtti egy év tanulsága azonban, hogy
az orosz gáz európai piacról történő kivonásával olyan mértékben emelkednek az árak, hogy Oroszország árbevétele a kisebb leszállított volumen mellett is növekszik. Ez alighanem továbbra is így lenne.
Az olaj esetében a teljes embargó szintén jóval fájdalmasabb lenne Európának, mint Oroszországnak. Az előrejelzések alapján az intézkedés a jelenlegi 110 dollár/hordó szintről 185 dollár közelébe emelné a Brent-típusú nyugati nyersolaj világpiaci árát, ami nagy eséllyel recessziót idézne elő Európában. Ezzel szemben Oroszország kitermelt nyersolajának jelentős részét képes lenne Ázsiában értékesíteni (a hat hónapos türelmi idővel még az új szerződések megkötéséhez szükséges idő is rendelkezésére állna), valószínűleg magasabb áron. Oroszország jelenleg 30-35 dolláros kedvezménnyel, 70 és 80 dollár/hordó közötti áron képes eladni nyersolaját az európai piacon. Az olajembargó és az áremelkedés hatására tehát az oroszok úgy is növelhetnék árbevételüket, hogy a jelenleginél is nagyobb kedvezményt adnak új ázsiai vevőiknek.
Az olajembargó- és a várhatóan nemsokára újra asztalra kerülő gázembargó-javaslatok kapcsán a bizottság végső érve, hogy Európa morális kötelessége elviselni a magasabb költségeket azért, hogy Oroszországot megbüntesse. Csakhogy egyfelől az intézkedések nem pusztán magasabb költségeket eredményeznének, hanem háztartások millióit fosztanák meg a kellő mértékben felfűtött otthon kényelmétől, recesszióba taszítanák a gazdaságot, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne, és jelentős mértékben visszavetnék Európa geopolitikai pozícióját. Másfelől úgy tűnik, hogy
az embargó rövid távon aligha lenne büntetés Oroszország számára, hiszen a bevételei növelésén keresztül lehetővé tenné a háború hosszabb távú finanszírozását.
Az energiaszállításokat érintő szankciók kapcsán a pragmatikus és morális érvek valójában egy irányba mutatnak: az intézkedéseket nem szabad elfogadni.
A szerző a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.
(Borítókép: Andrey Rudakov / Bloomberg / Getty Images)