A katás adózási forma egy politikai és társadalmi innováció volt 2013-as bevezetése idején. Minden hibája és hiányossága ellenére sok százezer vállalkozó szellemű és/vagy kreatív ember számára teremtett lehetőséget arra, hogy legalizálja a szürkegazdaságban végzett, egy teljes egzisztenciát megteremteni nem képes tevékenységét. De a kata többet jelentett önmagánál: szimbólum volt.
A kata annyira mélyre szállította a vállalkozóvá válási belépési küszöbét, hogy olyan emberek is tömegesen próbálhatták ki magukat ezen a pályán, akiknek más adózási konstrukcióban erre esélyük sem lett volna. Az aktív munkaviszonnyal rendelkező, pályát tévesztett vagy túlképzett emberek számára is kiutat jelentett a sok esetben fullasztó és kiszolgáltatott alkalmazotti létből. A kata úgy került be a magyar köztudatba, mint a lehetőség, hogy megpróbálj a saját lábadra állni, önerőből jutni valamire, még ha nem is feltétlenül sokra.
A kata volt a magyar „Yes we can” érzés megtestesítője, ami a fodrász, a zenész és az író számára is azt az élményt nyújtotta, hogy végre nem húznak le, végre hagynak élni, végre nem fulladok bele az adminisztrációba, csinálhatom, amit szeretek, amihez értek. A kata egy jelentős társadalmi réteget mozdított egy függetlenebb, polgárosodottabb társadalmi státusz és egy kiteljesedettebb élet irányába.
Úgy tűnik, ennek most annyi.
A módosítás nem meglepő módon, zökkenőmentesen suhant át a parlamenten, tehát akár azt is mondhatnánk, lapozzunk. De mégsem lehet szó nélkül hagyni azt a törvénymódosítást, ami jó eséllyel pályázik az évtized politikai hibája címért, és ami a fent említett polgárosodottabb státuszú katásokat elemi erővel taszítja a cserekereskedelem, a feketézés, a passzivitás és az elvándorlás irányába.
A kata nyilvánvaló hiányosságaival kezdeni kellett valamit, nem kérdés. Nincs rendben a katát kimaxolók 5 százalékos adókulcsa, nincsenek rendben a kizárólag katáztató cégek, nincsen rendben a sok esetben nyilvánvaló bújtatott foglalkoztatás és nincsenek rendben a fiktív számlák. Értem.
Amit nem értek: miért kell a katát úgy megváltoztatni, hogy az megszűnjön létezni eredeti formájában – mégsem orvosolva a fenti hiányosságok mindegyikét – ahelyett, hogy a tárva-nyitva hagyott kiskapukat egyszerűen becsuknánk? Világos, amikor ég a ház, nem kiskanállal hordjuk a vizet… de, ha egy cunamival próbáljuk eloltani, a végén ugyanúgy nem marad a házból semmi, mintha simán hagytuk volna porig égni.
A módosítás ismeretében három dolgot feltételezhetünk a kormány részéről: őrült kapkodást, dilettantizmust vagy szándékosságot. Adja magát az összeesküvés elmélettel határos elgondolás, miszerint a százezer fős munkaerőhiányt majd enyhíti a katából kieső tömeg. Sok mindent el tudok képzelni a kormányról, de azt nem, hogy grafikusokból, zenészekből, programozókból és könyvelőkből akar gyártósori és építőipari munkásokat faragni. Ezért a szándékosságot elvetném.
Marad az őrült kapkodás vagy a dilettantizmus. Ez jó hír, mert mindkét eset nyitva hagyja a lehetőséget a módosítás módosítására.
Elszomorít, hogy kevés alternatív javaslatot látok. A BKIK javaslatát bárcsak ne láttam volna, hiszen az gyakorlatilag kicsit késleltetve vezetné be a kormány tervét, egy magasabb fix összegű adózási lehetőséggel, egy definiálatlan új adónem bevezetése mellett.
Az alábbiakban a kata módosítására olyan radikális, alternatív irányokat vázolok fel nagy vonalakban, melyek meghagyják a kata lényegét, nem szűkítik az alanyok körét, potenciálisan növelik az állam bevételeit és minden érintett számára csökkentik a bürokráciát.
Legyen a kata feltétele, hogy ebben a vállalkozói formában készpénzes számla kiállítására nincs lehetőség. Ez önmagában nem szüntetné meg a visszaélés lehetőségét, de jelentősen megnehezítené azt. Tudjuk, hogy a készpénz a korrupció és a visszaélések melegágya. Ahonnan lehet, minél hamarabb ki kell szorítani, ha komolyan gondoljuk a gazdaság kifehérítését. Miért ne kezdhetnénk a katás vállalkozókkal?
Az azonnali átutalások és mobilapplikációs fizetések korában semmi nem indokolja a készpénz további használatát.
Az új szabállyal együtt az állam indítson egy programot, ami a bankokat arra ösztönzi, hogy ingyen adjanak elektronikus fizetést lehetővé tevő terminálokat minden katás vállalkozónak, akinek erre szüksége van.
Ezzel együtt az állam egy olyan programot is indítson, mely eléri, hogy minden magyar állampolgár rendelkezzen bankkártyával vagy egyéb elektronikus fizető eszközzel és a használatához szükséges tudással. Az országba történő belépésnek legyen feltétele bankkártya vagy egyéb elektronikus fizetőeszköz birtoklása.
A kormány határozzon meg felső limitet az adott cég bérköltségének arányában a befogadható katás számlák összegére. El lehetne indulni egy abszolút plafonnal, amit idővel egyes tevékenységi körökre vonatkozó felső határokkal lehetne kiegészíteni. A határt túllépő számlák esetén fizessen a cég extraadót, akár a jelenleg is hatályos 40 százalékot, de mindenképpen olyat, ami a katás bújtatott foglalkoztatást értelmetlenné teszi.
Persze nagy kérdés, hogy a határokat hol húzzuk meg? Tény, hogy ennek a körültekintő kialakítása munkaintenzív, időigényes feladat. Viszont még egy rosszul meghúzott határ is jobb lenne a jelenlegi abszurd, teljes tiltásnál.
A készpénz kizárásával, a katás számlák céges oldalon történő korlátozásával és katások magasabb adófizetésre történő ösztönzésével (négyes pont), a fiktív számlás visszaéléseket és a rejtett foglalkoztatást nemzetgazdasági szempontból gyakorlatilag elhanyagolható szintre lehetne visszaszorítani.
A most elfogadott módosítás legrejtélyesebb része, a változatlan 50 ezer forintos adó mérték. A kormány azzal érvel, hogy a kata igazságtalan viszonyokat teremtett, mert 12 millió forintos éves jövedelem esetén a 600 ezres adó befizetés mindössze 5 százalékos kulcsot jelent. Erre az új verzióban meghagyták a havi 50 ezres összeget, de a 12 milliót 18-ra növelték, így az adókulcs tovább konvergál a nullához. Érti ezt valaki?
Korábban említettem, hogy a kata talán legnagyobb vívmánya a belépési küszöb leszállítása volt. Ez így is van, viszont sokan lehetnek, akiknek még ez a küszöb sem elég alacsony. Tény, hogy az 5%-os adókulcs főnyeremény a maximumon pörgő katásoknak, viszont az a huszonéves grafikus, magántanár vagy szövegíró, aki álláskeresés helyett szabadúszóként szeretné kipróbálni magát és lehet, hogy az első hónapokon vagy akár években nem képes megkeresni havi 100–200 ezer forintnál többet, ő bizony 25–50 százalékos adókulcsot fizet a katával. Az eredeti kata annak kedvezett, aki már amúgy is nyeregben volt és azt bizonytalanította el, aki éppen azon gondolkodott belevágjon vagy sem?
Nem lenne ésszerűbb, ha a vállalkozó választhatná meg, hogy 5-10-15-20, vagy akár nagyobb adókulcsot szeretne fizetni? Miért fizetne bárki többet a minimális kulcsnál? A négyes pontnál kitérek erre. Mindenesetre induló vállalkozóként hihetetlenül nagy segítség lenne, ha havi fix 50 ezer helyett 5%-os kulcsot kellene fizetni, amit évente lehetne módosítani az üzleti kilátások és személyes prioritások függvényében.
Az első pontra visszacsatolva, a fix összeg helyett a százalékos adófizetés a visszaélések csökkentésében is segíthetne, hiszen melyik katás akarna fiktív számlákat kiállítani, ha ez növelné az adóalapját?
Lehetetlen küldetésnek hangzik, pedig nem az, csak megfelelően kell kialakítani az ösztönzőrendszert. Magánnyugdíjpénztárra és lakásbiztosításra sem kötelező költeni, mindkettő hosszútávú gondolkodást igényel, mégis sokan élnek ezekkel.
A magasabb befizetett adóért járhatna például magasabb összegű, államilag támogatott, fix kamatozású vállalkozói hitel, amit meghatározott célokra, a vállalkozás fejlesztésére vagy adott esetben szintlépésre, cégalapításra lehetne fordítani.
A befizetett adó összegét figyelembe lehetne venni a nyugdíjszámításnál, az egészségügyi rendszerben, a családtámogatási rendszerben és akár a rezsi tarifák kialakításában is.
Minél több adót fizetsz, annál nagyobb összeggel támogat az állam, amikor szülői feladatok miatt kevesebbet vagy egyáltalán nem tudsz dolgozni.
Minél magasabb adókulccsal katázol, annál nagyobb kedvezményt kapsz a villanyszámlából… Ezek csak a legkézenfekvőbb területek, bizonyára számos egyéb állami szolgáltatással lehetne összekötni egy önként választott magasabb adókulcsot. Minél inkább érezhetők a magasabb adókulcs fizetésével járó előnyök rövid távon is, annál többen fognak élni vele. Sőt, az ellenkező irányba is működhet a rendszer: ha például 10–15 százalékban határozzuk meg az átlagosan elvárható adókulcsot, akik ennél alacsonyabb kulcsot választanak, az ő számukra legyenek drágábbak bizonyos állami szolgáltatások és kapjanak a többieknél kevesebb nyugdíjat.
Egy ilyen ösztönzőrendszer kialakítása ellen könnyű azzal érvelni, hogy bonyolult, bele kell nyúlni nagy ellátó rendszerekbe, olyan területeken kell az előnyöket megjeleníteni, amelyeknek látszólag semmi közük nincs a katához. Ezzel szemben egyrészt a nagy társadalmi ellátó és újraelosztó rendszerekbe mindenképpen bele kell nyúlni, mert jelenlegi formájukban nem fenntarthatók, másrészt a választható adókulcs egy olyan elem, amit nem szükséges azonnal, egy lépésben megvalósítani. Egy új kata választható adókulcs nélkül is működőképes lenne, csak kevésbé hatékony és igazságos.
Végül, ha az állam nem bízik az állampolgárok öngondoskodásra való hajlandóságában, a százalékos adófizetés egy bizonyos mértékű progresszivitás bevezetését is lehetővé tenné.
Amennyiben az első pont, a kizárólag elektronikus úton történő fizetés megvalósul, megteremtődik a lehetőség arra, hogy az adót az effektív pénzforgalomra vesse ki a NAV, ne a kiállított számlákra. Ez sok szempontból igazságosabb és tisztább viszonyokat teremtene, hiszen csak olyan bevétel után kellene adózni, ami már effektíve befolyt. Ez tovább csökkentené az adminisztratív terheket, hiszen magánszemélyek részére feleslegessé válna a számla kiállítása. A szolgáltatás/áru átvételét az elektronikus tranzakció bizonyítaná, ami a NAV számára tökéletesen elegendő ahhoz, hogy havi szinten beszedje az ideális esetben szabadon választott kulcs alapján kalkulált adó összegét. Céges ügyfelek számára továbbra is megmaradna a jelenleg is működő elektronikus számlázás lehetősége.
A regnáló kormány előszeretettel titulálja magát az adócsökkentés kormányának. Az ellenzék szerint ez csak kommunikációs szemfényvesztés. Az igazság valahol félúton lehet. Tény, hogy a különadók túlnyomó többségét végül a lakosság fizeti majd meg. Tény, hogy a rezsicsökkentés átalakítása, annak időzítése és az „átlagfogyasztáshoz” kötése elég arcpirító mutatvány lett.
Viszont az is tény, hogy a kormány komolyan veszi (vagy csak vette?) a keynesi gazdaságpolitikai alapvetéseket és gazdasági visszaesés idején állami eszközökkel teremt keresletet a piacon a munkanélküliség minimalizálása érdekében. Ez a gazdaságpolitika recesszió esetén nem megszorít, hanem adót csökkent, beruház, akár az államadósság növelése árán is több pénzt hagy a lakosságnál.
Ha a fenti javaslatok megvalósítása önmagában nem növelné az állam bevételeit, az eredetinél sokkal vonzóbb katakonstrukció az inaktívak közül tömegeket inspirálna GDP termelő tevékenység elkezdésére. A választhatóan magasabb adókulcs és a megnövekedett számú adóalany együttes hatása könnyedén kitermelhetné azt a 250–300 milliárdot évente, ami miatt a katát most beszántják. Ráadásul ez a pénz nem hiányozna sehonnan, hanem többletként jelentkezne a rendszerben az aktivitás növekedése miatt.
Összességében lehet, hogy az itt felvázolt javaslatok, a magyar rögvalóságból nézve utópisztikus lázálomként hatnak. Nyilván számos gyakorlati akadályba ütközne a megvalósításuk, illetve az államháztartásra gyakorolt számszerűsített hatástanulmányok elvégzése lenne a nulladik lépés. Viszont a részletek mögött meghúzódó vezérelvekkel nehéz vitatkozni, ami a jelenleg érvényben lévő katamódosításról nem mondható el.
Az is tény, hogy számos európai országban vannak olyan adózási formák, melyek az itt leírtakhoz hasonlóan minimalizálják a vállalkozóvá válás belépési küszöbét, minimalizálják az adminisztrációs terheket és ösztönzik a kiszámítható, transzparens működést. Nem lenne érdemes körülnézni Angliában, Németországban, Finnországban, Észtországban és a hatékony, igazságosabb működést segítő elemeket beépíteni a saját adórendszerünkbe?
A kormánynak még mindig megvan a lehetősége, hogy egyeztessen a békákkal, mielőtt lecsapolja a mocsarat…
A netadós fiaskóból tanulva ez elemi politikai érdeke. Ezért még van remény arra, hogy létrejöjjön egy kata 2.0, ami átláthatóbb, igazságosabb viszonyokat teremt és mindenkit élni hagy, sőt segíti az előrelépésben azokat, akiknek erre szüksége van.
Ha a kormány ezt a lehetőséget (is) elszalasztja, méltán csatlakozik az átlagemberektől eltérő dimenziókban élő korábbi baloldali kormányok klubjához és remélhetőleg előbb-utóbb megfizeti ennek a politikai árát is. Ami ennél jóval fontosabb: ha a kata átalakítása a jelenlegi formájában marad, a magyar társadalom nem 10 évet lép vissza az időben, hanem legalább ötvenet, amikor vállalkozni egyet jelentett a bizonytalansággal, a sefteléssel, az ügyeskedéssel és azzal, hogy kicsiben elkezdeni sem érdemes.
A szerző közgazdász.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Index)