Mintha gazdája lenne, a hatalom megvakarta félig írástudatlan szavazóbázisa csirke far-hátát, és azt sutyorogta népe fülébe: „Látjátok azt a sok szemét katást, akik már épp elmentek volna valami tengerpartra nyaralni a pénzből, amit saját tehetségükkel és munkájukkal kerestek? Na, most majd jól elvesszük tőlük, hogy odaadjuk nektek rezsicsökevénynek, és szavazatvásárló krumplit is osztunk majd nektek, meg tarvágunk télre tűzifát. Ugye örültök, hogy a gazdátok gondoskodik rólatok, és nektek nem kell magatokról gondoskodni, ahogy a kulák katások, akiket most népellenségként lepleztünk le?”
Csak a nagyon vakok nem látják, hogy az egyszerre bejelentett kata- és rezsi-„reform” fő politikai üzenete ez volt. A módszert már ismerhetjük a kommunista félmúltból, mikor a kuláknak kikiáltott gazdákat pont azért üldözték, mert képesek voltak nemcsak magukat autonóm módon ellátni, hanem értéket teremteni a társadalom számára is, szaktudással és sok munkával. Épp ezért ellenálltak a téeszes kollektivizálásnak, amivel értelmetlenné vált mindaz a tudás és egyéni teljesítmény, ami egy jó gazdára jellemző. Bűnbaknak kellettek, és azért, hogy vagyonukkal együtt koncnak dobják őket a semmirekellőként mobilizált tömegbázis elé. A sors iróniája, hogy közvetlenül a kuláküldözés emléknapja után szavazták meg most a katásüldözést.
Az orbáni „helló, röfik” megszólítás és a rezsi-szilárd féle proli-pacalos gasztropornó célcsoportja ugyanaz a tömeg, akiket a hatalom itt jól megvéd mindentől:
a piacgazdaságtól, a versenytől, a demokráciához szükséges kultúrától, a társadalmi párbeszédtől, a fosszilisenergia-válság miatt sürgető globális átállástól, a migránsoktól és persze a háborútól. Bár, aki követi a világ híreit, annak evidens, hogy ezek tüneti kezelése eleve esélytelen, az alapvető okokon fikarcnyit sem változtat, sőt a szükséges átállás odázása még súlyosbítja is a válságot… de a kormánypárt szavazóbázisához ugye valódi hírek nem jutnak el se a külvilágból, se a valós hazai folyamatokról, csak a kormánypropaganda jut el hozzájuk. A katások viszont idegen nyelveket is beszélnek és alaposabban informálódnak, így őket rezsihazugságokkal nem lehet levenni a lábukról. Eddig még a kedvező adózás miatt talán jelentős részük viszonylag lojális volt, és nem fordult szembe a hatalommal, illetve politikailag passzív volt, de a kedvezmények felszámolása most aktivizálta őket.
Egyelőre úgy tűnhet, hogy csak pár ezer katás tüntizget, hidakat foglalva még magukra haragítják a szolidaritás fogalmát sem ismerő tömegeket is, miközben a hatalom félig írástudatlan tömegbázisa továbbra is benyeli azt a propagandát, amivel tudatlanságban és szegénységben tartják őket. Nem biztos azonban, hogy a hatalom számítása bejön, ha kizárólag a nekik legkiszolgáltatottabb tömegeket próbálják megtartani és a maradék polgárság ellen kijátszani. Mert ha a benzinárstopot pár héten belül fel kell oldaniuk, akkor a felbőszült katások mellé hamar odakerülhet a középosztály másik feléből is annyi reményét vesztő ember, ami őszre már kritikus tömeget képezhet. Franciaországtól Kazahsztánig láttunk már jó pár friss példát arra, hogyan vezet napok alatt zavargásokhoz és a hatalom meghátrálásához az, ha a benzinárhoz nyúlnak, és ezzel maguk ellen fordítják a középosztály politikailag korábban passzív részét is. Meg ugye a taxisblokádra is emlékezhetünk még. A hatalom nyilván emlékezett rá, mivel egyedül a taxisoknak hagyta meg a kiváltságot, hogy katásként cégeknek is számlázzanak – bár ennek ellenére már most elégedetlenek, és nem nehéz elképzelni, mit hozhat a benzinárstop feloldása az egész autós társadalomban.
Azonban nem az a legnagyobb cinizmus ebben, hogy a hatalom a katásoktól elvesz pár milliárdot, és odaadja szavazóbázisának, hanem az, hogy ezzel a polgári társadalom maradékát is felszámolják Magyarországon, és végső soron a polgári demokrácia gazdasági-szociális alapjait zúzzák szét. Nem kizárt, hogy a putyini úton haladva a fő cél pont ez, és nem is a gyors pénzszerzés bármi áron. Ha egy ilyen hatalmat tartósan be akarnak betonozni, azt pont így kell. Emigrációba kényszerítve, illetve tönkretéve mindazokat, akik még anyagi és szellemi önállóságra képesek voltak az adott országban… és épp emiatt jó ideje eszük ágában se volt egy ilyen pártállami modellre szavazni.
Tíz éve még nagyjából szitokszónak számított az, hogy vállalkozó. Lassan növekedésnek indult ugyan, de a vállalkozói hajlandóság nemzetközi összehasonlításban még ma is átlag alatti Magyarországon. A közeljövőben nyilván drámaian megfordulhat a trend, és visszazuhanhat a vállalkozói kedv a Kádár-korszakra jellemző színvonalra, ha a hatalom ilyen durván lerámolja a legkedvezőbb vállalkozási formát.
Nem mellesleg, egy állam alapvető feladata egyáltalán nem az, hogy „megvédje” polgárait a valóságtól, hanem az, hogy segítse őket az adaptációban,
és ehhez pont nem kijátszania kell egymás ellen különböző társadalmi csoportokat, hanem összehangolni az érdekellentéteket társadalmi párbeszéddel. Szöges ellentétben mindazzal, amit ma látunk.
A kulákozós áthallások ellenére mégsem a kommunizmus mélystruktúráját ismerhetjük fel abban, ami most ezáltal itt kiépül, hogy úgyszólván kizárólagos jelleggel csak a multik és a NER nagy cégei maradnak talpon a gazdaságban. Ez bizony a klasszikus fasiszta gazdasági-szociális modell, hogy egy szűk elit kaparint meg minden gazdasági és politikai hatalmat az országban, félreállítva a demokratikus moderálásban érdekelt polgárságot, a középosztályt, miközben tömegbázisnak a csőcselékként megszólított legalacsonyabb tömegeket mobilizálja, mégpedig az erre legalkalmasabbnak tűnő gyűlöletpropaganda-panelekkel. Így épül ki most kis hazánkban egyfajta rezsipopulista katatúra rezsim. Ha pedig az államot alkotmányellenesen meghekkelte és lényegében kisajátította, privatizálta magának egy szűk érdekcsoport, akkor nyilván nem elég már összefogni az ellenzéki pártokat vagy új pártot alapítani, mert ilyen helyzetben inkább új államot kellene alapítani. A maradék polgárság számára nem a hidak elfoglalása a megoldás, ha közben nem sikerül az állam elfoglalását és kisajátítását felszámolni – méterről méterre haladva, emberenként-lakásonként visszafoglalva az országot.
A kata bevezetésének fő célja ugyebár eredetileg a gazdaság kifehérítése volt, hogy a lehető legjobb és legegyszerűbb adózási feltételekkel elérjék: érdemes legyen inkább mindenkinek számlát adni. Hát most nyilván megint nem akarnak majd adni… Főleg, amikor az egészségügy, az oktatás és minden más alapvető állami funkció leépítése után az adófizetők már végképp nem értik, mire is adják oda az államnak azt a sok pénzt. Hogy elveszítve közpénz jellegét a NER-„bárók” villáiba és offshore számláira kerüljön? Az OLAF adatai alapján Magyarországra szabták ki a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történt csalások miatt az utóbbi években. Ilyen mérvű rendszerkorrupció már alapjaiban kérdőjelezi meg az adózás értelmét a polgárokban. Ám ha nem mernének adóbojkottba kezdeni, akkor is több értelme lenne a katásoknak összefogni, és legalább az egymásnak nyújtott szolgáltatások cserekereskedelmi platformját mielőbb létrehozni, hogy a kozmetikus a haja levágásáért műkörömmel és pillázással fizessen a fodrásznak… vagy a grafikusnak, aki honlapot készít neki. Az elszámolásokhoz szükséges helyi pénzhez hasonló virtuális pénzegységet nevezhetnék akár katának is. Ez persze csak problémáik egy részét oldaná meg, de fontos eleme lenne, hogy legalább nem éreznék teljesen kiszolgáltatottnak magukat az állammal szemben, és tehetnének valamilyen proaktív lépést a megoldás felé, látványos módon erősítve a katás szolidaritást, példát mutatva az öngondoskodásra.
Persze a fő csapást nem a kozmetikusokra méri most a hatalom, hiszen ők nagyrészt magánszemélyeknek számláztak eddig is. Sokkal inkább a szellemi szabadfoglalkozásúakra sújtanak le, mert véleményvezérekként a társadalomban ők jelentik egy rezsipopulista katatúra számára a legnagyobb potenciális veszélyt. A zenészek, akik dalokat írhatnak a hatalmat kifigurázva, vagy a színészek és freelance újságírók, akik szélesebb közönségnek is bemutathatják, egy ilyen rezsim hogy is működik valójában. Meg a grafikusok, akik kreatív mémekben űznek gúnyt a NER-ből. Őket „kell” elüldözni most külföldre, vagy tönkretenni, illetve egy részüket rákényszeríteni, hogy a hatalom markából egyenek és teljesen kiszolgáltatottá váljanak.
Nem nehéz belátni, hogy mindezzel a polgári demokrácia és a piacgazdaság alapjait zúzza szét egy hatalom. Ahol elüldözik és tönkreteszik az önálló gondolkodásra és megélhetésre képes polgárságot, ott bizony tartósan populista rezsimnek ágyaznak meg, ahol bármilyen választási eredmény kizárólag a propaganda hatékonyságát fogja tükrözni, bármilyen érdemi legitimitás nélkül.
Teszik mindezt egy olyan kritikus korszakban, amikor nagyobb szüksége lenne a társadalomnak a szellemi önállóságra és kreatív megoldásokra, mint valaha, hogy legalább hangyányi esélyünk legyen kilábalni egy példátlan ökológiai és civilizációs válságból. A rezsipopulizmus legnagyobb hazugsága ma nem az, hogy hosszabb távon gazdaságilag nem fenntartható a hatósági benzinár és a többi hasonló rezsikamu a nyilvánvaló piaci trendekkel szemben, hanem ennél is súlyosabb tévedés, illetve hazugság, hogy megvédenének attól a mélyebb válságtól, aminek az elszálló infláció csak tünete-okozata csupán, és nem voltaképpeni oka. Így a rezsipopulizmussal elkábított társadalom még annyira se képes szembenézni a kor legkeményebb globális kihívásaival, mint a nyugati demokráciák, ahol legalább az elszálló benzin, energia- és élelmiszerárak jelzik az egész társadalomnak, hogy ez a fogyasztói modell globális zsákutcának bizonyult, ami helyett sürgősen egész más kiutat kellene találni, gazdasági-társadalmi modellt kellene váltani. A rezsipopulizmus viszont azt hazudja saját, tudatlanságban tartott szavazóbázisának, hogy folytathatják a korábbi fogyasztást, mesterségesen fenntartott hatósági árakon, ami hosszabb távon egyfajta rezsikommunizmus, illetve rezsifasizmus megszilárdítását jelenti, amivel épp a ma legsürgetőbb átalakulásokat próbálják elodázni, sőt: lényegében eltitkolják a társadalomtól mindazt, aminek mielőbbi megváltoztatása a leginkább szükséges lenne. Nehéz elképzelni károsabb és a jövőre nézve katasztrofálisabb következményekkel járó politikát.
A szerző filozófus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
(Borítókép: Index)