Nullázd le az anyapártod, játszd el a mártírt, vigyél, amit csak tudsz, alapíts egy új pártot és élvezd a NER-t.
A hírek szerint a Jobbikból turbulens körülmények között katapultált Jakab Péter augusztus 20-án új pártot alapít. (Nem várt „ajándék” ez az országnak a nemzeti ünnepen, és nekem is, hiszen ha így van, az új formáció a Radnai László kommunikációs igazgató és általam 2016 körül kitalált szlogennel és a születésnapomon alakul majd meg. Köszi, Peti!?) Az új alakulat felhevült támogatói az ellenzék meg- és leváltását, ellenzői meg a NER-ellenes erők újabb megosztását várják az egésztől. A felvezetés sem volt hétköznapi, hiszen az elmúlt napokban minden uborkaszezonnal kapcsolatos korábbi politológusi axiómát érvénytelenített Molnár Enikő. A Jakab Péter hol offline, hol online avatárjaként fellépő kabinetfőnök a korai Gulyás Marci pofátlanságát gyúrta össze Bede Zsolt agresszivitásával és Bohár Dániel levakarhatatlanságával. Az eredmény: egy olyan szürreális videó a Potocskánéval folytatott „párbeszédéről”, amelyet pszichothrillerként lehetne feltölteni a Netflixre. Az elszabadult indulatok vége Jakab Péter távozása lett. Mielőtt megalakul a Nép pártján nevű formáció, érdemes legalább öt dolgot megfontolnia mindenkinek, aki értelmezni akarja, mi történt eddig és mi fog ezután.
Jakab Péter erkölcsi győzelemként igyekszik felmutatni kilépését, amelyet azonban sok minden beárnyékol. Egyrészt a mandátuma megtartásával kapcsolatos kommunikáció – azért nem adja vissza, mert azt nem a Jobbiktól, hanem az összefogástól kapta – elég átlátszó. Nagyon elkötelezett támogatónak kell lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye neki, és ne a havi bevétel kényszerpályáját – saját kiadások, gyerektartás, kabinetfőnök stb. – lássa meg benne. A pénzre pedig azért is nagy szüksége lesz, mert
a sunyiban tervezett, utolsó nagy átutalásokat, amelyekkel saját híveit jutalmazta volna, lefülelte a frakció, ráadásul vissza kell adni a szolgálati autót, a sofőrt, a testőröket és minden egyéb ilyen kiadást innentől saját pénztárcából kell állnia.
Jakab egyetlen pártfinanszírozási lehetősége – és ezt is teszi – a lehető legnagyobbra fújni a lufit, és várni, hogy külső támogatók lássanak fantáziát a pártjában. A DK környékéről dobhatnak ilyen mentőövet, de érdekes és áttételes módon ez akár a Fidesz is lehet, hiszen Orbánnak, aki nagyon nehéz időszak elé néz, kulcskérdés, hogy az ellenzék alternatívátlanságát fenntartsa. Ehhez pedig semmi mást nem kell tennie, mint játékban tartani Jakab Pétert és Gyurcsány Ferencet, akik kellően harsányak ahhoz, hogy az erőt imitálják, de politikailag korlátoltak annyira, hogy azzá valóban soha ne váljanak. De ami a legnagyobb változás, hogy a volt Jobbik-elnök független képviselőként elveszíti azt a politikai fegyvert, amiből eddig élt: az Orbánnal szembeni azonnali kérdés lehetőségét. Ez innentől kezdve megszűnt, nincsenek többé a krumpliszsákos, hírhedt csörték, Molnár Enikőnek pedig kezdhet fájni a feje, mivel etesse tovább a Facebook algoritmusát. Nem is a Jobbik fog hiányozni nekik, hiszen a magyar politika Bonnie és Clyde-ja az elmúlt hónapokban már csak úgy tekintettek a pártra, mint parazita a gazdatestre. Ami hiányozni fog, a figyelem, amit így csak egyre elkeseredettebb és alpáribb akciókkal lehet majd biztosítani. Kéretik kapaszkodni: vissza fogjuk még sírni a parizert!
A leendő pártnak így sokkal kisebb anyagi, infrastrukturális lehetőségek és beszűkült médiafigyelem közepette kell majd megszerveznie magát. És itt a megszervezni szón van a hangsúly, mert az eddig látottak alapján ez az, amire a Jakab–Molnár-tandem képtelen. A szervezetépítés ugyanis nem azonos az érzelmi felhergeléssel. Ha a közéleti teljesítmény azonos lenne a clickbait akciókkal, akkor vitán felül Jakab Péter (vagy Kasza Tibi) lenne Magyarország vezetője, de mivel a politika az őskortól kezdve jóval többet jelent ennél, így ő pontosan oda tart, amire az ilyen tévedés áldozatai szoktak: a semmibe. Képzeljük el, amint százezer évvel ezelőtt a törzsfőnök, akitől a csoport tagjainak léte függött, a vadászat előtt, hogy növelje népszerűségét, elkezdett volna hangoskodni, fickóskodni, lóbálni a baltáját, mondván, az emberek tisztelik és félik a bátorságot, jöjjenek a lájkok, aztán meg majd lesz valahogy. Az első pillanatban a csoport tagjai ámulatba estek volna: „Hű, ez az ember! Hogy meg meri mondani a barlangi medvének! És még az orrszarvútól se fél!” Aztán a második pillanatban jött volna a barlangi medve és széttépi a szélhámost, az orrszarvú megtapossa, a törzs meg választ magának egy okosabb főnököt. Persze azóta finomodott kicsit az evolúciónk, de lényegében ez történt Jakabbal az előválasztáson.
Szembejött a valósággyors, és kijózanító pofont adott. Aztán sorban a többit: a választási vereséget, az elveszített elnökséget, frakcióelnökséget, frakciótagságot és végül a pártot is.
Alig pár hónap alatt a közélet számtalan tanító erejű jelzést küldött neki, de ő még a legelsőből se vonta le a tanulságot. Sőt, azt hiszi, éppen azt kell erőltetni, amiért a pofont kapta. Ha összeadjuk a szervezetépítési kompetenciák és a politikai stratégiaalkotás hiányát, nagyjából kijön a Nép pártján nevű alakulat várható eredménye. Arra pedig, hogy Jakab Péter valami értelmesebbre váltson, éppen a saját „népe” nem ad majd lehetőséget, de ez már a következő pont.
A politikai forradalmak nagyjából hasonló forgatókönyv szerint szoktak lefutni. Egyre vadabb és felelőtlenebb emberek állnak az élére, akik elpusztítják az elődeiket, hogy a végén őket is elpusztítsa a felhergelt nép. Ez a minta nagyszerűen rajzolódott ki a francia forradalom jakobinusainál, és gyaníthatóan nem lesz másképp a „jakabinus” forradalom menete sem. A cél, tartalom és stratégia nélküli hőzöngés azokat fogja a zászlók alá vonni, akik azonnali mennyországot várnak Jakab Pétertől, örökké termő fát, bosszút a saját élet kudarcáért, nonstop nyitva tartó, ingyen sörözőt. A pergős szónoklatok egy ideig elegendőek lesznek, hogy fűtsék a fentiekbe vetett reményt, de amikor kiderül, hogy az egymillió-kilencszázhetvenkétezer-hatszázharmincnyolcadik nagyon kemény beszéd sem hozza el a földi paradicsomot, akkor előbb lassú, aztán egyre gyorsabb repedések jelennek meg a „nép”-en belül, és akik most a kommentekben ünneplik a szónokot, maguk fogják kirúgni alóla a hordót.
A fenti korántsem pozitív esélylatolgatás mellett hozzá kell tenni, Jakab és Molnár még így is jobban jönnek ki az egészből, mint a Jobbik. A párt hetek óta tudja, mire készül a volt elnök és kabinetfőnöke, mégis bénultan nézték végig, és lényegében maguk ácsoltak színpadot neki, amin eljátszhatta a „tökös miskolci gyerek” darabot. A Jobbik, amely az elmúlt két évben észre sem vette, hogy Molnár Enikő a párt brandje helyett, de a párt pénzén építette fel a Jakab Péter nevű terméket, most ott áll megdermedve, eszköztelenül. Nem tudták, hogyan magyarázzák el, hogy most megszabadulnának attól az embertől, aki mögött eddig lelkesen tolongtak. Azt találták ki végül, hogy ez a Jakab Péter már nem az a Jakab Péter, valami megváltozott, Molnár Enikő megrontotta a korábbi ígéretes és becsületes vezetőt. Van egy rossz hírem nekik: ez a Jakab Péter pontosan ugyanaz a Jakab Péter, akit korábban minden lépésében olyan büszkén követtek. Ugyanaz a primitív és demagóg politikus, akit kritikátlanul kiszolgáltak, amikor még azt hitték, az özönlő lájkok bőséges asztaláról nekik is csurran-csöppen valami. Akármi is a véleményem a Jakab–Molnár páros borzalmas politikájáról, de ők tényleg nem változtak. Ugyanazt hozzák, amit eddig, és nem csak jobban, de hitelesebben is fognak kijönni ebből a meccsből. A Jobbik bizonytalankodása mellett ők ugyanis mennek tovább a megkezdett úton. De merre tart az út?
Jakab elkövette azt, amit rémálmaimban sem hittem volna: a Jobbikot összekapcsolta Gyurcsány Ferenccel. Az előválasztáson kötött paktumról már számtalanszor írtam itt, de ami most történik, annak ez csak szerves folytatása. A volt Jobbik-elnök lényegében lemásolja a Gyurcsány-modellt:
nullázd le az anyapártod, majd miután ezt a fejedre olvassák, játszd el a mártírt, vigyél, amit csak tudsz, pénzt, fegyvert, paripát, lépj ki, alapíts egy új pártot és élvezd a NER-t.
A DK boldog lehet, hiszen folyamatosan azzal küszködtek, hogy az ellenzéken belül senki sem szereti őket, ezért kellett mindig nekik erőltetni legjobban az összefogást, nehogy kimaradjanak. Most végre lesz egy igazi és irányítható szövetségesük, akár később tagozatuk is. Nem véletlen, hogy a kommenttengerben a „szeretünk, Péter, csak így tovább!” felkiáltásokkal megjelentek a DK-s nagyik. Ők ugye azok, akiknek úgy pörög az közösségi oldaluk, hogy egy kép az almáspitéről, amit az unokáknak sütöttem, egy másik az akasztófáról, amit Orbánnak szántam, egy harmadik pedig szívecskékkel teletűzdelve Ferencről és Klárikáról, akik olyan jó és csupaszív emberek – aztán kezdődik újra az elejéről. Jakab Pétert eddig is szerették, nekik ő volt a „mini Feri”, most ez az érzelmi kapocs még szorosabbá válik. Ha van tehát nagypályás játékos ebben az egész bohózatban, az minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc, aki egy zseniális akcióval lenullázta a Jobbikot, baráti teret teremtett magának az ellenzéken belül, és magához láncolta az eszköztelenné vált Jakabot. Egy dologra viszont érdemes felkészülnie. A leendő párt elnökét lehet, hogy tudja majd irányítani, de Molnár Enikőt nehezebb lesz. Ő minden beszélgetést rögzíteni fog, minden információt eltárol, és ha eljön az idő, nem fog megijedni, ha élő videóban kell számon kérnie Dobrev Klárát, mire is költötte az uniós képviselői keretét.
A szerző a Második Reformkor Alapítvány vezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Jakab Péter 2021. október 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)