„Az élelmiszer legyen zöld és mindenekelőtt drága – nyilatkozta Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter 2021 tavaszán, hivatalba lépése utáni első interjújában. Majd hozzátette: – A német gazdák termeljenek az eddiginél kevesebbet, különösen állati termékekből.” E kijelentése komoly megrökönyödést váltott ki a mezőgazdaságban érdekeltek körében. Voltak azonban, akik csak mosolyogtak rajta, mivel a zöldpárti miniszter közismerten vegetáriánus, akinek nincs szüksége tejre, sajtra, sertés- vagy marhahúsra, de még az egészséges tápláléknak tartott halra sem.
Özdemir úr, aki saját beismerése szerint annyit ért a mezőgazdasághoz, mint hajdú a harangöntéshez, sose gondolta volna, hogy programja fél éven belül szinte teljes egészében megvalósul. 2021 őszén a mezőgazdasági nyersanyagárak robbanásszerű emelkedésbe kezdtek, amely folyamatnak 2022 februárjában az orosz–ukrán háború adott újabb lökést. A gabona és az olajos magvak árszintje néhány hónap leforgása alatt 100-150 százalékkal emelkedett, s bár az utóbbi hónapokban az agrárárak stabilizálódtak, illetve néhány termék (búza, kukorica) esetében csökkenésbe váltottak,
úgy tűnik hosszú időre vége van az olcsó élelmiszerek korszakának.
Az elképesztő mértékű drágulás közvetlen kiváltó okai közül néhány mindenki által ismert: a műtrágya ára pár hónapon beül a háromszorosára, a gázolaj a kétszeresére, a földgáz és az áram a korábbi árszintnek a többszörösére nőtt. Ennél jóval kisebb mértékben, de a gazdáknak legalább annyira fájó módon emelkedett a mezőgazdasági gépek, a termelő berendezések, az öntözési infrastruktúra eszközeinek bekerülési költsége. A mezőgazdasági inputárak megugrása direkt módon és azonnal megemelte a termelési költségeket. 2021 előtt a búza egy hektárra jutó termelési költsége jellemzően 300–350 ezer forint tartományban volt, 2022-ben már a 400–500 ezer forintos sávban, attól függően, hogy mennyire bátran mert a gazda műtrágyát kiszórni, fejtrágyázni. Hasonló vagy még nagyobb költségszint-emelkedés történt minden más árunövénynél, így a kukoricánál, a napraforgónál és a cukorrépánál is.
Az állattenyésztésben elsősorban a takarmányárak megugrása okozott traumát a gazdáknak, bár az áram és gáz ára is a korábbi többszörösére drágult. A baromfi- és a sertéshizlalás fajlagos költségei 30-35 százalékkal, a tejtermelésé 20-25 százalékkal nőttek fél év leforgása alatt, s bizony érthető, hogy a gazdák legalább ilyen mértékben próbálják a felvásárlási árakat feljebb srófolni. Az élelmiszerlánc következő szereplői, az élelmiszer-feldolgozók hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek. Alapanyag-beszerzésük 20-50 százalékkal drágult, a feldolgozás során felhasznált energia költsége ennél is nagyobb mértékben ment fel. Az élelmiszer-feldolgozók kettős présbe kerültek. Nőtt a termelői oldalról érkező nyomás, és a kiskereskedelem felől is, például az ársapkás élelmiszerek esetében.
Paradox módon az agrárcikkek és élelmiszerek termelési költségeinek növekedésére az időjárási viszonyok és a klímaváltozás (aszály, pusztító árvizek) jóval kisebb hatással van, mint gondolnánk.
A mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos paradigmaváltásnak annál inkább érezhető a hatása. Napjaikban a környezettudatos módon előállított – azaz víz-, energia-, műtrágya- és vegyszertakarékos, a humánegészségügyi kívánalmakat is kielégítő –, egészséges élelmiszerek termelésére fókuszálunk. Elvárjuk a termelőktől, hogy különböző állatjóléti előírásokat tartsanak be az állattenyésztésben, sokszor jobb életkörülményeket teremtve a haszonállatoknak, mint az embereknek. Nagyobb tojóketrecek, kutricák, játékok a kismalacoknak, kevesebb hormon-, állatgyógyszer-felhasználás a hizlalás során stb. Ezek ma már mind előírt feltételek a támogatáskifizetéshez az Európai Unióban. De tudni kell, hogy teljesítésük kivétel nélkül növeli az állati termékek előállításának költségét, emeli az önköltségét, végső soron a hústermékek termelői, majd fogyasztói árát.
A nyugati világ polgárai mind nagyobb arányban gondolják helyesnek, hogy nem az élelmiszer ára számít, hanem az előállítás módja. Lehet tehát drága, fontosabb azonban, hogy környezetbarát módon állítsák elő. A fejlett világban a drágulás nem okoz társadalmi feszültséget, mivel az élelmiszerekre fordított kiadások aránya az elmúlt fél évszázadban 25-30 százalékról tíz százalék körüli szintre esett a háztartási kiadásokban. A mostani drágulás az EU-n belül mindössze másfél-két százalékos kiadástöbbletet okoz a háztartásoknak, ami szinte észrevétlen pluszteher európai polgárok millióinak.
A mostani – korábban soha nem tapasztalt – élelmiszer-drágulás azonban súlyos társadalmi következményekkel járhat a fejlődő világban, mindenekelőtt Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. Éhséglázadás eddig sem volt ritka e térségek országaiban, így Egyiptomban, Jemenben, Líbiában vagy Libanonban, de mi lesz most? E régiók élelmiszer-ellátása nagyban függ a világpiaci kínálattól, a gabona és a növényi olajok esetében konkrétan az oroszoktól és Ukrajnától. Sok ott élő számára a jelenlegi árak a két-háromszoros emelkedés miatt nem megfizethetők, és belátható időn belül sem lesznek azok.
E folyamat ránk nézve biztosan negatív társadalmi-politikai következménye lehet a körvonalazódó új migrációs hullám Afrika és Ázsia irányából. Már megtapasztaltuk, hogy az illegális bevándorlás milyen konfliktusokat okoz Európa-szerte. Rombolja a demokrácia intézményeit, és helyzetbe hozza az antidemokratikus politikai erőket, a diktátorhajlamú populistákat.
A magyar termelők idegeit az elmúlt másfél-két évben igen hektikus, széles amplitúdójú kilengések borzolták. Első helyen az inputköltségek ugrásszerű emelkedése, másodsorban a kedvezőtlen időjárási viszonyok, az extrém hőség és csapadékhiány, nem utolsósorban a szükségtelen és kiszámíthatatlan állami beavatkozás a keresleti-kínálati viszonyokba (például hét alapvető fontosságú élelmiszer kiskereskedelmi árának befagyasztása). A gazdák csak kapkodják a fejüket, mert pár hétre előre sem tudnak tervezni, nemhogy évekre. Nehéz így gondos gazda módjára gazdálkodni, felelős beruházási, fejlesztési döntéseket hozni. Az idei rendkívüli aszály minderre még rátett több lapáttal.
Magyarország szabályosan kettészakadt éghajlati szempontból. A Dunántúlon még elfogadható mennyiségű csapadék hullott, az Alföldön minden idők legkevesebbje.
A dunántúli gazdák kalászos gabonákból hat-nyolc tonnás termést takarítottak be egy hektárról, az alföldiek két-három tonnát. A kukorica és az olajos magvak esetében még nagyobb különbségek lesznek a terméshozamot illetően a dunántúliak javára. A nyugati megyékben gazdálkodók soha nem látott rekordjövedelemre számíthatnak, az alföldiek a pusztító aszály miatt soha nem látott veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni. E térségben a vagyon- és jövedelemvesztés olyan mértékű, ami nagyban akadályozhatja majd az őszi munkák megkezdését a földeken.
Végzetünk lenne az aszály, a klímaváltozás? Határozottan kijelentem, hogy nem. A teendőnk az, hogy alkalmazkodjunk hozzá. Állítsuk helyre a meglévő öntözési infrastruktúránkat, tisztítsuk ki az alföldi vízelvezető kanálisokat, töltsük fel vízzel egész éven át, és támogassuk a gazdákat saját öntözési beruházásuk megvalósításában. E célra akár nemzeti forrásból is érdemes lenne ezer milliárdokat áldozni, mert víz nélkül sivár pusztasággá, vízzel felvértezve édenkertté változtatható Alföld ma kietlen rónasága.
A szerző agrárközgazdász, volt földművelésügyi államtitkár.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Egy német gyártmányú Class 570 Tucano típusú kombájnnal aratnak egy Szigetcsép-környéki gabonatáblában. Fotó: Faludi Imre / MTI / MTVA)