Kimondottan nehéz egy olyan kérdéskörben valós társadalmi egyetértést megteremtő gondolatokat papírra vetni, amelyben az objektivitás nemcsak hogy nem várható el, de gyakorlatilag lehetetlen kérés is. A mai Magyarországon szinte semmiről sincs konszenzus. Ennek ellenére muszáj próbálkozni vele, mert nincs más út (mind az objektivitásra törekvéssel, mind azzal, hogy egyfajta közmegegyezés felé próbálunk mozdulni). Kicsit olyan ez, mint amikor a tréningjeimen az elveszett lottószelvény elvét vitatjuk meg: menni, csinálni kell akkor is, ha nem igazán hihető, hogy sikerül. Sajnos az energiaválságra adható értelmes válaszok megtalálása is olyan folyamat, amelyben nagyon nehéz minden szempontot egyszerre megjelentetni, és minden szereplőre egyszerre hatni – kormányzatra, civilekre, mindennapos kommentelőkre –, de neki kell veselkedni és csinálni kell.

Hosszú évek óta foglalkozom gazdasági alapú társadalmi felzárkózással, nagyon sok helyen jártam, rengeteg közösséggel találkoztam. Ez az időszak lehetőséget adott rá, hogy lássak elkötelezettebb és kevésbé elkötelezett cigány családokat és cigány közösségeket, illetve, hogy lássam azt is, miként hatnak egy több cikluson át bizalmat kapott kormányzat felzárkózáspolitikai intézkedései. A jelenkor „vérzivataros” időszakában mindezek alapján egy nagyon fontos dolgot azonnal le szeretnék szögezni:

Klasszikus baloldali politikusok természetesen ezen most megdöbbenhetnek, és számonkérhetnék, hogy miért is nem a felső középosztályról gondolom ezt, amely amúgy nyilván a szaunákban és medencékben, vagy a szépen locsolt gyepek mellett ejtőzve élvezi kivételes és a társadalom többi része által teljesen igazságtalannak tartott helyzetét. Ha klasszikus baloldali világképem lenne, talán én is így gondolnám. De nem vagyok baloldali, és arra törekszem, hogy a diskurzusban számos más szempontot, tényezőt is figyelembe kelljen venni. Szinte senki sem vitatja, hogy az elmúlt egy évtizedben a cigányok közül sokkal többen tudtak az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni, mint az azt megelőző években, sőt, soha annyian nem dolgoztak a köreikben az elmúlt 30 évben, mint most. Ez azzal járt, hogy nőni kezdtek azok az összegek is, amelyekkel minden hónapban gazdálkodhattak a családok. Nem sokkal, nem látványosan, de egyértelműen. Ebben a helyzetben bátran kimondható, hogy az alacsonyan tartott rezsi segített igazán abban, hogy ezekből a pénzekből végre többször jusson egy-egy pár tornacipőre, legyen végre pénz egy konyhaszekrényre, sőt, akár a mosógépet is ki lehetett cserélni. Aki ezt elvitatja, az nem tudja, nem látja, nem érti, hogy milyen is lehetett volna a társadalom legalsó része számára az az időszak, amelyben ugyan már többet keres, mint korábban, már megbecsülik a munkáját, a tenni akarását, de a hazavitt forintok jelentős részét elviszi a magas gáz- és villanyszámla, vagy a drága benzin, ami azért a korosabb Astrába vagy a Swiftbe még nagyon is kellene. Ettől óvta meg a rezsicsökkentés ezeket az embereket, és nyitott nekik új lehetőségeket arra, hogy könnyebben és tisztességesebben jusson pénz a napi megélhetésükre, és – ha csak egy grammnyival is, de – könnyebb, vagy teljesebb életre. Ez pedig mindezekből adódóan azt is jelenti, hogy

Ők lesznek az elsők, akiknél majd megint nem jut pénz a tornacipőre, az új csaptelepre, a hátsó szoba kifestésére, vagy a kötelező biztosítás időben való befizetésére. Mondjuk ki világosan: politikai meggyőződéstől függetlenül is számosan lehetnek azok, akik egyáltalán nem sajnálják a cigányokat, és úgy vélik, eddig sem volt semmijük, ezután sem lesz, és a cigányokat ezért nem is érintik igazán az energia-vészhelyzet hatásai, miközben ők, a társadalom „tisztesebb” fele meg majd fizetheti a megnövekedett számlákat a százezernyi Kádár-kocka valamelyikében, amelyet egy élet munkájával gürcölt össze magának. Ha bárki ezt érzi, ezt gondolja majd, az is teljesen megérthető lesz. De mielőtt itt belekezdenének abba versengésbe, hogy melyik társadalmi csoport lesz az igazi vesztese vagy áldozata a következő idők nehézségeinek, tessék végre elgondolkodni azon, hogy mennyire is vagyunk egy társadalom, egy közösség, egy nemzet.

Különbözőségeink mellett is mindenki azt várja el a kormánytól, hogy neki, illetve a vele hasonlók csoportjának adjon valódi segítséget. Napelemet, egyszerűbb szabályozást a passzív ház építéséhez, olcsó benzint, szociális alapú tűzifát. De ebben a hatalmas hangzavarban is meg kell kísérelnie a kormánynak tiszta vizet öntenie a pohárba és a lehető legtöbb érdekelt számára többé-kevésbé konszenzusos megoldásokat keresni. Ez talán a legnagyobb gond jelen pillanatban. Mindenki a saját csoportja érdekeit keresi, miközben a körülmények a lehető legszűkebbre kalibrálják a megadható kedvezmények, támogatások körét. Csökken a szolidaritás, aki az adott társadalmi csoport körein kívül áll, az vessen magára. Miért vett nagy autót? Miért épített akkora házat? Miért nem vett napelemet? Miért nem tett félre? Hetek óta erről és így beszélnek az emberek, hozzátéve saját politikai meggyőződésüket, beágyazva mindezt a választások óta cipelt frusztrációjukba, illetve a diadalittas, néha pedig teljesen fatalista világlátásukba („Pusztuljon minden, megérdemli a kormány és a Fidesz-tábor!”), még inkább megnehezítve ezzel az érdemi párbeszédet.

Ebben a helyzetben én a társadalom legalsóbb 10 százalékát, köztük is elsősorban a cigányokat látom a legsérülékenyebbnek. De ha értük szólok, azzal a többségi társadalomért is szólok. Sokan próbálnak félrenézni, de tudomásul kell venni, hogy sokkal szervesebb részei a cigányok Magyarország jövőjének, mint ahogyan azt sokan gondolják. Sorskérdést jelentő, nemzetpolitikai jövőt érintő hatása van annak, hogy mi történik majd velük az energia-vészhelyzet kapcsán a következő néhány hónapban, mert az ország több térségében is olyanok a jelenlegi demográfiai folyamatok, hogy 

Most azonban azt a kérdést kell feltenni: a jelenlegi helyzetben vajon hogyan javulhatna az ő helyzetük? Az energia-vészhelyzet vajon hogyan érinti majd a társadalom legalsóbb rétegét, és ott is elsősorban azokat, akiknek az elmúlt egy tucat év igenis reményt és víziót kínált végre? 

Az elmúlt hetekben erről próbáltam meg a kormányzati szereplőkkel és a cigány közösségekkel is egyeztetni. Hogy ki mit tervez. Hogy kinek mire van szüksége. Hogy hogyan lehetne felkészülni a következő hónapokra. Hogy hogyan maradjon meg annak a reménye, hogy az elmúlt évek eredményei ne porladjanak szét néhány hónap alatt. Az látszik, hogy kevesebb a tér és leginkább az idő arra, hogy körülményesen szülessenek döntések, miközben folyamatos a Magyarországra nehezedő gazdasági és geopolitikai nyomás. De az biztató, hogy több államtitkár és miniszter is tisztában van azzal, hogy az energia-vészhelyzet kapcsán a cigányokkal és a hátrányos helyzetűekkel összefüggésben kiemelten kell kezelni bizonyos nehézségeket, illetve egyes kérdésekben akár egészen bátor döntések is születhetnek majd hamarosan, elsősorban a helyi közösségek szintjén kínálva megoldásokat. 

A cigány közösségek közül több baranyai, borsodi és szabolcsi település vezetőjével tudtam egyeztetni, olyanokkal, akikkel hosszú évek óta dolgozom együtt. És bár mások a lehetőségeik és a körülményeik számos tekintetben, az alábbiakat mindannyian kihívásként, nehézségként, megoldandó problémaként sorolták fel:

• A benzinársapka esetleges későbbi eltörlése egyrészt az eddigi „telekocsi” megoldásokkal munkába járóknak okoz majd komoly problémát, másrészt azoknak, akik az uzsorások által működtetett helyi kisboltok helyett „telekocsizva” jutottak el az olcsóbb, városi bevásárlóközpontokba. Javaslatként felmerült, hogy az üzemanyag kedvezményes hatósági árának esetleges teljes feloldását megelőzően legyen még egy legutolsó lépcső: a kisebb hengerűrtartalmú autókra (2000 köbcentiméter alatt) még egy ideig vonatkozzon a 480 forintos ár, mielőtt azt esetleg teljesen kivezetné a kormány. A társadalom legalsóbb része – azok, akiknek van autójuk – általában ilyenekkel jár, nekik továbbra is érdemi támogatás lenne egy ilyen döntés.
• A kisebb településeken az esetleg megszűnő, vagy ideiglenesen bezáró benzinkutak szintén komoly nehézséget fognak okozni. Ezzel kapcsolatban az a javaslat, kérés merült fel, hogy a társadalmilag és gazdaságilag nehezebb helyzetben lévő járásokban mindenképpen garantálni kellene minden település esetében a 20 kilométeren belüli töltőállomások megmaradását. Észak-Borsodban, Békésben, Baranya déli részén, Szabolcsban, illetve a Közép-Tisza vidékén sok olyan település van, ahol magas a hátrányos helyzetűek, illetve cigányok aránya, és nekik mindenképpen fontos lenne, hogy maradjon töltőállomás a közelben. 
• Az áram is komoly gondot fog okozni minden magyar család számára, ez ügyben korábban is voltak a cigányoknak nehézségeik. Az illegális áramvételezés nemcsak jogszabályba ütköző, de életveszélyes is. Aki egy kicsit is foglalkozik a cigány üggyel, bármikor fel tud sorolni 30 olyan települést, ahol ez tragédiát is okozó valós veszély lehet. Konkrét kérésként fogalmazódott meg, hogy azokban a hátrányos helyzetű és cigány közösségekben, ahol arra nyitottság, vagy a településvezetés szerint szükség mutatkozik, ott az állam és az energiaszolgáltatók segítsék a helyi közösségekkel megértetni, hogy mennyire veszélyes és törvénytelen az energia bármilyen formában való nem legális és nem szabályszerű vételezése. 
• Ahol sok a gyerek, ott sok áram fogy. Saját javaslatom szerint az államnak és a piaci szereplőknek azonnal el kellene indítaniuk egy olyan programot, amely a gyermeket nevelő családok és/vagy az idősek háztartási eszközeinek cseréjét támogatná energiatakarékosabb berendezésekre. Az elgondolás szerint az önerőt kiegészítő állami támogatás összegét meg kellene határozni. 
• Szintén az áram esetében fontos feladat, hogy a feltöltős villanyórák kérdésében az állam és a szolgáltatók egyértelműen, és a lehető legszélesebb körben kommunikáljanak – nagyon sok a félrecsúszott információ, elsősorban a hátrányos helyzetű és cigány közösségekben. Ahogyan a Covid idején, úgy most is tort ül az emberi butaság és gonoszság, amely elsősorban a közösségi médiában terjedve tájékoztatja félre a legsérülékenyebb csoportokat. (Az E-On biztosan partner a felvilágosításban, korábban több programjuk is segítette a hátrányos helyzetűek tudatosabb energiahasználatát.)
• A tűzifa kérdése kiemelt jelentőségű. Akár szociális alapon kiosztva, akár magánemberként vásárolva. Ami nagyon fontos: több kell, mint amennyi most van. Több. És kell. Ahhoz, hogy legyen elég, ahhoz vágni kell majd. Többet, mint eddig. Észszerű szabályok között. Szinte minden településen azt jelezték a cigány vezetők, olyan mértékben növekszik a kereslet, hogy sorban állás alakult ki érte, ez pedig az árakat még inkább feljebb viszi: a tavaszi/nyár eleji 25 ezerről indulva ősz elejére akár 50 ezer forintig is felmehet egy köbméter fa ára.
• A kályhás tüzelés kapcsán bátran fel kell vetni azt a kérdést, hogy ki és mit éget el. A műanyaggal együtt elégő holland ruhaadomány nem legenda, hanem Borsod fekete ege, ami ellen igenis fel kell lépni! Lehet, hogy ez a mostani kényszerhelyzet eljuttat minket oda, hogy meg lehet értetni a hátrányos helyzetű közösségekkel és családokkal, mit tegyenek és mit ne. Az energiaügyi felvilágosítás nyomán akár egy cigány rezsibiztosra is szükség lehetne, akinek épp ez lenne a feladata.
• A szociális tűzifa kérdésében az a kérésük a cigány vezetőknek, hogy legyen egy újabb, pontosabb, tudatosabb eljárásrend, amely pontosan meghatározná, kinek és mennyi juthat a tüzelőből. A gyerekszám (sok egyéb mellett) fontos szempont lehet, de az egy háztartásban élő, többségükben valamilyen alapbetegséggel is küzdő idősek legalább annyira védendőnek minősülnek, mint a gyermekek. Olyan települést még nem találtunk, ahol mindenki elégedett lett volna a szociális tüzelő kiosztásával, éppen ezért segíteni kellene az embereket annak felismerésében, hogy saját és más közösségek tagjaival is szolidárisabbá váljanak. Ennek hiányában valóban nagyon nehéz telünk lesz.
• A cigány vezetőkkel kialakított közös javaslatunk: ne engedje a kormány, hogy teret nyerjen az a megközelítés, hogy a kényszer, vagy szükség idején nem bűn a falopás, vagy kisebb súlyú a megítélése, azaz kevéssé rombolja az össztársadalmi érdekeket. Komoly érdemeket szerzett az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben abban, hogy visszaszorultak azok a szabálysértések és bűncselekmények, amelyek felett a korábbi kormányzatok esetenként szemet hunytak. Olyan időszak jön, melyben számos tényező szorításában sokan hajlamosak lehetnek relativizálni e tetteket. Ne engedjük! Nem csak én mondom ezt, évtizedes vezető tapasztalatokkal bíró, a saját cigány közösségeikben elfogadott és támogatott cigány vezetők is. Eddig csökkentek a társadalmi feszültségek, nem szabad, hogy most újra erőre kapjanak.

Ferge Zsuzsa szerint nem lesz éhséglázadás, mivel az emberek elszoktak attól, hogy lázadjanak. Én viszont azt mondom, 

Talán valóban nem lesz éhséglázadás. De az aggódás és a félelem megjelenik újra, és egyre csak nőni fog, sőt, később megbánt cselekvésre is ösztönözhet. Hogy ez ne így legyen, ahhoz a kormány számos eszközzel élhet, és várhatóan élni is fog. Több pályázati program előkészítése zajlik, ezekkel jól kell tudniuk élni majd a települési önkormányzatoknak. Ezeket uniós források, illetve egyedi programok egészíthetik ki. Kifejezetten támogatható lenne egy olyan komplex program, amely segítene gyorsan felépíthető, energiatakarékos könnyűszerkezetes házakba költözni az embereknek (CSOK 2.0). Ezek az épületek alkalmasak lennének akár egy új szociális bérlakásprogramhoz is. Erre gyakorlatilag bármennyi uniós forrás lehívható lenne (és várhatóan része is lesz majd a tárgyalási agendának a következő hónapokban). Hiszek a kormányban és hiszek abban, hogy jól akarja és jól is fogja csinálni.

A kormány most egyáltalán nem hagyhatja magára azokat, akiknek reményt és lehetőséget adott az elmúlt 12 évben arra, hogy változtassanak az életükön, és valós társadalmi felzárkózás részesei lehettek ezen időszak alatt. Köztük ott van több tízezer cigány család is. Nekik is kell áram. Nekik is kell meleg az otthonaikba. Ha pedig ez utóbbihoz nekik majd fa kell, akkor fát kell adni. Legálisan. Szabályozott keretek között. Mert a fa nem csak kecses hajó lehet a tengeren, vagy drága bútor az IKEA-ban, trendi evőeszköz a new age étteremben, hanem maga az otthon, amelyet melegen kell tartani. És abból a melegen tartott otthonból kell századszor is nekiveselkedni annak, hogy a tenni akaró cigányok holnap is akarjanak tenni saját magukért és ezért az országért.

Igen. Ha kell, vágjuk ki azokat a fákat. Annyit és úgy, amennyit és ahogyan a józan ész és az össztársadalmi érdek megenged. A következő 12 év reménye a tét. 

A szerző romaügyi szakértő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.

(Borítókép:  Rosta Tibor/MTI)