A Fidesz gyűlöletkampányai azért működnek, mert valamennyinek a mélyén ott rejlik egy tényleges valóságmag – erre építi fel a NER-propagandagépezet a társadalom széles tömegeinek szánt hazugságkonstrukcióját. A migrációra vonatkozó óriásplakátok megjelenésekor Magyarországot nyilván nem fenyegették a Nyugat-Európa jóléti államaiba bevándorló milliók, de tagadhatatlan, hogy a Wilkommenskultur politikája kezelhetetlen kulturális, politikai és gazdasági helyzetet teremtett, és nagyjából fél év alatt ugyanúgy csődöt mondott, mint a fundamentalista iszlám megszelídítésére, humanizálására, nyugati civilizációba integrálására vonatkozó nyugati kísérletek zöme. Hiába illette a balliberális kurzus a menekültválság kifejezésével a 2015-ös bevándorlási hullámot, ez a szómágia mára Európa-szerte megbukott, és az utóbbi hét évben is csak a szélsőjobboldal megerősödéséhez volt elég.
Soros Györgynek nyilván nincs olyan démoni ereje, befolyása és terve, ahogy azt a kormányzati propaganda sulykolta, de a senki által soha meg nem választott tőzsdespekuláns szerepe és tevékenysége ettől még elvitathatatlan demokratikus deficitet képez.
Az ebül szerzett milliárdokból finanszírozott világmegváltó projektek többsége veszedelmes utópia, melyek gyakorlati alkalmazása mára Franciaországtól Olaszországon át az Egyesült Államokig a posztfasiszta erők előretörését eredményezte. Amikor az Európai Parlament Soros Györgyöt államfőknek kijáró külsőségek közt fogadja, jogosan vetődik fel, hogy a népszuverenitás nem több, mint hazug frázis, hisz nem pusztán a döntéshozatal terén, de már a szimbolikus aktusokban is a nagytőke diktál és uralkodik. A Soros-hálózat léte épp ugyanakkora probléma, mint az akár jobbos, akár balos nagytőkések által finanszírozott egyéb kapcsolati hálóké, melyek a társadalmak és politikai elitek fölött lebegő milliárdosoknak meg az általuk reprezentált érdekcsoportoknak a közhatalom befolyásolására tett kísérleteit végzik olykor nagyobb, máskor csekélyebb sikerrel.
A Mini Feri hazugságának mélyén is megvolt a valóságmag, mert bár Márki-Zay Péter nyilván nem egy törpe Gyurcsány, azt azonban szinte minden politizáló magyar érzékeli, hogy az őszödi pojáca jelenléte, ereje és befolyása alapjaiban hitelteleníti el az ellenzéket elsősorban azzal, hogy a habitusát meg a hangvételét mára az ellenzék széles körében gyűlöletreferenciává tette, így alkotta meg Mini Ferik sorát Tordai Bencékből, Szabó Tímeákból és Jakab Peterekből – s ennek jelei bizony Márki-Zay Péteren is érzékelhetőek voltak. Ha Gyurcsány Ferenc ma eltűnne a politikából, a szelleme már akkor is itt maradna, és garantálná Orbán Viktornak, hogy a magyar közéleti nyilvánosság előtt továbbra se legyen más út, mint a weimari közgyűlölet.
Az Orbán-rendszert előidéző egykori miniszterelnök a mai parlamenti ellenzék legeszesebb, legkarizmatikusabb, legdörzsöltebb és legrutinosabb alakja, szervezete, a DK pedig a legnagyobb az ellenzék törpepártjai közül, úgyhogy legalábbis megalapozott a feltételezés, hogy Orbán Viktor bukása esetén a hatalom súlypontja Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Apró Piroska háromszögén belülre kerülne vissza.
A költségvetést meghamisító, szemeket kilövető, köztársaságot megbuktató political animal azt a gátlástalan, jellemtelen és minden gesztusában cinikus hataloméhséget személyesíti meg, amely egyszer már csőd közelébe juttatta Magyarországot, amely Gyurcsány Ferenc bukása óta a Fidesz négy egymást követő kétharmados választási győzelmét okozta, és amely a sokszínű ellenzéki tábort a mai napig kormányképtelenné teszi.
Gyurcsány Ferenc befolyása az ellenzéken belül természetesen korlátozott: aligha ő a főnök – de sajnos akkor is egy főnök, akinek a jelenléte úgy mérgez, mint a novicsok.
Valamennyi kicsit is józan magyar jól tudja, hogy Nyugaton nem operálják át a gyerekeket. Valamennyi kicsit is józan magyar jól tudja, hogy a transzpropaganda messze nem olyan mértékű és messze nem olyan kritikátlan a nyugati nyilvánosságban, ahogy azt a kormányzati Megafon harsogja, de a New York-i divathéten egy tízéves transznemű kisgyerek ettől még szexiskedve vonul fel az őt ünneplő közönség előtt – ezt elnézve pedig nem nehéz akármelyik kicsit is józan magyarnak megállapítani, hogy a liberális kurzus értékvilágában valami nagyon elromlott. Miféle társadalmak azok, ahol gyerekek szexuális tárgyakként funkcionálnak, ahol az emberi jogokra egykor érzékeny baloldali és liberális mainstream szó nélkül leteszi a fegyvert az erőszakosan nyomuló transzlobbi meg a mindezt finanszírozó gyógyszeripari lobbi előtt, melynek megbízói már ma is tetemes bevételeket realizálnak a kellő pszichológiai munka elvégzése nélkül elkövetett hormonterápiákon és nemváltó műtéteken?
Olyan egyértelmű, hogy a trolljobboldal esik túlzásba, amikor az ilyen esetekre hivatkozva pedofíliát emleget? Nem lehet, hogy inkább a genderélményt dédelgető liberálisok vetik el a sulykot, amikor egy preszexuális korban lévő gyermek zavart lényének és tisztázatlan nemiségének kifutóra hurcolásában az önmegvalósításnak meg a szabadság kiteljesedésének eljövetelét ünneplik?
Semmi kétség: a pedofilok összemosása a homoszexuálisokkal megbocsájthatatlan aljasság. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy egy tízéves gyerek szexuális felhasználása, politikai és kulturális erő demonstrálására szolgáló alkalmazása éppígy az. Talán nem pedofília, de felbujtás pedofíliára – és ez valamennyi gyerekszépségversenyre vonatkozik, legyenek azok áldozatai akár transznemű, akár cisznemű gyerekek.
Nem nehéz meglátni a valóságmagvakat a Fidesz kampányhazugságainak mélyén, úgyhogy azok létezését hihetően letagadni pokoli nehéz, hosszabb távon lehetetlen. Az ellenzék csak akkor fogja tudni kihúzni Rogán Antal és Habony Árpád méregfogait, ha befejezi a nyilvánvaló jelenségek hisztérikus tagadását, és végre elvi viszonyt alakít ki a menekültválság meg a népvándorlás fogalmai közti nyilvánvaló különbséggel, Soros György és más politikát formáló milliárdosok befolyásának demokratikus fedezetlenségével, Gyurcsány Ferenc több évtizedes gazembersége meg az Orbán-rendszer kétharmados stabilitása közti félreérthetetlen összefüggéssel és a transzlobbi kiskorúakat illető tevékenységének megrontó természetével. A valóság értelmezésének versenyében behozhatatlan hátrányt szenved el, aki letagadja, miközben riválisa nagyszabású és jól átélhető hazugsággá duzzasztja azt.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Németh Sz. Péter/Index)