Márki-Zay Péter kétségkívül őszinte ember. Nehéz nem elismeréssel adózni egy ilyen emberi erény előtt akkor, amikor világszerte a simaképű hazugok korszakát éljük. Az elmúlt években a magyar politikai térben nagyon óvatosan kellett fogalmaznia annak, aki az amerikai befolyásolásra utalt, ha el akarta kerülni a „konteózás”, a „paranoia”, a „sorosozás” vádját. Egészen mostanáig. Márki-Zay néhány hete előbb a Magyar Hang podcastjében, majd az ATV-ben is arról beszélt, hogy az Action for Democracy amerikai ngo-tól – saját egyesületén, az MMM-en keresztül több száz milliós kampánytámogatást kapott, de még júniusban is érkezett 400 millió forintnak megfelelő összeg a számlák kifizetésére. Márki-Zay külön hálás az Action for Democracy tanácsadó testületi elnökének, Kati Martonnak, aki a „kinti magyarok és amerikaiak körében” gyűjtötte az adományokat.

 Időközben Márki-Zayék közzétették az MMM elszámolását is, és ebből úgy tűnik, hogy a „több száz milliós” összeg a kétmilliárdot közelíti. Márki-Zay a mostani podcastben csak utalt az amerikai kampánytanácsadók közreműködésére, de egy régebbi videóbejelentkezésében egyértelműbben fogalmazott: „[…] nem én döntöttem a napi kampánykérdésekben, hanem már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők, akiket a Karácsony-stábból örököltünk.” Az MSZP elnöke minősítette is ténykedésüket: „Nem volt szerencsés az, amit az amerikai tanácsadók tettek, hogy állandóan Putyin ellen hergelték a magyar társadalmat.”

Márki-Zay vallomásának jelentősége jóval túlmutat holmi kampányfinanszírozási túlkapáson, és akaratlanul is segít értelemmel feltölteni mindazt, amivel az elmúlt években a kormányzati plakátkampányok riogattak. Ezért aztán az amerikai támogatás volumenénél fontosabb a donorszervezet és a mögötte kirajzolódó kapcsolati háló. Ezért is érdemes időt szánnunk annak megismerésére. Az Action for Democracy önmeghatározása szerint„olyan aggódó civilekből álló globális szervezet, akik erőt akarnak adni azoknak, akik a szabadságért és a demokráciáért küzdenek”. Nyilván a félreértések elkerülése végett keresztelték „Magyar Tavasz” márkanévre kampányukat, amelynek indulásáról a magyar sajtó is beszámolt (a „Magyar Tavasz” honlap április óta elérhetetlen). A 444.hu tudósítása így fogalmazott: „A szervezet egy világraszóló kampánysorozatra készül a progresszív-liberális tábor mozgósítására a hatalmon lévő illiberális rezsimekkel szemben.” Ma az Action for Democracy weboldala öt kulcsfontosságú – nem tévedés – „csatatérállamot” jelöl meg: Olaszország, Brazília, Magyarország, Lengyelország és Törökország. A szervezet kulcsfigurája és operatív vezetője Korányi Dávid, a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója, akivel kapcsolatban még az is felmerült 2021 tavaszán, hogy egy esetleges Karácsony-kormányban külügyminiszter lehet.

Életrajza szerint Korányi 2006-ban szerzett közgazdászdiplomát, de előzőleg már gyakornokként dolgozott országgyűlési bizottságoknál, a GKI-nál, majd az egyik szocialista EP-képviselő stábjába került. Huszonévesen, előélete alapján kissé váratlanul – bár kétségkívül a megtisztelő 16. helyet foglalta el az MSZP nem túl rózsás kilátásokkal kecsegtető 2009-es EP-listáján – lett az új miniszterelnök, Bajnai Gordon kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, szakállamtitkári rangban. Korányi ebbéli minőségében kísérte el Bajnai kormányfőt New Yorkba, az ENSZ Közgyűlés 64. ülésszakának általános vitájára, ahol a miniszterelnök olyan kiemelt partnerekkel találkozott, mint a JP Morgan és a Rockefeller elnök-vezérigazgatója, a Citigroup elnöke, George Soros vagy Nancy Brinker volt budapesti amerikai nagykövet. Ellátogattak a The Wall Street Journal szerkesztőségébe is, majd a beszámolók szerint Bajnai kitüntette Charles Gati politológust. A kormányváltás után Korányi egy German Marshall Fundtól elnyert ösztöndíj segítségével került az Egyesült Államokba, egyenesen – Bajnaihoz hasonlóan – a Johns Hopkins Egyetemre, ahol a SAIS Transzatlanti Kapcsolatok Központjának kutatója lett. A wikipédiás életrajza arról szól, hogy szakterülete az eurázsiai régió energiapolitikája, a palagázban rejlő fejlődési lehetőségek, illetve az EU és Oroszország energiakapcsolatai voltak, ami azért izgalmas, mert addigi életútja alapján különösebb energiapolitikai jártasságra nem lehetett következtetni. Mindenesetre Korányi 2012-től az Atlantic Council eurázsiai energiaügyekért felelős igazgatója, s ebbéli minőségében még a Szenátus szakbizottságában is meghallgatták. Korányi ezenkívül tagja még a European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű külpolitikai lobbiszervezetnek, stratégiai tanácsadó a Globsecnél és 2019 óta főtanácsadó a budapesti Városházán. 

Kik azok az „aggódó civilek”, akik – Korányin kívül – a globális szervezetet fémjelzik? Az ngo boardjának tagja még Chris Maroshegyi, a Facebookot birtokló Meta stratégiaalkotója. Márki-Zay valamiért „tagként” említi Jami Misciket, a CIA korábbi igazgatóhelyettesét, róla azonban a szervezet weboldala nem ad hírt. Miscik mindenesetre tagja a Council on Foreign Relations (CFR) amerikai külpolitikai lobbiszervezetnek, biográfiája a „hárombetűs szervezeten” kívül kapcsolódást mutat például a Morgan Stanley-hez és a Lehman Brothershez is. A szervezeti honlap a szűk körű board mellett annál népesebb tanácsadó testületet tár a nyilvánosság elé. Az „advisorok” kapcsolatrendszere az, ami igazán figyelemreméltó.

A tanácsadó testületet vezető Kati Marton esetében a kapcsolati tőke fajsúlyát alighanem 2010-ben elhunyt férje, Richard Holbrooke életútja és beágyazottsága adja. Holbrooke külügyi helyettes államtitkárként szolgált a Carter- és a Clinton-adminisztrációkban, 1999–2001 között ENSZ-nagykövet (és így a kabinet tagja) volt, azonban még ezt megelőzően, 1999 tavaszán különleges megbízottként ő közölte az ultimátumot Slobodan Miloseviccsel, a NATO-támadás előestéjén. A kormányzati állomáshelyek között Holbrooke – egyebek mellett – volt alelnöke a Credit Suisse First Bostonnak, igazgatója a Lehmann Brothersnek, felelős kiadója a Foreign Policy folyóiratnak. Holbrooke nevével találkozhattunk például a CFR, a National Endowment for Democracy és a Bilderberg Csoport vezető testületeinek névsorában is. A magyar származású, Budapesten született Kati Marton újságíró egyébként maga is a CFR tagja. A tanácsadó testület további tagjai közül Timothy Garton Ash az ECFR tagja, és rendszeres vendég az Atlantic Council fórumain, Anne Applebaum tagja a CFR-nek, igazgatósági tagja a National Endowment for Democracynak, és ugyancsak ott szerepel a neve az Atlantic Council által szervezett rendezvények előadói között. A tanácsadók között talán a legnevesebb Wesley Clark nyugalmazott tábornok, akivel Márki-Zay – elmondása szerint – a választási kampány finisében konzultált. Wesley Clark egyébként egyik fő felelőse volt az 1999-es jugoszláviai NATO-bombázásoknak. Visszavonulása óta az üzleti életben, elsősorban az energiaszektorban aktív, igazgatósági tagja az Atlantic Councilnak, s a 2007-es demokrata előválasztás során Hillary Clintont támogatta. A tanácsadók tablóján Clark tábornokot Francis Fukuyama követi, aki vezetőségi tagja egy, a National Endowment for Democracy által életre hívott szervezetnek, igazgatósági tagja a CFR-nek és előadó az Atlantic Council fórumain. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti előválasztási kampányának bizarr eseménye volt, amikor a főpolgármester Fukuyamával beszélgetett a közép-európai liberális demokráciák esélyeiről. Zeid Raad Al Hussein, korábbi ENSZ emberi jogi főbiztos életrajzában „kis színes”, hogy alma matere, a Johns Hopkins Egyetem 2020-as virtuális évnyitójának egyik vendég előadója olyanok társaságában, mint Michael Bloomberg vagy a hírhedt járványkezelő, Anthony Fauci. Charles Gati a CFR-nél is tanácsadó testületi tag, míg az ugyancsak CFR-tag felesége, Toby Gati a Clinton-érában a Fehér Ház vezető munkatársa, majd a külügyi tárca hírszerzési és kutatási helyettes államtitkári tisztét töltötte be, később az energiaszektorban bukkant fel. Evelyn Farkas az Obama-adminisztrációban volt helyettes államtitkár a Pentagonban, majd vezető munkatárs a German Marshall Fundnál és az Atlantic Councilnál, tagja a CFR-nek. Hogyan fogalmazott Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt a biztonságpolitika kapcsán, az orosz invázió kezdete utáni napokban? „Én abszolút nem vagyok szakértője a kérdésnek, éppen ezért más olyan szakértőkkel konzultálok erről, mint például Wesley Clark volt amerikai négycsillagos tábornok, akivel egyeztettünk ebben a kérdésben, olyan NATO-szakértőt, mint Evelyn Farkas, egy magyar származású, amerikai születésű szakértő, nagyon komoly NATO-szakértőkkel egyeztettünk ezekben a kérdésekben, és az ő véleményükre fogok hallgatni a további területeken.” Robert Boorstin hét éven át szolgálta bizalmi pozíciókban a Clinton-adminisztrációt, majd a Center for American Progress nemzetbiztonsági programját vezette, tanácsadója volt óriásvállalatoknak, valamint amerikai és külföldi politikai kampányoknak. Az Action for Democracy tanácsadó testületi névsorában szerepel még Eleni Kounalakis, aki Hillary Clinton bizalmasaként lett annak idején budapesti nagykövet, a CFR-tag Timothy Snyder, akinek írásait az Atlantic Council blogja is közli, David Miliband korábbi brit külügyminiszter, a David Rockefeller-féle Trilaterális Bizottság tagja, a CFR és az Atlantic Council eseményeinek visszatérő előadója, Rafał Trzaskowski varsói polgármester, korábbi lengyel külügyminiszter, az ECFR vezetőségi tagja, az Atlantic Council májusi fórumának egyik „speakere”, valamint Simon Cheng hongkongi aktivista.

A CFR rendszeres összejövetelein – többek között – kormánytisztviselők, globális üzleti vezetők, hírszerzési igazgatók, bankárok vitatják meg a nemzetközi kérdéseket. Jelenlegi vezetőségi tagjai között megtalálható például az említett Jami Miscik, a CIA volt igazgató-helyettese, Lawrence D. Fink, a BlackRock vezetője, valamint James P. Gorman, a Morgan Stanley vezérigazgatója is. Az ECFR-nek magyar részről – Korányi Dávid és mások mellett – tagja Bajnai Gordon, a volt miniszterelnök DatAdat-cégcsoportbeli üzlettársa, Dessewffy Tibor, valamint George és Alexander Soros is. Az Atlantic Council kapcsán Fricz Tamás felemlíti, hogy az ngo a közelmúltban a legmagasabb kitüntetést adta Ursula von der Leyen mellett a BioNtech és a Pfizer vezetőinek is. A tanács főszponzorai között találjuk – többek között – a One American Bankot, a Goldman Sachsot, a Bank of Americát. Az Atlantic Council jelenleg is Millennium Leadership Programjának szakértői között tünteti fel Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettest, Karácsony főpolgármesteri kampányának egyik vezetőjét. A Mérce szerzője odáig jut, hogy a Márki-Zay-kampány „a CIA-től és a Morgan Stanley-től kézfogásnyi távolságra lévő külföldi szervezetektől” fogadott el támogatást. Az kétségtelen, hogy az Action for Democracyt fémjelző személyek kapcsolódásai mentén kirajzolódó pókháló sűrűsödési pontjaiban a három think tanken kívül megpillanthatjuk még a demokrata adminisztrációk fehér házi, külügyi, hírszerzési apparátusait (a „nem létező” deep state-et), a Johns Hopkins Egyetemet, a German Marshall Fundot, a bevallottan a „soft power” eszközeként életre hívott National Endowment for Democracyt, a Center for American Progresst, a 2008-as globális pénzügyi válságot elindító dominót, a Lehmann Brotherst, a Wall Street urait, de a Big Tech és a Big Pharma egyes szereplőit is. Az Action for Democracy szereplői között feltűnően sokan mutatnak érdeklődést – a biztonságpolitika mellett – az energetika iránt. S egyetlen olyan „civil” sincsen közöttük, akinek a biográfiája mentes volna az állami vagy államközeli tevékenységet folytató kapcsolódásoktól. Egyetlen olyan művészt, tudóst vagy újságírót sem találunk az Action for Democracy honlapján, akiről azt feltételezhetnénk: érdekmentesen aggódik távoli demokráciák sorsa iránt.

(Az írás második részét holnap közöljük.)

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)