Az Északi Áramlatot gázszállításra építették, de ennél sokkal több volt a geopolitikai jelentősége. Európa két legnagyobb országát, Oroszországot és Németországot kötötte össze. Azt a két államot, amelyek a huszadik században két borzalmas háborút vívott egymás ellen, több tízmillió halottal, romokkal és hihetetlen pusztulással. Hazánk is elvesztette területének kétharmadát ezekben a háborúkban. A második világháború után, az enyhülés évtizedeiben a német politika túltette magát a russzofóbián, békés együttélésre törekedett Moszkvával. Willy Brandt, Helmut Schmidt, Gerhard Schröder a szocdemektől, Helmut Kohl és Angela Merkel a kereszténydemokratáktól megértette, hogy ahogy Nyugaton a német–francia barátság, úgy Keleten a német–orosz partnerség biztosítja az európai békét. Ezt szolgálta volna még több évtizedre az Északi Áramlat, s ezt robbantották fel néhány napja a Keleti-tenger mélyén. A robbantás geopolitikai üzenete egyértelmű. Németországnak nem az a dolga, hogy békésen együttműködjön Oroszországgal. A németeknek az a feladatuk, hogy tankokat szállítsanak az oroszok ellen, amiben kétségkívül nagyobb gyakorlatuk van.
A gázvezeték felrobbantásával kapcsolatban több teória is megjelent. Én egyedül Radoslaw Sikorskinak hiszek, aki elég egyértelműen az USA és közvetlenül Joe Biden elnök intézkedésének tudja be az akciót. Sikorski családilag is a lengyel–angolszász barátság „fekete öves” híve, az amerikai liberális főideológus, Anne Applebaum férje, a Bilderberg csoport tagja, és nem utolsósorban Joe Biden elnök személyes barátja. Joggal emlékeztetett arra, hogy Biden ezzel most teljesítette be még februárban, a gázvezeték megszüntetésére tett nyilvános ígéretét. Sikorski felette áll a szokványos háborús propagandának, ő megengedheti magának, hogy a geopolitikai lényegre koncentráljon. A négy kelet-ukrán megye Oroszországhoz csatolásával egyfelől és a novemberi amerikai választások közeledtével, másfelől az Egyesült Államoknak az eddiginél is nyíltabban be kell avatkoznia a háborúba, egyelőre persze katonák küldése nélkül.
Az Északi Áramlat elpusztítása kizárólag amerikai szempontból ezért kifejezetten sikeres akció volt.
Sőt, ha valamilyen csoda folytán mégsem az amerikaiak követték volna el, Radoslaw Sikorski szerint akkor is hasznos, ha mindenki ezt gondolja.
A gázvezeték egyik részét még használatba sem helyezték, a másik részén is inkább csak csordogált olykor némi gáz. Világos volt, hogy az ukrán háború végéig nem is tud rendeltetésszerűen működni. Szétrombolása ezért túlmutat a mostani háború céljain. Aki felrobbantotta, az nemcsak Oroszország gazdasági tönkretételét, de Németország megfenyítését is fontosnak tartotta. Soha többé ne folyjon gáz Oroszországból Németországba, soha többé ne legyen békés együttműködés a két ország között, és tanuljon a leckéből az egész Európai Unió is. Az ár persze irtózatos. Gáz nélkül a német gazdaság súlyos válságba kerül. Végtelennyi emberi munka, technikai lelemény, befektetői pénz süllyed örökre a hullámsírba. A sérült vezetékekből ömlik a metán, amelynek káros üvegházhatása sokszorosa a szén-dioxidénak. De az európai politikai elit megunt játékként régen eldobta már a klímaváltozást. Erre a legszomorúbb példát a német Zöldek mutatják, akik kormányon mindennek pont az ellenkezőjét cselekszik, mint amit friss erőként valaha hirdettek. Szomorú leírni, de azt hiszem, hogy a civil környezetvédők, az igazi zöldaktivisták végső soron mindig csalódni fognak, ha valamelyik politikai párt segédcsapatául szegődnek.
A négy megye Oroszországhoz csatolása fordulópontot jelent a háború történetében. Aki túlmerészkedett a nyugati háborús cenzúrán, az láthatta, hogy néhány millió ember azért mégiscsak szavazott a „nem létező” népszavazáson, és többségük nem is direkt kényszer hatására. Számomra az volt a megrázó, hogy sokan őszintén azt hitték, ezzel számukra véget ért a háború, és békés révbe jutnak Oroszországban. Ez az orosz propaganda legnagyobb csúsztatása. A nemzetközileg érvénytelen referendum és az egyoldalú annexió egyetlen herszoni vagy luhanszki öregasszonyt sem véd meg a további háborútól. Igaz viszont, hogy katonai kötelezettséget jelent Putyin elnök és az orosz társadalom jelentős része számára.
Az annexiónak van egy olyan következménye, amelyről érdemes szólni. Fél esztendei homály és mellébeszélés után végre rögzítve lett az orosz háborús cél. Megtartani a Krímet és most már a négy elcsatolt megyét is. Egyértelmű az ukrán háborús cél is. Felszabadítani a négy megyét és a Krímet, a lehető legrosszabb esetben az utóbbi státuszánál alkudozni valamennyit. A két cél nagyon messze esik egymástól. De most már legalább látjuk azokat a célokat, amelyeket a két fél szeretne megvalósítani, s amelyek a háború előtti lakossággal számolva mintegy tízmillió ember sorsát érintik. Közülük több millióan elmenekültek a szülőföldjükről, egy részük Oroszországba, más részük Ukrajnába és Nyugatra. Ez nagyjából azt is meghatározza, hogy melyikük milyen végkifejlet esetén térne haza. Zelenszkij elnök megígérte a népszavazáson résztvevők megbüntetését és a Krímbe újonnan települt oroszok kiűzését. Mindez a másik oldalon az orosz „nácítlanítási” tervekkel együtt sok millió ember sorsát fenyegeti. 1945 óta nem látott humanitárius katasztrófába sodródunk, amiről ráadásul nem is szabad érdemben beszélni. Hiszen az ukrán „felszabadítás” és az orosz „honvédelem” egyaránt újabb milliókat fosztana meg az otthonától, és sokakat az életétől is.
Naiv ember azt hihetné, hogy az emberi jogokat, a humánus értékeket büszkén hirdető Európai Unió szeretné elkerülni az emberi katasztrófát. Képzett és költséges külügyi szolgálata, jól fizetett bürokráciája,
politikai elitje azonban semmit Sem tesz azért, ami a dolga lenne: diplomáciai eszközökkel dolgozni a békés rendezésért.
Szép dolog, hogy az EU békemissziót tart fenn Dél-Szudánban, de Európa szívében sok millió ukrán és ukrajnai orosz ember sorsa iránt sem szabadna ennyire közömbösnek lennie. Nagyon fájdalmas leírni, de Erdogan török elnök egymagában többet próbál tenni valamifajta rendezésért, mint a teljes uniós politikai vezetés.
Az Északi Áramlat felrobbantása azt mutatja, hogy amíg Európa tehetetlennek mutatja magát, addig mások is teljes joggal annak tekintik. Egyre sötétebb jövőbe sodródunk, és az Európai Unió vagy nem tudja, vagy nem akarja megállítani ezt a tragikus spirált.
A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Északi Áramlat gázvezetékek Németországban. Fotó: Sean Gallup/Getty Images)