Lakatos Márk indulatos kirohanást intézett ellenem, mert nehezére esett tudomásul venni az úgynevezett szakmájára, a stylingra vonatkozó véleményemet. Az általa kezdeményezett diskurzus – ha másra nem is – legalább arra jó, hogy alaposabban górcső alá vonjam a kérdést: szakma-e ruhákat vásárolgatni, és szégyentelen embereket ízléstelen göncökbe öltöztetni?
Kifutókon vált megszokottá olyan ruhaként nem vagy alig funkcionáló darabokat körbepózoltatni, amilyeneket élő ember, akinek méltósága van, soha fel nem venne.
Az ízléstelen tolakodásnak ez a referenciája csakhamar meghódította a maga közönségességének a tehetségkutató műsorok zsűrijeit: Eszenyi Enikő, Tóth Gabi, Csobot Adél és Köllő Babett olyan öltözékekkel sokkolta és sokkolja hétről hétre az emberi ruhákat viselő magyarokat, hogy azoknak szörnyülködniük kelljen a zsűriszékekbe telepedett paradicsommadarakat látva. Nem igaz, hogy ez szórakoztató. Senki nincs, aki ezért néz tehetségkutatót. A szánalom tárgyai helyett a nézők szörnyülködnek, szégyenkeznek és vannak zavarban. Legtöbben nem teszik szóvá a dolgot. Nem akarják kiprovokálni a kioktatást arról, hogy a show-bizniszt igenis így kell csinálni, se a lesajnálást, hogy nem értik a világot.
Míg a kifutókra kétes ízlést, de kétségbevonhatatlan eredetiséget kínáló kreátorok szabják a ruhákat, addig a tévéstúdiókba hasonlóan rossz ízléssel kiképzett szakmunkások, a stylistok válogatják azokat. Úgy viszonyulnak a kínos öltözékekért felelős ruhatervezőkhöz, mint egy nagyon rossz zenét játszó zenész a nagyon rossz zene szerzőjéhez.
A celeb látszani szeret és ebből megélni, a stylist pedig segít neki ebben. Mélyen a celeb szemébe néz, és annyit mond: „Csodálatos vagy. A nézők imádnak. Ragyogj!” A celeb nem tudja, hogy a mézbe mártott felhívás méltóságának elvesztésére szól: ő azt hiszi, hogy a személyiségének a kibontakoztatására. Hiszen ő különleges: ő Enikő, ő Gabriella, ő Adél, ő Babett. Hogy lehetne a ruhája hétköznapi? Hiszen ez egy karnevál! Hívjuk a közönségességet bátorságnak, és emlékeztessük a Majkát, a Bencét, a Tillát meg a Bucit, hogy a ruhaförmedvényt ruhakölteménynek kell hívnia – így fogják a nézők is annak látni.
Ha a celebbe szorult némi szégyenérzet, és ezért nem hajlandó felvenni ezt vagy azt a förtelmesebbnek szánt göncöt, a negédességnek vége szakad, a stylist rosszkedvű és elzárkózó lesz, s megjegyzi, hogy „ez nem profi”, meg hogy „ennek a kreatív producer nem fog örülni” – ez általában megoldja a helyzetet. Ekkor értik meg azok a celebek, akiknek van agyuk, hogy a kommunikációs elittől érdemtelenül kapott közismertségükért a méltóságukkal fizetnek. Nincs más választásuk, mint élvezni. Nincs más választásuk, mint elhinni, hogy ragyognak.
Lakatos Márk a stylingnak, mint szaktudásnak a komolyan vételét várja el tőlem ahelyett, hogy levenné már azt a sárga, céllövöldés napszemüveget, amilyenben mostanában a Majka papa is égeti magát. Ugyan ki vesz fel ilyen sz.rt? Lakatos Márk a jövőben is szeretne szakmaként hivatkozni arra, hogy sok pénzből a trendinek előadott rossz ízlésével ocsmány ruhákat vásárolgat, e szaktudásával sok pénzt keres, abból magának hasonlóan ocsmány ruhákat vásárolgat, aztán azokban parádézik, mint mesterségének címere és kirakata.
Lakatos Márk azon a Tóth Gabin kéri számon az érettségit, akinek a kultúrahiányosságán ő meg az úgynevezett szakmájának egyéb művelői évtizedes viszonylatban élősködnek. Különös, hogy sem az RTL-nél, sem a TV2–nél nem kérték Gabitól az érettségi bizonyítványának hiteles másolatát. Vajon miért nem? Nem arról van szó véletlenül, hogy
Lakatos Márknak meg a többi stylistnak kifejezetten az a munkakörülmény az ideális, ha egy nyolc általánost végzett, tapolcai prolilányt öltöztethetnek? Milyen nehéz dolguk lenne, ha a Gabinak ízlése és saját, autonóm stílusa volna?
Lakatos Márk és a többi stylist úgy hordozza körbe önmagát meg az úgynevezett szaktudását a kulturális térben, mint avantgárdot, csakhogy ennek a póznak soha nincs tartalma. Szemfényvesztésük abból a premisszából indul ki, hogy a celeb nem tud magától felöltözni, tehát az a celeb alkalmas a velük való professzionális együttműködésre, aki tényleg nem tud, vagy legalább nem hiszi el magáról, hogy tud. Nem az a céljuk, hogy a celebeket kibontakoztassák, hanem hogy nemtelenül felhasználják őket a kereskedelmi televíziócsatorna hasznára önmaguk józanabb és méltóságteljesebb része ellen – az ellen belső tudásuk ellen, hogy mit szabad és mit nem szabad felvenniük. S onnantól, hogy az elszégyentelenített celebek nézők százezrei előtt vállalják a vállalhatatlant, ez a tudás számukra már nem elérhető, mert nem elismerhető. Ott maradnak a madárijeszők az emberi külsejű emberek közt a szégyenükkel, amit meg sem szabad élniük – és a stylistok rossz dumái élethazugságokká szilárdulnak. Ez nem szakma. Ez kulturális megrontás. Ez ízlésbűnözés.
A szerző kritikus, publicista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Kaszás Tamás / Index)