Index Vakbarát Hírportál

Akik állami támogatás nélkül is szülnek

2022. október 13., csütörtök 15:24

Mindegy, hogy gazdag vagy, szegény vagy, ha a szíved elég nagy! – Halott Pénz

Feleségem harmincéves volt, én öttel több, 2003-at írtunk. Házasságot az úgynevezett Bokros-csomag család nem támogató idején kötöttünk, 1997-ben, mindketten a magyarországi katolikus kisebbség tagjai voltunk akkoriban, s vagyunk most is. Azért kell innen kezdenem a szívhang védelmében készülő írásomat, mert a rendszerváltoztatási kísérlet utáni második, úgynevezett Horn-kormány idején az a mondás járta a családtámogatások erőteljes megritkítása okán – nevezett pénzügyminiszternek tulajdonítva –, hogy: „Ezek a katolikusok annyira hülyék, hogy akkor is szülnek, ha nem támogatjuk őket.”

Nos, valamikor 19 esztendővel ezelőtt egy októberi estén ott voltunk feleségemmel együtt a nőgyógyászati rendelőben, két „nagy” gyermekünk felvigyázását a nagyszülők vállalták. A Mikulás-szakállú doktorbácsi azonnal egy szobával arrébb küldött, hogy a kedves doktor néni nézze meg, mi a helyzet. Minden pompásan ment, mondta, hogy „No, itt is van a szívhang!” Ekkor már 2003-at írtunk, a második szocialista–szabaddemokrata Medgyesy-kormány alatt éltünk, akkoriban is, amolyan bokrososan megint jól odavágtak a családtámogatásoknak, mi azonban megtanultuk a nagy elődtől, hogy „annyira hülye katolikusként” az a feladat, hogy csak szülünk, szülögetünk, annak rendje s módja szerint. Örültem a szívhangnak, de aztán átfutott a fejemen a kis panellakás és a háromajtós Suzuki mérete, az egy kereset és minden egyéb. „És itt a másik!” – szólt csilingelő hangon az MR-t végző hölgy. „Mármint mi, milyen másik?” „Pontosítsunk, apuka: ki. A másik szívhang. Itt bizony ketten vannak!” Ketten dalolásztak ott benn. Az egyszólamú szívhanggregoriánt felváltotta valami különös szívösszhangzat. Volt ott egy harmadik, egy nagy szív, a feleségemé, csak én szorultam a partvonalon kívülre, bár nekem is hevesebben kezdett verni a motor. 

Ikrek. Atyavilág. Dupla öröm, dupla riadalom. Akkoriban gyereket vállalni tényleg őrültségnek hatott, hát még kettőt. Örömmel vállaltuk, fogalmunk sem volt, hogy mit. És az ikerabortusz? Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz! Ki képes erre, kit kényszerít bele az élet, a környezet, a fogyasztói társadalom önzőségkultuszában összezsugorított anyai szív?

Mi tudtunkon és akaratunkon kívül egy lendülettel megdupláztuk a gyereklétszámot, pontosabban a Teremtő Isten ajándékozott nekünk rögtön kettő kicsi, magzatvízben úszkáló emberkét, felszerelve az örök életre szóló szívvel, annak heves ritmusával, azzal a ritmussal, mellyel azonnal bekopogtattak a kívülállók szívébe is. Aztán egy időben született testvérek lettek ezek az egymásra semmiben nem hasonlító lányok. A napokban volt a két szívhang, szívdöglesztő ikerlányaink szalagavatója. Két bájos fehér ruhás hölgyet kellett a lágy keringő dallamára megforgatnom, feleségem pedig szépen, illendően meg is könnyezte a produkciót. Így lett a két szívhangból szívtiprás alig több mint tizenkilenc év alatt. A minek ennyi gyereket vállalni fanyalgók, sajnálkozók mára irigyeink lettek. Sebaj.

Volt ezeknek a lányoknak a 2003-as esztendőben a Központi Statisztikai Hivatal szerint hivatalosan ötvenháromezer-hétszáznyolcvankilenc társa, akiknek az édesanyja úgy döntött, hogy köszöni, nem kér a szívhangból.

Ez azt jelenti ma, hogy 53 789 keringővel, tánccal, mosollyal, daccal, harccal, kudarcokkal, sírással együtt élni akaró, küzdő fiatallal van kevesebb széles e hazában, és ennyi fel nem dolgozott traumával több. Amiről nem szabad beszélni, mintha nem lenne. Az abortuszt elvégeztetőket életük végéig kísértő látomás, az éjszaka közepén, csatakos izzadtságuk közepette megjelenő mosolygó gyermekük arca. Istenem. Róluk nem születnek regények, mert a lélek mélyéig rágja magát a szótlanná váló emlékezet. A feldolgozhatatlan magzatgyilkosságok sok magyar ember számára, mint egy frontális karambol okozta sokk, sosem gyógyul, millió be nem hegedt seb a magyarság testén. Egy, a liberálisok gondolkodásában csupán szöveteltávolításnak minősülő gyilkosság egy nemzet és az emberiség szövetén rág lyukat, akár a moly. Valóban eltávolít egy szövetdarabot az összetartozás szövetéből. Egy meg nem született gyermekkel mindannyian kevesebbek leszünk, szövetünk – az igazi, közösségi tartószövet – szakítószilárdsága egyre gyengül. Így lesz ennek is köszönhetően a szövetből nagy lyukú szociális (szocialista) háló.

A hány gyereke van? kérdésre öt év múltán, 2009-ben Bajnai Gordon szintén nem családbarát kormánya idején azt mondhattuk, hogy öt. „Hülye katolikusként”, azt hiszem, mi is tényleg Isten bolondjai, rajongói vagyunk a gyerekszívhangnak, azonban vigasztal bennünket az a tény, hogy nem vagyunk egyedül. Ahol élünk, templomi közösségünkben öt gyermekünkkel közel sem a legtöbb gyermeket vállaló család vagyunk. Padlásunkon még ma is megvannak gyönyörűen méretre válogatott, kimosott, bedobozolt gyermekruháink, kitisztított cipőcskéink. Ahogy mi kaptunk, mi is adtuk. Gyermekeinket nem divatlapokból öltöztetjük, működik a baba-mama klub, a frissen szülő édesanyák családjainak a komatálrendszer, saját ifjúsági közösségünk több mint kétszáz fős. Gyermekeink ezt látják. A szülők nagy szívét. Nem csak éneklik a Halott Pénzzel, tudják is: „Mindegy, hogy gazdag vagy szegény vagy, ha a szíved elég nagy!” 

Mi a társadalom azon kisebbsége vagyunk, ahol az élet védelme, a gyermek vállalása nem anyagi megfontolásokon nyugszik.

Azonban látni kell, bármekkora is az összefogás, nem könnyű feladat semmilyen korban gyermeket vállalni. Ezért kell az államnak olyan rendszereket építenie, melyben garantálva van az a minimális segítség, ami egy fiatal párnak szükséges, legyenek ezek szellemi, lelki javak és anyagi, vagyoni előnyök egyaránt. A rendszerváltoztatás évében a 125 679 élve születésre 108 689 abortusz jutott, 2003-ban ez a szám 94 647 és 53 789 volt. A második polgári kormány első évének statisztikájában ezek a számok: 88 049 és 38 443, tavalyelőtt pedig, tíz év elmúltával 89 193 és 23 901 volt. Magyarországon nyugodtan élhetnénk tizenhárommillióan is, van hely bőven, nem volna semmi gond. Lenne munkaerő, lenne jövő, lennének keringők és szép kilátások, jó nyugdíjak. Az elmúlt időszak kormányzat által biztosított gazdasági előnyei megtették hatásukat. Az előbb említett tíz évben nőtt a születések száma, radikálisan csökkent az abortuszoké. Azonban jó tudni: minden elhallgattatott szívhang, minden, egészségügyi veszélyes hulladékban végző, lüktető, élni akaró szövet hiányzik. Nagyon.

A jövőnkről is gondoskodni akaró kormány nagy gondban van, hiszen az abortuszok számának csökkenésével jelentősen nem nő a születések száma. A nagyobb pénztárcával, a kedvezményekkel, juttatásokkal nem jár együtt automatikusan az elég nagy szív. Talán ebben segíthet egy kicsi szívhang meghallgatása, hátha abban a szívhangzattani pillanatban nagyot dobban, nagyobbat, mint amit az áldozatok gondolnak. Az áldozatok. Az édesanyák.

A szerző teológus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Egy nőgyógyász ultrahangvizsgálatot végez egy terhes nőn. Fotó: BSIP / Universal Images Group via Getty Images)

Rovatok