A lakosság választása ellentétben áll az építészközösség preferenciáival, az új projektek többségénél mégis az építész preferenciája tükröződik.
A debreceni Aranybika Szálló, amely jelenleg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni központjaként működik, a megyeszékhely ikonikus és nagy múltú épülete. Az MCC tervpályázatot hirdetett az épületegyüttes megújítására, amely magában foglalta a szocializmusban felhúzott, rendkívül lepusztult szárny teljes újragondolását és a szecessziós épületrész műemléki rekonstrukcióját. Az eredményhirdetés szeptember 22-én volt, így véget ért a nyolc hónapig tartó találgatás Debrecen egyik leghíresebb épületének, az Aranybikának a jövőbeli megjelenésével kapcsolatban.
Egy ilyen fontos és történelmi jelentőségű épület fejlesztése és helyreállítása mindig fontos és nagy jelentőségű projektnek számít. A NAPUR Architect Kft. által benyújtott győztes terv kiemelkedett a többi közül, hiszen
az Aranybika jelenlegi szocialista-modernista szárnyát egy historizáló stílusú, a szálloda többi részéhez teljesen illeszkedő szárnnyal kívánja felváltani.
Bár egyesek számára talán nem tűnik annyira meglepőnek, hogy a szárnyat teljesen historizáló stílusban építsék át, a döntés az építészszakmában és a művészettörténészek között is nagy visszhangra számíthat.
Bár már a kiírásban is szerepelt, hogy az eredeti stílus előtt tisztelgő és Debrecen belvárosába illeszkedő megoldásokat várnak, a műemléki illeszkedés korántsem volt garantált. Ezt láthatjuk, ha végignézzük a most közzétett alternatív projektterveket. A nyertes pályázat kiválasztásakor a bizottság bármelyik lehetőséget választhatta volna. Sok közülük nagyon újnak, modernnek és némely esetben elég „menőnek” tűnhet, a szakmai grémium mégis a vitathatatlanul visszafogottabb, de kellemesen historizáló stílusú épületszárny mellett döntött.
Ugyan több alternatív pályázat is tiszteletben tartja az eredeti Aranybika általános megjelenését és formáját, de részletekben és formában jelentős eltéréseket mutatnak Hajós Alfréd épületéhez képest. Harmonikus összkép helyett inkább zavaró összhatást keltenek. Egység helyett megosztottságot jelenítenek meg. Így elmondható, a historizáló szárny választása nemcsak gyakorlati, hanem ideológiai döntés is volt.
A magyarok nagyon is tisztában vannak a kommunizmus idején erőltetett építészeti ortodoxiával, amely a legtöbb magyar város és táj deszakralizálásához vezetett, mégis úgy tűnik, nem veszik észre, hogy építészeti szempontból továbbra is korlátozott időket élünk. Bár a stílus némileg változott, a szovjet korszak modernista és brutalista építészetéről átváltottunk napjaink neofuturista és high-tech építészetére. Még mindig olyan világban élünk, ahol az épületek nem minden tekintetben tükrözik a közízlést és a közérdeket.
Budapesten és általában Magyarországon olyan épületek sokasága épül, amelyek nem tükrözik sem a magyar, sem az európai identitást, és gyökeresen elütnek a kialakult magyar városképtől.
Például a Szervita téren álló új Regus épület éppúgy elüt a történelmi tértől, mint a korábban ott álló kommunista korszakbeli épület. Nem is beszélve a gyönyörű Vörösmarty teret most uraló üvegépületről. Bár modernnek, high-technek tűnhetnek, de a szocializmus alatt emelt korábbi épületekhez hasonlóan, amint elmúlik az „újdonságerejük”, ugyanolyan zavaróvá és oda nem illővé válnak majd, mint az az épület, amelynek helyén állnak.
Míg más országok, például Franciaország, Hollandia, de főként az Egyesült Királyság a folyamatos modernista támadásra újklasszicista, azaz teljesen új, történelmi vagy klasszikus stílusban épült épületekkel válaszolnak, addig Magyarország nagyrészt a modernista építészek foglya maradt. A rendszerváltás óta nemigen épült klasszikus építészeti elveket követő új építmény, pedig éppen a historizáló épületek azok, amelyek miatt Budapestet annyira szeretik a magyarok és a turisták. A Makovecz-stílusú építészet kivételével még a hagyományos magyar építészet is hiányzik az új közprojektekből (bár ezalól örvendetes kivételt jelent a nemrég felépült biatorbágyi iskola).
Ebben az üveg és beton építészeti sivatagban hozta meg a debreceni bírálóbizottság és az MCC azt a fontos döntést, hogy valami újat, a magyar történelmet, identitást és hagyományt felölelő épületet építsenek. Ez az épület nemcsak azt fogja bizonyítani, hogy a szépség nem csupán a múlté, hanem azt is, hogy a magyar nemzet ma is képes valami szépet és értékeset építeni. Megmutatja, hogy kellő akaraterővel és persze finanszírozással nemcsak megőrizni, hanem gyarapítani is lehet Magyarország megmaradt építészeti kincseit.
Bár sok építész „áldöntésről” fog beszélni, vagy „nem hitelesnek” fogja azt minősíteni, a közönség reakciója az épületre igazolja a választás helyességét.
Egy Debrecenben végzett reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek egészen nagy hányada, mintegy 75 százaléka egyetért vagy inkább egyetért az új szárny klasszikus stílusban történő megépítésével. Amikor a lakosságot építészeti preferenciáiról kérdezik, ez a csendes többség többé-kevésbé minden nyugati országban felfedezhető. Bármilyen közvélemény-kutatást végeznek is, Nyugaton a lakosság átlagosan 60-80 százaléka hajlamos a klasszicista vagy hagyományos épületeket előnyben részesíteni a modernista stílusúakkal szemben.
Újra és újra bebizonyosodik, hogy a lakosság választása szöges ellentétben áll az építészközösség preferenciáival. Mégis, az új építési projektek többségénél mindig az építész preferenciája tükröződik. Ez is egy olyan terület, ahol az Aranybika-projekt nagyszerű precedenst teremtett. A döntés azt a tudatosságot tükrözi, hogy az építészet közügy, nem kizárólag az épületért fizető vállalkozás, az azt tervező építész vagy a kivitelezők kizárólagos belügye. Az adott terület lakosainak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a nagyszabású projektek irányvonalába és tervezésébe beleszólhassanak. Az Aranybika rekonstrukciójának tervezője helyesen érzett rá erre.
Az építészet végül is alapvetően köztéri művészet. A nagy esztéta, Roger Scruton egyszer ahhoz hasonlította, mint amikor valaki nyilvánosan hangos zenét játszik. Ha a közönségnél azt akarjuk elérni, hogy magába szívjon valamilyen esztétikát, akkor annak olyan esztétikának kell lennie, ami a közönség számára a legjobban elfogadható.
Az Aranybika-projekttel kapcsolatos eljárással és döntéshozatallal az MCC precedenst teremtett, és érdemes arra törekedni, hogy ez ne kivétel, hanem norma legyen Magyarországon és a nyugati világban egyaránt. Magyarország már eddig is nagy lépéseket tett figyelemre méltó újjáépítési erőfeszítéseivel, mint amilyen a várújjáépítési program és a Nemzeti Hauszmann Program. A következő lépéseknek azonban már a szép, hagyományos magyar épületek rekonstrukciójától a szép, hagyományt követő magyar épületek építése felé kellene haladniuk. Remélem, hogy az Aranybika-projekt egy ebbe az irányba tett tekintélyes lépésnek bizonyul.
A szerző az MCC vendégoktatója
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Mathias Corvinus Collegium)