A kínai pártkongresszus képei a több ezer, fegyelmezett rendben ülő, felálló, tapsoló emberrel huszadik századi dokumentumfilmeket idézhettek emlékezetünkben. De egy sci-fi mozi jelenetei is lehettek volna egy elképzelt antiutópiából. A kínaiak, akiket Sanghajból vagy a Dob utcából ismerünk, nem ilyenek. Izgő-mozgó, hangos, kissé mindig fegyelmezetlen emberek, akiknek nem természete a precíz rend szerinti üldögélés. Ez persze csak egy vizuális benyomás. De mélyebb ellentétet is érezhetünk abban, hogy a kongresszust 

Ezt az ellentmondást Nyugaton (ahova mi is tartoznánk) sokan úgy oldják fel, hogy jobbról kommunista diktatúrának, balról meg vadkapitalista rezsimnek tartják a mai Kínát. 

Magam nem vagyok Kína-szakértő, de annyit azért megtanultam, hogy a nyugati politikai fogalmakkal nem lehet leírni ezt a négyezer esztendős, birodalomnyi országot. A Nyugatról importált kifejezéseknél pontosabb a „szocializmus kínai karakterekkel” fogalom, amely kellően rugalmas ahhoz, hogy a mindenkori pekingi vezetés a maga elveihez és az aktuális adottságokhoz igazítsa. Hszi Csin-ping, a harmadik ciklusára készülő pártfőtitkár beszédében a „modern szocialista állam” megteremtését tűzte ki célul. Azt pedig a kínai alkotmány is rögzíti, hogy az állami tervezés segítségével szocialista piacgazdaságot kell létrehozni. Mivel a nyugati baloldalnak sokféle próbálkozása ellenére sem sikerült modern szocialista államot és szocialista piacgazdaságot teremtenie, nem lenne illendő elvitatni a kínaiaktól azt a jogot, hogy így nevezzék a saját rendszerüket.

Ha a gazdaság erősebb állami kontrollját a szocializmus irányába tett lépésnek tekintjük, akkor a Hszi meghirdette új irány talán megfelel ennek. Széles körű antikorrupciós kampány előzte meg, a csúcson súlyos ítéletekkel és lent sok százezernyi káder megbüntetésével, esetleg önkritikára kényszerítésével. A milliárdos vállalkozók és a szerényen fizetett tisztviselők együttélése mindenütt megalapozza a korrupciót, ami ellen erősebb állami kontrollal lehet fellépni. Az állam gazdasági szerepének erősítése és a „nyerészkedéssel” szembeni ellenszenv nem áll messze Hszi Csin-pingtől. Nagy államosításokról azonban nincs szó, sőt, megkezdődött az állami monopolcégek megnyesegetése a verseny jobb érvényesítése érdekében. Kínában a vegyesgazdaságnak alapvetően nem ideológiai, hanem szociális jelentősége van, biztosítja azoknak a százmillióknak a foglalkoztatását és megélhetését, akik a magánvállalkozásokban nem boldogulnának. 

Hszi pártfőtitkári beszédében, ahogy eddigi politikájában is, hangsúlyosan megjelent egy olyan szál, amelyet a nyugati média nacionalistának nevez. Bár a nacionalizmus tizennyolcadik századi, európai eszme, némi fenntartással használhatjuk a mai Kínával kapcsolatban is. Kína nagyjából a gyarmatosítások idejéig óriási birodalom és a korabeli világgazdaság vezető hatalma volt. Az európai gyarmatosítók előbb meghódították a Kínán kívüli világot, majd megalázták és tönkretették Kínát is. Ez volt a „nemzeti szégyen évszázada”, amelynek a mai kínai közmegegyezés szerint az vetett véget, amikor 1949. október elsején Mao Ce-tung kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. Ezt Nyugatról sokféleképpen lehet értelmezni, de amíg Kínában ez a közmegegyezés, addig ez határozza meg a mai Kínát. Hszi Csin-ping iránymódosítása annyiban tekinthető nacionalistának, hogy elődjeinél határozottabban szeretné visszaállítani Kína hajdani vezető súlyát a világgazdaságban, és immár a világpolitikában is. Ugyanez áll Tajvannal kapcsolatos kijelentéseire is. Erősebb állam a jelenlegi vegyesgazdaságon belül, nacionalistább irány az eddigi külpolitika keretei között, keményebb szavak Tajvanról a régi doktrínát erősítve – nagyjából így lehetne összefoglalni Hszi politikai üzenetét.

A rendszert támogató közmegegyezés megtartásához szükség van a folyamatos gazdasági fejlődésre. Az elmúlt években Kína gazdasági fejlődése lelassult, ráadásul a Biden-adminisztráció újabb törvénnyel akarja akadályozni a legfejlettebb technológia átadását.

miközben amúgy örvendetesen az idős emberek tovább élnek. Mindez értelmes reformokat kíván, amelyekhez Hszi Csin-ping erős felhatalmazást kapott, kérdés, mire jut vele. Az orosz–ukrán háború Kínára gyakorolt hatásait is nehéz megítélni. Egyrészt Kína igen olcsón, jórészt a Nyugat hibájából megkapta Oroszország egyre inkább stratégiai jellegű szövetségét. Az Egyesült Államokkal való nagy erőpróbájában északon biztos hátországra számíthat. Az is kiderült, hogy a nagy ázsiai országok többsége még Oroszországgal szemben sem állt egyértelműen az USA mellé. Egy kínai–amerikai konfliktusban nyilván még kevésbé számíthatna rájuk Washington. Ezek jelentős geopolitikai nyereségek. De az ára a globalizáció, a szabad világkereskedelem megroppanása, márpedig Kína sikerei jórészt az exportorientált gazdaságpolitikára épülnek. És míg az oroszok talán reménykedhetnek abban, hogy a republikánusok lejjebb csavarják az ukrán lázat, Kínával szemben nyilván még keményebb fellépést követelnek majd.

A nyugati közvélemény láthatóan nem tud mit kezdeni Hszi Csin-ping szigorú zéró Covid-politikájával. Az emberek szabadságát, mindennapi életét ilyen brutálisan korlátozó lezárásokkal egyetlen más ország sem próbálkozott. Végrehajtásához példátlan fegyelemre, ha tetszik, diktatórikus módszerekre volt szükség.

Míg az Egyesült Államokban közel egymillióan haltak meg a koronavírusban, addig a közel négyszer népesebb Kínában ötezren. A nyugati demokráciákban a védőintézkedéseket úgy határozták meg, hogy alapjaiban ne veszélyeztessék a gazdaság sikeres működését, a mindennapi életet. Ez természetesen sok halálba került, de a kilábalás a Covidból viszonylag gyors volt. Kína a járvány megfékezését és a halálesetek megelőzését prioritásnak tekintette a gazdasági érdekekhez képest. Nyilván van alapja a Kínát illető emberi jogi bírálatoknak. De a legfontosabb emberi jog mégis az emberélet megvédése. Erre a dilemmára nehéz választ adni, és arra ösztönözhetne minket, hogy ne készen kapott klisék alapján közelítsünk ehhez a birodalomnyi országhoz.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

(Borítókép: A kínai pártkongresszus 2022. október 16-án. Fotó: Thomas Peter/File Photo/Reuters)