A sok kiváló válogatott siker után a Fradi sokak által elvárt Monaco elleni hazai sikere – azaz a Európa Liga csoportköréből való továbbjutás – előtt ismét szépen áll a bál a magyar foci háza táján. Budapesti „szurkolók” kezdtek újból rá a rasszista huhogásra, évtizedeket visszaléptetve sportkultúránkat.
Sokszor leírtam, hogy labdarúgásunk egyetemes megújítása még messze van, melynek része a sportágat körülvevő közösség, a szurkoló minőségi jelenléte is immáron kiváló színvonalú stadionjainkban. Ma már sajnos természetes, de elfogadhatatlan, hogy a nettó magyar rasszista blaszfémiát – „egerszegi cigányok, b…tok az anyátok” – elengedi a füle mellett a bíró, de az, azt hiszem, mindenkit mélyen fel kell háborítson, hogy a hozzánk vendégként érkező színes bőrű edzőt és játékost a fővárosi szurkolóhad lemajmozzon.
Rögtön írásom elején szeretném megnevezni a felelősöket. Ők a játékvezetők.
Fejükön egy csodálatos készülék, mindent hallanak benne. Ma már csak egy kisbuszba férnek be, annyian vannak, szép fizetésért serénykednek kilencvenegynehány percig, és mindenkinek rettenetesen fontos feladata van, melyben tucatnyi kamera is segíti őket. Egy feladatuk viszont közös: őrizni a játék tisztaságát, magyarul a meccs a fociról szóljon, ne történhessen semmi olyan, ami az ENSZ alapokmányát, az egyetemes emberi szabadságjogokat, Magyarország Alaptörvényét és a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzatát sérti.
Nos, amennyiben először meghallja a derék sípmester, hogy a vendég szurkolók rasszista módon kiválasztva egy csoportot, a zalai megyeszékhely roma közösségének férfi tagjait saját édesanyjukkal való fajtalankodásra biztatják, megállítja a mérkőzést. Miért is? Mert az előbb felsorolt összes irat emberi jogi normáiba ütközik. Ahogy ebbe ütközik, ha a Balaton fővárosának szurkolói a második vonal bajnoki mérkőzésén az MTK stadionjában masszívan zsidóznak.
A bíró elnevezésre nagyon meg tudnak haragudni honi sípmestereink, ők játékvezetők – mondják. Akkor legyenek. Legyenek felelősek azért, hogy semmi ilyen ne hangozhasson el. Mit tud tenni a jó vezető, a játékvezető? Megállítja a meccset egyszer, kétszer, szól egyszer, kétszer, aztán odaballag a VAR varázsdobozhoz, megbizonyosodik sokadmagával a kép- és hangrögzítési csúcstechnika segítségével, hogy tényleg az van, amit szabad füllel hall. Harmadszor kiballag, odahívja a helyi rendezőt és a hangosbemondó szakszemélyt, és az MLSZ vonatkozó szabályaira hivatkozva kilátásba helyezi a mérkőzés lefújását. A lefújását. Nem kevesebbet! Mert sem cigányozásnak, sem zsidózásnak, sem alpári majmozásnak nincs helye a mai Magyarország labdarúgásában.
Ne az adrenalinnal teletöltött, a meccs hevében álló főszereplőkre kezdjük rátolni a felelősséget, ha maga az MLSZ által delegált vezető – játékvezető, nem bíró! – nem képes megteremteni a minimálisan elvárt humánus környezetet a sportolók számára.
Innen nézve a történet nagyon egyszerű megoldásához az immár sokat szidott és áldott XXI. századi csúcstechnikát hívjuk segítségül. Pontosabban előtte kérjük ki az összes résztvevő „spori” sportorvosiját, esetlegesen orr-fül-gégész-szakvéleményt.
Hall-e rendesen, és nincs-e akadályozva gondolatai elmondásában a fő személy, aki a sípot hordja? Ha nincs, akkor normál esetben hallotta a huhogást. Ha hallotta a huhogást, akkor be kell kattannia, hogy baj van. Ha bekattan, hogy baj van, akkor használnia kell a sípot. Van ám neki még egy igen nagy segítsége, a negyedik játékvezető, akihez a kispadokon ülők fordulhatnak bánatukkal.
No, innentől már a csodás technikáé a főszerep, hiszen itt mindenkit hall a vezetőbíró, kell is neki, hiszen bárhol bármi történhet. Ha és amennyiben a ZTE színes bőrű holland edzője maga és játékosai emberi méltóságában való mély megalázását szóvá tette – feltételezve, hogy mégsem hallották – a partszéli segítőnek, annak nyoma van a hangrögzített anyagban, amit áttételesen ugye hallhat a főnök is. Jelezte-e a partvonali, nagyon fontos feladatot betöltő, MLSZ-mackóban serénykedő segítő ezt mindenkinek? Ha igen, nyoma van a hangrögzített anyagban, ahogy bizony annak is, hogy mit mondott ő erre.
Ha ebben a hazaiak fő edzője olyat mond, ami büntetést érdemel, meg kell kapnia, azonban ha csupán közöl és kér valami olyat, ami kérhető, és nincs visszhangja, az baj. Ha a rasszista huhogás hivatalos személynek tett hivatalos jelzése után is folytatódik, nincs kérdés. Pályára lépett, hibázott az edző. Azonban a játékot az emberi méltóságon esett súlyos sérelem okán nem megállító játékvezetői csapat még nagyobbat hibázott.
A megtörtént eset okán inkább lehet az érintetteket igazságtalan bírónak, mint vezetőnek, játékvezetőnek nevezni. A mérkőzés alatt csírájában kell tudni elfojtani ezeket a megnyilvánulásokat, nem hatalmukkal visszaélve kell parancsuralmi alapon bíráskodni, majd hanyag eleganciával a hallgatás mély homályába burkolózni, amihez természetesen a jogi kereteket biztosítják is nekik. Engedtessék meg, hogy – érintettség okán is – az immár az olimpiákon újból nagy sikerrel szereplő rögbiből hozzak példát.
A játékvezetők fején ugyanaz a csúcstechnológia van, mint a focis kollégákon. Egy óriási különbséggel. Az egész stadionban ki van hangosítva.
Több tucat kamera veszi a meccseket, ahogy a fociban is. Ha van egy szabálytalanság, a játékvezető, aki kikezdhetetlen tekintély, úr a pályán, magához rendeli a két csapatkapitányt, többször visszajátszatja az esetet az óriáskivetítőn, és több tízezer ember füle hallatára mindenki számára elmondja, hogy mi történt, mi a büntetés a szabálykönyv értelmében. A két kapitány tudomásul veszi, megy tovább a meccs. Nem susmorognak a szoba mélyén, VAR-kocsiban, nem maga vonul el egy leparavánozott monitorhoz, hanem vállalja a felelősséget mindenki előtt. Nem sunnyog, nem lapít. Kiáll. Mindenki elé.
Játsszunk el a gondolattal, hogy Zalaegerszegen nem egy „bíróspori”, hanem valódi játékvezető irányít. Első huhogás. Szól a helyi rendezőnek, a szpíkernek, hogy cselekedjenek. Második huhogás. Megszakítja a mérkőzést, megállítja az órát, hívja a rendezőt, a szpíkert és a két csapatkapitányt, és elmondja, hogy le fogja fújni a meccset. Mert ő bátor, szabálykövető ember, ismeri az ENSZ-alapokmánytól lefelé az összes szabályt, nem tűri, hogy egy színes bőrű edzőt, sportolót emberi méltóságában megalázzanak. Tiszta sor, mondanánk. De nem mondjuk, mert ősi magyar szokás szerint indul a mutogatás, a felelősök máshol keresése. Csak nem jutunk el odáig, hogy a pályán az érzelemcunamit helytelen döntéseikkel elindító bírókat elsunnyogtatják a jogi kiskapuk oldalbejáratain, majd a tanácstalanságukban edzőjük köré gyűlő csapatot fogják büntetni. Ok, okozat.
Vezetői válság van a magyar futballban: Játékvezetői válság biztos.
Sajnos egy-egy ilyen eset évtizednyi munkát dobhat sutba, sok minden kárba veszhet, mert nincsenek a vétkesek megbüntetve. Azt hiszem, kezdene rend lenni a fejekben, ha ez állna a sporthírek elején: Szurkolói ismétlődő rasszista magatartása miatt a félbeszakított Zalaegerszeg–BP. Honvéd- (Siófok–MTK) mérkőzés három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a sértett csapatnak írták jóvá. Nem állunk messze az igazságtól, ha az egyik utolsó ilyen mérkőzésként látták volna Zalaegerszegen és Siófokon. Elő hát a hangfelvételekkel, képanyaggal, ki kell szűrni a huhogókat, zsidózókat, meg kell keresni a valódi felelősöket. Az arcfelismerő rendszerrel tudható, kik voltak a főkolomposok, ki kell őket tiltani, amit klubjukért végzett önkéntes fizikai munkával egy év után ki tudnak váltani. Lehetne rendet is tartani, csak következetesség és szigor kell hozzá. Érdemes felidézni a Magyarország–Anglia meccs után Sothgate kapitány nyilatkozatát a letérdelő játékosait kifütyülő magyar szurkolókról: „Azért kell letérdelni, hogy más világszemléletet is mutassanak a világnak.” Hogy várjuk el a britektől, hogy tartsák tiszteletben a magyar csapat állva maradását, ha mi nem tartjuk tiszteletben a rájuk nézve szövetségük által kötelezővé tett térdeplést.
Majd a derék brit rávilágított arra is, hogy a meccs előtt velük önfeledten pacsizó gyerekek a felnőtt rossz példát látva hogy lettek kis füttyösökké. Nos, a huhogó felnőtteknek nincs stadionjainkban helyük, az ellenfelet kifütyülőknek sem, a tiszteletnek igen. A magyar labdarúgás egyetemes felemelkedésének nem csak a Fradi győzelme és a válogatott csodaszereplése a záloga. Van feladat bőven, amihez kevés a pénz, ehhez szemléletmódváltás is kell. Például sarkalljuk arra szurkolóinkat, hogy tiszteljék meg csendjükkel a letérdelő ellenfelet. Mert lehet, hogy egy-egy ilyen huhogás, fütty, legyünk bármennyire is sikeresek, a magyar labdarúgást és az országot fogja letérdeltetni az emberi jogok színpadán. S most mindez néhány „süketnéma” bíró apró figyelmetlensége miatt.
A szerző teológus, publicista, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Nick Potts / PA Images / Getty Images)