Bármilyen különös, a Szovjetunió volt az egyik első ország, amely 1932-ben diplomáciai kapcsolatot létesített Szaúd-Arábiával. A szovjet állam akkor még nem az olaj, hanem a britekkel való versengés jegyében barátkozott a fiatal királysággal. Szaúd-Arábia nemsokára teljes fordulatot hajtott végre, a Nyugat és elsősorban az Egyesült Államok egyik leghűségesebb szövetségese lett.
Az USA magára vállalta az arab ország katonai védelmét, cserébe Rijád bevezette az úgynevezett „petrodollár” rendszert, vagyis az olaját kizárólag amerikai dollárért árulta. Ezt az olajtermelő országokat tömörítő OPEC legtöbb tagja is elfogadta, tovább erősítve a dollár világvaluta-szerepét. Félelmetes katonai és gazdasági potenciálja mellett ez a „világdollár” tette hegemón szuperhatalommá az Egyesült Államokat. Ezért szárnyalhatott csillagászati mértékűre az USA államadóssága, ezért olyan alacsonyak az amerikai kötvények kamatlábai, ez biztosítja az „amerikai álom” anyagi bázisát.
De a jó világ sohasem tart örökké. A szaúdi vezetésnek idővel rá kellett jönnie arra, hogy a kőolajkincse nem végtelen, ráadásul a sokat emlegetett „zöldfordulat” a megújuló energiával idővel tönkreteheti az üzletet. (Ez utóbbi tekintetben, félő, feleslegesen aggódtak, zöldfordulat, ha lesz is, lassabban történik, mint ahogy Nyugaton tervezték.)
A világ nyersolaj-kitermelésének 13 százalékát Oroszország, 12 százalékát pedig Szaúd-Arábia adja. Logikusnak tűnt, hogy a két ország összehangolja árpolitikáját,
és a kitermelést – a többi OPEC országgal együtt – saját érdekeik szerint szabályozzák. Szalmán király 2017-es moszkvai látogatása (ezerötszáz fős kísérettel) a maga idején szenzációnak számított, és érthető aggodalommal töltötte el Washingtont. Oroszország tagja lett az OPEC külső körének, az úgynevezett OPEC+-nak, hivatalosan az „olajpiac stabilizálásának” érdekében. Mindezt arab és orosz oldalról egyaránt piaci megfontolások indokolták, ideológiai szólamok akkor még nem hangzottak el egyik részről sem.
Aztán a nyolcvan feletti Szalmán király lassan minden hatalmat átadott Mohamed bin Szalmán nevű, 1985-ös születésű fiának. Az ifjabb Szalmán összetett egyéniség, tömören fogalmazva a kemény elnyomással modernizálók közé tartozik. Míg apját elsősorban a közös gazdasági érdek vezette el Moszkvába, addig róla jogosan feltételezhető, hogy rokonszenvet is érez az országukat hasonlóképp autoriter módon modernizáló vezetőkkel. A nyugati kommentátorok már 2018-ban aggódva állapították meg, hogy a fiatal herceg a protokollon túllépve, szinte rajongva köszöntötte Putyin elnököt a G20-csúcstalálkozón, pedig akkor még Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, akinek Jared Kushner nevű veje baráti viszonyt épített ki a herceggel.
Joe Biden elnökké választása után az új amerikai adminisztráció jogosan szóvá tette az emberi jogok szaúdi megsértését és benne Hasogdzsi ellenzéki újságíró brutális meggyilkolását. De a növekvő energiaválság miatt az Egyesült Államok nem mondhatott le a szaúdi olajról, ezért az ukrajnai orosz invázió után Biden elnök kénytelen volt elzarándokolni Rijádba, olcsó olajat kérve az ifjú koronahercegtől. A nemzetközi sajtó jó része az amerikai elnök tudatos megalázásának érezte ezt az utat és annak következményeit. A rijádi Biden-vizit után ugyanis Szaúd-Arábia nem növelte, hanem csökkentette az olajkitermelését, amerikai értékelés szerint ezzel Oroszországot segítve az Egyesült Államokkal szemben. Tárgyilagosan tegyük hozzá: végső soron annyi történt, hogy nem adja olcsóbban, amit drágábban is adhat, ami a szabadpiac logikájából fakad. De az ukrajnai háború miatt ez valóban keményen Amerika-ellenes lépésnek is tűnhet.
A hirtelen jött orosz–szaúdi barátság nem jön jól Washingtonnak, de komoly károkat nem okozhat az Egyesült Államoknak, amely végső soron önellátó is lehetne nyersolajból. Másfelől Irán fenyegető közelsége és a lappangó belső ellentétek miatt Rijád sem szakadhat el teljesen az Egyesült Államoktól.
Washington számára hosszabb távon sokkal súlyosabb kihívást jelent az, ha Kína és Szaúd-Arábia dolláralapról a jüanalapú elszámolásra tér át az olajkereskedelemben.
A legfrissebb hírek szerint e merész elképzelés hamarosan valósággá válhat, amit feltehetően több más OPEC-tagállam is követ. Óriási mennyiségű összegekkel csökkennének így a dollárban lebonyolított üzletek, negatív hatást gyakorolva az amerikai gazdaságra és hitelképességére. A dollárról a jüanra áttérni természetesen nem kockázat nélküli kaland, akármilyen bátor reformer is a fiatal herceg, ezt a lépést jól meg kell terveznie.
Bár az orosz–ukrán konfliktus egyelőre és szerencsére nem eszkalálódott világháborúvá, hatásai az egész világot megváltoztatják. A dolláralapú rendszerről való kiválást sokan fontolgatták már, de a döntő lépést az adta, ahogy az USA és az EU zárolta Oroszország külföldi, nyugati valutában tartott megtakarításait, kemény pénzügyi eszközökkel szankcionálva Moszkvát. Kína érthetően nem szeretné ugyanezt átélni, ezért az Egyesült Államokkal való nagy összecsapása előtt csökkenteni kezdi a dollárkitettségét. Ha sikerrel szakad el a dollártól, akkor hasonló aggályok miatt sok nem nyugati ország is követni fogja. Ez döntő lépés lehet az egypólusú világrend többpólusúvá válásához. Az Egyesült Államok természetesen nem fog összeomlani, óriási katonai és gazdasági hatalom marad, de a világvaluta birtoklásának megszűnése mérsékli az erejét.
Fareed Zakaria, a CNN kommentátora, az amerikai liberalizmus egyik fő ideológusa ezért nyílt felhívást intézett az általa amúgy tisztelt Biden elnökhöz. Arra figyelmeztette, hogy az Oroszország elleni, példátlanul súlyos szankciók az amerikai dollárról való leválásra késztethetnek számos jelentős országot. Ahogy fogalmazott, ha az USA le is győzheti Oroszországot, a brutális szankciók hatására egyre több ország csökkenti majd függését az Egyesült Államoktól. Zakaria okos ember, aki tudja, hogy az amerikai hegemónia fenntartásához értelem és higgadtság is kell. Joe Biden ideológiai lázban égő, egzaltált csapata másképp gondolkodik, mindent alárendel Oroszország megtörésének, sőt a konfliktusban semlegességet mutató országok megbüntetésének. Holnap az amerikai félidős választásokon kiderül, mekkora ennek az otthoni támogatottsága.
A szerző volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Joe Biden amerikai elnök és Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökös találkozója Szaúd-Arábiában 2022. július 15-én. Fotó: Royal Court of Saudi Arabia / Handout / Anadolu Agency / Getty Images)