A Dél-afrikai Köztársaság hadiflottája nem nevezhető a tengerek urának, hadgyakorlatai sem váltanak ki különösebb érdeklődést a világpolitikában. A február közepére bejelentett dél-afrikai–orosz–kínai tengeri hadgyakorlat azonban máris felkavarta a geopolitikai vizet az ország körül. Az amerikai kormányzattól a helyi liberális ellenzékig sokan támadják a döntést, de az országot három évtizede szilárdan vezető Afrikai Nemzeti Kongresszus kormánya egyelőre kiáll a döntés mellett. És a nyugati kritikákat az ország szuverenitásának kétségbe vonásaként értelmezi. A hadgyakorlat politikai jelentőségét mutatja az is, hogy előkészítésére (és kihasználására) Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Pretoriába repült.
Lavrovot a dél-afrikai elnök is fogadta, de igazán izgalmas a Naledi Pandor külügyminiszter asszonnyal való tárgyalása és közös sajtótájékoztatója volt. Szemfüles nyugati tudósítók megjegyezték, hogy a két külügyminiszter testbeszéde feltűnően baráti volt. A hetvenhárom éves Lavrov persze a világ egyik legdörzsöltebb diplomatája, aki mindig tudja, hogyan kell viselkednie. De a gesztusokon túl Pandor szóban is baráti országnak nevezte Oroszországot, ami még ahhoz képest is elmozdulás, hogy Dél-Afrika az ENSZ-ben tartózkodott az orosz inváziót elítélő szavazásnál. Ettől függetlenül tavaly februárban, közvetlenül az orosz támadás után a dél-afrikai külügyminisztérium felszólította Moszkvát a csapatai visszavonására és Ukrajna területi integritásának a tiszteletben tartására. A sajtótájékoztatón megkérdezték a külügyminiszter asszonyt, hogy most megismételte-e ezt a felhívást Lavrovnak. „Ez leegyszerűsítő és infantilis lett volna”, felelte Pandor, és hozzátette a sajtótájékoztató alighanem legfontosabb mondatát, mely szerint a „masszív fegyverszállítás” alapvetően megváltoztatta a helyzetet.
Azaz ez már nem Oroszország és Ukrajna, hanem az Egyesült Államok (illetve a Nyugat) háborúja Oroszország ellen, amit Dél-Afrika semmiképp sem támogathat. Elvont logikai okfejtéssel persze igaz, hogy ha Ukrajna területi integritását veszély fenyegeti, akkor joga van a védekezéshez külső segítséget kérni.
Dél-Afrika azonban úgy látja, hogy a részben támadófegyverek masszív szállításával a Nyugat már nem csak Ukrajnát akarja megvédeni, hanem Oroszországot próbálja legyőzni, beleértve kormányának és rendszerének a megváltoztatását.
Ez kulcsfontosságú különbség. Az orosz inváziót gyakorlatilag mindenki elítélte, még azok is, akik szerint jórészt a NATO folyamatos keleti terjeszkedése és az orosz–amerikai tárgyalások washingtoni elutasítása provokálta ki. De a világ országainak és lakóinak nagy többsége sohasem fogadja el, hogy az Egyesült Államoknak vagy bármely más nyugati hatalomnak joga van idegen országok belügyeibe beavatkozni, rendszerüket megbuktatni és helyükbe Nyugat-barát kormányokat ültetni.
Az emberek nem süketek és vakok az ukrán nép szenvedésére, orosz katonacsizmákat sem szeretnének a saját földjükön látni. Ha azonban külső katonai beavatkozással sikerülne az orosz rendszert megdönteni, akkor ez bármelyik másik országgal is megtörténhet a jövőben. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika legtöbb népe ezt különösen jól érti, hiszen évszázadokon át megszenvedte a nyugati gyarmatosítást és gazdasági kizsákmányolást.
Ennél is fontosabb azonban Pandor asszony és országa számára a háború eszkalációjától való félelem. Végül is a háború egyre inkább nukleárisan is felfegyverkezett országok között zajlik. Ez világszerte komoly aggodalmat okoz, ezért akar annyi kormány – köztük a dél-afrikai is – közvetíteni a béke érdekében. Bár mindkét világháború Európában tört ki és az európai nemzetek szenvedtek benne a legtöbbet, sajátos módon Európa mai vezetői aggódnak a legkevésbé a háború eszkalációja miatt. Vezetik a világot valamibe, amiről senki sem tudja, hogyan fog végződni. Dél-Afrika erkölcsi tekintélye a béke és megbékélés kérdésében különösen erős. Bár a nyugati hatalmak antikommunista megfontolásból támogatták az apartheid rezsimet, Nelson Mandela és utódai demokratikus rendszert teremtettek, amely nem a fehérek elleni bosszúra, hanem az etnikumok és politikai nézetek békés együttélésére épül. Naledi Pandor reakcióját a háború természetének a megváltozására ezért érdemes lenne a nyugati fővárosokban is megérteni. Bárcsak a mai Nyugatnak is lenne egy Nelson Mandela szintű, bölcs vezetője!
Maga az orosz részvétel a tengeri hadgyakorlatban egyébként inkább csak szimbolikus. Egyetlen hajó, a hiperszonikus rakétával felszerelt Admiral Gorskov fregatt vesz részt rajta, és a gyakorlat után a kíváncsi dél-afrikai polgárok fel is sétálhatnak a fedélzetére. A gyakorlat nevét (Mosi) a helyi szokásoknak megfelelően tswana, azaz az egyik bennszülött afrikai nép nyelvén kapta, és füstöt jelent. Politikai füstje bizonyosan nagyobb, mint haditengerészeti lángja.
Figyelemre méltó viszont, hogy a gyakorlat harmadik résztvevőjéről, a kínai néphadseregről csak futólag tesz említést a nemzetközi sajtó. Pedig voltak idők, amikor még nem számított természetesnek a kínai hadihajók jelenléte az afrikai vizeken és kikötőkben. Ha amerikai nemzetbiztonsági szakértő lennék, ezt bizony aggasztóbbnak találnám, mint az orosz fregatt jelenlétét.
Oroszországot elsősorban a Szovjetunió hajdani antiimperialista nimbusza miatt fogadják rokonszenvvel Afrikában. De Kína látványosan emelkedő szuperhatalomként jelenik meg ott, ahol nemrég még a Nyugat volt a kizárólagos úr.
Sokan és régóta leírták már, hogy az ukrajnai konfliktus az USA és Oroszország proxyháborúja. Mostanra ezen túllendültek a dolgok (és a tankok), ez az Egyesült Államok vezette Nyugat és Oroszország valódi háborúja. És ugyanakkor az USA elrettentő szándékú, proxyháborúja Kína ellen. Peking ezt pontosan érti, és a válasza is közérthető. A hadsereg és a technológiai-tudományos szektor fejlesztése és intenzív szövetségépítés az úgynevezett nem nyugati világban. Az egymás ellen forduló, egymás ellenségévé váló Európa és Oroszország bedarálódik az USA, illetve Kína alá, és sorsuk a két nagy döntéseitől függ.
Lehetett volna más is a geopolitika.
A szerző volt európai parlamenti képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Szergej Lavrov és Naledi Pandor találkozója 2023. január 23-án. Fotó: Phill Magakoe / AFP)