Nehéz kenyér a nemzetközi jog, noha azt gondolná az ember, hogy a fennkölt elvek és a napi gyakorlat közötti kapocs egyértelmű és transzparens az államok közti kapcsolatokban. Az Ukrajna és Oroszország közötti háború azonban megmutatja, hogy a nemzetközi jog felségterülete mennyire ingoványos, főleg, ha az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) állandó, vétóval és atomfegyverrel rendelkező tagja és egy nem BT-tag közötti kapcsolatról van szó.
A de jure (jogi helyzet) és a de facto (tényleges helyzet) fogalmak a nemzetközi jogban különösen fontos, ámde nem egymást fedő fogalmak: az ukrajnai Krím de jure az ENSZ-tag Ukrajna része, ám de facto Oroszország birtokolja immáron nyolcadik éve. Az Oroszország által jelzett jogalapot nem ismerte el sem az Európa Tanács, sem pedig az ENSZ. Mint ismeretes, Ukrajna az EU és Oroszország között fekszik, és szinte hátborzongató módon Samuel P. Huntington a híres, 1996-ben megjelent, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című munkájában arra mutatott rá, hogy a különböző civilizációk és politikai rendszerek össze fognak csapni a XXI. században. Az ukrán helyzetet illetően Huntington azt állította, hogy a térségben lévő törésvonal olyan éles, hogy az előbb-utóbb robbanáshoz fog vezetni. Ráadásul nem csupán ideológiai és politikai törésvonalról, hanem nagyon jelentős gazdasági kérdésről van szó, hiszen Ukrajna például kétszer annyi szántófölddel rendelkezik, mint Franciaország. A globális exportőrök közül Ukrajna az első helyen áll a napraforgóolaj-exportban, emellett a világ ötödik legnagyobb nyersvasérc-készletével is büszkélkedhet.
Az Ázsiában előállított chipek gyártásához is használt lézerek számára kritikus neon közel felét mindössze két ukrán cég gyártotta, amelyeknek egyik központja az azóta romba dőlt Mariupolban volt.
Egyszóval a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) együttes területénél is nagyobb kiterjedésű Ukrajna geostratégiailag a világ egyik legfontosabb térsége.
Az orosz–ukrán konfliktus árnyékában a nyugati világ sajtója fél szemmel ugyanakkor az ázsiai térségre is figyel, sejtetve, hogy a következő súlyos konfliktus színterét Tajvan körül érdemes keresni. Sőt, a hírek szerint egy amerikai tábornok, a légierő egyik parancsnoka (US Air Mobility Command – AMC) egyenesen azt állítja, hogy a következő háborús konfliktus éppenséggel Tajvan miatt és várhatóan 2025-ben robbanhat ki. Kína szintén az ENSZ BT állandó tagja, hasonlóan Oroszországhoz, ám több jelentős különbség van a két nagyhatalom között. Az egyik legfontosabbat kiemelve ezek közül: Tajvan formálisan és a nemzetközi jog szempontjából de jure Kína része. Ráadásul Tajvan – exportjának és importjának volumenét tekintve – Kína jelentősebb kereskedelmi partnere, mint az USA, sőt számtalan tajvani cégnek van kulcsfontosságú gyártókapacitása Kínában. Ugyanakkor de facto nem mondható el, hogy Kína ellenőrzést és hatalmat gyakorolna Tajvan felett, hiszen annak védelmi rendszere évtizedek óta amerikai technológiára épül, és a föld egyik legjobban felszerelt hadseregével rendelkezik bárminemű partraszállási kísérlettel szemben.
Tajvan, vagy ahogy önmagát nevezi: a Kínai Köztársaság történelme is egészen rendkívüli és politikai szempontból is különleges. 1949-ben, a kínai polgárháború korában a kommunista hatalomátvételt követően a nacionalista Csang Kaj-sek (1931-ben az év embere a Time magazinnál) és kormánya a mai Tajvanra menekült. A győztes kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, meghirdetve az „egyetlen Kína”-doktrínát, amelybe Tajvan is beletartozik, és egyúttal megszűntnek nyilvánították a Kínai Köztársaságot. 1971-ben újabb, nemzetközi jogi szempontból fontos lépés történt: az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati országok többsége megszakította a hivatalos, formális diplomáciai kapcsolatot a Kínai Köztársasággal, és egyúttal de jure a Kínai Népköztársaságot ismerte el legitim államnak, mely így az ENSZ BT tagja lett. (Néhány nyugat-európai ország már jóval korábban, 1950-ben így tett, például Hollandia, Norvégia, Svédország és Svájc.)
Ennek ellenére de facto a Kínai Népköztársaság nem állította helyre fennhatóságát Tajvan szigete felett, pontosabban szólva ott sosem rendelkezett tényleges szuverenitással, mert ehhez sem gazdasági, sem pedig katonai ereje nem volt az 1970-es években. A másik ok pedig az, hogy az 1950-es évek eleje óta – elsőként és egyedüliként a történelemben az atombombákat bevető Truman elnök utasítására – az amerikai haditengerészeti flotta, majd az egyre korszerűbb amerikai védelmi fegyverarzenál biztosítja a sziget területi sérthetetlenségét.
Tajvan 2007-ben kiáltotta ki Kínától való függetlenségét, amelyet az ENSZ és a nemzetközi közösség azóta sem ismert el egységesen.
Tajvan gazdasági szempontból ma a modern technológia egyik, ha nem éppen a legfontosabb fellegvára a világon: a legkorszerűbb mikrochipek 80-90 százalékát itt gyártják. A tajvani TSMC (Taiwan Semiconductor Manufactoring Company) gyártja a világ legfejlettebb, 10 nanométernél sűrűbben elhelyezkedő tranzisztorokkal rendelkező mikrochipjeinek több mint 90 százalékát. Ráadásul a világ két vezető szuperhatalma, az USA és Kína egyaránt rászorul a tajvani chipekre, hiszen tízből nyolc okostelefonban található olyan tranzisztorlapka, amelyet pont ez a vállalat gyárt. A tajvani cég idén kezdi meg az emberi hajszálnál negyvenezerszer vékonyabb, azaz a 2 nanométeres chipek gyártását, míg a kínaiak 2020-ban is még csak a 40 nanométeres vastagságot voltak képesek előállítani. Ráadásul az önálló chipgyártás mellett döntő kínai gyártók immáron nem férnek hozzá a legfejlettebb lapkák gyártásához szükséges gépek beszerzéséhez, mert az azokat készítő holland cég – amerikai nyomásra – felfüggesztette a Kínába irányuló, a szilíciumlemezekre vékony UV-fénysugárral áramköröket nyomtató litográfiai berendezések exportját.
Önmagában csak a TSMC-nek a piaci összértéke meghaladja a 700 milliárd dollárt, ami Magyarország GDP-jének közel kétszerese.
Biztonságpolitikai szempontból ugyanakkor – többek közt Ukrajna mellett – a Föld „legforróbb” helyszíne a kérdéses sziget: északról Japán és Észak-, illetve Dél-Korea, Nyugatról Kína, délről a Fülöp-szigetek, Indonézia és a többi ázsiai „kistigris”, vagyis Vietnám, Kambodzsa és Malajzia határolja, miközben az egész térség a világkereskedelem legfontosabb tengeri útvonalán fekszik. A Tajvani-szoros stratégiai jelentőségét az adja, hogy itt haladnak el a Közel- és Közép-Kelet olajtermelő országaiból jövő hajók, illetve az Európa felé tartó szállítmányok Japánból, Dél-Koreából és Kínából. Japán – mint a legfejlettebb országokat tömörítő G7-ek csoportjának egyetlen ázsiai országa – számára a térség biztonsága és békéje is kiemelt, alapvető nemzetbiztonsági érdek, hiszen az ország – hozzánk nagyon is hasonló módon, de még nagyobb arányban – az energiahordozók közel 90 százalékát importálni kényszerül.
Nem lenne túlzás tehát azt állítani, hogy a hányatott sorsú, az ázsiai és globális nagyhatalmak epicentrumában létező Tajvan korunk Elzász-Lotaringiája az informatika, a high-tech ipar területén. Az elzászi ipar a középkorban ugyanekkora jelentőséggel bírhatott, és ugyanúgy az akkori két rivalizáló nagyhatalom, Franciaország és a Német-római Császárság vetélkedésének a helyszíne volt, számtalan véresebbnél véresebb háború oka és ürügye. Legalább négy évszázadon keresztül, lényegében a harmincéves háborútól kezdve a második világháborúig. Ráadásul a harcoló felek mindkét világháborúban célként határozták meg Elzász birtoklását. (Ennek egyik eredménye az lett, hogy létrejött az elzászi identitás és lényegében egy önálló, hivatalosan is elismert, regionális nyelv. Emellett Elzász – az Európai Parlament székhelyét is adó Strasbourg központtal – Franciaország legkisebb régiója, ahol egyébként a legjelentősebb számú német ajkú lakosság él, mégpedig úgy, hogy Franciaországban hivatalosan nem léteznek nemzetiségek.)
Miért kell egyetérteni azzal, hogy a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora jöhet el? Azért, mert egy tajvani konfliktus az ukrajnai háborúnál is jobban megrengetné a világgazdaságot. Már önmagában az orosz–ukrán szembenállás is évtizedek óta nem látott hatalmas inflációt és fegyverkezési versenyt hozott, nem beszélve az ellátási láncok megszakadásáról és a kiszámíthatatlanná váló, megsemmisülő gyártókapacitásokról. Egy fegyveres konfliktus Tajvan térségében még katasztrofálisabb következményekkel járhat, ugyanis számítások szerint 2022 első hét hónapjában a világ konténerhajóinak csaknem fele itt, a Tajvani-szoroson haladt át.
Bármi is történik, a békénél, a fegyveres harc nélküli, kiszámítható gyarapodásnál és fejlődésnél, az emberek életénél nincs és nem is lesz nagyobb érték. Akkor sem, ha most a nemzetközi feszültség és a további vérontás kockázata növekszik. Bölcs országvezetői döntés nem képzelhető el a történelem ismerete nélkül: Elzász történelme intő példa lehet mindannyiunk számára!
A szerző az ENSZ volt emberi jogi szakértője, az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének tudományos főmunkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Alkalmazottak dolgoznak a Siliconware Precision Industries tajvani Hszincsu városában lévő üzemben 2016. április 18-án. Fotó: Maurice Tsai / Bloomberg / Getty Images)