„Igen a szabadságra! Igen a szolidaritásra! Igen a felemelkedésre! Igen Európára!” – e felkiáltás olvasható Bauer Tamásnak, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselőjének Facebook-háttérképén, múlt heti bejegyzését olvasva azonban nyilvánvaló, hogy ennek a négyigenes szlogencsokornak a tartalmát is csak annyira kell elhinni, mint a mai állampárt nevében a „fiatal”, a „demokrata”, a „polgári“ és a „szövetség” szavakat – Bauer frázisai semmivel sem autentikusabbak, mint amikor az idősödő és autoriter, az államot végletekig hierarchizáló, a társadalmat meg végletekig feudalizáló Ország Viktor hivatkozik így önmagára meg a hűbéreseivel kötött „szövetségére”.

Bauer Tamás, aki érthetetlen okból évtizedek óta a liberális mozgalmi törekvések morális pillérének képzeli magát, ezúttal a Momentum Mozgalom elnökét, Gelencsér Ferencet oktatta ki az Indexnek adott interjúban elhangzottak kapcsán. Gelencsér szerint „az elmúlt tíz évet két volt KISZ-titkár veszekedése jellemezte a magyar politikában”. Bauer Tamás önérzetes kifakadással reagált a pártelnök nyilatkozatára, és nem azt sérelmezte, hogy van az már húsz év is. „Mintha az számítana, hogy valaki diákkorában KISZ-titkár volt. KISZ-vezető voltam én is, azok voltak nagyon sokan azok közül, akikben a Momentum politikusaihoz hasonlóan élt a közéleti cselekvésvágy, de egy generációval előbb jöttek a világra.” Így kiáltotta bele sértetten a magyar nyilvánosságba Bauer Tamás azt, ami egy egészséges lelkiismeretű társadalomban vállalhatatlan volna.

Ez nagyon is sokat mond el Gyurcsány Ferencről, nagyon is sokat mond el Orbán Viktorról és nagyon is sokat mond el Bauer Tamásról – elsősorban azt, hogy az államszocializmus bukása után már nem lett volna szabad semmiféle köztisztséget viselniük. A kádárizmus krumplilevesen váltott, gyalázatos legitimitásának és a bűnben fogant rendszerváltás súlyosan terhelt körülményeinek nyomán a legtöbb magyar elnéző a bolsevik mozgalmi múlttal kapcsolatban, ahogy Bauer Tamás is jó szívvel viszonyul a maga Kádár-kori szerepvállalásához – csakhogy egyáltalán nem kéne, hogy ez így legyen. 

Tudom, hol élek: tudom, hogy már évtizedekkel ezelőtt kifogytak Magyarország erkölcsi tartalékai – a demokrácia, a hazafiság, az igazságosság, a szabadság, a szolidaritás és a felemelkedés szólamait errefelé se a cinikus elit, se az annak meghódoló, cinikus tömeg nem veszi komolyan. Orbán Viktor művelete, Európa kijátszása és módszeres fosztogatása, az oligarchák feltőkésítése, a kritikus hajlamú médiaközeg ledarálása, a polgári önrendelkezés arcon röhögése meg az ország közép-ázsiai típusú átalakítása után a nemzetvezető egykori KISZ-titkári címe tényleg semmiségnek tűnik – csakhogy Magyarország orosz szövetségbe hajtása nem a semmiből termett elő.

Ambrose Bierce Legkedvesebb gyilkosságom című groteszk novellája jut erről eszembe, amelyben a bíróság előtt álló hőst anyja megölésével gyanúsítják, védője pedig arra hivatkozik, hogy ha az esküdtszék meghallgatja, hogy a vádlott milyen kegyetlenséggel végzett a nagybátyjával, az anyagyilkosságot puszta kihágásnak minősíti majd. Nyilván nem mellékes, hogy a Kádár-kor embere miként ítélte meg a részvételt a vörös uralomban – a kor embere pedig nem ítélte el. Nyilván nem mellékes, hogy miként viszonyult a rendszerváltás időszakának magyar társadalma az MSZMP-titkársághoz meg a KISZ-titkársághoz – nagyjából sehogy. Ez a szellem vezetett el a mai Magyarországig. Bauer Tamásnak nem ártana tudomásul vennie, hogy a történelmi emlékezet nemcsak a jelenkor nemzedékeinek szellemiségét tükrözi, de átszövi azt a későbbi korok érzelmileg már nem érintett generációinak ítélete is. Bauer Tamás a hatalmi osztály tagjaként nem érezte és a mai napig nem érzi aggályosnak a maga egykori KISZ-titkárságát – így vált a probléma részévé, és így tarthatja ma teljesen rendben lévőnek azt, hogy Gyurcsány Ferenc meg Orbán Viktor is KISZ-titkár volt.

A második világháború után Magyarország szovjet csatlósállam lett, az elit egy része pedig tettestárssá lépett elő Rákosi rémuralmának működtetésében – mélyre ásva természetesen számos okot lehet találni, de a helyzet ettől még az, ami: értelmiségiek tömegei váltak az elnyomás eszközévé. A magyarság egyetlenegyszer, 1956-ban megpróbált kiállni magáért – jutalma harmincezer ember bebörtönzése és több száz akasztás lett. A megtorlást egy Kádár János nevű magyar kommunista végezte el, aki egy újabb forradalom kirobbanásától félve és hatalma biztosításának érdekében később fokozatosan konszolidálta a proletárdiktatúrát. Az elit egy része Kádár rendszerének üzemeltetésében is tettestársnak bizonyult – mélyre ásva természetesen erre is számos okot lehet találni, de a helyzet ettől még az, ami: értelmiségiek tömegei váltak az elnyomás eszközévé. Amikor a Kádár-rezsim a végét járta, már nem nagyon tudott erőt mutatni, így sokan áltatták magukat azzal, hogy akiben Bauer szavait idézve él a cselekvési vágy, az ne féljen a magyarok tömegei által elfogadott paternalista diktatúrát szolgálni. Érteni vélem, hogy Bauer Tamás felől nézve más megítélés alá esik az, aki 1985-ben lett KISZ-titkár, mint az, aki 1961-ben, az utolsó ötvenhatosok akasztásakor döntött ugyanígy, de ahogy telnek az évtizedek, elég lesz annyit tudni, hogy 

Bárhogy próbálok felmentő körülményeket találni, nem tudok. Az 1985-ös Kádár János ugyanaz volt, mint aki felkötötte Nagy Imrét meg a többi ötvenhatost. Kádár Moszkva helytartója volt Magyarország élén, aki szovjet szuronyokra támaszkodva gyakorolta uralmát a magyarokon. Ezt nem én találom ki: Bauer Tamás, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is tudott erről. Látom, amint Bauer Tamás önérzetesen mossa a közös pártállami szennyest, látom, hogy a terhelt múlt felemlegetése az idősödő, rendszerváltásban aktív nemzedéket vérig sérti. Sajnálom, de a szembenézést és az elszámolást egyszer el kell kezdeni.

Ha Bauer Tamás, Gyurcsány Ferenc meg Orbán Viktor helyesen és jól tette, hogy titkárságot vállalt a KISZ-ben, akkor mi a megítélése azoknak, akik soha nem vettek részt a bolsevikok uralmában? Mi a megítélése Bibó Istvánnak? Mi a megítélése Hamvas Bélának? Mi a megítélése Krassó Györgynek? Mi a megítélése Kéthly Annának? Mi a megítélése Márai Sándornak? Mi a megítélése Pákh Tibornak? Mi a megítélése Faludy Györgynek? Buta, tenni nem akaró, élhetetlen balekok voltak? És mi legyen a megítélésük ma azoknak, akik nem nyúlkálnak az Orbán Viktor által felkínált mézesbödönbe, és nem védelmezik vele együtt Putyin rendszerét? Ők is buta, tenni nem akaró, élhetetlen balekok? Milyen alapon követelheti az értelmiség erkölcsösebb fele a kommunista rezsim titkosszolgálati aktáinak nyilvánosságát, ha KISZ-titkárnak lenni teljesen rendben volt? Bauer Tamás nem gondolt esetleg arra, hogy azért nem nyilvánosak még ma se azok az akták, mert egykori KISZ-titkárnak lenni három évtizede teljesen rendben van? Bauer Tamás nem gondolt esetleg arra, hogy Magyarország putyinista külpolitikája is ebből következik? Bauer Tamás nem gondolt esetleg arra, hogy azért teljesen rendben levő rabló privatizátornak, szektortolvajnak és örökös pályázatgyőztesnek lenni, mert már KISZ-titkárnak lenni is teljesen rendjén való volt? Ha Bauer Tamás szerint nem probléma ifjú kommunistaként a diktatórikus vörös hatalmat szolgálni, akkor mi is a baj Putyin rendszerével, mi is a baj Orbán rendszerével? Bauer Tamás szerint hol kell majd megvonni a vörös vonalat az Orbán-rendszer remélt bukása és felelőseinek számonkérése után, ha a Kádár-rendszerben vállalt KISZ-titkárság még éppen belefért?

Tényleg Bauer Tamásé volt az utolsó nemzedék, amelyiknek joga volt kiegyezni Magyarország megnyomorítóival? Hogy lehet igent mondani úgy a szabadságra, hogy KISZ-titkárnak lenni rendjén való? Hogy lehet igent mondani úgy a szolidaritásra, hogy az egykori KISZ-titkár sietve gyakorol szolidaritást mindenkivel és bárkivel, aki KISZ-titkár volt, legyen az akár Orbán Viktor? Miféle felemelkedés következik a felelősség el nem vállalásából, a gyalázatos alkuk világtörvénnyé hazudásából? Miféle Európára mond igent az a Bauer Tamás, aki szerint „a Momentumot leginkább a kétirányú szembehelyezkedés minduntalan előtörő igénye akadályozza abban, hogy az orbáni önkényuralom rendszerellenzéki kihívójává emelkedhessék”? Bauer Tamás szerint a mai Magyarországon választani kell a huszadik század önkényuralmai és azok máig közhatalmat gyakorló elitjei közül – egyikkel meg kell alkudni, és akkor a másikkal szembe lehet fordulni. Nos, ez a szellem alkotta ezt a Magyarországot. 

Épp „a kétirányú szembehelyezkedés minduntalan előtörő igénye” az, ami miatt a Momentum még nem a DK egyik tagozata: mindössze ez a tulajdonságuk az, amitől az ifjú liberálisok még különbek a vörös burzsoáknál meg a narancs bolsevikoknál, mindössze ez a tulajdonságuk az, amivel a huszonegyedik század történetét írják, és mindössze ez a tulajdonságuk az, ami megakad a telhetetlen étvágyú Gyurcsány Ferenc torkán – ezért tünteti fel épp ezt a legfőbb hibájukként az a Bauer Tamás, aki legalább magának meg a kurzusának a sorsából okulva felismerhetné, hogy annak, aki nem hajlandó a múltjával szembenézni, többé jövője sincs.

A szerző kritikus.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Bauer Tamás 2014 januárjában. Fotó: Marjai János / MTI)