Index Vakbarát Hírportál

Nagy Márton: Huhogás helyett itt vannak a tények

2023. március 31., péntek 10:04

Míg békeidőben legfeljebb beszélni lehet a gazdaság válságállóságáról, addig igazi sokkok mutatják meg a valós helyzetet, a gazdaság tényleges ellenálló képességét.

A veszélyek évtizedét 2020-ban a koronajárvánnyal kezdtük, ám az emberemlékezetben is példa nélkülinek számító globális esemény sem hozott törést a magyar felzárkózásban, az ország a gyors fiskális és monetáris beavatkozás következtében az elsők között tért vissza 2021-ben a válság előtti gazdasági teljesítményéhez. 2021-ben a gazdaság 7,1 százalékkal emelkedett, és gyorsan helyreállt a munkaerőpiac is, 4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.  

A járványt követte 2022, ami – ahogyan a miniszterelnök helytállóan fogalmazott – a magyar gazdaság legnehezebb éve volt a rendszerváltoztatás óta: orosz–ukrán háború, elhibázott brüsszeli szankciók, energiaválság. Az energiaszámlánk sokszorosára, 6,8-ról 16,6 milliárd euróra (a GDP 4,4 százalékáról 9,8 százalékra) nőtt, ezt finanszírozni kellett, ami rendkívüli költségvetési terhet jelentett. Hiába lékelte meg azonban az európai gazdaság mellett a magyar gazdaságot is a háború és a szankciók, menet közben sikerült ezt befoltozni, amiben az extraprofitadók kivetése különösen fontos szerepet játszott. 

Ilyen, előre nem látható körülmények között sikerült 2022-ben fenntartani a foglalkoztatási aktivitás szintjét és a gazdaság dinamikáját is, ami óriási eredménynek bizonyult: 3,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi rátánk az uniós 6,1 százalékkal szemben,

a magyar GDP pedig 4,6 százalékkal nőtt, ami a rendszerváltoztatás utáni időszak hatodik legmagasabb növekedése.

Növekedési ütemünk még a háborús válságban is magasabbnak bizonyult, mint az uniós és eurózónás átlag – úgy, hogy mindeközben Brüsszel erősen vitatható módon visszatartja a nekünk járó forrásokat. Sőt, az egész unióban csak Magyarország és Bulgária mondhatja el magáról azt, hogy megvédte a béreket a magas infláció hatásaitól, ugyanis csak ebben a két országban nőttek a reáljövedelmek az egymást követő két, válságokkal teli évben, 2021-ben és 2022-ben is.

A károgás vádaskodásnak bizonyult

Pedig sokan arról írtak és írnak még ma is, hogy felzárkózásunk megtört, lemaradunk: a magyar gazdaságpolitika téves úton jár, ezekből a hibákból tanulni kellene, mi több, változtatni szükséges az irányokon. Ugyanakkor ez a károgás igaztalan vádaskodásnak bizonyult, az objektív mutatók egyértelműen cáfolják ezeknek a kritikáknak a valóságtartalmát. A 2021–2022-es évek magyar gazdaságpolitikájának sikerét mi sem támasztja jobban alá, minthogy Magyarország vásárlóerő-paritáson számolt egy főre eső GDP-je tovább közelített az EU-s átlaghoz.

A károgóknak néha tükörbe kellene nézniük, és bevallaniuk saját hibáikat.

Az elmúlt több mint három évtized legnehezebb évében ugyanis – amikor erősen nyitott gazdaságként egy globális hatással bíró katonai konfliktus közvetlen szomszédságában, továbbá egy, az egész világra kiterjedő „gazdasági háború” kellős közepén találtuk magunkat – a magyar felzárkózás nemhogy megtorpant, hanem egyenesen gyorsult.

Pedig 2022-ben a piaci káoszhelyzetből profitálva nyugati és keleti irányból is pénzszivattyút működtettek hazánkkal szemben, ami határozott gazdaságpolitikai közbelépés nélkül elsorvasztotta volna a hazai gazdaságot, aláásva annak növekedési képességét. Ennek ellenére az uniós átlag 75,0 százalékáról 77,5 százalékára zárkóztunk fel 2022-ben. A 27 uniós ország közötti rangsorban újabb egy helyet javítva a 20. helyen állunk, mögöttünk Portugália és Románia áll 77,2 százalékkal, majd Lettország, Horvátország, Görögország, Szlovákia és Bulgária következik.

Míg mi közeledtünk, 2021-ről 2022-re az uniós szinthez képest visszaesés történt számos országban (Luxemburg, Hollandia, Svédország, Németország, Finnország, Franciaország, Csehország, Észtország, Szlovákia). 

Érdemes alaposabban megvizsgálni a hazai felzárkózási dinamikát. Ez azt mutatja, hogy 2022-ben 2,5 százalékpontot javítottunk az előző évhez képest (ennyivel közeledtünk az unió átlagos fejlettségi szintjéhez), ami rendkívüli eredmény, mert egyedül az ezredfordulón (megjegyzem, akkor is egy Orbán-kormány alatt) sikerült ezt meghaladni, 2003 után pedig máig egyetlen évben sem (!).

Ezzel az értékkel a 2010 óta eltelt kormányzati időszak legnagyobb felzárkózási ugrását is épp a 2022-es válságévben tettük.

2010 és 2022 között összesen 11,4 százalékpontot javítottunk, évente átlagosan 0,95 százalékpontot, ami jelentősen meghaladja a kétezres évek szocialista kormányzásának teljesítményét. Kiemelhető továbbá, hogy a százalékpontokat nézve csak 2022-ben a 2010 és 2022 közötti felzárkózásunknak csaknem ötödét teljesítettük egyetlen év alatt. Megmutattuk tehát, hogy gyors felzárkózás kiélezett válságidőszakban is lehetséges, a kanyarban előztünk.

A járvány után, továbbra is háborús helyzet szorításában 2023 egyértelműen a veszélyek éve lesz, Magyarország azonban most sem adja fel a felzárkózás folytatását. Az idei évre várt uniós, 0,5 százalék körüli növekedéssel szemben legalább 1,5 százalékos ütemben növekedhetünk, így reális az esélye annak, hogy az idei évben az uniós fejlettségi szint 80 százalékát megközelíthetjük.

Öt uniós ország közé

Itt azonban nem állunk meg, és megmutatjuk azt is, hogy a 2022-es gyors felzárkózást hosszabb távon is fenn tudjuk tartani. Egyértelmű célként tűztük ki erre az évtizedre, hogy 2030-ra elérjük az uniós fejlettség 90 százalékát, s ezzel a 20. helyről a 16. helyre ugorjunk előre a fejlettségi rangsorban. A pusztán anyagi dimenziójú mutatón, a GDP-n túllépve azt is el szeretnénk érni egy nagy ugrással, hogy Magyarország bekerüljön azon öt uniós ország közé, ahol az emberek szerint a legjobb élni, családot alapítani és dolgozni.

A célnál is fontosabb azonban az odavezető út ismerete, illetve annak felismerése, hogy a gazdasági szintlépésnek szigorú feltételei, mérföldkövei vannak. Ezek segítenek bennünket abban, hogy felívelő pályán maradjunk és azonnal beavatkozhassunk, ha valahol problémát látunk. 

Az egyik ilyen meghatározó feltétel a beruházási rátának a jelenlegi 30 százalék közelében tartása az egész évtizedben, mert csakis ebből származhat a jövő növekedésének túlnyomó része. A magas beruházásbővülési ütem két motorja pedig a külföldi működő tőke, illetve a hazai tőke-újrabefektetésen és a hitelezésen alapuló iparvezérelt gazdaság. Ez utóbbi előzheti meg, hogy a céltól messze, idejekorán elveszítsük a gazdaságunk talapzatát, amire a magas hozzáadott értékű szolgáltatásokon és a magas bért fizető munkahelyeken keresztül a családközpontú és munka-, illetve teljesítményalapú magyar modellünk épül. 

A beruházási tervek megvalósítását szembeszélben is biztosítani kell, akkor is, ha a Nemzetközi Valutaalap a kedvezményes vállalati hitelek visszafogását, azaz megszorítást szorgalmaz, és akkor is, ha az extrém hazai jegybanki kamatszint a kínálati elégtelenségből fakadó inflációt épp a kínálat további leépítésével súlyosbíthatja. Az elmúlt évek nemzetközileg is kimagaslónak számító hazai monetáris lazításának hatásait a költségvetés továbbra is képes ellensúlyozni: a költségvetési hiány az idén 3,9 százalék lehet a tavalyi 6,1 százalék után, míg az államadósság-rátánk hamarosan visszatérhet a koronajárvány előtti szintre, miközben több uniós országban épp kezelhetetlenné válik.

Ez jelzi, hogy mi nem eladósodásból, hanem többek között teljesítményt ösztönző, jövőbeli kapacitásokba fektető produktív vállalati hitelezésből kezeljük a válsághelyzeteket.

A második szükségszerű feltétele annak, hogy a beruházások ne lassuljanak le, félmillió új munkavállaló bevonása a munkaerőpiacra, ezzel egyúttal megvédve a jelenlegi munkahelyeket, másrészt kellően ösztönözve az új tőke beáramlását is. Ez persze azt is jelenti, hogy a magyar munkahelyek a magyar polgároké, és csak akkor lehet a hiányszakmákban ellenőrzött keretek között kinyitni a kaput a vendégmunkások előtt, ha nincs már magyar (Kárpát-medencei) munkaerőállomány. 

A harmadik feltétel, hogy az előzőekben kibontott beruházási és munkapiaci bővülésnek azzal ágyazhatunk meg leginkább, ha 25 terawattórával bővítjük a hazai energiakínálatot, azaz biztosítjuk a gazdaság számára rendelkezésre álló energiát 2030-ig. Mert a gazdaságpolitika feladata nem az, hogy elfogadja a szűkösséget, hanem hogy bőséget teremtsen a helyében. Bármit is mondjanak a legfejlettebb országok, kimagasló jólétük mögött kimagasló energiafelhasználásuk áll, az energiaszegénység nem összekeverendő az energiahatékonysággal.

Ezeknek a feltételeknek a biztosítása elengedhetetlen lesz a beruházás- és exportvezérelt magyar növekedési modell megőrzéséhez. A három pillér a növekedés hagyományos két fő motorján – a tőkén és a munkán – túl a főáramú közgazdaságtan által többnyire mellőzött energiát mint felértékelődő termelési tényezőt is figyelembe veszi.

Természetesen a tőke, a munka és az energia felhasználásának nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változására is szükség van.

Mindegyikből több kell, de mindegyikkel jobban is kell gazdálkodni, és mindegyikből többet kell kihozni, amennyiben a szűkösség korának világgazdaságából akarunk magunknak bőséget biztosítani. Ebben a munkában az aktív, ösztönző államnak jut a főszerep, amely jelenleg is infrastruktúra-fejlesztéssel, iparpolitikával, a felsőoktatás és az egészségügy átalakításával tereli az intenzív gyarapodás medrébe az extenzív bővülést. 

A háborús-szankciós helyzetben a feltételek igaz, megváltoztak, amihez alkalmazkodnunk kell, de a célunk változatlan. A mai legfőbb ellenség, azaz az infláció elleni küzdelem közepette sem szabad elfelejtkeznünk további felzárkózásunk fenntarthatóságáról. Ezért új versenyképességi csomagra van szükségünk, ami konkrét, megvalósítandó lépéseket tartalmaz a következő két évre vonatkozólag. A munka tehát folytatódik.

A szerző közgazdász, az ötödik Orbán-kormány gazdaságfejlesztésért felelős minisztere.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép:  Kaszás Tamás / Index)

Rovatok