Itt a húsvét, a nagy evések időszaka. Mielőtt megesszük az ötödik szelet vastag sonkát, egy kicsit gondolkodjunk el a közelmúlton. A Covid-járvány 2020–2021-es halálozási adataiból az olvasható ki, hogy az elhízás önmagában is brutálisan növeli annak az esélyét, hogy egy fertőző betegség drámaibb következményekkel járjon. Magyarország különösen előnytelen helyzetben volt ezen a téren: az adatok szerint az ötven év alatti korosztályban csaknem háromszoros volt az elhízottak aránya a teljes mintához képest, a nők esetében pedig megközelíti a négyszeres arányt.
Bevezették a mindennapi testmozgást az iskolákban, stadionok épülnek, komoly világversenyeket tudunk kifogástalanul lebonyolítani, a régen lesajnált magyar futballválogatott is egyre szebb sikereket mutat fel. A példaképeink kisportolt, erőtől duzzadó, életerős férfiak és nők, akiknek felhúzzák a nemzeti lobogót, és eljátsszák a magyar himnuszt. A világversenyeken és olimpiákon elnyert érmek, a feljegyzett sportteljesítmények alapján sportnemzet vagyunk.
Magyar sportnemzet önképünk ellenére azonban az elhízással járó mozgásszegény életmód a magyarok körében általános.
Ez pedig nemcsak a keringési és mozgásszervi megbetegedések esetében komoly kockázati tényező, a túlsúly – különösen 50 éves kortól – növeli a demencia (elbutulás) kialakulásának kockázatát is. Kevéssé ismert tény, de 2050-re ez lehet a vezető betegség az EU-ban. (Egyes becslések szerint a 60 év alatti demens betegek száma a közeljövőben ugrásszerűen, akár 10 ezer felettire is nőhet hazánkban.)
Meglepő, de ezzel szemben a fejlett világ egyik legkarcsúbb nemzete a japán. E nép körében a leginkább tisztelt sportolók között vannak a hatalmas méretű, bőven 150 kiló feletti szumóbirkózók. Hogy jobban megértsük ezt az ellenmondást, lépjünk egy kicsit hátrébb, hisz a „big picture” is tanulságos: az OECD adatai alapján a legfejlettebb országokban az elhízással összefüggő egészségügyi kiadásoknak legalább 5-14 százalékát teszi ki a „kövérség” szövődményeinek kezelésére fordított összeg. E betegségek ugyanakkor nemcsak megelőzhetőek, de életmódváltással nagyrészt meg is szüntethetőek.
Miért fontosak ezek az összefüggések? A hazai 18 éven felüli lakosság 15-20 százalékát érintik az elhízással kapcsolatos súlyosabb egészségügyi problémák. A KSH 2014-es felmérése szerint a magyarok 21 százaléka már a lépcsőn való közlekedést (12 fok fel vagy le) is nehéznek tartotta. Ráadásul az elmúlt évtizedben
a magyar lakosság körében jelentős mértékben, mintegy 30 százalékkal emelkedett az elhízottak aránya, méghozzá valamennyi jövedelmi csoportban.
Ha nem nőtt volna harminc százalékkal az elhízottak aránya az elmúlt évtizedben, akkor a koronavírus-járvány következtében az egymillió lakosra vetített elhunytak szempontjából sokkal kedvezőbb járványügyi halálozási adatokat produkálhattunk volna, mint például a mediterrán étrenddel is rendelkező Franciaország vagy Spanyolország. (A várható leghosszabb élettartamra az EU-ban a spanyolok, az olaszok és a franciák számíthatnak.)
A legjelentősebb nemzetközi és amerikai tanácsadó cégek is egyöntetűen állítják, hogy az egészségügyi ellátás és intézményrendszer legfeljebb 10-20, a társadalmi viszonyok 15, míg a genetika 30 százalékban befolyásolja a halálozási jellemzőket, ám a legnagyobb mértékben, vagyis körülbelül 40 százalékban az életmód a legfontosabb tényező a megelőzhető halálokok esetében.
Ráadásul, amikor (aktív) idősödésről beszélünk – az EU-ban egy-két évtizeden belül a 65 év felettiek aránya át fogja lépni a bűvös egyharmados arányt is –, a képességek, kognitív funkciók csökkenésére is gondolnunk kell. Általában 55 év felett nemcsak a fizikai fogyatékosságok (mozgáskorlátozottság) jelennek meg az emberi szervezetben, hanem az idősödéssel összefüggő kognitív problémák is. Utóbbiak túlnyomó része agyi rendellenességekből fakad. Egyre több tudományos kutatási eredmény támasztja alá, hogy a túlsúly és elhízás komoly, esetenként akár döntő szerepet is játszhat például a demencia vagy az Alzheimer-kór kialakulásában. Ráadásul az elhízás a közvetlenül nyugdíj előtt álló aktív korúaknál a legrombolóbb, akár a családi, akár a munkaerőpiaci hatásait nézzük.
Azért is fontos ezt megérteni, mert a fejlett országokban előforduló betegségek mintegy harmadát adó agyi rendellenességek kezelése már most több közpénzt emészt fel, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz költségei összesen. Ez a tény alapozza meg a fontosságát az agykutatásnak is, amelynek nélkülözhetetlenségét az egyébként nemzetközi elismertségű agykutató, Freund Tamás által vezetett MTA is felismerte.
Azokban a kultúrákban, ahol a mindennapi táplálkozás elfogadott szabálya, hogy legfeljebb csak 70-80 százalékos „töltöttségi szintig eszünk”, vagyis nem pukkadásig, ott az emberek nemcsak tovább élnek, de az utolsó éveiket jobb életminőségben is töltik. Japánban ismert a konfuciánus eredetű hárá hácsi bu (腹八分目), ami annyit tesz, hogy: „annyit egyél, hogy 80 százalékban jóllakj”. Így már nem is olyan meglepő – a szumózók ellenére sem –, hogy Japán toronymagasan vezeti a centenáriusok listáját: százezer lakosonként 68, míg Magyarországon mindössze 15 fő éri meg a százéves kort. Japánban ezért ma már teljesen más „öregnek” lenni, hiszen – az úgynevezett Scherbov–Sanderson-modell alapján
egy újfajta megközelítésben egy embert lényegében akkor kell „öregnek” tekinteni, ha a hátralévő várható élettartama 15 év vagy annál kevesebb.
Japánban a 2015–2020-as évek átlagában a születéskor várható élettartam már 84,43 év volt, míg Magyarországon ugyanezen időszak alatt 76,63. Így az elhízott (30-as vagy annál magasabb BMI-index-értékkel rendelkező) emberek alapján a nemzetek 200-as rangsorában óriási, mintegy 122 (!) helyezésnyi különbség van a 2016-os adatok szerint Japán és hazánk között.
Vajon mit gondolnak erről a japán nemzeti ikonok, a szumóbirkózók, akik nemritkán akár 200 kilósak? 2020-ban, a koronavírus-járvány tombolásakor a világ legnehezebb szumóbirkózója címét is elnyerő Ōrora bajnok azt nyilatkozta, hogy a szumót űzőknek is jobban oda kellene figyelniük az étkezésükre és a súlyukra. Az egykoron 288 kilogrammos versenyző ezt azért mondta, mert a koronavírus-fertőzés miatt meghalt egy mindössze 28 éves szumóbirkózó, akinek halálához rengeteg más, ám a túlsúllyal szorosan összefüggő krónikus betegsége vezetett. Ōrora a visszavonulásakor napi két óriási étkezést öt kisebbre váltott, miközben rendszeresen túrázott, és edzőterembe járt, amivel 100 kilót adott le a 2018-as visszavonulása óta. Mindeközben a világ egyik legrégebb óta létező sportját irányító japán szumószövetség is kiadott egy tízpontos táplálkozási ajánlást is. Mindezek után talán nem túlzás azt állítani, hogy az elhízás kapcsán – már eleve erősebb tradíciók mellett is – óriási paradigmaváltás történt Japánban.
Kezdetnek mi is kitűzhetnénk az elérhető mínusz 5 kiló célt, mert ugyan ez csak egy kis lépés lenne számunkra, ám közösségi szinten mérve már egy nagy ugrás a társadalomnak.
A szerző az ENSZ fogyatékosságügyi szakértője (2013–2021).
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Balázs Attila / MTI)