Orbán Viktor, a nagy Putyin legkiválóbb magyar tanítványa hűséges népét újabb nevelő szándékú képzésben részesíti. A friss kormányzati videó ezúttal nem a migrációval és nem is a pedofíliával foglalkozik, hanem az azokból ismerős rettegtető hangvételben ismerteti meg a magyarokat az ukrajnai háborúval, annak világpolitikai jelentőségével és az arra vonatkozó magyar állásponttal.

A vizuális tartalom Rogán Antalhoz méltó profizmussal játszik rá az itt élők félelmeire: a feszesre vágott képekben repülőgépek és tankok képei váltakoznak, s természetesen a nukleáris gombafelhő se marad el. A látvány oly sokkolóan települ rá a narrációra, hogy a hirdetés üzenetének feldolgozásához érdemes önmagában értelmezni a szöveget. „Brüsszel belesodorna minket a háborúba. Az Európai Parlament fegyvereket, harckocsikat, vadászgépeket és rakétarendszereket küldene a frontra. Ez világháborúhoz is vezethet. Magyarországon is vannak olyan politikusok, akik támogatják a fegyverküldést. De a kormány nem akarja, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba. Csak az azonnali tűzszünet jelenti a megoldást. Békét és biztonságot akarunk.”

Nos, a fenti propagandaszöveg finoman szólva is félrevezető: nem Brüsszel, és még csak nem is az Európai Parlament akar fegyvereket küldeni Ukrajnának, hanem valamennyi európai állam Magyarország, Szerbia és Fehéroroszország kivételével. Vadászgépet pedig végképp nem küld se Brüsszel, se Strasbourg. Vadászgépet Varsó és Pozsony küldött Ukrajnának: nem a brüsszeli bürokraták, hanem Magyarország egykori visegrádi szövetségesei.

Hogy a békepropaganda tényleges célja érthetővé váljon, érdemes eljátszani a gondolattal: mi történne, ha Európa megtévelyedett vezetői végre észhez térnének, hallgatnának a bölcs orbáni szóra, és felismernék, hogy a harmadik világháború nukleáris tüzével játszanak, úgyhogy nem küldenének több fegyvert Ukrajnának? 

Nos, az orosz csapatok napokon belül bevonulnának Kijevbe. Ez nem paranoiás fikció: érdemes emlékezni, hogy a háború kezdetén Putyin megkísérelte Kijev elfoglalását, és ebben csakis az ukránok fegyveres önvédelme akadályozta meg. Ha Ukrajna fővárosa elesne, akkor Putyin az általa illegitimnek és fasisztának bélyegzett ukrán vezetést alighanem gyors ütemben kivégeztetné, de legalábbis évtizedekre bebörtönözné. Ezt követően a Kreml bábkormányt nevezne ki, Ukrajnának pedig Oroszország anyácska halálos ölelésében nagyjából annyi szuverén államisága maradna, mint Belorussziának – vagy annyi se. Kezdetét venné az ukránok átfogó oroszosítása, hisz Putyin álláspontja szerint ukrán nép és nemzet nem létezik. Moszkva betiltaná és bezúzatná az ukrán nyelvű irodalmat, ahogy a cári időkben tette, továbbá felszámolná az ukrán nyelvű oktatást – a történelemkönyvek Oroszország birodalmi szemléletét tükröznék. Az sem kizárható, hogy a két állam formálisan is összeolvadna egyetlen, Moszkva által vezetett államszövetséggé.

Aki értelmet keres a propagandaüzenetek mögött, az arra jut, amit a miniszterelnök egy korábbi beszédében már kifejtett: az Orbán-rendszer szemszögéből hasznos egy „ütközőzóna” Magyarország és Oroszország között – csakhogy az ukránoknak nem nagy öröm egy részeges, erőszakos és kiszámíthatatlan medve szomszédjában, biztonsági garanciák nélkül várni a felfalatást. Nem véletlenül rögzítette az alkotmányában Ukrajna, hogy az Európai Unióhoz és a NATO-hoz kíván közeledni.

Az orbáni óhaj ma már illúzió: Kijev többé nem fog visszatérni a 2022 februárját megelőző státuszához, mert ehhez mára túl sok vér folyt el mindkét oldalon – vagy sikerül az ukránoknak nyugati fegyverekkel megvédeni az országukat, s így a Nyugat és Oroszország földrajzi találkozása az ukrán–orosz határon lesz, vagy Ukrajna elesik, s ez esetben a Nyugat és Oroszország közti határvonal Záhonynál húzódik majd. Egyértelműnek tűnik, hogy az orbáni politikának melyik forgatókönyv volna kedvező: a magyar állam ma is azon az erkölcsi színvonalon áll, amelyen Prága 1968-as megszállásakor.

Magyarországnak nyilván nem érdeke, hogy Putyin széles körben hangoztatott követelése teljesüljön, és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete visszavonuljon az 1997-es határai mögé, mert ez azt jelentené, hogy a magyar állam nem a NATO tagja többé. Ez esetben ugyanis a Kárpát-medence lenne az az ütközőzóna, melynek szerepét a magyar miniszterelnök inkább az ukránok földjének szánja, s amely szerep ellen azok szó szerint az utolsó csepp vérükig küzdenek. Az orbáni békepolitikát Winston Churchillnek az a kijelentése minősíti a legpontosabban, amely szerint „a békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy az őt eszi meg utoljára”. 

Finnország érti ezt, Észtország érti ezt, Lettország érti ezt, Litvánia érti ezt, Lengyelország érti ezt, Szlovákia érti ezt, Románia érti ezt – nehéz elképzelni, hogy egyedül Magyarország ne értse. Inkább arról lehet szó, hogy a magyar kormányt ez itt és most nem érdekli. Ez pedig abból következik, hogy Orbán Viktor nem Magyarországgal azonosul, úgyhogy nem is azt vezeti, hanem az általa uralt moszkovita-illiberális kurzus élén identifikálja magát, így amikor a keleti önkény és a magyar államiság érdekei ütköznek, ő természetszerűen az előbbi pártjára áll – így váltak mára a magyarok az oroszok segédnépévé, akárcsak a szerbek és a beloruszok. A magyar kormányfő minden jel szerint abban bízik, hogy ha a hatalmas medve szövetségesként tekint rá, akkor terjeszkedésének következő irányát Magyarország békeszerző érdemeit tekintetbe véve választja majd meg. Orbán Viktornak ez elég is: valahova máshova vonuljon be az orosz hadsereg, és Magyarország a megszállt államtól követeli majd a békét.

A szerző kritikus, publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó:  Papajcsik Péter / Index)