Vasárnap délután alaposan felcsigázta az ország sportot kedvelő részének érdeklődését Dzsudzsák Balázs, a Debrecen labdarúgója. A 109-szeres válogatottságával Magyarországon rekorder játékos közösségi posztban sejtelmesen fogalmazott, és egy hétfő esti televíziós magazinműsorban nagy bejelentést ígért. Ehhez képest abban bejelentette a nagy semmit, és megtette, amit nem akart…

Lapunk sportrovatában, de más lapnál ténykedő kollégákkal is azonnal megindult a találgatás a nagy bejelentésről, majd a hétfő délelőtti lapindítón is felvetődött, mint a hét kiemelt sportos témája. Pedig ott közéleti lapként nemzetközi kupameccsekről, válogatott találkozókról, Formula–1-ről, világversenyekről, magyar sportszenzációkról, nagy interjúkról illik szót ejteni, minden egyéb csupán rovatszintű esemény.

A „miről szólhat a bejelentés?” kérdésben a sportszakmai részen gyorsan átugrottunk, pedig az most a legaktuálisabb vele kapcsolatosan, de aligha országos kereskedelmi adón jelenti be június végén lejáró debreceni szerződésének meghosszabbítását, illetve annak sem ilyen módot választ, ha közli eligazolását másik klubhoz. Akkor mégis micsoda? Talán visszavonul…

Hm, pont most, amikor a bajnokságban visszafogott kezdés után magára talált DVSC az ő vezérletével szerezte meg a bronzérmet, harcolta ki a nemzetközi kupában való részvételt, és ennek elismeréseként a Hivatásos Labdarúgók Szervezete a szezon harmadik legjobb játékosának választotta, valamint bekerült az év csapatába? Igaz, hogy 36 éves, de ez most még nem valószínű, hogy a búcsú időpontja.

Végül aztán előbbire sem adtunk sok esélyt, egy show-műsor forgatása sok időt igényel, edzés és meccsek mellett ez nem fér bele egy profi futballista életébe. Kizárásos alapon maradt tehát utóbbi, ami mögött felsejlett a PR, és amiről napközben már futott a hír.

Jó, de azért készüljünk előre, írjunk egy-két szűk bekezdést a pályaívről, helyezzük el a jelen valóságban, vágjunk hozzá képet, a többit meglátjuk, az ország várja, a cikket le kell gyártani.

Sportos beállítottságú embereknek nagy valószínűséggel már az is némi kihívást jelentett, hogy hol találni meg azt az adót a műsorsávban, ahol a bejelentést látni és hallani lehet. Amikor ezt a nem túl magas lécet mégis sikerült megugrani, jött a következő: kibekkelni a bejátszás előtti időszak, futballon és egyéb sportágakon szocializálódott, a mai napig abban élő emberek számára követhetetlen, felfoghatatlan, térben és időben elhelyezhetetlen témákat.

„Mégis mit nézel?” – kaptam a kérdést pár percet követően a feleségemtől, akinek könyvolvasás mellett háttérzajként egy idő után furcsa volt a tévéből érkezett információáradat. Alaphangként nem ehhez szokott, hanem sportközvetítésekhez és sportszpíkerek hangjához.

„Semmi, semmi, várok egy Dzsudzsák-bejelentést, de addig is képbe kerülök a mamák és a gyerekek témáiról, ha szóba jön, legalább hozzá tudok tenni érdemi információt, nem csak hallgatom őket” – érveltem vélhetően gyengén, és miután a magyarázatot nem fogadta el, végül elhagyott… Inkább a fürdőszobát választotta következő programként, én meg várjak csak egyedül. Még jó, hogy a csetablakban a kollégák kitartóbbnak bizonyultak, kellett is a kollektív erő.

Mert életem egyik nehéz időszakaként fogok visszaemlékezni erre a bő félórára, amely a Dzsudzsák-anyagot előzte meg. Különösen azért, mert kedvcsinálót azért közben folyamatosan kaptunk hozzá, hogy a nehéz pillanatokban se adjuk fel, keljünk ki a fotelből vagy keressünk másik adót. Pedig a hétfő a sportos magazinműsorok napja, visszatekintés a hétvégi eseményekre, és szezon közben ebben az időpontban egy élő másodosztályú meccs, rangadó a Merkantil Ligából ideális levezetése lehet a hétvégének.

A tévés előzetesekben aztán már érthetetlen dolgok történtek. Állítólag Dzsudzsák hosszú évek óta nem nyilatkozott. Nos, azért a sportszakmán belül erre nem feltétlen így emlékszünk, debreceni kulcsemberként erre módja sem lenne. November közepén pedig, amikor hosszú idő után ismét pályára lépett a válogatottban, ugyancsak kiemelt figyelemben részesült, és ott sem volt lakat a száján.

Jó, legyen költői/szerkesztői a túlzás, hogy még exkluzívabbá váljon a történet, bár a képi bevágások erre az egyediségre nem feltétlen erősítettek rá.

A műsorvezető világsztáros jelzőjén pedig talán még maga Dzsudzsák Balázs is elmosolyodott. Legszebb időszakában is maximum egy meghatározó nemzetközi játékos nézett ki számára – amely talán válhat majd belőle egyszer, illetve mostanra már csak válhatott volna –, de már az is nagyon régen volt, még eindhoveni időszakában…

Nos, ha hosszú évek óta nem nyilatkozott, akkor ezt a csendet ezúttal sem törte meg. A riportban a főszereplő jó esetben is csupán mellékszereplővé vált, már ami a tartalmi mondandót illeti, továbbá termékbemutató modellként funkcionált.

A sztorit peches, májusi csuklótörése vezette fel, a lényege pedig az volt, hogy a reklámozott szer segíti őt a gyógyulásban, felgyorsítja a regenerálódási időszakot.

Vége, ennyi, köszönjük!

Dzsudzsák Balázs mondandójából két félmondatot vihettünk magunkkal leginkább elalváshoz – az orvosszakértői szempontból magyarázatot adó másik szereplőéből még annyit sem, de ez legyen a mi bajunk –, hogy ő igazából nem kampányolni akar a termék mellett, illetve mivel a csodaszer nélkül nem ismerhetjük meg a regenerálódási idejét, így igazából össze sem vethetjük, hogy anélkül mikorra lett volna képes edzésbe állni. Nyilván vannak erre vonatkozó kísérleti adatok, de ezt itt és most nem tisztünk részletezni, vannak erre szakoldalak. Aztán azzal sem, hogy a futball utáni jövőjével már évek óta komolyan foglalkozó, pénzét különböző üzleti vállalkozásokba fektető, egy időben még az egészségügyben is érdekelt labdarúgó bármennyire nem akart kampányolni, reklámoznia azért erősen sikerült.

A történtekről mindenki maga vonja le a tanulságokat, nyilván ahány ember, annyiféle megközelítés és vélemény. Megvontuk magunk is: korosztályos példaképként – legjobb éveiben egyetlen focis kártyájáért cserébe talán egy csapatra valót is begyűjthettek az élelmesebbek –, hazánk válogatottsági rekordereként, szurkolók klubon felülálló kedvenceként ilyet ne tegyen az ember.

Még akkor sem, ha a reklámpiacon a rossz is lehet amúgy jó. Megismernek, beszélnek róla.

A nimbusz, a tekintély azonban csorbul, és nem feltétlen a reklámozási kapcsolódás miatt. Mert ne legyünk álszentek, a világ erről szól, csak az mond nemet rá – bár nyilván függ feladattól és az összegtől –, akit meg sem kérdeznek. Sokkal inkább a körítés, a felvezetés az, ami porszemként került a gépezetbe,

Magamban pedig inkább a mostanit feledve azokat az évekkel ezelőtti PR-képeket viszem tovább magamról Dzsudzsák Balázsról, amikor első debreceni időszakában más cipőben mert futballozni, mint amire a szakosztály kérte/kötelezte játékosait, és ezért még anyagi áldozatra is hajlandó volt. Lehet, hogy rosszul hallottam vagy emlékszem, esetleg vicc volt, de a klubigazgató által említett meccsenkénti büntetés körülbelül egy átlagember havi fizetésével vetekedett. Máskor pedig olyan eseményen jelent meg, amely előtti napon az őt soraiban tudó válogatott csúfos vereséget szenvedett, de Dzsudzsák mégsem mondta le a részvételt. Ezerből talán egyként elment.

Ha ezt a három esetet összevetem, nálam ez még mindig 2–1. Bár súlyozást is figyelembe véve talán közelebb áll a 2–2-höz.

A szerző az Index sportrovatának vezetője.

(Borítókép: Dzsudzsák Balázs 2023. február 11-én. Fotó:  Derencsényi István / MTI)