Amikor a frankfurti cukrászné életében először találkozik egy orosz emberrel, megkérdezi tőle, hogy áll-e még az a híres jégpalota Szentpétervárott, amelyről sok éve egy képeslapban olvasott. „Elolvadt", feleli meglepetten Dimitrij. Még nem szokott hozzá, hogy a nyugati emberek képzeletében Oroszországban örökké tart a tél, mindent hó, fagy és jég borít, és az élet egészen másmilyen, mint Európában. Turgenyev Tavaszi vizek című regénye százötven éve jelent meg, de a nyugati emberek Oroszország-képében ma is több a fagy és a jégpalota, mint a valóság. Ebben kiemelt szerepük van azoknak a „szakértőknek", „kremlinológusoknak", akik folyamatosan egy összeomló és teljes nyomorba zuhanó Oroszországról értekeznek. Ennek évszázados hagyománya van, és az Ukrajna elleni invázió tavaly februári megindítása után ismét valóságos cunamiként zúdultak ránk az ilyen hírek. 

Józan ember persze tudta, hogy éhséglázadás nem következhet be ott, ahol fölös bőséggel van élelmiszer, tüzelő és üzemanyag, de gazdag országok is jutottak már államcsődbe a felelőtlen pénzügyi politikájuk miatt. Egyelőre nem lehetett tudni, hogy az orosz költségvetés és a rubel árfolyama hogyan viseli el a gazdaságtörténelem eddigi legsúlyosabb szankcióit. Az invázió előtti napokban egy dollár 75 rubelt ért. A szankciók hatására gyorsan zuhanni kezdett a rubel értéke és értelemszerűen megnőtt az infláció. Steve Hanke, a Johns Hopkins egyetem professzora tavaly február 28-án 70 százalékos inflációt vélelmezett. Mihail Kaszjanov, Putyin később ellenzéki politikussá vált első miniszterelnöke szerint a nemzetközi SWIFT-rendszerből való kizárás „hiperinflációt és teljes gazdasági katasztrófát" hozhat Oroszország számára. Egy hónappal később a Reuters meg nem nevezett „szakértői" mélyrepülést vártak az orosz gazdaságtól, Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter pedig egyenesen a teljes összeomlást jósolta.

Mára ezek a „szakértői" vélemények Turgenyev jégpalotájához hasonlóan elolvadtak, bár hirdetőik magas fizetése szerencsére nem került veszélybe. 

Az infláció 2,3 százalék (az EU átlaga 10 százalék), a munkanélküliség pedig lényegében megszűnt, ami a munkaerőhiány miatt már nem is olyan jó hír. A legutóbbi adatok szerint az olaj és gázbevételek csökkenése miatt megnőtt a költségvetés hiánya, de a GDP 2 százalékát kitevő deficitet még sokan irigyelnék is a világban. Ma már ugyanazok a nyugati szakértői körök 2023 végére szerény, de a németországit meghaladó GDP-növekedést várnak az orosz gazdaságtól.

E számok mögött nyilván ott van Kína és India, amelyek nagyon gyorsan lecsaptak az orosz gázra és főleg az olajra. De benne vannak azok az orosz liberális közgazdászok is, akik a reflektorfénytől távol igyekeznek a hagyományos válságkezelő eszközökkel stabilizálni az orosz gazdaságot. Az orosz központi bank elnöke, Elvira Nabiullina annak a liberális-technokrata elitnek az egyik legfontosabb tagja, amely a rendszer gazdasági-pénzügyi alapjait biztosítja. Maga Nabiullina élete igazi rendszerváltó sikertörténet. Baskír munkásszülők gyermeke, aki a szovjet időkben kiváló tanulóként került fel a moszkvai egyetemre, majd a Yale-en is tanulhatott. Tíz éve a jegybank elnöke, angolszász szaklapok kétszer is megválasztották az év jegybankelnökének. Az ukrajnai invázió után lemondott tisztségéről, de Putyin kérésére mégis a hivatalában maradt. Így a világ egyik legsikeresebb liberális jegybankelnökeként felkerült az amerikai szankciós listára. Prigozsinnal, Medvegyevvel, Kadirovval és a háborús párt többi hírességével szemben nem szerepel mindennap a médiában, de a háttérben fontos szerepe van ezek hatásának kiegyensúlyozásában.

Vlagyimir Putyin ideológiai nézeteiről, ha vannak egyáltalán ilyenek, sokféle találgatás megjelent már. Az ritkábban kerül szóba, hogy a gazdaságban és monetáris ügyekben alapvetően annak a liberális iskolának a híve, amelyet még Anatolij Szobcsak egykori professzorától vett át, jól-rosszul alkalmazva azt a nyugatitól olyannyira különböző oroszországi viszonyokra. Ez is jól mutatja, hogy a gazdasági liberalizmus és a politikai demokrácia nem szükségszerűen feltételezi egymást.

Ha javul Oroszország gazdasági helyzete, és a háborút a maga számára vállalható módon fejezi be, akkor is szembe kell néznie egy komoly kihívással, ami a Moszkva által amúgy támogatott többpólusú világrend következménye. A nyugati és hazai elemzők többsége vágyvezérelt módon szereti lehetetlennek vagy legalábbis jelentéktelennek beállítani az orosz–kínai katonai szövetséget. Ezen csak mosolyogni lehet. Amíg van közös ellenség, addig a két haderő összeillesztése egyáltalán nem nehéz feladat. Sokkal nehezebbnek tűnik az orosz gazdasági, társadalmi és kulturális valóság harmonizálása a kínai vagy indiai megfelelőjével. Az Európai Unión belül még a görög és német mentalitást sem könnyű összeilleszteni. 

Oroszország alapvetően európai ország, még ha frankfurti cukrásznék és modern politológusok ezt másképp is gondolják. Nem véletlen, hogy az orosz politikusok sértett, bosszúvágyó vagy épp lemondó hangvételben, de sokszor emlegetik most is Európát. Az orosz nyelv, kultúra, irodalmi hagyomány és közbeszéd tele van európai utalásokkal. A szovjet időkben legalább ott volt Kelet-Európa, nem véletlen, hogy Magyarország, a magyar áru és kultúra relatíve fontos volt az orosz társadalom számára. Az Európával való teljes szakítást ezért egyelőre nehéz elképzelni.

Európa és Oroszország ügyeit, ha nehéz is lesz, de egyszer majd el kell rendezni.

Paradox módon, surranópályán, de lehet, hogy ezt végül az USA intézi el. Ha a Kínát első számú és abszolút ellenségként beállító republikánusok győznek jövőre, akkor elemi érdekük lesz az orosz–kínai blokk fellazítása. És ehhez valamit kínálniuk kell Moszkvának. Ez azonban már a találgatások világába visz.

A szerző volt európai parlamenti képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: A Moszkvai Nagyszínház belseje. Fotó:  Kirill Kudryavtsev / AFP)