Puzsér Róbert pár napja megjelentetett egy véleményt a magyar–orosz–szerb társadalom hasonlóságairól, láthatóan a tények alapos ismerete nélkül. Nincs igaza, már ez első mondatban megfogalmazott állításban sem, miszerint a magyar társadalom többsége oroszpárti lenne. Nem az. A Nyugatban csalódik újra és újra, és ezért vannak jelentős számban – elsősorban a jobboldalon –, akik hajlamosak orosz narratívákat elfogadni, de egyébként arányában kevesebben, mint például a bolgár és a szlovák társadalomban. Erről majd a végén, de előtte beszéljük át a történelmet – azt a saját hibákat felnagyító, mások hibáit észre sem vevő, igen elterjedt látásmódot, ami Puzsér Róbert cikkében is megjelenik.
Trianon okait ki lehet ugyan hegyezni az oroszokra, de 1920-hoz nem a pánszlávista aknamunka vezetett. Igaz, Szentpétervártól sem várhattunk volna jobbat, mint Párizstól, ha Oroszország 1918-ban nem esik ki a háborúból. Trianon kegyetlenségének fő oka valójában a szomszéd nacionalizmusok telhetetlensége, melyet természetesen megtámogattak a francia elképzelések az új, Párizs dominálta Közép-Európáról. Az oroszok ugyan sok mindent tettek velünk, de 1920-ban nem ültek ott az asztalnál. Sőt, 1919-ben nemcsak a Tanácsköztársaság, hanem Horthy Miklós is orosz szövetségről álmodozott a románok ellenében. Egy év alatt nagyot fordult a világ, a fő ellenségből okkal lett potenciális szövetséges.
A legnagyobb területet a legnagyobb magyar lakossággal természetesen nem egy szláv állam, hanem Románia vette el Magyarországtól, és ha a franciák nem intik le őket, ma Szegednél és Szolnoknál mennénk át Romániába. Ezzel térjünk is át a felsőbbrendűségi tudatra meg a másokon való uralkodás vágyára, amit Puzsér a magyaroknak, a szerbeknek és az oroszoknak tulajdonít. Elsőként szögezzük le, ez a térség szinte összes népére jellemző.
Felsőbbrendűséget képzelve kicsi birodalmat akart itt építeni mindenki, nem csak a magyarok. A maguknak ősi dák-római múltat képzelő románok, a térség minden, keletebbre élő népét lenéző csehek, persze a szerbek is, méghozzá hihetetlen étvággyal.
De egyébként a bolgárok, a görögök, a lengyelek is más népek felett is uralkodó nagy államokban gondolkodtak, geopolitikai meg történelmi szükségszerűségeket, felsőbbrendű kultúrát emlegetve és a népakarattal nem foglalkozva. Románia például nem csak Tiszától Dnyeszterig tartó birodalmat tervezett, hanem a két világháború között az egész Balkán feletti hegemóniát. Mindenkinek megvan a maga felsőbbrendűségi tudata, csak aki nem eléggé ismeri a térséget, ezt nem tudja. Igaz, a mai világgal sincs tisztában, aki azt képzeli, Belgrádban bárki a szlovénok felett akar uralkodni. Nincs ma olyan szerb nacionalista, aki ezt akarná, de 1918-ban sem akarták igazán.
Amit akarnak, az az, hogy a szerb többségű Észak-Koszovó és a boszniai szerb államfél Szerbiához tartozzon. Ha a békecsinálóknak a népakarat bármit is számított volna a kilencvenes években, ma nem lenne ilyen probléma. A térségünkben ma a legirredentább ország éppenséggel Románia, nemcsak Moldova, hanem az Ukrajnához tartozó Bukovina és Budzsák irányában is. Nagy-Románia újraélesztésének sokkal nagyobb a támogatottsága a román nép körében, mint bármilyen revíziónak Magyarországon.
Trianon brutalitásának a fő oka a szomszéd nemzetek telhetetlensége, ami bizony nagyon is felsőbbrendűségi tudaton és a másokon való uralkodás vágyán alapult. Egyébként ha az első világháború után minden szerb, román és csehszlovák igény teljesül, a mai magyar államterületnek nem sokkal több mint fele marad meg. A román Tiszántúlról már beszéltünk, de a Bükk csúcsain és a Kékesen ott lobogna a szlovák zászló, és csak messze az Alföld belsejéből nézhetnénk a hegyeket. Sopronban is szlovákul lenne kiírva majd minden, éppúgy, mint Dunaszerdahelyen. Pécsen és Baján pedig szerb világ lenne. Mégis mi ez, ha nem más népek feletti uralkodási vágy ilyen vagy olyan érvvel?
Nézzünk rá, mit akart magának a magyar progresszió által is hihetetlen haladónak hirdetett Csehszlovákia. Igen, nézze meg mindenki a térképet, és értse már meg: Csehszlovákia egy hódító állam volt, elképesztő igényekkel, ahol 1918 után a népesség felét sem elérő csehek minden más nemzetet elnyomtak és kihasználtak, kisebb vagy nagyobb mértékben. Még a szlovákokat is. A román–csehszlovák–szerb igények teljes kielégítését, azaz Magyarország de facto megsemmisítését csak az akadályozta meg 1920-ban, hogy ez a féktelen agresszivitás már a briteknek, olaszoknak, amerikaiaknak, sőt a franciáknak is sok volt.
A magyar kudarcérzetet azzal magyarázni, hogy a magyarok nem vettek részt saját felszabadításukban? Hogy mások meg igen? Ez egy szinte már öngyűlölő magyarázat, és hamis is.
Mégis ki látja itthon nemzeti tragédiaként a rendszerváltást? A magyarok nem megszerették az őrizetet, hanem először és a legélesebben lázadtak ellene.
Hogy utána a cseh 1968-nál sokkal nagyobb megtorlást és vérveszteséget elszenvedve végül elfogadják a kompromisszumot. Ezt tarthatja bárki is alávalóságnak? 1956 után a magyar nemzet életkedve is elment, nem születtek gyerekek, az akkori világ legalacsonyabb születési rátáját produkálta az ország. Kádár ajánlott egy üzletet: elfogadod, ami van, a történelmi megalázottságot, a kívülről rád kényszerített határokat és rendszert, és akkor élhetsz egy viszonylag normális életet. A vérrel és vassal megtört magyar társadalom belement az alkuba. Ha már mindenben vesztettünk a 20. században, legalább hihessük azt, hogy jobban élünk, mint a románok vagy szlovákok. Ez nem bűn, hanem életösztön: nem teljes kudarc, megalázás és vereség az egész életünk. Egy apró „siker” a nyomorban. A rendszer egyébként Magyarországon jórészt önként vonult vissza. Mit kellett volna csinálni? Román módra meggyilkolni Grósz Károlyt vagy a halálos ágyáról kirángatni Kádár Jánost?
A különbség a többiektől nem ez, hanem az, hogy a rendszerváltással, ahogy 1920-ban az önálló magyar állammal sem kapták meg a magyarok a valódi nemzeti önállóságot. Vissza Trianonhoz: egészen egyszerűen azért, mert a magyar nemzet egyharmadát a határainkon túlra kényszerítették. Nem igazán emlékszem az első szabad választásra 1990-ben, de a marosvásárhelyi román pogromra igen. Nem emlékszem az ellenzéki kerekasztalra, de Chrudinák Alajos Panorámájára, Tőkés Lászlóra igen. 13-14 évesen ezt éreztem fontosnak, ez volt a lelkesítő vagy éppen letaglózó – az erdélyi magyarok szabadsága. Mert ott tényleg rabság volt, a kádári diktatúra semmi volt a románhoz képest.
A magyaroktól 1920-ban nemcsak területeket vettek el, hanem a szabadság megélésének lehetőségét is. Nem csupán a tényleg sehova sem vezető birodalmi tudat veszett el, hanem a magyarság egyharmada. Legyünk pontosak: részben még megvan, ezt kellene felfogni, de jövő nélkül, másodrendű polgárként élve saját földjén. Hogy ez túlzás? Vannak jó példák? Vannak jó példák is – de semmin sem változtatnak érdemben.
Értsük meg: Fiumén, Dél-Erdélyen vagy Szlovákia nem magyarlakta területein már rég túl lenne a magyar nemzet. Az EU-n belül egyébként el lehetne fogadni a légiesített, átjárható határokat is, kiegészítve széles körű nemzetiségi jogokkal. De az állandó, napi megaláztatást, ami van, nem. Hogy bármikor elvehető egy iskola, szerzett jog, büntetést kaphat egy helyi televízió három (3!), szlovákra le nem fordított mondatért? Sőt, Szlovákiában a Benes-dektétumok alapján ma, 2023-ban is számottevő vagyont lehet elvenni magyaroktól.
Szatmárnémetiben, egy félig magyarok lakta városban gyakorlatilag nincsenek magyar utcanevek. Aradon, a Román–Magyar megbékélés terén egy darab magyar felirat nincs (angol van), és a magyar mártírok emlékművével szemben egy román diadalív áll.
Van ugyan magyar zászló a román mellett, de aki a szimbolikát megbékélési szándékként érzékeli román részről, az nem ebben a világban él. Az emlékműtől 20 méterre meg ott a Nagy-Romániát kívánó felirat a falra fújva. Amikor öt éve ott jártam, akkor is ott volt, senki nem festi le. Kicsit odébb, Nagyváradon ezernyi román zászló alatt lehet sétálgatni a szépen felújított belvárosban. Szinte az összes román többségű erdélyi városban népi verseny van: ki tud nagyobb román zászlót kirakni minél magasabb rúdra, és ki tud minden sarokra ortodox templomot építeni? (Az autópálya-építés rosszabbul megy.) Székelyföld román katonai alakulatokkal van telepakolva, amelyek időnként (például 2019-ben) gyakorolják is a magyarok leverését. A nem EU- és NATO-tag Szerbiában a legjobb a helyzet, de ott sincs valódi autonómia.
A megaláztatást és a nagyon is valós anyagi hátrányt (a szlovákok által gyakorolt direkt einstandon túl például a magyarlakta régiók alulfinanszírozása miatt) az elmúlás állandó érzése egészíti ki. A mondás, hogy ami ma Temesvár, az holnap Arad, ami ma Arad, az holnap Nagyvárad, minden népszámláláskor beigazolódik. A magyarság eltűnik, ezért húzzuk alá: nem, az asszimiláció és az elvándorlás nem természetes dolog. Nagyon rossz a kisebbségi lét, nincs benne semmi szép. Ahogy egy nem is idős hölgy egy hete Aradon elmesélte nekem szülőfaluja magyarságának kihalását és teljes elrománosodását, azt csak lehajtott fejjel lehetett hallgatni. Mert micsoda szülőfalu az, ahol már csak a temetőben érzi otthon magát az ember? Oláhozás? Butaság és primitív, de van bozgorozás is, egymillió magyar hallgatja – ma, 2023-ban is. Talán a románoknak meg kellene már a 21. századra tanulniuk, hogy a magyarok nem mongol jöttmentek – „bozgorok” –, nem szép dolog a román elnöknek a magyar nyelven gúnyolódnia. A sor még hosszan folytatható.
Az EU jobb, mint bármilyen más alternatíva, ez tény, bár nyugati kultúrájú nemzetként még választásunk sincs. A Nyugat mi is vagyunk, az nem járt még keleten vagy az igazi Balkánon, aki azt képzeli, hogy Magyarország nem a Nyugat. A probléma, hogy
sok magyarnak a „bizalomról” és „elvekről” a Wilsoni elvek, az „értékekről” meg a kettős mérce jut eszébe – joggal.
Az Európai Unió, miközben hihetetlenül érzékeny a bevándorlók és a szexuális kisebbségek jogai iránt, nagyjából nulla aggodalmat mutat az őshonos nemzeti kisebbségek elnyomása kapcsán. Hogy ebben az EU meg a „progresszió” óriási csalódás sok magyarnak, az biztos. A Minority SafePack kampánya nem volt éppen egy nagyon is európai dolog a magyarság részéről? De. A visszautasítás és annak stílusa viszont kiábrándító és nem európai volt. Az Európai Bizottság pont most és pont Magyarország kapcsán bizonyítja be, hogy az égvilágon mindenre van jogköre, amire akarja, hogy legyen. Amíg az EU füle süket marad a nemzeti kisebbségek diszkriminációjára, sokan meg fogják hallani Magyarországon az orosz szirénhangokat.
Honnan jön tehát a sok indulat, elsősorban a magyar jobboldalon? Ezt egyrészt a fentiek megmagyarázzák; másrészt abból ered, hogy nemcsak a külvilág, hanem a magyar társadalom másik része is ignorálja ezt a máig tartó folyamatos másodrendű státuszt. Ez a belső hidegháborúnk fő oka, nem más.
Nézzük végül a számokat az „oroszpártiságról”. A magyarság még a súlyosan jogfosztó ukrán nemzetiségpolitikával együtt sem a legoroszbarátabb ország az Európai Unióban. Bulgária és Szlovákia az, de vannak olyan mutatók, ahol a románok is hátrébb állnak a magyaroknál. Ez az igazság, és ezt nem egy magyar felmérés mondja.
A magyar kormánnyal szemben nagyon is kritikus pozsonyi GLOBSEC kutatócsoportjának friss kutatása szerint az ukrán menekültek támogatottsága Magyarországon a legnagyobb az egész térségben (90%), Romániában ez 64%, Szlovákiában 59%, Bulgáriában 52%. A magyarok többsége (54%) Oroszországot látja a fő felelősnek a háborúért, míg Szlovákiában és Bulgáriában ez a kisebbségi álláspont (44, illetve 40%). A NATO-ba vetett bizalom (77%) nagyobb nálunk, mint Litvániában (75%), Romániában (73%), Szlovákiában (54%) vagy Bulgáriában (53%). Az Amerika-ellenesség nálunk 25%, Szlovákiában 50%, igen 50%. Az ukrán elnököt is többen kedvelik, mint Bulgáriában vagy Szlovákiában, míg Vlagyimir Putyin elutasítottsága 71%. Több magyar maradna az EU-ban, mint lengyel, lett, cseh, bolgár vagy szlovák. A románok 78 százaléka gondolja, hogy az EU úgy diktál nekik, hogy abba nincs a románságnak beleszólása, a másik véglet Magyarország 39 százalékkal. Talán épp azért, mert Budapest nem fogad el minden „nyugati fényt” szó nélkül, mint a többi térségbeli ország, ahol a kormányok mukkanni sem mernek. A másik két magabiztosabb ország Lengyelország és Csehország egyébként, az összes többi országban a többség úgy gondolja, hogy az EU diktál, és a saját kormányzat csupán végrehajt – nincs szavuk az unióban. Biztos ok nélküli ez?
Mindenkinek csak ajánlani tudom a GLOBSEC-kutatás számait, valódi nemzetközi összehasonlítást ad. Különösen azoknak, akik nem ismerik a térséget, és elnézést, de tapasztalataim szerint ez a magyar progresszív-liberális értelmiség jelentős része. Akinek minden útja nyugatra vezet, csak elhussan vele a táj az M1-esen a kéklő Alpok felé, az keveset ért. Érdemes ám bejárni a keletet és délt is. Nagy lesz a meglepetés, hogy nemcsak szlovák és bolgár, hanem bizonyos dolgokban még a román társadalom is Nyugat-ellenesebb, mint a magyar. Pedig annyit senki sem kapott a Nyugattól, mint a románok és szlovákok a szomszédaink közül.
Na ezt fejtse meg valaki.
A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, a Honvédelmi Minisztérium volt védelempolitikai főosztályvezetője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Contributor / Getty Images)